
Százezreket venne ki a nyugdíjasok zsebéből a Tisza: Itt az újabb lebukás
Korhatáremelés, a nyugdíjasok megadóztatása, a 13. havi nyugdíj eltörlése. Százezreket venne ki az idősek zsebéből a Tisza.
Százezreket venne ki a nyugdíjasok zsebéből a Tisza. A 13. havi nyugdíj eltörlése, a nyugdíjasok megadóztatása, a Nők40 kivezetése, korhatáremelés – ezekről beszélnek a Tisza Párthoz köthető szakértők. A Tisza Párt a nyugdíjrendszer átalakítására készül, ez azonban nem sok jót ígér az idős embereknek.

Százezreket bukna a nyugdíjasok többsége, ezt mutatják a Tisza kiszivárgott tervei
A Nők40 korkedvezményes nyugdíj eltörléséről és a nyugdíjkorhatár emelésének fontosságáról beszélt Simonovits András baloldali közgazdász az Atv Egyenes beszéd című műsorában. A Tisza pártot támogató szakember egy másik interjúban pedig arról beszélt, hogy túl bőkezű a jelenlegi nyugdíjrendszer az induló nyugdíjaknál, ezért azokat csökkenteni kellene, például úgy, hogy megadóztatják a magasabb nyugdíjakat. Simonovits András szerint a legmagasabb nyugdíjakat 10-20 százalékkal kellene megadóztatni, ám azt nem árulta el, hogy ez mekkora összeget jelentene. Az Ellenpont összefoglalója felidézi, hogy egy másik, Tisza közeli tanácsadó, Petschnig Mária Zita a 13. havi nyugdíj csökkentését sürgette a juttatás átlagolásával, míg Surányi György volt jegybankelnök szerint a 13. havi nyugdíjnak semmi alapja nincs.
Az Ellenpont szerint más kiszivárgott tiszás tervek is érzékenyen érintenék a nyugdíjasokat, így a párt által tervezett háromkulcsos személyi jövedelemadó aránytalanul nagy adóemelést jelentene a nyugdíjas munkavállalók számára, ugyanis annak mértéke számukra arányaiban nagyobb lenne, mint az aktív korúak esetében. Ennek oka, hogy a nyugdíj mellett dolgozók nem fizetnek társadalombiztosítási járulékot csak jövedelemadót.
A Tisza által tervezett SZJA-emelés
- a nyugdíjas pedagógusoknak átlagosan havi 15 ezer, évi 180 ezer forinttal,
- az egészségügyben dolgozó időskorúaknak pedig átlagosan havi 33 ezer, évi 397 ezer forinttal több adófizetési kötelezettséget jelentene.
Egy 40 éve praktizáló orvos bruttó bére 2,38 millió forint. Ők már a 33 százalékos adósávba esnének, havi szinten 262 ezer forinttal, évente 3,14 millió forinttal keresnének kevesebbet.





