
Putyin szerint a világ biztonsági rendszere új szakaszban
Multipoláris erőközpontok jöttek létre.
A biztonság oszthatatlan, amely csak kollektív útkeresés eredményeként születhet meg – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitaklub ülésén csütörtökön Szocsiban.
Álláspontja szerint az ENSZ munkájával sok a probléma, de egyelőre nincs jobb megoldás
"A blokkokra épülő viselkedés, amely eleve konfrontációra van programozva, ma már kétségtelenül anakronizmus, amelynek nincs értelme" - fogalmazott az orosz államfő.
Kifejtette, hogy a világban már kialakult a tényleges multipolaritás, ami szerinte a nyugati hegemónia megőrzésére irányuló kísérletek közvetlen következménye. Putyin úgy vélte, a külpolitikai tér ma demokratikus, amelyben bármilyen döntés csak olyan megállapodások alapján lehetséges, amelyek mindenki vagy a többség számára elfogadhatók, ellenkező esetben életképtelenek.
A magasdiplomácia művészetének visszatérését jósolta, egy olyan világban, amelyben az új szövetségek nem hierarchikus úton jönnek létre, és ahol a világ többségének kisebbségnek való alávetése helyébe a multilateralizmus lép.
Úgy vélte, "a nyugati establishment megtéveszti polgárait", amivel feszültséget kelt, a nyugat-európai országokban növekszik az elégedetlenség a kormányzó elit iránt. Szerinte egyes országokban megpróbálják betiltani a megerősödött ellenzéket, de a demokratikus eljárásokat "nem lehet vég nélkül komédiává alakítani".
Megjegyezte, hogy Európa megpróbálja kijavítani az "épületén" keletkezett repedéseket, de a perifériára szorul és az ellenőrizetlen migráció "belülről rágja szét".
"Európában most egyre nagyobb teret nyernek a nemzeti orientációjú politikai erők. Franciaországban (…) és Németországban is. Magyarország Orbán Viktor vezetésével természetesen már régóta ilyen álláspontot képvisel (…) Ha ezek az erők Európában továbbra is erősödnek, akkor Európa újjá fog születni" - mondta.
Kérdésre válaszolva közölte: nem követi Magyarország belpolitikai eseményeit, de úgy gondolja, hogy a magyarok többsége magyar akar maradni, és támogatni fogja Orbánt. "Ha nem akarnak magyarnak maradni, akkor támogassák Ursula von der Leyent (az Európai Bizottság elnökét), de akkor Ursula von der Leyenek lesznek" - fogalmazott.
Ostobaságnak nevezte azt az "európai elit által gyakran megismételt állítást", miszerint Oroszország megtámadhatja a NATO-t. Emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunió és Oroszország két alkalommal jelezte készségét a NATO-ba való belépésre, 1954-ben és 2000-ben, Bill Clinton amerikai elnök moszkvai látogatása során, de ezt mindkét alkalommal visszautasították.
Kilátásba helyezte, hogy Oroszország válasza Európa erősödő militarizálódására "nagyon meggyőző lesz", és hogy Moszkva, a történelmi tapasztalataiből kiindulva, sohasem fog gyengeséget és határozatlanságot tanúsítani. Hangsúlyozta: kudarcra ítéltek a rekordmennyiségű szankcióval sújtott Oroszország stratégiai vereségére vonatkozó remények.
Az orosz elnök az ukrajnai válság gyökereit a hidegháború utáni nyugati politikára vezette vissza, és hangsúlyozta, hogy az elkerülhető lett volna, ha a NATO nem közelíti meg Oroszország határait, és ha Donald Trump lett volna hatalmon az Egyesült Államokban. Európát tette felelőssé azért, hogy nem sikerült leállítani a harci cselekményeket, és rámutatott, hogy a "világtöbbség" országai erőfeszítéseket tesznek a kiút megkeresése érdekében.
"Ha az egész NATO-blokkal háborúzunk, … magabiztosnak kell lennünk, és mi magabiztosak vagyunk" - mondta Putyin az ukrajnai harci sikerekről beszámolva.
Az Egyesült Államokkal való kapcsolatok helyreállítását Oroszország egyik nemzeti érdekének nevezte, és normálisnak azt, hogy a két ország kapcsolatában vannak ellentmondások.
"Trump alapvetően olyan ember, aki képes meghallgatni, figyelni, alapvetően kellemes beszélgetőpartner" - mondta Putyin a közelmúltbeli alaszkai tárgyalásokról.
Hangsúlyozta, hogy amerikai hivatali partnere is maradéktalanul támogatja a Moszkva és Washington közötti kapcsolatok normalizálását.
Kijelentette, hogy Trump kezdeményezései a palesztin-izraeli konfliktus rendezésére reménykeltők. Azzal kapcsolatban, hogy az amerikai vezető "papírtigrisnek" nevezte Oroszországot, Putyin azt mondta, az orosz az egyik legharcképesebb hadsereg a világon és javasolta, hogy aki akarja, tegye próbára.
Leszögezte, rontaná Moszkva és Washington kapcsolatait, ha Kijevi esetlegesen amerikai Tomahawk manőverező repülőgépekhez jutna. Mint mondta, az orosz légvédelem az ATACMS rakétákhoz hasonlóan ezeket is le fogja lőni.
Az EU-ban az "állítólagos orosz drónok miatti aggodalmat" indoknak nevezte az Oroszország-ellenes hangulat fokozására és a katonai költségvetések növelésére.
Legutóbbi kínai látogatását rendkívül eredményesnek, Hszi Csin-ping elnököt pedig a bizalmas barátjának nevezte. Kilátásba helyezte, hogy Moszkva "tükörválaszt" fog adni arra, hogy Peking vízummentességet vezetett be az orosz állampolgárok számára.
Kitért arra, hogy az orosz-indiai kapcsolatok "a Szovjetunió ideje óta" különleges jellegűek. Meglátása szerint van még mit tenni, de az út egyértelmű, mind a BRICS keretében, mind egyéb területeken.
Európát tette felelőssé Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitaklub csütörtöki tanácskozásán, Szocsiban nyilatkozva azért, mert nem sikerült leállítani a harci cselekményeket Ukrajnában.
"Sajnos eddig nem sikerült leállítani a harci cselekményeket. De a felelősség ezért (…) elsősorban Európát terheli, amely folyamatosan eszkalálja a konfliktust. És véleményem szerint ma más cél nem figyelhető meg ott" - mondta Putyin.
"Nyugodjanak meg, aludjanak nyugodtan, foglalkozzanak végre a saját problémáikkal. Nézzék meg, mi történik az európai városok utcáin"
- mondta Putyin, a nyugati elitekhez intézve szavait.
"Ha valakinek mégis kedve támadna megmérkőzni velünk katonai téren, akkor, ahogy nálunk mondják, "aki akar, az tegye, próbálja meg" - hangoztatta a fórumon egyebek között.
Oroszország válasza Európa militarizálódására nagyon meggyőző lesz - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub tanácskozásán.
"Gondolom, senkiben sincs kétely afelől, hogy Oroszország válaszlépései nem fognak sokáig váratni magukra. A fenyegetésekre adott válasz, finoman szólva, nagyon meggyőző lesz. Pontosan válaszról van szó. Mi magunk soha nem kezdeményeztünk katonai konfrontációt" - mondta.
Ostobaságnak nevezte azt az európai elit által gyakran megismételt állítást, miszerint Oroszország megtámadhatja a NATO-t.
Egyebek között emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunió és Oroszország két alkalommal jelezte készségét a NATO-ba való belépésre, majd Bill Clinton amerikai elnök (1993-2001) egyik moszkvai látogatása során, de ezt mindkét alkalommal visszautasították.
Leszögezte, egyáltalán nem felel meg Oroszországnak, hogy az ukrán hatóságok továbbra is ragaszkodnak a NATO-csatlakozáshoz. Arra figyelmeztetett, hogy most, a harci cselekmények közepette külföldi csapatok jelennek meg Ukrajnában, akkor azonnal törvényes célponttá válnak az orosz hadsereg számára.
Hangot adott álláspontjának, hogy ha olyan döntések születnek, amelyek hosszútávú békéhez vezetnek, akkor nincs értelme külföldi csapatok jelenlétének Ukrajna területén.
Putyin Moszkvát "a legjobb helynek" nevezte az orosz-ukrán csúcstalálkozóra és Ukrajna arra vonatkozó igényét pedig, hogy máshol tartsák meg a találkozót, "eltúlzott kérésnek" nevezte.
"Ha valaki valóban találkozni akar velünk, mi készek vagyunk erre. A legjobb hely erre az Oroszországi Föderáció fővárosa, a hős város Moszkva"
- mondta, "százszázalékos" biztonsági garanciákat ígérve az ukrán félnek.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy nem látja nagy értelmét a találkozónak, mivel a kulcskérdésekben megállapodni Ukrajnával "gyakorlatilag lehetetlen".
Emellett "jogtechnikai" nehézségekre is rámutatott. Putyin szerint a területi kérdések megoldásához Ukrajnában népszavazást kellene tartani, amihez fel kell oldani a hadiállapotot.
A hadiállapot feloldása esetén pedig "azonnal" elnökválasztást kellene tartani. Szükség lenne továbbá az ukrán alkotmánybíróság döntésére is, amely jelenleg Ukrajnában "nem működik", a testület tagok mandátumának lejárta nyomán nem határozatképes és az elnökét is letartóztatták korrupció címén.







