RETRO RÁDIÓ

Putyin ezekre az engedményekre hajlandó

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 19. 13:38

A Washington Post értesülései.

Vlagyimir Putyin az október 16-i telefonbeszélgetésen jelezte Donald Trump amerikai elnöknek, hogy a konfliktus lezárásának feltétele a DNK (Donyecki Népköztársaság) teljes orosz katonai ellenőrzése – írja a The Washington Post.

A lap szerint az orosz elnök kész lenne lemondani a Zaporizzsjai és a Herszoni területekről, ha cserébe a DNK egésze Moszkva kezére kerül. Több washingtoni tisztviselő „előrelépésnek” nevezte ezt a pozícióváltást.

Érdemes hozzátenni, az eddigi hivatalos nyilatkozatok alapján Putyin itt valószínűleg csak a még el nem foglalt területekre gondolhatott.

A WP értesülései szerint október 17-én Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja találkozott az ukrán delegációval, és nyomást gyakorolt Kijevre, hogy egyezzen bele a jelenleg ukrán ellenőrzés alatt álló DNR-részek átadásába Oroszországnak.

A Putyin–Trump-hívást másnap követte Trump találkozója Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Az amerikai elnök azt is közölte, hogy két héten belül Budapesten orosz–amerikai tárgyalásokra kerülhet sor.

Donald Trump amerikai elnök a Volodimir Zelenszkij ukrán vezetővel folytatott megbeszélései kapcsán a dróntechnológia szerepéről, a modern hadviselésről és az ukrajnai háború lezárásának lehetőségeiről tájékoztatott. Az elnök kiemelte az amerikai fegyverek fejlettségét, a drónok fontosságát, valamint a béke elérésére irányuló erőfeszítéseket. Szólt a Közel-Keleten elért eredményekről és optimizmust fejezett ki a Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalások kapcsán.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: AFP)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök (Fotó: AFP)

Trump szerint a drónok az ukrajnai háború miatt az elmúlt években kulcsszerepet kaptak a hadviselésben. 

Rengeteg drónunk van most. Mi magunk is gyártunk drónokat, de másoktól is vásárolunk. És ők nagyon jó drónokat készítenek. A drónháború igazán előtérbe került az elmúlt pár évben, ennek a háborúnak köszönhetően

 – mondta az elnök. Hozzátette, hogy bár a drónok fontosak, a vadászrepülőgépek ereje páratlan. Példaként Izraelt hozta fel, ahol az amerikai erők hatékonyan semmisítettek meg drónokat. 

Azt mondom, semmi sem ér fel a vadászgépekkel. Tudjátok, rengeteg drónt kilőttünk Izraelben. Izraelért tettük. Nagyon gyors és erőteljes gépekkel üldöztük a drónokat, és alaposan elintéztük őket

 – fogalmazott Trump.

Az elnök hangsúlyozta az Egyesült Államok változatos fegyverarzenálját, külön kiemelve a lopakodó B–52-es bombázókat. 

Sokat tudunk a drónokról, és sokat tudunk a nagyszerű vadászgépekről, a legjobb gépekről. Nos, és a B–52-esekről, amelyek lopakodók, észrevehetetlenek. Rengeteg különböző fegyverünk van

 – mondta. Trump kiemelte felelősségét, hogy az ország fegyverkészletei mindig készen álljanak. 

Kötelességem biztosítani, hogy az ország teljesen fel legyen töltve, mert soha nem tudhatod, mi történik háborúban és békében? Soha nem tudhatod, mi fog történni

– tette hozzá.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Trump megjegyezte, hogy hetente ezrek veszítik életüket, főként katonák. Kifejezte, hogy a cél a konfliktus mielőbbi lezárása, és megemlítette a Tomahawk rakétákat, amelyeket szívesebben nem használna. 

Beszélni fogunk a Tomahawkokról, de sokkal inkább azt szeretném, ha nem lenne rájuk szükség, hogy a háború véget érjen

 – nyilatkozta. 

Hozzáfűzte, hogy az Egyesült Államok fegyvereket ad el az Európai Uniónak, de a cél nem az eladás, hanem a háború befejezése. 

Trump optimistán nyilatkozott a béketárgyalásokról, kiemelve egy előző napi beszélgetését Putyinnal. 

Gyorsan véget tudunk vetni ennek, szerintem meg tudjuk tenni. Tegnap nagyon jó beszélgetésem volt. Beszélni fogunk róla, de tegnap nagyon eredményes beszélgetést folytattam Putyin elnökkel. Majd meglátjuk, mi történik

 – fogalmazott pénteken. A Közel-Keletet az ukrajnai helyzetnél bonyolultabbnak nevezte, de ott szerinte már sikereket értek el. 

De a közel-keleti háború sokkal bonyolultabb volt. Azt megoldottuk. És szerintem jó esélyünk van. Úgy gondolom, Zelenszkij elnök is szeretné, ha vége lenne, és Putyin elnök is szeretné, ha vége lenne. Most már csak annyi kell, hogy egy kicsit kijöjjenek egymással

 – zárta gondolatait.

Zelenszkij ukrán drónokat ajánlott az amerikaiaknak

Volodimir Zelenszkij Washingtonban úgy fogalmazott: 

Természetesen be akarjuk fejezni ezt a háborút, de ez egy újabb technológiai háború. Nem csak Tomahawk rakétákat használnánk. Ha katonai célpontot akarsz megcélozni, akkor több ezer drónra és ilyen rakétákra van szükséged. Ukrajna rendelkezik több ezer, általunk gyártott drónnal, de nincs Tomahawk rakétánk. Ezért van szükségünk Tomahawk rakétákra. Az Egyesült Államok azonban nagyon erős gyártó. És az Egyesült Államoknak vannak Tomahawk rakétái és más nagyon erős rakétái. De nekik is lehet több ezer drónjuk. Ezért tudunk együtt dolgozni, ezért tudjuk erősíteni az amerikai gyártást.

Légitámadások sorozata érte Ukrajnát. Oroszország ismét Shahed drónokkal támadta az ukrán területeket.

 

Oroszország bevetette rettegett fegyverét Fotó: PAVLO PAKHOMENKO Forrás: NurPhoto

Október 19-én éjjel az oroszok 62 Shahed és Gerbera típusú támadó drónnal, valamint más típusú drónokkal támadták meg Ukrajna területét – írta az ukrán hadsereg közlése nyomán az Origo. 

Iranian-made Shahed-136 ‘Kamikaze’ drone flies over the sky of Kermanshah, Iran on March 7, 2024.
Iran fired over 100 drones and ballistic missiles on Saturday, April 13, 2024, in retaliation to an attack on a building attached to the country's consular annex in Damascus that killed the guards, and two generals of the Quds Force of Iran's Islamic Revolutionary Guard Corps (IRGC) on April 01, 2024. Iran has blamed Israel for the attack on April 5, 2024 in Tehran. (Photo by Anonymous / Middle East Images via AFP)
Oroszország shahed drónokkal támadt Fotó: ANONYMOUS / Middle East Images

08:30-kor a légvédelem 40 ellenséges Shahed, Gerbera és más típusú drónt lőtt le, illetve semlegesített az ország északi és keleti részén

– áll a Telegram-csatornán közzétett bejelentésben. Tizenkilenc támadó drón becsapódását is regisztrálták, összesen hét helyszínen. A légitámadást az ukrán légierő, a légvédelmi rakétacsapatok, az elektronikus hadviselési és drónrendszer-egységek, valamint az ukrán védelmi erők mobil csoportjai hárították el – közölték az ukránok. 

Kudarcba fulladt Zelenszkij washingtoni látogatása

Zelenszkij legutóbbi washingtoni látogatása teljes kudarcba fulladt. Nemcsak hogy Ukrajna nem kapta meg a nagy hatótávolságú Tomahawk cirkálórakétákat az Egyesült Államoktól, de az amerikaiak a látogatás során végig azt éreztették vele, hogy már jelentéktelen szereplő – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Deák Dániel.

 

Zelenszkij washingtoni látogatása kudarcba fulladt Fotó: ANDREW HARNIK Forrás: GETTY IMAGES NORTH AMERICA

 

Egy államfőhöz meglehetősen méltatlan látogatás utolsó mozzanata az volt, amikor Zelenszkij sajtótájékoztatót tartott az amerikai elnökkel folytatott – eredménytelen – tárgyalásáról. Ezt azonban már csak a Fehér Ház kerítésén kívül, a város egyik parkjában tehette meg – írta bejegyzésében a szakértő.

Zelenszkij washingtoni látogatása kudarcba fulladt
Zelenszkij washingtoni látogatása kudarcba fulladt (Fotó: ANDREW HARNIK / GETTY IMAGES NORTH AMERICA)

Deák Dániel emlékeztetett:

Zelenszkij a Fehér Házban mindössze két és fél órát töltött, majd újságírókkal beszélgetett a parkban, ahol csak sajtósok és rendfenntartók voltak jelen.

 Volodimir Zelenszkijt az Egyesült Államokba érkezve senki sem fogadta

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.