RETRO RÁDIÓ

Miért akarja újra bevezetni a sorkötelezettséget a Tisza Párt?

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 12. 10:25

Nem véletlenül beszélnek a fiatalok besorozásáról.

Egy esetleges Tisza-kormánynak erre lehetősége is lenne, ezzel megkeserítve a magyar fiatalok mindennapjait.

 

A férfiak minden áron el akarják kerülni Ukrajna hadseregét Forrás: AFP

 

A Tisza Párt politikusa, Ruszin-Szendi Romulusz egy lakossági fórumon azt állította,

mindig emlékezteti a fiatalokat arra, hogy „nem megszüntettük, csak felfüggesztettük” a sorkatonaságot, ezáltal „ha baj van, mindenkit be kell rántani azonnal”.

Ma Magyarországon a honvédségi rendszer önkéntes – szerződéses és hivatásos – struktúrára épül: a hadkötelezettséget nem törölték el véglegesen, hanem felfüggesztették 2004-ben. Ezáltal a Magyar Honvédség alapját hivatásos és szerződéses katonák, illetve az egyre bővülő önkéntes tartalékos és területvédelmi struktúra alkotja. A kötelező sorkatonaság esetleges visszaállításának jogi hátterével kapcsolatban lapunknak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász elmondta, 

az alaptörvény kimondja, hogy minden magyar állampolgár köteles a haza védelmére, ugyanakkor azt is rögzíti, hogy Magyarország önkéntes honvédelmi tartalékos rendszert tart fenn. A harmadik bekezdés alapján pedig csak hadiállapot esetén hadkötelezettek a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú, magyar állampolgárságú férfiak.

Lomnici kiemelte, a honvédelemről szóló törvény kimondja, hogy a hadkötelezettség katonai szolgálati kötelezettségből és annak járulékos kötelezettségeiből áll, vagyis a sorkatonai szolgálat általános visszaállítása csak az alaptörvény módosításával lenne lehetséges, amelyhez az Országgyűlés kétharmados többsége szükséges.

A Tisza Párt több alkalommal támogatta az Európai Parlament háborúpárti határozatait, amelyek újabb fegyverszállításokat sürgettek Ukrajnába, sőt Magyar Péter előterjesztőként is szerepelt olyan indítványban, amely a tagállamok GDP-jének 0,25 százalékát kívánta katonai célokra elkülöníteni. Mindez azt mutatja, hogy a párt Manfred Weber vezette néppárti irányvonalat követi, amely a katonai együttműködés és a védelempolitikai centralizáció erősítését szorgalmazza

– jegyezte meg ifj. Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogász szerint ez a politikai attitűd nem áll távol Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök legutóbbi kijelentéseitől sem, aki a ha baj van, úgyis „mindenkit be kell rántani azonnal” kijelentéssel hívta fel a figyelmet a hadrafoghatóság növelésére. 

A párt brüsszeli szövetségeseinek háborúpárti döntései és Ruszin-Szendi militarista álláspontja együttesen arra engednek következtetni, hogy egy Tisza-kormány a katonai kötelezettség újraformálásával, esetleg a sorkatonaság modernizált bevezetésével kísérletezhetne

– emlékeztetett Lomnici. A hadkötelezettség visszavezetése minden Magyarországon élő fiatalra komoly terhet róna. A törvény alapján hadköteles a magyarországi lakóhellyel rendelkező, nagykorú, magyar állampolgárságú férfi, ugyanakkor a jogszabály alapján nem hívható be katonai szolgálatra az a hadköteles, aki még nem töltötte be a 18. életévét, illetve az sem, aki már betöltötte az 50. életévét. 

Ez tehát azt jelenti, hogy a sorkatonai kötelezettség bevezetése elsősorban a 18. életévüket betöltött, de még 50 év alatti magyar férfiakat érintené.

– Jelenleg hazánkban a nemzeti kormány a garancia arra, hogy nem sodródik bele Magyarország az ukrajnai háborúba, ezáltal napirenden kívül lehet tartani a kérdést. Ugyanakkor, ha az EU, az Orbán-kormány vétójának megkerülésével vagy esetleges Tisza párti győzelemmel belepréselné a magyarokat a konfliktusba, a legnehezebbre is felkészülhetnek a honfitársaink – zárta a beszélgetést az alkotmányjogász. 

„Lesújtó: tiszás fiatalokat kérdeztek!” – írta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője egy új videót kommentálva. A felvételen az Index arról kérdezte a magyar kormány ellen tüntető tiszás fiatalokat, hogy mit szólnának ahhoz, ha be kellene vonulniuk a seregbe.

20250514 Budapest
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az Egymillió lépés a békéért és a nemzeti összefogásért elnevezésű országjáráson. A menet során mintegy 300 kilométert tesznek meg, és a tervek szerint jövő vasárnap érkeznek Nagyváradra, ami az országjárás célállomása lesz.
fotó: Hatlaczki Balázs (HB)
MW
Fotó: Hatlaczki Balázs

A videóból egyértelműen kiderül, hogy 

a tiszás fiatalok nem lelkesedtek Ruszin‑Szendi Romulusz kötelező sorkatonaságra vonatkozó ötletéért.

Az egyik tüntető szókimondóan reagált: 

Kalap, kabát, oszt elmenni a fenébe.

Egy másik fiatal szerint radikális eszközökkel kellene tiltakozni ellene, de volt olyan is, aki elmondta, hogy gerincsérülése miatt nem vinnék katonának, mivel 20 kilónál többet nem emelhet.

Mint ismert, egy zalaegerszegi Tisza‑fórumon Ruszin‑Szendi Romulusz a kötelező sorkatonaságról beszélt. A volt vezérkari főnök rámutatott: bár a sorozást 2004 óta formálisan felfüggesztették, szükség esetén bármikor visszaállítható: „Ha baj van, úgyis mindenkit azonnal be kell rántani”, fogalmazott.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.