RETRO RÁDIÓ

Megduplázzák a Demján Sándor program kereteit

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 29. 15:18
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Még több pénz a hazai vállalakozásoknak.

A vállalkozói igények alapján 200 millió forintról 400 millió forintra emelkedik a Demján Sándor Tőkeprogramban (DSTP) egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összege - jelentette be Hunyadi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára a 9. Venture Capital Summit elnevezésű konferencián szerdán Budapesten.

Hozzátette: a vállalkozások visszajelzései alapján végrehajtott módosítások értelmében új iparágként a kereskedelem is bekerül a támogatható körbe. Bővül a finanszírozás felhasználási céljainak köre, így céges akvizíciókra, azaz üzletrész- vagy részvényvásárlásokra is fordítható a forrás, vagy a forgóeszköz-finanszírozás is megvalósítható - sorolta.

Felidézte:

a tárca márciusban indította el a 100 milliárd forint keretösszegű tőkeprogramot azzal a céllal, hogy tőkét biztosítson a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A program megvalósítását és szakmai irányítását az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. végzi.

 

A program a kamarák országos hálózatán keresztül, és közvetlenül az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt.-n keresztül is elérhető, kedvező finanszírozási forma, mivel egy százalék tőke mellett 99 százalék tulajdonosi kölcsönt nyújt, a futamidő hat év, 5 százalékos kamat mellett - ismertette Hunyadi László.

Az elért eredmények között kiemelte: a DSTP a magyar kkv-szektor egyik legfontosabb növekedési eszköze, a program indulása óta már 115 pozitív befektetési döntés született, a jóváhagyott befektetések értéke pedig meghaladja a 22 milliárd forintot.

Kitért arra is, hogy a Széchenyi Kártya minden kkv-termékénél fix 3 százalékos lett a kamat októbertől. A cél a vállalkozások likviditási terheinek enyhítése, a működési biztonság és a beruházási hajlandóság támogatása.

Jelezte: a vállalkozások számára rendelkezésre állnak uniós források is, a GINOP Plusz program forrásai, amelyeknek a kihasználtsága nagyjából 25 százalékos. Minden céget arra biztatott, hogy keresse fel az MFB pontokat a pénzügyi lehetőségek, hitelprogramok, vagy vissza nem térítendő támogatások igénybevételéhez.

A vali.hu személyre szabott vállalkozói információs portált pedig a jövő negyedévben továbbfejlesztik, mesterséges intelligencia vezérelt forrástérkép kifejlesztésén dolgoznak - fűzte hozzá Hunyadi László.

Bánfi Zoltán az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a DSTP nem hitel, hanem tőkefinanszírozás, amely nem terheli a vállalkozás havi cash flow-ját, így fejlesztésekre, piacbővítésre, akvizíciókra egyaránt fordítható. A forrás felhasználható önálló beruházáshoz, illetve banki hitel mellé társfinanszírozásként, önerőként is - ismertette.

Bókay Márton, az NGM nemzetközi pénzügyi kapcsolatokért és kifektetéspolitikáért felelős helyettes államtitkára a konferencián tartott kerekasztalbeszélgetésen kifejtette: az állami szerepvállalás mindenképpen szükséges, hogy a piaci hiányosságokat pótolják.

 

Az alulfinanszírozott hazai kkv-szektort segíti a tőkeprogram, ahol a cégek partnere az állam. A tőketámogatás Európa több országában általánosan bevett forma - mondta nemzetközi példákat említve, hozzátéve: a magyarnál nagyobb programok léteznek több nyugat-európai országban, ahogy a kelet-közép-európai régióban is jellemző, és uniós források is régóta elérhetőek.

Az Európai Unióban és Ázsiában is megszokott ez a forma, hogy államilag támogatják a tőkeprogramokat.

Az egy százalék tulajdonrész a konstrukcióban bármikor visszafizethető költségmentesen, ha bárki el akarná adni a cégét- mondta Bánfi Zoltán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.