RETRO RÁDIÓ

Máris megkezdték a BUDAPESTI BÉKECSÚCS előkészítését

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 17. 08:18

Meg kell állítani a gyilkos háborút!

Haladéktalanul megkezdik Oroszország és az Egyesült Államok képviselői a csúcstalálkozó előkészítését, amely valószínűleg Budapesten rendeznek meg – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója csütörtök este Moszkvában.

Usakov elmondta, hogy Budapestet elsőként Donald Trump amerikai elnök hozta szóba lehetséges helyszínként, amit orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin támogatott.

A két elnök idén nyolcadik alkalommal beszélt telefonon egymással.

A csütörtöki, orosz részről kezdeményezett eszmecsere két és fél órán át tartott.

Az ukrán erők csapást mértek egy tengeri kőolajterminálra az orosz megszállás alatti Krím félszigeten lévő Feodoszijában szerdára virradóan – közölte az ukrán vezérkar.

A közlés szerint 16 üzemanyagtartály sérült meg, és a vállalat területén nagy kiterjedésű tűz keletkezett.

„A feodoszijai olajterminál fontos logisztikai láncszem az orosz csapatok üzemanyaggal való ellátásában. A tartályokban tárolt kőolajtermékek összesített mennyisége mintegy 193 ezer köbméter lehetett” – írta a vezérkar. Hozzátette, hogy az éjjel ukrán egységek megsemmisítették a P-18-as radarállomást a krími Kraszna Poljanában, egy drónirányító központot Herszon megye orosz megszállás alatti részében, valamint egy lőszerraktárt a Donyeck megyei Makijivka térségében.

Az ukrán Különleges Műveleti Erők (SZSZO) parancsnoksága közzétette, hogy katonái behatoltak egy orosz ellenőrzés alatt lévő területre Észak-Szlobozsaninál, és megsemmisítettek egy ellenséges csoportot, valamint dokumentumokat és kommunikációs eszközöket zsákmányoltak.

Oleh Hrihorov, az északkelet-ukrajnai Szumi megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy az orosz hadsereg összehangolt támadást hajtott végre szerdán Szumi város térsége ellen. A becsapódások nem lakóövezetben történtek, az áramellátásban azonban zavarokat okozott – tette hozzá.

Szerhij Horbunov, a Donyeck megyei Kosztyantinyivka városi katonai közigazgatásának vezetője a Facebookon közölte, hogy az orosz erők irányított légibombával mértek csapást városára.

Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat arról adott hírt, hogy az éjjel az orosz hadsereg ismét drónokkal támadta az észak-ukrajnai csernyihivi régiót. Találat ért egy lakóházat és egy polgári infrastrukturális létesítményt, de senki sem sérült meg.

Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország az éjjel 113 drónnal támadta Ukrajnát, ebből 86-ot semmisítettek meg, viszont 26 támadó drón találatát rögzítették 11 helyszínen, valamint egy helyen lelőtt drónok darabjainak lezuhanását.

Oleh Szinyehubov, Harkiv megye kormányzója a Telegramon közölte, hogy a megyei tanács döntést hozott a gyermekes családok kötelező evakuálásáról a régió több településéről.

Tájékoztatása szerint a negyven településről 601 gyermeket kell biztonságosabb helyre szállítani, ami 409 családot érint.

Az orosz megszálló erők keddre virradóan újabb csapásokat mértek a polgári, vasúti és energetikai infrastruktúra létesítményeire Harkiv, Kirovohrad, Szumi és Donyeck megyékben – közölte Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök a Telegramon.

„Az elmúlt éjszaka újabb támadáshullám érte városainkat, infrastruktúránkat és energiarendszerünket. Az ellenség fő célja változatlan: megtörni az ellenállásunkat, és megfosztani az ukránokat a fénytől és a melegtől” – fogalmazott a kormányfő.

Közölte, hogy a légierő az éjszakai támadás során 96 csapásmérő drónt észlelt, „a legtöbbet védelmi erőink megsemmisítették, de sajnos nem mindet”.

„Tegnap este az ellenség légicsapást mért Harkivra, a városi kórházra, és 57 ember megsebesült. A csapásmérés célpontja egy olyan intézményépület volt, amelyben életeket mentenek. Ez a terror és a cinizmus legszélsőségesebb megnyilvánulása” – jelentette ki. Szviridenko megjegyezte, hogy „más régiók is támadás alatt álltak: Kirovohrad megyében a polgári és a vasúti infrastruktúrát érte kár, Szumi megyében energetikai létesítményeket és vállalati épületeket ért találat, Donyeck megyében pedig újabb támadások érték a frontvonalhoz közeli városokat”.

A miniszterelnök hangsúlyozta: „az orosz terror megállításához gyors és hatékony intézkedésekre van szükség: légvédelmi rendszerekre, szigorúbb szankciókra (Oroszország ellen) és Ukrajna partnereinek határozottságára”.

A légierő keddi jelentése szerint Oroszország 96 drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem ebből 69-et semlegesített, 27 viszont célba talált hét helyszínen, valamint egy helyen rögzítették a lelőtt drónok roncsainak lezuhanását.

Olekszandr Prokugyin, a déli Herszon megye kormányzója a Telegramon arról tájékoztatott, hogy orosz katonák déltájban tűz alá vették Herszon város egyik kerületét,

aminek következtében egy idős nő életét vesztette, négyen pedig megsebesültek, egy 55 éves férfi életveszélyesen.

Szerhij Liszak, a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Facebookon közölte, hogy orosz dróncsapásban egy 75 éves nő életét vesztette a régióban lévő Nyikopol városában.

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebookon arról számolt be, hogy a Donyeck megyei Pokrovszk térségében az ukrán csapatok az utóbbi egy napban 3,4 négyzetkilométernyi területen semmisítették meg az orosz erőket, és egyes irányokban akár 1,6 kilométernyit is előre törtek.

A Tomahawk manőverező robotrepülőgépek indításához amerikai szakemberek kellenek, ezen fegyverek átadása Ukrajnának rosszul végződhet – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.

Peszkov a sajtó felkérésére Dmitrij Medvegyevnek, az orosz biztonsági tanács alelnökének a közösségi médiában hétfőn megjelent bejegyzését kommentálta így, amelyben a volt elnök és kormányfő azt írta, hogy a Tomahawkok esetleges Ukrajnába szállítása mindenki számára rosszul végződhet.

Donald „Trump amerikai elnök azt mondta, hogy ha Oroszország elnöke nem rendezi az ukrajnai konfliktust, az rosszul fog végződni számára. Röviden: százegyedszer fenyegetőzik. Ha az üzleti béketeremtő a Tomahawkokról beszél, akkor a mondat nem helytálló. Ezeknek a rakétáknak a szállítása mindenki számára rosszul végződhet. És mindenekelőtt maga Trump számára” – írta Medvegyev a Max-csatornáján.

A politikus kifejezte azt a reményét, hogy Trump kijelentése a Tomahawkok Kijevnek történő átadásáról ismét üres fenyegetés marad.

Peszkov rámutatott, hogy „az ilyen bonyolult rakéták kezelése valamilyen formában megköveteli amerikai szakértők részvételét a folyamatban, ez nyilvánvaló tény”.

Az orosz elnök sajtótitkára szerint az amerikaiak tudnak az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalási folyamatban beállt „szünetről”. Mint fogalmazott, az orosz-amerikai kapcsolatok „a megfelelő csatornákon keresztül folytatódnak”, és sajnálkozásának adott hangot, hogy ezekben nincs előrelépés.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump esetleges telefonbeszélgetéséről azt mondta, hogy ebben a kérdésben

nincs konkrét megállapodás, de minden lehetőség adott egy ilyen beszélgetés gyors megszervezésére.

A Lettországban tervezett, az ott élő oroszokat érintő deportálásokra kitérve azt mondta, hogy azok az oroszok, akiket a lett nyelv ismeretének hiánya okán ki fognak utasítani a balti országból, ha orosz állampolgárok, visszatérhetnek szülőföldjükre, Oroszországba.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva „nácizmusnak” minősítette, hogy Lettország arra kötelezte azokat az orosz állampolgárokat, akik nem igazolták a lett nyelv megfelelő szintű ismeretét, hogy október 13-ig hagyják el az országot. A brüsszeli Politico információja szerint az intézkedés 841 embert érint.

Vitályos Eszter mint édesanya is aláírta a sorkötelezettség elleni petíciót. A kormányszóvivő Ruszin-Szendi Romulusz háborúpárti kijelentéseit is felidézte a közösségi oldalán közzétette videóban.

„A Tisza sok aljas és veszélyes tervvel bukik le nap mint nap. Mindegyik közül számomra, mint édesanya számára, a legnagyobb figyelmeztetés az a sorkatonaságról szóló nyilatkozatuk” – hangsúlyozta a közösségi oldalán közétett videóban Vitályos Eszter.

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a Tisza politikusa, Ruszin-Szendi Romulusz azt mondta, hogy ők, amikor eljön az idő, akkor berántanak mindenkit azonnal.

„Nos, ez egy tipikus háborúpárti mondat! Ami azért veszélyes, mert Brüsszel nyíltan háborúzni akar, Európát és a tagállamokat háborús döntésekre akarják kényszeríteni” – szögezte le a szóvivő, aki szerint

a Tisza Brüsszel bábjaként berántaná Magyarországot és a magyar fiatalokat egy olyan háborúba, ami nem is miénk.

„Mint egy 22 éves fiú édesanyja ezért én is aláírom a NEM A MI HÁBORÚNK petíciót, mert azt hiszem, minden anya nevében mondhatom, hogy

mi biztosan nem akarjuk, hogy a fiainkat Ukrajnába vigye a Tisza! Ez nem a mi háborúnk!”

nyomatékosította Vitályos Eszter.

„Biztatok minden édesanyát és mindenkit, hogy hangosan üzenjük meg Brüsszel bábjainak: Sürgősen el a kezekkel a fiainktól!” – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.