RETRO RÁDIÓ

Legalább húszezer Tisza-hívő adatai az ukránok kezén

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 06. 19:19
Frissítve2025. 10. 07. 10:37

Zavar és félelem a Tisza Pártban.

Nevek, telefonszámok, e-mail-címek váltak elérhetővé az interneten, miközben az applikációt ukránok fejleszthették. A Magyar Nemzetnek több érintett is válaszolt, valamint az ügy tisztázásáért megkerestékk az ukrán céget és mindazokat a személyeket, akik a Tisza-féle applikáció kialakításában részt vehettek.

 

 

Forrás: Facebook

 

  • A Tisza Párt közel húszezer szimpatizánsának adatai szivárogtak ki, a nevek, a telefonszámok, az e-mail-címek nyilvánosan elérhetők az interneten.
  • A lista hiteles: több érintettel is beszéltek, akik lényegében igazolták az adatok valódiságát. Egyesek bosszankodnak, másokat zavart az adatszivárgás, de olyan is volt, akit nem érdekelt az ügy.
  • A személyes adatok abból a telefonos applikációból kerültek ki, amelyet szeptemberben mutattak be és amely fontos szerepet játszhat Magyar Péterék jövő évi kampányában.
  • A telefonos applikációt – sajtóhírek szerint – ukránok fejleszthették, és az adatbázis szerint az egyik adminja, kezelője is ukrán. Ezek szerint az ukránok nemcsak a Tisza Párt telefonos applikációjának kialakításában, de a működtetésében is részt vehetnek.

Újabb súlyos adatszivárgási botrány rázta meg a Tisza Pártot, ráadásul erős ukrán szál is felmerült az ügyben. A világhálóra kikerült majdnem húszezer olyan magánszemély neve, telefonszáma, e-mail-címe, akik – az Index hétfői cikke szerint – csatlakoztak a párt mobiltelefonos alkalmazásához, a Tisza Világhoz. Bár a linket korábban terheléses támadás értehette, a kiszivárgott adatlista a cikkük írásakor is nyilvános, és, mint kiderült, valódi is.

Meglepetés, bosszankodás, félelem

A Magyra Nemzet ugyanis felhívott megannyi ott található telefonszámot, és több érintett válaszolt is kérdésünkre. „Bosszant a dolog, de nem tudok ezzel mit kezdeni. Magyarország, így szeretlek” – így nyilatkozott például a Magyar Nemzetnek egy Béla nevű férfi, akitől azt kérdeztük, mit szól ahhoz, hogy kikerültek a Tisza Pártnak megadott adatait. Egy másik érintett, Tímea nem cáfolta, de nem kívánta kommentálni a történteket, megint másikuk, Andrea pedig csupán annyit mondott, hogy nincs titkolnivalója.

Másként fogalmazott egy következő nyilatkozó, László, akit zavar az adatszivárgás, ám reménykedik abban, hogy a problémát mielőbb megoldják. Egy Nóra nevű nő úgy reagált, meglepte, hogy kiszivárogtak a személyes adatai, és először azt kérdezte, kik és mire használhatják a bizalmas információkat. Ám némi gondolkodás után arra jutott, hogy nem zavarja a dolog. Szerinte más applikációkból is szivároghatnak ki adatok.

Nem úgy egy Tamás nevű megszólaló, aki szintén megütközött az adatszivárgáson. Elmondta, hétfő délután egy tiszás gyűlésre megy, ahol megkérdezi, hogy történhetett az eset.

Tisza Párt
A Tisza Párt közel húszezer szimpatizánsának adatai szivárogtak ki Forrás: Facebook/Tisza Párt/Képernyőkép

Ukránok az appban?

Hétfői cikkében az Index arra is kitért, hogy Magyarék Tisza Világ elnevezésű alkalmazásának fejlesztésén egy ukrán cég, a PettersonApps dolgozhatott. Az ukrán közreműködést erősíti, hogy a kiszivárgott adatbázisban szerepelnek az applikáció hét adminjának adatai is. Ők olyan személyek – írták a cikkben –, akik hivatalosan is korlátlan hozzáféréssel rendelkeznek az alkalmazásban megtalálható adatokhoz. Egyikük Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke, másikuk viszont egy bizonyos Myroslav Tokar, aki a LinkedIn-profilja szerint ungvári illetőségű, webfejlesztőként a PettersonAppsnél dolgozik. A vállalkozás többek között éppen mobilalkalmazások fejlesztésével foglalkozik.

Amennyiben az ukrán vállalkozás készítette Magyar Péterék telefonos alkalmazását, vagy dolgozott annak kifejlesztésén, az Index szerint akár annak lehetősége is felmerülhet, hogy a magyar felhasználók személyes adatai Ukrajnába kerülhettek.

A helyzet tisztázásáért megkerestük az ukrán céget és mindazokat a személyeket, akik a Tisza-féle applikáció kialakításában részt vehettek. Ha reagálnak kérdéseinkre, arról azonnal beszámolunk.

Volt már hasonló

Érdemes megemlíteni, hogy nem ez az első adatszivárgási botrány Magyar Péterék háza táján. Júniusban is nyilvánosságra került egy lista, az több mint 560 ember nevét és számos személy adatát tartalmazta osztályozó és olykor becsmérlő megjegyzések kíséretében. Ezekből a jórészt elkötelezett személyekből próbálta akkor a Tisza a digitális kommandóját kialakítani. A botránynak és Magyar Péterék arra adott magyarázkodásának nagy visszhangja volt a párt szimpatizánsainak körében.

Egy ukrán cég, a PettersonApps dolgozhatott a Tisza Párt alkalmazásának fejlesztésén - írta meg az Index. Az app egyik kezelője az ukrán hadsereg beszállítója.

Közel húszezer felhasználó személyes adatai kiszivárogtak az applikációból. Az eddigi adatok szerint Ukrajnába kerültek a magyar felhasználók adatai. A Tisza Párt számára azért is különösen kellemetlen lehet, ami történt, mert korábban is előfordult már, hogy aktivistáik adatait nem voltak képesek biztonságosan kezelni, és azok nyilvánosságra kerültek a párt Discord-szerveréről. 

Rendkívül súlyos adatszivárgásra hívta fel a figyelmet az Index egy olvasója, aki a Redditen találkozott egy linket tartalmazó bejegyzéssel, amely szerint valaki a Tisza Világ applikációból származó személyes adatokat töltött fel az internetre. Az anonpaste.com oldalon azóta is megtalálhatók a tiszás felhasználók adatai.

Brutális szivárgás történt, akárki hozzáférhetett a személyes adatokhoz

A honlapon szereplő információk szerint október elsején a Tisza Világ alkalmazás „beépített publikus funkcióin” keresztül valakinek sikerült kinyernie több, mint 18 ezer felhasználó adatait, amit feltöltöttek az internetre. A hatalmas mennyiségű személyes adat között olyan információk szerepelnek, mint a felhasználók neve, anyja neve, lakcíme, e-mail címe és telefonszáma. Sőt, az érintettek tényleges lokációja is nyilvánosságra került, valamint az is megtalálható a felületen, hogy melyik egyéni választókerületbe tartoznak az adatszivárgás áldozatai.

A kiszivárgott információk között szerepelnek az applikáció hét adminjának adatai is. Ők olyan személyek, akik hivatalosan is korlátlan hozzáféréssel rendelkeznek az alkalmazásban megtalálható adatokhoz. Egyikük nem más, mint Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke, aki az applikáció kifejlesztését koordinálta. Ő volt az, aki szeptemberben bemutatta a Tisza Világ alkalmazást a nyilvánosságnak. Radnainak most közzé tették a telefonszámát és az e-mail címét is, de az is kiderült, hogy a Tisza központ címeként – feltehetően viccből – a Fidesz székház mellett található, és a kormánypárt tulajdonában álló Lendvay utca 27-et állította be az alelnök az alkalmazásban.

Egy ukrán IT cég is feltűnik a Tisza applikációja mögött

Radnai Márk mellett  az adminok között felbukkan egy bizonyos Myroslav Tokar, aki a LinkedIn profilja szerint egy ungvári illetőségű, webfejlesztőként dolgozó férfi. Tokar jelenleg a PettersonApps nevű ukrán cégnél dolgozik, amely többek között éppen mobilalkalmazások fejlesztésével foglalkozik. A vállalat az interneten fellelhető információk szerint egy több, mint 100 embert foglalkoztató informatikai vállalkozás. 

Oleh Ostroverkh

Oleh Ostroverkh

Fotó: PettersonApps

A PettersonApps vezérigazgatója egy Oleh Ostroverkh nevű ukrán férfi, aki a Facebook profilja alapján Volodimir Zelenszkij támogatója. A férfi egyben a Defence Robotics UA elnevezésű civil szervezet felügyelőbizottságának is tagja. Ez az NGO az ukrán hadsereg „Da Vinci Wolves” elnevezésű zászlóaljával folytat szoros együttműködést földi drónok fejlesztése, alkalmazása és harcászati körülmények között való tesztelése terén.

Bizonyára nem lehet véletlen, hogy a Tisza Világ alkalmazás egyik adminja, éppen Myroslav Tokar, aki egy ukrán, applikáció fejlesztéssel foglalkozó cég alkalmazottja. Amennyiben pedig a PettersonApps készítette a Magyar Péterék alkalmazását, vagy dolgozott annak kifejlesztésén, akár annak a lehetősége is felmerülhet, hogy a magyar felhasználók személyes adatai Ukrajnába kerülhettek. 

Magyar Péteréknek rendre meggyűlik a bajuk a biztonságos adatkezeléssel

Nem ez az első eset, hogy nem megfelelően biztosították aktivistáik személyes adatait.. Júniusban az Átlátszó írta meg, hogy a Tisza párt egyik Discord-szerveréről több száz aktivista személyes adatai kerültek nyilvánosságra . Magyar Péter akkor azzal védekezett, hogy egy lejárató akcióról van szó.

A júniusi tiszás adatszivárgás miatt még a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálatot indított .

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.