RETRO RÁDIÓ

Jól haladnak az izraeli- palesztin tárgyalások

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 05. 21:06

Erről beszélt Trump.

Jól haladnak a tárgyalások a gázai túszok kiszabadulásának részleteiről – közölte Donald Trump amerikai elnök vasárnap.

Az elnök a Fehér Házat elhagyva újságírók előtt kijelentette, hogy az egyeztetések nyomán "nagyon hamar" megtörténhet a Hamász kezében lévő túszok elengedése.

Donald Trump a gázai konfliktus lezárását és szélesebben a közel-keleti béke megteremtését célzó 20 pontból álló amerikai béketervvel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy "nagyszerű Izrael, nagyszerű az arab és muszlim világ számára és az egész világnak".

A gázai folyamattal kapcsolatban Marco Rubio külügyminiszter és elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó több amerikai országos televíziónak adott interjúban vasárnap arról számolt be, hogy a tárgyalások jelenleg közvetítők útján a túszok elengedésének részleteiről zajlanak, arról, hogy ki lesz jelen, és pontosan hogyan időzítik a fogolycserét.

A túszok elszállításában a Nemzetközi Vöröskereszt vehet részt

– mondta el.

A külügyminiszter közölte, hogy a Hamász nagyrészt elfogadta Donald Trump béketervének túszokra vonatkozó részét, ami palesztin foglyok elengedését is tartalmazza.

Megjegyezte, hogy a túszokra vonatkozó egyezség Izrael szempontjából "igazságtalan", és "kiegyensúlyozatlan", tekintve a 48 túsz fejében elengedni tervezett, terrorizmus miatt Izraelben bebörtönzött palesztinok számát, de hozzátette, hogy Izrael számára olyan fontos kérdésről van szó, hogy ezt is vállalja.

Az egyezség részeként Izrael azt is vállalja, hogy csapatait visszavonja a Gázai övezeten belül, és az augusztus közepén elfoglalt állásokba vonul vissza.

Az amerikai kormánytag közölte, hogy a Hamász fogságában még összesen 48 túsz van, akik közül 20-an vannak életben és 28 holttest kiadása is szerepel a megállapodástervezetben. A túszok mindegyikét 2023. október 7-én hurcolták el a Hamász fegyveresei, amikor átfogó terrortámadást intéztek Izrael ellen, aminek során több mint 1000 embert megöltek és mintegy 250-et elraboltak.

Marco Rubio hangsúlyozta, hogy a túszok szabadon engedését követően jöhet el a békefolyamat második szakasza, amikor a Gázai övezet jövőjéről kell egyezségre jutni.

Hozzátette, hogy Donald Trump erre vonatkozó tervezetének egyes elemei a Hamász számára is elfogadhatók.

A miniszter rámutatott, hogy cél a Gázai övezet mentesítése a terroristáktól, és egy olyan "technokrata" palesztin vezetés kezébe adni a területet, amely "nem épít alagutakat, nem indít rakétákat Izrael ellen, nem hajt végre terrortámadásokat".

A külügyminiszter a Fox News, az NBC és a CBS televízióknak adott interjúkban kifejtette, hogy a Hamász szavahihetőségét illetően vannak kétségek, hiszen arról a fegyveres szervezetről van szó, amely október 7-én csecsemőket mészárolt le és tinédzsereket ölt meg egy zenei fesztiválon.

Ugyanakkor hozzátette, hogy az eredményt illetően az ad reményt, hogy az amerikai béketerv mögé először sorakoztak fel olyan államok, mint az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Katar, Törökország, Egyiptom, Jordánia, Indonézia, valamint európai országok, és ezek óriási nyomást fejtenek ki annak érdekében, hogy megtörténjen a konfliktus lezárása.

Csak a túszok hazatérése után következnek a palesztinokkal kötendő tűzszüneti megállapodás további pontjai - közölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az elesettek családtagjaival tartott találkozón vasárnap.

"Nem lépünk tovább a húsz pont egyikében sem, amíg nem valósul meg az első pont, vagyis minden túsz - élő és halott - kiszabadulása, amíg nem tér vissza Izrael területére az utolsó túsz" - mondta Netanjahu a Hősi fórum nevű, elesett katonák családtagjait tömörítő szervezettel tartott találkozóján Netanjahu.

"A Palesztin Hatóság nem fog uralmat gyakorolni Gázában a háború után. Sem a Hamász (terrorszervezet), sem annak képviselői nem lesznek részesei a Gázai övezet irányításának. Izrael felelős és aktív lesz a lefegyverzésük felügyeletében"- tette hozzá.

"Arra számítunk, hogy már a közeljövőben megvalósul az első szakasz, és minden túsz azonnal kiszabadul. De az izraeli hadsereg Gáza városának központjában van, és minden lehetőségre felkészült. Amennyiben a Hamász megtagadja a túszok szabadon bocsátását, a hadsereg újra fokozni fogja a tüzet, amíg a Hamász el nem bukik, és minden túsz haza nem tér"

 

- közölte vasárnap Jiszráel Kac védelmi miniszter, szintén az izraeli vezetők bizalmatlanságát jelezve, egy állami emlékünnepségen.

A Donald Trump amerikai elnök kezdeményezte húszpontos tűzszüneti és túszalku-terv részleteinek megvitatása hétfőn kezdődik Kairóban Izrael és a Hamász delegációjának részvételével.

A palesztin iszlamista szervezet küldöttsége Halíl al-Hadzsa vezetésével vasárnap érkezik Kairóba, ahol találkozik Steve Witkoff-fal, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottjával, valamint Jared Kushnerrel, Donald Trump vejével és tanácsadójával.

A megbeszélésen jelen lesznek katari képviselők is, és főként a túszok - elsősorban az életben lévő túszok - szabadon bocsátásának mikéntjét, az izraeli erők részleges kivonását, a dróntevékenység leállítását és a harcok befejezését vitatják meg. A Hamász követeli Marvan Barguti szabadon bocsátását is, akit terrorgyilkosságokért ötszörös életfogytiglanra ítéltek, és izraeli börtönben tartanak fogva.

Dani Miran, a magyar állampolgársággal is rendelkező, Gázában fogva tartott Omri Miran édesapja a ynet hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy "amikor meglátom Omrit magam előtt állni, akkor fogom tudni, hogy ez valóban megtörtént".

Elmesélte, hogy Roni, Omri egyik kislánya megkérdezte az Egyesült Államokba készülő édesanyját, hogy "ezúttal sikerül majd hazahozni apát?", és elmondta, hogy a család "teljesen tisztában van a helyzettel."

A tel-avivi tőzsdeindex jelentősen emelkedett a gázai megállapodás reménye és az ebből adódó befektetői optimizmus miatt. Izrael fő tőzsdeindexei új történelmi csúcsokat érnek el, mivel a befektetők bíznak a Trump tervben, amely szerint hazajut minden Gázában fogva tartott túsz, és véget ér a háború az övezetben.

A terv szeptember 29-i bejelentése óta a TA-35 index 5,2 százalékkal, a TA-125 5,8 százalékkal, míg a TA-90 7,7 százalékkal nőtt - derül ki a tőzsde hivatalos adataiból.

Izrael beleegyezett a Gázai övezeten belül meghatározott zóna határvonalaiba, ahonnan kivonja katonaságát, amennyiben a Hamász elfogadja a háború lezárása érdekében kialakított amerikai béketervet - közölte az amerikai elnök szombaton.

Donald Trump washingtoni idő szerint a délutáni órákban jelentette be Truth Social-oldalán, hogy Izraellel folytatott tárgyalásokat követően megállapodtak az izraeli katonaság kivonulásának zónájáról.

"Ha a Hamász megerősíti, a tűzszünet azonnal életbe lép, és megkezdődik a túszok és foglyok cseréje, ami megteremti a feltételeket a katonaság további kivonásához" - írta az elnök, hozzátéve, hogy a folyamat sikeres lebonyolítása egy "3 ezer éve zajló katasztrófa" lezárásához viszi közelebb a Közel-Keletet.

Néhány órával korábban Donald Trump - szintén közösségimédia-bejegyzésben - elismerését fejezte ki Izraelnek, miután az izraeli haderő átmenetileg leállította a Gázai övezet bombázását annak érdekében, hogy "esélyt adjon a túszok elengedésére, valamint a békemegállapodás végrehajtására".

Az amerikai elnök egyben arra szólította fel a Hamászt, hogy cselekedjen gyorsan, és azt hangsúlyozta, hogy nem tűr el késlekedést, vagy olyan kimenetelt, aminek révén az alkufolyamat végén Gáza ismét veszélyt jelent.

"Mindenkit méltányosan kezelünk majd" - ígérte bejegyzésében.

Donald Trump a hét elején - Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő társaságában - a Fehér Házban mutatta be 20 pontos békejavaslatát, aminek nyomán életbe lépne a teljes tűzszünet, és a Hamász által csaknem két éve fogva tartott izraeli túszokat elengednék, illetve kiadnák a holttesteket, és izraeli börtönökben raboskodó palesztinok is kiszabadulnának. Az amerikai elnök elképzelésének eredményeként a Hamásznak le kellene tennie a fegyvert, a Gázai övezet új palesztin civil irányítás alá kerülne, nemzetközi felügyelet mellett.

 


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.