RETRO RÁDIÓ

Ismét elfoglaltak egy ukrán falut az oroszok

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 08. 20:12

Próbálnák felőrölni az ellenállást.

Az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta a Zaporizzsja megyei Novohrihorivka települést - közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium.

A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, és a "különleges hadművelet" övezetében mintegy másfélezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok, illetve haditechnikai eszközök között sorolt fel egy rendező-pályaudvart, amelyet az ukrán hadsereg használ, egy vasúti szerelvényt, valamint egy katonai repülőtér infrastruktúráját, drónok összeszerelő műhelyeit és tárolóhelyeit, egy üzemanyagtárolót, több lőszerraktárt, két harckocsit és 14 egyéb páncélozott harcjárművet, öt önjáró és egy vontatott, 155 milliméteres tarackot, egy Grad sorozatvetőt, két irányított légibombát, HIMARS sorozatvetők négy rakétáját, továbbá 416 repülőgép típusú drónt.

A védelmi minisztérium délután külön kiadott tájékoztatásban közölte, hogy Herszon megyében egy Iszkander-M általi rakétacsapás semmisített meg egy drónösszeszerelő műhelyt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást. A belgorodi régióban lévő Maszlova községben egy rakétacsapás három civilt - két férfit és egy nőt - megölt és egynek sérüléseket okozott, a Brjanszk megyei Hinyelben pedig egy nőt aknagránát becsapódása sebesített meg.

Az orosz csapatok arra kaptak parancsot, hogy mindenáron rohamozzák meg az ukrán állásokat - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a Telegramon, miután meghallgatta Vaszil Maljuk, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője jelentését.

Az államfő kiemelte az SZBU "A" jelű különleges műveleti egységének katonáit, akik aktív műveleteket hajtanak végre a Donyeck megyei Pokrovszk irányában. A város megszállásáért régóta vívnak ádáz harcot az orosz erők.

"Megállapítottuk, hogy az orosz csapatok parancsot kaptak, hogy mindenáron rohamozzák állásainkat. Ennek következtében az orosz veszteségek jelentősen megnőttek"

- közölte Zelenszkij.

Szavai szerint az említett egység katonái csupán Pokrovszknál naponta több mint száz orosz katonát ölnek meg, és a védelmi és biztonsági erők más egységeinek eredményein felül van. "Az SZBU "A" jelű műveleti egysége az elmúlt hónapban 3028 orosz katonát likvidált, és mindegyik esetet megfelelően hitelesítették" - tette hozzá az elnök. Zelenszkij közölte továbbá, hogy Maljuk beszámolt neki az SZBU erői által végrehajtott nagy hatótávolságú csapások eredményeiről.

"Fontos, hogy az ukrán nagy hatótávolságú rakétadrónok egyre nagyobb hatékonyságot mutatnak. Jelentős eredményeket értünk el az orosz légvédelmi rendszerek megsemmisítésében is" - írta az ukrán elnök.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója azt írta a Telegramon, hogy Moszkvának a háborúhoz való viszonya nem fog megváltozni, ha Ukrajnának nincs elegendő "meggyőző, nagy hatótávolságú fegyvere", és éppen ezért van szüksége amerikai Tomahawk manőverező robotrepülőgépekre, amelyek rákényszeríthetik a Kremlt a békére.

Kiemelte, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnök által bejelentett "tavaszi-nyári offenzíva" súlyos harcokba torkollott a fronton anélkül, hogy jelentős előrenyomulást értek volna el az orosz csapatok, amire Putyin számított. Podoljak szerint ezért Oroszország tömeges rakéta- és dróntámadásokhoz folyamodik az ukrán energetikai rendszerek, illetve közvetlenül ukrán városok lakóépületei ellen.

Kijelentette, hogy "az orosz terror" megállítható lesz, amikor növekszik a válaszcsapások száma és pusztító ereje, és ezzel együtt nő a háború ára az orosz lakosság számára és az átlagoroszok is követelni fogják a háború befejezését.

A déli Herszon megye ügyészi hivatala közölte, hogy reggel egy orosz drón megtámadott egy civil autót Herszonban, a járműben utazók közül életét vesztette egy 62 éves nő és egy körülbelül 65 éves férfi, egy 55 éves nő pedig megsebesült. Előzetes nyomozás indult több ember halálát okozó háborús bűncselekmény ügyében - tette hozzá az ügyészség.

Donald Trump nem akar eszkalációt látni az orosz-ukrán háborúban, és ennek megfelelően hozza meg a döntést nagy hatótávolságú rakéták rendelkezésre bocsátásáról - az amerikai elnök erről hétfőn a Fehér Házban beszélt.

Donald Trump újságírók előtt közölte: közel áll ahhoz, hogy meghozza a döntést a Tomahawk-rakétákkal kapcsolatban, amelyek a NATO-n keresztül juthatnak rendeltetési helyükre. Hozzátette, hogy az eszközök felhasználásával kapcsolatban fel fog tenni kérdéseket, amelyek arra irányulnak majd, hogy az eszközök hol és milyen módon kerülnek felhasználásra.

Az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban megismételte, hogy soha nem lett volna szabad elkezdődnie, amivel kapcsolatban megjegyezte, hogy mindkét oldal, Oroszország és Ukrajna rossz helyzetértékelése vezetett a háborúhoz. "Senki nem áll jól abban a háborúban" - jegyezte meg Donald Trump.

Elfoglalta Otradne települést az ukrajnai Harkiv megyében az orosz hadsereg - közölte hétfőn a moszkvai védelmi minisztérium.

A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak nyomulni, a "különleges hadművelet" övezetében több mint 1450 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.

A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok, illetve haditechnikai eszközök között sorolt fel több, az ukrán hadsereget ellátó energetikai és olajipari létesítményt, valamint üzemanyag-, drón- és lőszerraktárakat, 14 páncélozott harcjárművet, amerikai HIMARS sorozatvetők hat rakétáját, egy Neptun nagy hatótávolságú irányított rakétát, továbbá 356 repülőgép típusú drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Az Egyesült Államok először néhány darab vagy néhány tucat Tomahawk manőverező robotrepülőgépet adhat Ukrajnának, de azokat azonnal nem engedik majd használni, mert a támogatást elsősorban nyomásgyakorlásnak szánja Moszkvára - írta Jehor Csernyev ukrán parlamenti képviselő, a NATO Parlamenti Közgyűlésében részt vevő ukrán küldöttség vezetője kedden a Facebook közösségi oldalon tett bejegyzésében.

"Donald Trump amerikai elnök nem fog olyan gyorsan döntést hozni arról, hogy adjanak-e nekünk Tomahawkokat, mint szeretnénk, mert számukra ez elsősorban a Vlagyimir Putyin orosz elnökre gyakorolt nyomás eszköze lesz, hogy tárgyalásokra kényszerítsék, és csak azután a katonai képességeink erősítése" - fogalmazott a képviselő. Azt írta, hogy Trump nem véletlenül beszél bizonytalanul a döntésről: azt szeretné tisztázni, hogyan fogják ezeket a rakétákat használni.

"Minden egyes ilyen lépésnél Putyinnak lehetőséget adnak a visszalépésre és a tárgyalások megkezdésére. Ezért valószínűleg a robotrepülőgép-szállítások és azok használata nagyon fokozatos lesz. Először adnak nekünk, de csak néhány darabot, vagy egy-két tucatot, de azonnal nem engedik majd, hogy bevessük, hanem figyelik a Kreml reakcióját" - fejtette ki Csernyev. Hozzátette, hogy ha a Kreml részéről nem lesz reakció, akkor Ukrajna néhánnyal csapást mérhet az orosz határvidékre. "Ha pedig Putyin ezután sem ül le tárgyalni, a hatótávolságot kicsit növelni tudjuk, és a szállítások is valamelyest nőnek. (...) Egy idő múlva pedig minden korlátozást feloldanak, kivéve talán a Kreml és közvetlenül Putyin elleni csapásokat" - vélekedett. Szerinte mindez több hónapig is eltarthat.

Az ukrán 141. különálló gépesített dandár arról számolt be, hogy visszavették a Dnyipropetrovszk megyei Szicsneve falut. A közlés szerint a művelet során ötven orosz katonát megöltek, nyolcat pedig foglyul ejtettek.

Az ukrán 63. különálló gépesített dandár a Facebookon arról, adott hírt, hogy fogságba ejtettek egy 22 éves indiai férfit, aki az orosz hadseregben harcolt. A közzétett videófelvételen a férfi - aki Madzsotiként mutatkozott be - azt mondta, hogy egyetemista, és Oroszországba érkezett tanulni, de kábítószer birtoklásán kapták, és hogy elkerülje a 7 éves börtönbüntetést, aláírta a katonai szerződést.

Kijelentette, hogy nem akart harcolni, eleve szökést tervezett, ezért az első roham során azonnal megadta magát az ukrán dandár katonáinak. Azt is mondta, hogy nem akar visszamenni Oroszországba. "Inkább itt ülök börtönben. Ha lehet, küldjenek haza Indiába" - tette hozzá.

Az Ukrenerho ukrán állami áramszolgáltató vállalat közölte, hogy orosz támadások áramszüneteket okoztak kedd reggelre több réióban, Csernyihiv, Harkiv, Dnyipropetrovszk és Donyeck megyékben. Csernyihiv megyében kénytelenek óránkénti áramkorlátozásokat alkalmazni.

Az ukrán légierő jelentése szerint Oroszország az éjjel 152 drónnal támadta Ukrajnát, ebből a légvédelem 88-at semmisített meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.