RETRO RÁDIÓ

Magyarország sem pénzt, sem fegyvert, sem katonát nem fog Ukrajnába küldeni a háborúba – közölte a honvédelmi miniszter

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 16. 13:03
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Ez a háború nem a magyarok érdeke.

Az európaiak át akarják állítani a gazdaságot hadigazdaságra azért, hogy az anyagháborút Oroszország ellen megnyerhessék Ukrajnán keresztül – közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön az európai védelmi miniszterek előző napi értekezlete után a Facebook-oldalára feltöltött videóban. 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf tájékoztatása szerint ő az értekezleten elsősorban a nemzeti tervezés és a nemzeti irányítás fontosságára hívta fel a figyelmet, és világossá tette: „Magyarország sem pénzt, sem fegyvert, sem katonát nem fog Ukrajnába küldeni a háborúba. Ez a háború nem a magyarok érdeke, ezt a háborút meg kell állítani.”

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: a Brüsszelben tartott értekezleten Európa saját védelme volt a középpontban.

„Én ebben a tekintetben a nemzeti tervezés és a nemzeti irányítás fontosságára hívtam fel a figyelmet, valamint arra, hogy a nemzeti tervekkel és a NATO-tervekkel egybehangzónak kell lenni Európa bármilyen terveinek is”

– fogalmazott a tárcavezető.

Hozzátette, hogy ezek mögül a tervek mögül folyamatosan előbukkan Ukrajna állandó pénzügyi és katonai támogatása is, ami rengeteg pénzbe fog kerülni, az adófizetők pénzét fogják elvonni a tagállamokból, és így a magyarok pénzét is szeretnék elvonni majd.

„Minden olyan párt, amit Brüsszel hozott létre, és Brüsszel támogat, valójában elvenné a magyarok pénzét, és azt Brüsszelen keresztül Ukrajnának adná. Ezt meg kell állítani, ezt nem szabad megtenni. Sem pénzt, sem fegyvert, sem katonát nem fogunk Ukrajnába küldeni a háborúba. Ez a háború nem a magyarok érdeke, ezt a háborút meg kell állítani. A békéhez erő kell, folytatjuk a munkát”

– fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Bízunk abban, hogy Trump elnök a Közel-Kelethez hasonlóan Ukrajnában is sikerre viszi béketörekvéseit. Magyarország számára a béke megteremtése alapvető nemzeti érdek. A NATO egy védelmi szövetség, és célja a béke fenntartása, amelynek egyik fő pillére a NATO hiteles elrettentő ereje. Ennek az elrettentő erőnek a valódi alapját pedig az olyan elkötelezett és megbízható szövetségesek adják, mint Magyarország – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a NATO védelmi miniszteri találkozót követően Brüsszelben.

 

 

0

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Trump elnök sikere azt mutatja, hogy a diplomáciai erőfeszítéseket sosem szabad feladni Forrás: AFP

 

A miniszter a hét elején aláírt közel-keleti békemegállapodással kapcsolatban hangsúlyozta: Donald Trump elnök sikere azt mutatja, hogy a diplomáciai erőfeszítéseket sosem szabad feladni. Hozzátette: az orosz–ukrán háborúval kapcsolatos magyar álláspont továbbra is következetes és határozott – aggasztó az eszkaláció lehetősége, a mielőbbi tűzszünetnek és a béketárgyalások megkezdésének álláspontunk szerint nincs alternatívája. Ezért Magyarország továbbra is kiáll a Trump-adminisztráció békekezdeményezései mellett.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Trump elnök sikere azt mutatja, hogy a diplomáciai erőfeszítéseket sosem szabad feladni
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Trump elnök sikere azt mutatja, hogy a diplomáciai erőfeszítéseket nem szabad feladni Fotó: AFP

Magyarország továbbra is kiáll a Trump-adminisztráció békekezdeményezései mellett

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy az elmúlt hónapokban történt, NATO-tagállamokat érintő légtérsértések ismét ráirányították a figyelmet a szövetség keleti szárny légtérvédelmének megerősítésére. 

Magyarország egyértelműen elítéli a tagállamok területi szuverenitásának megsértését. 

Ezenfelül ezek az incidensek is megerősítik hazánk álláspontját, hogy mielőbbi békére van szükség. Kiemelte: Magyarország nemcsak szóval, hanem nap mint nap tettekkel is bizonyítja NATO-tagságából fakadó elkötelezettséget a szövetség védelmének biztosítása iránt. Magyar Gripen-pilóták immár negyedik alkalommal vesznek részt a balti légtérrendészeti misszióban. 

 

Magyarország a három balti állam mellett Szlovákia, Horvátország és Szlovénia légterének védelmét is biztosítja, ezzel is erősítve a térség biztonságát és a NATO integrált légvédelmi rendszerét. Szintén a szövetség közös védelmi képességéhez járulunk hozzá a napokban zárult Adaptive Hussars 2025 gyakorlattal, mely csaknem 22 ezer katona, és több NATO-állam bevonásával zajlott. 

Magyarország bekapcsolódott az úgynevezett európai drónfal-kezdeményezésről folyó egyeztetésekbe is, amely hozzájárulhat a kontinens légvédelmi képességeihez – tette hozzá a miniszter.

A tárcavezető rámutatott: Magyarország a NATO megbízható tagjaként régóta aktívan tesz a Nyugat-Balkán biztonságáért. Hazánk kezdettől fogva részese a koszovói KFOR-műveletnek, és továbbra is az egyik legjelentősebb csapatfelajánló. A találkozón a miniszterek áttekintették a megemelt védelmi ráfordítások és az ezekhez kapcsolódó képességcélok végrehajtásának helyzetét. A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: 

Magyarország egyetért azzal, hogy a tagállamoknak többet kell beruházniuk a biztonságukba. Kollektív és nemzeti védelmi képességeink megerősítése olyan befektetés, amely szuverenitásunk, békénk és fejlődésünk megőrzése szempontjából is meghatározó

– zárta szavait Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

 


 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.