RETRO RÁDIÓ

Hét év után leállt az amerikai kormányapparátus

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 02. 13:39

A "shutdown" hatásai széleskörűek.

Az Egyesült Államok szövetségi kormánya 2025. október 1-jén éjjel közel hét éve az első alkalommal részlegesen leállt, miután a Kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzati finanszírozást biztosító törvényjavaslatról.

A szenátusban a republikánusok által javasolt rövid távú finanszírozási törvényt a demokraták blokkolták, így nem kapta meg a szükséges 60 szavazatot. A politikai megosztottság miatt a kormányzati működés jelentősen korlátozottá vált, csaknem 750 ezer szövetségi alkalmazott kényszerszabadságra kényszerül, számos közszolgáltatás szünetel vagy késik, továbbá gazdasági adatok közlése is csúszhat.

Az eddigi legnagyobb amerikai kormányzati leállás 2018-2019-ben volt, és 35 napig tartott Donald Trump első elnöksége idején, a jelenlegi helyzethez hasonló súlyos politikai konfliktusokkal a háttérben.

Elemzők szerint az Egyesült Államokban egyre polarizáltabb politikai légkörben, különösen a szélsőséges politikai csoportok befolyása miatt, a jelenlegi helyzetben nehezebb lesz kompromisszumra jutni a kormány újraindítása érdekében. A politikai vezetőknek nehéz lesz visszakozniuk saját aktív támogatóiktól, ami a patthelyzet elhúzódását vetítheti előre.

 

A fő vitapont az egészségügyi támogatások körüli kérdések voltak: a demokraták a megfizethető egészségügyi törvény (Affordable Care Act, ACA) bővített támogatásainak meghosszabbítását, valamint a törvény bizonyos bevándorlókra, köztük menekültekre és menedékkérőkre való vonatkozásának visszaállítását követelték. Ezzel szemben a republikánusok a jelenlegi finanszírozási szintek fenntartását sürgették, és ellenálltak az egészségügyi támogatások kiterjesztésének.

A republikánusok szerint az egészségügyi kérdéseket külön kell kezelni, és egy átmeneti finanszírozást kell elfogadniuk a jelenlegi szinten, hogy több idő maradjon a tárgyalásokra. A republikánusok és a Trump-kormány azt állítja, a demokraták olyan törvényt próbálnak átvinni, amely egészségügyi támogatást biztosítana "dokumentumok nélküli bevándorlóknak". A demokraták ezt határozottan tagadják.

Az amerikai elnök, Donald Trump és a republikánus vezetés jelentős költségvetési megszorításokat követel, valamint kilátásba helyzeték a kormányzati programok és állások további megszüntetését. Trump maga figyelmeztetett, hogy a leállás "visszafordíthatatlan" intézkedéseket tehet lehetővé, a többi között további munkahelyek és programok megszüntetését.

A "shutdown" hatásai széleskörűek: a kormányzati szolgáltatások lassulnak vagy megszűnnek, az alkalmazottak többsége nem kap fizetést a leállás időtartama alatt, a nem létfontosságú hivatalok zárva tartanak vagy kényszerszabadságra küldik dolgozóikat.

 

Számos közszolgáltatás felfüggeszthető vagy lelassul (pl. nemzeti parkok bezárnak, adó-visszatérítések késnek, légi közlekedésben késések várhatók). Az alapvető biztonsági és védelmi feladatokat ellátó szervek viszont tovább működnek fizetés nélkül, amit később megtérítenek.

Jelenleg bizonytalan, hogy a leállás meddig tart. A Szenátus október 2-án további szavazásokat tervez. A Képviselőház, amely eredetileg nem ülésezett volna a héten, rendkívüli ülést tarthat. A megoldás kulcsa az, hogy a republikánusoknak legalább 7 demokrata szavazatra lesz szükségük a Szenátusban a finanszírozási törvény elfogadásához.

A leállás a gazdaságra és a pénzpiacokra is negatív hatással lehet; a legfontosabb gazdasági adatok, pl. szeptemberi foglalkoztatási jelentés) közzétételére, ami befolyásolhatja a Federal Reserve (Fed) döntéseit is. A tőzsdei indexek csökkenhetnek, a dollár gyengülhet, az arany egyébként is csúcsokat döntögető ára tovább emelkedhet.

Az amerikai szövetségi számla minden kifizetésének elektronikussá tételéről írt alá korábban elnöki rendeletet Donald Trump  az államszervezet hatékonyságának javítása jegyében.

Donald Trump rendelete előírja, hogy 2025. szeptember 30-a után - néhány kivételtől eltekintve - az Egyesült Államok szövetségi pénzszámlájának kifizetései csak elektronikus úton történhetnek.

Ide tartozik minden ma még papíralapon postázott csekk, pénzutalvány, amelyen keresztül a szövetségi állami különböző szociális juttatásokat és egyéb kifizetéseket bonyolít részben az állampolgárok felé és részben kormányzati szervezetek között.

"A rendelet a működési hatékonyságot szolgálja" - olvasható a dokumentumban, ami arra a tényre is rámutat, hogy a szövetségi pénzügyminisztérium által kibocsátott papíralapú csekkek eltűnésének és elidegenítésének esélye 16-szor nagyobb, mint az elektronikus úton történő utalásokénak.

Donald Trump elnöki intézkedése arra is felhívja a figyelmet, hogy a szövetségi kormány által bonyolított kifizetések teljes költsége csak a 2024-es pénzügyi évben (2023. október 1. és 2024. szeptember 30. között) meghaladta a 657 millió dollárt.

Donald Trump ezzel párhuzamosan egy másik elnöki rendeletben a szövetségi költségvetésből indított kifizetések jóváhagyási és ellenőrzési folyamatának szigorítását rendelte el a pénzügyi visszaélések és helytelen kifizetések kiszűrésére.

Az elnök még februárban azt állította az amerikai kormányzati hatékonyság javításával megbízott Elon Musk vezette szervezet (DOGE) vizsgálatára hivatkozva, hogy a szociális jutatásokra jogosult amerikai állampolgárok listáján mintegy 20 millió hivatalosan 100 év feletti személy található.

Donald Trump szerint az amerikai szövetségi intézmények működésének áttekintése során "rengeteg csalást, korrupciót és pazarlást" tapasztaltak – az amerikai elnök erről  beszélt újságírók előtt.

Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) tevékenységének felülvizsgálatáról az elnök úgy fogalmazott, hogy "minden sor, amit átnézek az eseményekkel és átutalásokkal kapcsolatban vagy korrupcióról szól, vagy nevetséges, és ugyanezt meg fogjuk tenni a teljes kormányzattal, és azt hiszem, hogy nagyon közel kerülünk ahhoz, hogy egyensúlyba hozzuk a költségvetést, első alkalommal sok év óta".

Az új amerikai adminisztráció a közelmúltban felfüggesztette a nemzetközi fejlesztésekkel foglalkozó ügynökség minden programját, kivéve a humanitárius segítségnyújtást.

Az amerikai kormányzati szférában tartós leépítésekhez vezethet, ha a szövetségi intézményeket érintő leállás elhúzódik – jelentette ki J.D. Vance alelnök szerdán a washingtoni Fehér Ház sajtótájékoztatóján.

White House Press Briefing amerikai kormány
Amerikai kormányzati leállás: J. D. Vance váratlan bejelentést tett, máris drámai a következmény / Fotó: Anadolu via AFP

Az amerikai kormányzati leállás miatt munkahelyek kerültek veszélybe

Az alelnök a rendkívüli kormányzati leállás miatt jelent meg az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján, amelyen azt hangoztatta, hogy minden kormányzati elbocsátás annak figyelembe vételével és annak érdekében történik, hogy az amerikai állampolgárok továbbra is hozzájussanak a legszükségesebb állami szolgáltatásokhoz.

Egyes embereket el kell majd bocsátanunk, ha a leállás folytatódik. Nem szeretjük ezt, és nem szükségszerűen ezt akarjuk, de meg fogjuk tenni annak érdekében, hogy az amerikai emberek számára a szükséges szolgáltatások tovább működjenek

– fogalmazott J. D. Vance, aki személyes véleményként kifejtette, hogy nem tartja valószínűleg az elhúzódó rendkívüli helyzetet, mert bizonyos "repedéseket" észlel a demokraták ellenállásán.

Az alelnök azt is közölte, hogy szerdán republikánus és demokrata törvényhozókkal is tárgyalt annak érdekében, hogy létrejöjjön a szenátusban a szükséges szavazatszám, aminek révén átmeneti költségvetést fogadnak el.

J.D. Vance megismételte, hogy 

a Fehér Ház nyitott a tárgyalásra a demokrata párti kongresszusi vezetőkkel a szövetségi forrásból finanszírozott egészségügyi ellátásokról, de csak azt követően, hogy elfogadják a kormányzat működését november közepéig lehetővé tevő átmeneti költségvetést.

Az alelnök a fehér házi sajtótájékoztatón megismételte a Trump-kormányzat álláspontját, miszerint a kormányzati leállásért a demokraták felelősek, mert ragaszkodnak ahhoz, hogy a szövetségi költségvetésből finanszírozzanak illegális bevándorlók számára egészségügyi ellátásokat, ami a kormányzat számára nem elfogadható.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője azt hangoztatta, hogy a demokrata párti szenátusi tagok Joe Biden elnöksége idején, amikor többségben voltak a felsőházban, több mint tucatnyi alkalommal szavaztak meg a jelenleg is napirenden lévővel megegyező áthidaló költségvetési javaslatot. Hozzátette, hogy amikor az Egyesült Államok adóssága meghaladja a 37 ezer milliárd dollárt, akkor az ország nem tudja megengedni magának, hogy olyan emberek számára adjon ingyenes egészségügyi ellátását, akik a törvény megszegésével lépték át a határt.

 

A demokraták szerint J.D. Vance téved

A demokraták szerint nincs olyan szándékuk, hogy törvénytelenül érkezett bevándorlók is költségvetési forrásból jussanak egészségügyi szolgáltatásokat. Hakeem Jeffries, a kongresszusi alsóház vezető demokrata képviselője szerint pártja célja, hogy amerikaiak számára általánosságban megőrizze a szociális alapú egészségügyi ellátásokra való jogosultságot.

Az amerikai szövetségi kormányzat intézményeinek többsége szerdától szünetelteti a működését, ami azt jelenti, hogy az alkalmazottak nagy részét kényszerpihenőre küldték, ami alatt fizetést sem kapnak. A leállás nem érinti többi között a rendvédelmet, a hadsereg működését, és a szociális ellátásokat.

A kormányzati intézmények azután voltak kénytelen felfüggeszteni munkájukat, hogy a kedd éjféli határidőig a törvényhozás nem fogadta el a finanszírozásról szóló átmeneti költségvetésről szóló törvényt. A 100 tagú szenátus kedden késő este tartott utolsó szavazásán három demokrata párti szenátor a republikánus többséggel együtt szavazott, de a szükséges minősített többséghez 60 voksra van szükség, amihez hét demokrata támogatása kell.

Kormányzati leállás az USA-ban 1976 óta lehetséges, azóta 22-szer történt meg. Többnyire csak pár napig tartott a pártoknak megoldást találni költségvetési vitáik megoldására. De volt már 35 napos leállás is, mégpedig Donald Trump első elnöki ciklusa idején, 2018. december 22-től, amikor a mexikói határfal finanszírozásáról nem tudtak megegyezni a kormányzó republikánusok és az ellenzéki demokraták.    

Mi történik ilyenkor? 

  • Csak a létfontosságú munkát végző alkalmazottak dolgoznak tovább, a többieket kényszerszabadságra küldik, és még az előzőek sem mindig kapják meg időben a fizetésüket (a szerződéses dolgozók pedig akár még utólag sem). 
  • Bezárnak a kormányzati irodák, ügynökségek, nemzeti parkok, múzeumok, kutatóintézetek. 
  • Leállhatnak vagy lassulhatnak az adminisztratív szolgáltatások, például az. útlevél- és vízumkérelmek feldolgozása, a tudományos kutatások, engedélyezések.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.