Létrehozva: 2025.10.11.

Csehországban Babis vezetésével létrejött az új koalíció

Megállapodtak a tárcák elosztásáról.

Csehországban a kormányalakítási tárgyalásokat folytató Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO), a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) és az Autósok párt megegyezett pénteken a tárcák elosztásáról - jelentette be Andrej Babis, az ANO elnöke, aki várhatóan az új kormány elnöke lesz.

A közlemény szerint 16 tagú kormány lesz, amelyben az ANO-nak a kormányfőn kívül nyolc minisztere lenne, az Autósok négy minisztériumot irányítanak, míg az SPD delegáltjai három minisztérium élén állnának. Viszont az SPD igényt tarthat a képviselőház, azaz a parlamenti alsóház elnöki tisztségére.

Konkrét neveket Andrej Babis nem közölt - írja a közleményt ismertető CTK hírügynökség.

"Alázatosan jelentem: a feladat teljesítve. Kitűztem magam elé, hogy máig, péntekig megegyezünk a tárcák elosztásáról. Sikerült. Mintegy öt órán át tárgyaltunk"

- jelentette ki Babis az X-en közzétett videójában.

A három párt megállapodását később Tomio Okamura, az SPD elnöke megerősítette. "Röviddel ezelőtt megegyeztünk az ANO-val és az Autósokkal a tárcák elosztásáról a most megalakuló új kormányban" - írta szintén az X-en megjelent bejegyzésében Okamura, aki a képviselőház elnöki posztjának várományosa.

A nyilvánosságra hozott információk szerint Andrej Babis személyében az ANO adhatja a kormányfőt és a következő nyolc tárca vezetőjét: ipari és kereskedelmi, pénzügyi, egészségügyi, igazságügyi, munkaügyi és népjóléti, oktatásügyi, regionális fejlesztési és belügyminisztérium.

Az Autósok vezetnék a külügyminisztériumot, a kultúrát, a környezetvédelmet, valamint az újonnan létrehozandó sport és "megelőzési" tárcát.

Az SDP képviselője állna a védelmi minisztérium, az agrártárca és a közlekedési tárca élén. A mozgalom megerősítette, hogy politikusok helyett szakértőket kíván jelölni tárcavezetőknek.

A sajtónak kiszivárgott értesülések szerint a Filip Turek (Autósok) lenne a külügyminiszter, Alena Schillerová (ANO) a pénzügyminiszter, Karel Havlícek pedig az ipari és kereskedelmi minisztériumot irányítaná.

A mostani kormánypártok egyaránt bírálják a kormányalakítási tárgyalásokat. Szerintük előbb a kormányprogramról kellett volna megállapodni, és csak azután a tárcák elosztásáról.

Amennyiben az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) tagja lesz a jövőbeni kormánynak, Csehország az állami költségvetésből már nem ad pénzt Ukrajnának fegyverekre - jelentette ki Andrej Babis, az ANO elnöke szerdán Prágában sajtótájékoztatón.

A múlt hétvégi képviselőházi választásokon győztes mozgalom vezetője azt mondta: Csehország az Európai Unión keresztül fogja segíteni Ukrajnát, másfelől pedig a cseh fegyvergyárak továbbra is szállíthatnak fegyvert Ukrajnának.

A nagy kaliberű lőszerek beszerzésével kapcsolatos cseh kezdeményezésről Andrej Babis azt mondta, hogy az jó volt, de az ilyen dolgokkal közvetlenül a NATO országoknak kellene foglalkozniuk, s a kezdeményezésnek transzparensnek kellene lennie. Babis szerint egy magáncég tízmilliókat keresett a cseh kezdeményezésen.

"Ha kormányon leszünk, akkor a cseh fegyvergyáraknak feltesszük a kérdést: akarnak fegyvereket szállítani Ukrajnába? Ezzel nincs gondunk" - jegyezte meg Andrej Babis. Rámutatott, hogy Csehország évente 60 milliárd koronát fizet be az Ukrajnát segítő Európai Unió kasszájába. "Egy koronát sem adunk a költségvetésből fegyverekre Ukrajnának" - szögezte le. "Csehország számára sincs pénzünk. Úgy gondolom, hogy eddig közvetlen módon segítettünk Ukrajnának, most pedig az Európai Unión keresztül fogjuk ezt tenni" - tette hozzá.

A választáson győztes politikus már korábban több ízben kétségeket fogalmazott meg a lőszerbeszerzési kezdeményezéssel kapcsolatban; azt állította, hogy nem átlátható, s csak magáncégek keresnek rajta. Jan Lipavsky cseh külügyminiszter visszautasította a bírálatokat. A cseh kezdeményezés által eddig mintegy 3,5 millió darab nagy kaliberű lőszert kapott az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajna - mutatott rá a CTK hírügynökség.

Nem szabad elsietni a cseh kormány megalakítását, és azzal kapcsolatban be kell tartani minden hatályos alkotmányos és törvényes előírást - jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök csütörtökön Prágában, miután találkozott Andrej Babissal, a múlt heti képviselőházi választásokon győztes Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnökével.

Az államfő felkérte Andrej Babist, hogy előzetesen tájékoztassa a nem hivatalos kormányalakítási tárgyalásokról, a megalakulandó új kormány prioritásairól, illetve az egyes tárcák elosztásáról és azok vezetőiről.

Az ANO mindjárt a választások után előzetes kormánykoalíciós tárgyalásokat kezdett a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalommal és az Autósok párttal, amelyek 15, illetve 13 mandátummal rendelkeznek a 200 tagú parlamenti alsóházban. A győztes ANO 80 mandátumot szerzett, ezért a többség kialakításához partnetekre van szüksége. A jelenlegi kormánykoalíció parlamentbe jutott pártjai jelezték, hogy nem kívánnak együttműködni az ANO-val, s ellenzékbe vonulnak.

Az új kormány megalakításánál kulcsfontosságú - mutatott rá Petr Pavel -, hogy megmaradjon Csehország tagsága az Európai Unióban és a NATO-ban, a cseh külpolitikai legyen összhangban a nemzetközi joggal, s az emberi méltóságra és a jogokra helyezze a hangsúlyt.

 

Másfelől ugyanolyan fontos az állam demokratikus intézményeinek támogatása - húzta alá Petr Pavel. Konkrétan a közszolgálati média függetlenségének, az egyetemek autonómiájának, a szabad művelődésnek, a bíróságok, az ügyészség, a rendőrség és más biztonsági szervek függetlenségének a megőrzését emelte ki.

Az államfő figyelemmel kíséri majd, hogyan nyilvánulnak meg ezek az elvek a koalíciós szerződésben, a minisztériumok szétosztásában, azok személyi vezetésében és a kormányprogram prioritásaiban.

Petr Pavel közölte, hogy az új kormányfőt legkorábban a képviselőház alakuló ülése után nevezi ki. Az ülést november 3-ra hívta össze.

 

Általános várakozás, hogy az új kormányfő Andrej Babis lesz, aki hivatalos kormányalakítási megbízatást is kap a köztársasági elnöktől.

Andrej Babis az elnökkel folytatott találkozó után újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy "jól haladnak a tárgyalások a lehetséges kormányról, de még nincs minden elrendezve". A jövőbeni kormány személyi összetételét és a tárcák elosztását a három párt között nem kívánta kommentálni.

A prágai városi bíróság csütörtökön levelet küldött a leendő képviselőháznak, és ebben kérte Babis mentelmi jogának felfüggesztését a Gólyafészek ügyben való érintettsége miatt.

A két évtizeddel ezelőtt megépült Gólyafészek szabadidőközpont ügyében európai pénzekkel való visszaéléssel gyanúsítják a volt kormányfőt. Babis többször úgy nyilatkozott, hogy szerinte mondvacsinált ügyről van szó, amelynek célja az ő lejáratása. A prágai városi bíróság tavaly felmentette Babist a vádak alól, de a legfelsőbb bíróság később felülvizsgálta ezt a döntést, és új tárgyalást rendelt el. Babis ellen tehát továbbra is büntetőeljárás folyik, ezért kell kérnie a bíróságnak az ismét immunistást szerző Babis mentelmi jogának feloldását az új parlamenttől is.

A leendő képviselőház kapott egy másik hasonló kérést is: a prágai első kerületi bíróság kérte tőle, hogy függessze fel Tomio Okamurának, az SPD elnökének mentelmi jogát. Okamura ellen mozgalma néhány plakátja ügyében folyik eljárás. Az SPD néhány tavalyi plakátja a regionális önkormányzati választások előtt a bíróság szerint kimerítette a nemzetek és a fajok elleni uszítás bűntettét. A politikus tagadja ezt, és azt mondja, plakátjaik üzenete belefér a szólásszabadságba.

Mindkét ügyben csak az új parlament megalakulása után születhet döntés.

 

 


 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek