RETRO RÁDIÓ

Amerika háborút hirdetett a kábítószer ellen

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 06. 08:58

Megtámadják a csempészhajókat.

Az amerikai külügyminiszter szerint "drámai" hatása van az Egyesült Államokba irányuló kábítószer-kereskedelemre a hadsereg beavatkozásának csempészhajók ellen a Karib-térségben.

Marco Rubio erről vasárnap beszélt a Fox New hírtelevízió politikai magazinjának adott interjúban. Kifejtette, hogy nagy mértékben csökkent az amerikai partok felé áramló drogszállítmányok mennyisége.

Rámutatott, hogy az amerikai katonaságot az ország történetében először vetik be az Egyesült Államok térségében, illetve a nyugati féltekén kábítószer-kereskedők ellen, akik hozzájárulnak a bűnözéshez az amerikai utcákon és amerikai állampolgárok halálát okozzák.

Marco Rubio hangsúlyozta, hogy az amerikai hadügyminisztérium megbízható hírszerzési információk birtokában indít csak támadást hajók ellen, olyan esetekben, amikor "100 százalékos" biztonsággal megbizonyosodtak arról, hogy az adott hajón csak kábítószer-kartellekhez kötődő bűnözők vannak.

A Pentagon "tudja ki van azokon a hajókon, és, hogy mit csinálnak azok a hajók" - fogalmazott a miniszter, és hozzátette, hogy több olyan eset is van, amikor gyanúval rendelkeznek, hogy egy-egy a Karib-térségben közlekedő tengeri jármű kábítószert szállíthat, de a teljes bizonyosság hiányában nem indul művelet.

Az amerikai hadsereg a közelmúltban Venezuelából indult négy hajót semmisített meg a nemzetközi vizeken. Legutóbb pénteken hajtottak végre műveletet Venezuela partjai közelében az amerikai katonaság Karib-tengerre vezényelt egységei. A támadás során a hajón tartózkodó négy ember vesztette életét. A támadásokat Venezuela és Kolumbia elítélte, és a nemzetközi joggal ellentétesnek minősítette.

 

Pete Hegseth hadügyminiszter a pénteki katonai akció után kiadott közleményében azt írta, hogy "hírszerzésünk kétség nélkül megerősítette, hogy a hajó kábítószert szállított, a fedélzetén tartózkodók narkoterroristák voltak, és egy ismert kábítószercsempész útvonalon közlekedtek", majd hozzátette, hogy a katonai csapásokat addig folytatják, ameddig a kábítószercsempészet által megtestesített, az amerikai emberek ellen végrehajtott támadások meg nem szűnnek.

A kikötőbiztonságról és a szervezett bűnözés elleni együttműködésről folytatott megbeszéléseket Bart De Wever belga miniszterelnök Kristi Noem amerikai belbiztonsági miniszterrel Antwerpenben.

De Wever a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a találkozó amerikai kezdeményezésre jött létre, amit az általa évek óta folytatott nemzetközi lobbimunka elismeréseként értékelt. Kiemelte: az antwerpeni kikötő az egyik legfontosabb európai belépési pontja a kokainszállítmányoknak, ezért a dél-amerikai kikötők és a hajótársaságok bevonásához szükség van Washington támogatására.

Kristi Noem "rendkívül eredményesnek" nevezte a megbeszélést és kiemelte:

az Egyesült Államok fokozni kívánja az együttműködést Belgiummal, különösen adatcsere, hírszerzési információk megosztása és a hajótársaságokkal folytatott szorosabb koordináció révén.

 

De Wever méltatta Donald Trump amerikai elnök drogellenes stratégiáját, amely a bűnszervezeteket terroristaként kezeli. Hangsúlyozta: a terrorizmus és a kábítószer-kereskedelem közötti kapcsolat egyértelmű, ezért a transzatlanti biztonsági kapcsolatok erősítése elengedhetetlen.

A drogkereskedelem ügye jelenleg Belgiumban is rendszeresen napirenden van, különösen Brüsszelben, ahol egyes negyedekben már több fegyveres összetűzés zajlott le a bűnbandák között.

Philippe Close, Brüsszel polgármestere a mostani amerikai látogatáshoz kapcsolódva bírálta az antwerpeni kikötőben zajló ellenőrzések hiányosságait. Az LN24 hírcsatornának nyilatkozva úgy vélte, ennek az egyik oka, hogy nem akarják veszélyeztetni a kikötő gazdasági működését. Rotterdammal összehasonlítva - mondta - az antwerpeni ellenőrzések száma jóval alacsonyabb.

Az elmúlt fél évben több mint egy tonna kábítószert vontak ki a hatóságok a feketepiacról - mondta Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a kábítószer elleni küzdelem érdekében 2025 márciusában indult DELTA Program első fél évének eredményeiről tartott sajtótájékoztatón korábbanBudapesten.

Tájékoztató a kábítószer elleni küzdelem érdekében indult program első fél évének eredményeiről

A kormánybiztos közölte, 1025 kilogram kábítószert vontak ki a feketepiacról; a lefoglalt vagyon értéke megközelíti a 900 millió forintot. A DELTA keretében a múlt hétig összesen 6134 büntetőeljárás indult, és több mint 22 ezer rendőr vett részt a program akcióiban - tette hozzá.

Folyamatos és intenzív rendőri jelenlét indokolt a kábítószer-kereskedelem felszámolása érdekében - hangsúlyozta, kiemelve: minden kábítószer mögött szervezett bűnözés áll.

Horváth László kijelentette, a hajtóvadászat folytatódik, szigorították a törvényeket, továbbá a prevenció megújítása is elindult. A társadalom védekezőképessége azonban "ijesztően gyenge állapotban van" - tette hozzá.

A kormánybiztos szerint a legfontosabb, hogy a helyi közösségek és a rendőrség együttműködését megerősítsék.

Közölte, a közeljövőben kezdeményezni fogják a kábítószerellenes települések szövetségének létrehozását is.

Hozzátette, a védvonal erősítése érdekében párbeszédet indítottak az iskolák és települések mellett egyházakkal, valamint rendezvény- és fesztiválszervezőkkel is.

Egy jól behatárolható kör népszerűsíti a szerhasználatot a fiatalok tömegei előtt - mutatott rá Horváth László, kiemelve, hogy a hatóságok eltökélt szándéka gátat szabni a kábítószeres életmódot népszerűsítő médiatartalmaknak.

Tájékoztató a kábítószer elleni küzdelem érdekében indult program első fél évének eredményeiről

Budapest, 2025. szeptember 4. A szimulációs gyakorlathoz használt droglabor a kábítószer elleni küzdelem érdekében 2025 márciusában indult DELTA Program első fél évének eredményeiről tartott sajtótájékoztató után a Nemzetközi Oktatási Központban (NOK) 2025. szeptember 4-én. MTI/Purger Tamás

Ennek kapcsán elmondta, nem cenzúrázni akarnak, és nem cél fesztiválok betiltása sem, de tudatosítani kell, hogy "az alkotói szabadság jegyében is csak egy határig lehet elmenni."

A felelős és jogkövető magatartást szeretnénk érvényre juttatni - jelentette ki.

 

A kormánybiztos úgy fogalmazott, a kábítószer nemcsak rendészeti vagy egészségügyi probléma, hanem az egész társadalmat roncsoló kihívás, sorskérdés. A rendőrségi akciók mellett ezért is kiemelten fontos a társadalmi összefogás.

A kormánybiztos kitért a miskei gyermekgyilkossági ügyre is, köszönetet mondva a rendőröknek, akik elfogták a gyilkosság gyanúsítottját. Őszinte részvétét fejezte ki az érintett családnak, és kiemelte, hogy az egész ország értetlenül, felháborodással fogadta a tragikus hírt.

 

Horváth László elmondta azt is, hogy bár a toxikológiai szakértői vérvizsgálatra néhány napig még várni kell, az egyértelmű, hogy a miskei bűncselekmény összefüggésben áll a helyi kábítószer-terjesztéssel és -fogyasztással. Az ügyben gyanúsított férfit kábítószer-fogyasztóként tartották számon a miskeiek - jegyezte meg.

Rögzítette, aki ilyen bűncselekményt követ el, annak egy életre börtönben a helye, "ez nem is lehet kérdés." Hozzátette: a Btk. szigorítása következtében a bíróságnak lehetősége van életfogytig tartó börtönbüntetést kiszabni.

Tájékoztató a kábítószer elleni küzdelem érdekében indult program első fél évének eredményeiről

Budapest, 2025. szeptember 4. Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes (b) beszédet mond a kábítószer elleni küzdelem érdekében 2025 márciusában indult DELTA Program első fél évének eredményeiről tartott sajtótájékoztatón a Nemzetközi Oktatási Központban (NOK) 2025. szeptember 4-én. Mellette Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos. MTI/Purger Tamás

Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, hogy a DELTA program akcióiban lefoglalt drogok legnagyobb részét kannabisz, kristály és dizájner drogok tették ki, kokaint és heroint csekélyebb mennyiségben találtak.

A program keretében a legtöbb eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Pest, a Szabolcs és a Borsod vármegyei rendőrkapitányságok indították - jelezte.

Kiemelte a 220 fővel megalakult kábítószerellenes hivatal tevékenységét, amely jelenleg is 110 eljárást folytat, szoros együttműködésben a rendőrséggel.

 

Töreki Sándor fontosnak nevezte a nyomozók droggal kapcsolatos tudásának bővítését, ezért, mint mondta, folyamatosan tanítják őket a felderítési módszerekre.

A sikeres nyomozások tapasztalatait összefoglalva az ORFK havonta kiad egy szakmai tájékoztatót is, amelyek gyakorlati elemeket tartalmaznak - fűzte hozzá, megjegyezve: a sikeres munka legfőbb pillérei a tanulás-oktatás, a nemzetközi tapasztalatok cserélje és a koordináció.

Tájékoztató a kábítószer elleni küzdelem érdekében indult program első fél évének eredményeiről

Budapest, 2025. szeptember 4. Szimulációs gyakorlat a kábítószer elleni küzdelem érdekében 2025 márciusában indult DELTA Program első fél évének eredményeiről tartott sajtótájékoztató után a Nemzetközi Oktatási Központban (NOK) 2025. szeptember 4-én. MTI/Purger Tamás

A rendőrfőkapitány-helyettes beszámolt arról is, hogy a DELTA program teljesítésére több mint 3 milliárd forint áll rendelkezésre, és további másfél milliárd várható még a megvalósítására.

Az együttműködés és az összefogás fontosságát hangoztatva kiemelte azt is, hogy a polgárőrséggel, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal, a Klebelsberg Központtal, a Máltai Szeretetszolgálattal, a Magyar Postával és a csomagküldő szolgálatokkal is kifejezetten jó kapcsolatokat alakítottak ki.

 


 

 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.