
Adatszivárgás: A Tisza Párt levélben nyugtatgat
A Mandiner megszerezte a levelet.
Bár Magyar Péter napokig azt hazudta, nem történt adatszivárgás, most mégis egy levelet írtak az applikáció felhasználóinak, amiben újabb fejlesztéseket ígértek az adatlopás megelőzése érdekében - írta meg a Mandiner.

étfőn újabb botrány robbant ki Magyar Péter pártjában. Az Index számolt be arról, hogy a párt Tisza Világ elnevezésű mobiltelefonos alkalmazásából majdnem húszezer Tisza-szimpatizáns adatai kerültek ki az internetre. A lap azt írta, hogy a Tisza mobilalkalmazásán ukránok is dolgozhattak, sőt, az üzemeltetésben is részt vehetnek. A portál minderre abból következtetett, hogy a kiszivárgott adatbázisban szerepelnek a Tisza-applikáció hét adminjának adatai is. A kiszivárgott adatbázis szerint az alkalmazás adminjai között megtalálható egy ukrán férfi, bizonyos Miroslav Tokar.

Forrás: Attila KISBENEDEK / AFP
Róla az Index azt derítette ki, hogy ungvári illetőségű és webfejlesztőként dolgozik. Mégpedig nem máshol, mint a PettersonApps nevű, több mint száz embert foglalkoztató ukrán informatikai cégnél, amely többek között éppen mobilalkalmazások fejlesztésével foglalkozik. A vállalat vezérigazgatója, Oleh Ostroverkh Volodimir Zelenszkij támogatója és egy civil szervezeten keresztül közreműködhet az ukrán hadsereg drónfejlesztési törekvéseiben.
Magyar Péter a korábbi és a mostani tiszás adatszivárgási botrány kapcsán is hevesen tagadta, hogy történt volna bármilyen adatszivárgás, és fideszes hazugságról beszélt, és a sajtót fenyegette. Ugyanakkor kedden már a 444 is elkezdte felhívogatni a kiszivárgott adatbázisban szereplő embereket, akik magukra ismertek. Így teljesen tarthatatlanná vált Magyar Péter azon állítása, hogy nem történt adatszivárgási botrány. Éppen ezért szerdán egy Facebook-bejegyzés végén beismerte: „a TISZA Világ elleni támadás, mások adatainak nyilvánosságra hozatala súlyos bűncselekmény.” (…) „Rövidesen minden TISZA Sziget tagot és önkéntest külön levélben tájékoztatunk a további teendőkről.”
Magyarék a levelükben nem tagadták az ellopott adatokat
A Mandiner most megszerezte a levelet, amit Magyar Péter írt az applikáció felhasználóinak.
Fontos itt megjegyezni, hogy hétfőtől egészen szerda délelőttig a teljes Tisza Párt és annak politikusai azt hazudták, hogy nem történt semmilyen adatszivárgás.
A mostani levélben arra konkrétan nem térnek ki, hogy megtörtént-e az adatszivárgás, de nem is tagadják annak a tényét. A felhasználóknak küldött levélben minden átmenet nélkül arról kezdenek írni, hogy eddig is lehetett az applikációt inkognitó módban használni. A probléma ezzel az volt, hogyha valaki inkognitó módban használta az alkalmazást, akkor nem tudott kapcsolódni a többi felhasználóhoz. A levélben közlik, hogy hamarosan bevezetnek egy új módot a kapcsolódásra más felhasználókkal, de az egyelőre nem készült el.
Mire lehet ebből következtetni?
- Nem megfelelően fejlesztették le az applikációt mert, aki nem inkognitó módban volt, annak az adatai minden felhasználó számára hozzáférhetőek voltak.
- Viszont inkognitó módban eddig a felhasználók semmit sem láttak egymásról, ezért nem tudtak egymással kommunikálni.
- Éppen ezért sokan választották az applikáción belül a nem inkognitó módot, és pontosan ezen, nem inkognitó módot alkalmazó felhasználók adatai szivárogtak ki.
Most pedig a fenti probléma megoldására bevezetik azt, hogy az inkognitó módban is lehessen egymással kommunikálni az applikáción belül. Az utóbbi fejlesztés egyébként pedig még nem készült el, tehát aki továbbra is nem inkognitó módban van, annak az adatait most is ellophatják.
Alább láthatják a felhasználóknak küldött levelet:

Ocsmány módon címkézték az embereket Magyarék
Érdemes felidézni, hogy nem ez az első adatszivárgási botrány Magyar Péterék háza táján. Még júniusban ezelőtt súlyos adatszivárgás történt a Tisza Pártnál, amelynek során több száz aktivista személyes és szenzitív adatai került napvilágra.
Az adatbázisban a szimpatizánsok alapadatain kívül osztályozták, minősítették és megjegyzésekkel illették saját támogatóikat.
A listázottak nevei mellett, a megjegyzés rovatban olyan megállapítások szerepeltek, mint:
„Alkesz ő is, össze-vissza beszél. Facebook-ja nincsen, ellenzi a lájkokat és posztokat, kikövette Pétert”.
„Fárasztó lesz nagyon, túl okosnak képzeli magát, szerintem piás is”. „Valami szellemi probléma…” „Rokinyugis, moderálja a szigetes zárt csoportot”.
„Ő kicsit fura figura, volt moderátor egy napig, pszichés gondjai vannak” „A helyesírás és a koherens beszéd nem erősségei”.
Magyar Péter a botrány kirobbanása után megint lejáratásról beszélt, de később
a Tisza Párt elnöke a Hír TV-nek adott rövid interjújában nem tagadta, hogy címkézték az embereket.
Az aktivisták teljesen kiakadtak az adatszivárgás miatt, de azon is, hogy még csak bocsánatot sem kértek tőlük. A botrány kapcsán akkor a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) hivatalból hatósági ellenőrzést indított.
A Tisza-app fejlesztője az ukrán PettersonApps vezérigazgatója egy Oleh Ostroverkh nevű ukrán férfi. A cég egyik honlapján ő maga dicsekedett el azzal, hogy legfontosabb megrendelője az ukrán hadsereg. A Tisza-Világ nevű alkalmazás elkészítője tehát az ukrán hadsereg egyik legnagyobb informatikai beszállítója!

Magyar Péter applikációjának kifejlesztője és az általa vezetett cég elsősorban katonai mobil alkalmazásokra specializálódott, ezért a hadsereg különböző egységeivel napi szinten ápol kapcsolatot. A cégvezető szobájában ki is tűzte az egyik műszaki dandár aláírásokkal, személyes köszönetekkel teli zászlaját.

A Tisza applikáció fejlesztőjének szobájában ott vannak az ukrán hadsereg speciális alakulatainak köszönő oklevelei is. Ő maga tette ki a világhálóra az erről szóló képeket.

Az Index korábban megírta: az ukrán férfi egyben a Defence Robotics UA elnevezésű civil szervezet felügyelőbizottságának is tagja. Ez az ukrán NGO az ukrán hadsereg „Da Vinci Wolves” elnevezésű speciális kommandójával folytat évek óta szoros együttműködést.

A Defence Robotics UA egy civil nonprofit szervezet, feladatai közé tartozik a fejlesztők és katonai egységek összekapcsolása, mindenek mellett a dróntechnika és az ehhez szükséges applikációk valamint a tesztelés és a gyakorlati bevezetés támogatása.

A szervezet honlapja szerint a Da Vinci Wolves nevű speciális katonai egységgel működnek együtt napi szinten. Első számú informatikai beszállítójuk pedig az a Petterson App, amelyik a Tisza Világ applikációt vagyis a Tisza Párt szervezeti kereteit biztosító alkalmazást fejlesztette!

Magyar Péter nem véletlenül talált rájuk, ők egész Ukrajna legnagyobb applikáció fejlesztői, tevékenységük 50-60 százaléka ebből áll. Ráadásul Ungvár a székhelyük, Magyarországról tehát nagyon egyszerű kapcsolatot tartani velük. Első számú megrendelőjük az ukrán hadsereg. Így hirdetik magukat a neten:

Mindez felvet több súlyos kérdést:
Hogyan és milyen körülmények között választotta Magyar Péter azt a céget, amelyik elsősorban az ukrán hadsereg beszállítója? Ki ajánlotta neki az ukrán hadsereg informatikai partnerét?
Miután a Tisza Világ applikációból sok ezer magyar felhasználó adata kiszivárgott, kérdés az is, hogy mennyi kerülhetett ezekből az ukrán hadsereg informatikai beszállítójához?







