
A Tisza terve egyértelmű, megadózatatnának mindenkit, még a nyugíjasokat is
Elvennék a pénzt a családoktól.
Erős nap volt a tegnapi, szép és felemelő nemzeti ünnepünk volt, az 56-os hősökre emlékeztünk, és arra, hogy a legnehezebb időkben is kiállunk a fontos ügyekért – idézte fel Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának vendégeként a közmédia brüsszeli központjában. Hozzátette: mire ideértem, már égett a ház – utalt a miniszterelnök az uniós csúcsra, ahová a Békemenet után érkezett. Brüsszelben szembejött a valóság, ami igaz a háborúra és az európai gazdaságra nézve is.
Brüsszelben elfogyott a pénz, tette világossá ezt a kijelentését. Az előrejelzések szerint 2026-ban az eurózóna növekedése egy százalék lesz, miközben azoknál, akikkel versenyeznek, mint az USA vagy Kína, ennél nagyobb lesz a gyarapodás. Hosszú évek óta rosszabbul teljesít az Európa Unió, mint a világ többi része. Közben az unió egyre több mindent vállal, például egy háborút – emlékeztetett Orbán Viktor, akinek beszámolója szerint olyan döntések ellen lázadoztak tegnap az uniós vezetők, amelyeket az Európai Bizottság rá akar erőltetni a tagállamokra, ezek a döntések többek között
8-10 százalékkal emelnék az energiaárakat.
A miniszterelnök kérdésre válaszolva azt mondta, igen, a tagállamok támogatják Ukrajnát, de ezt egyre rosszkedvűbben teszik. Azt mondta, van egy olyan érzése, hogy már szabadulnának ettől a tehertől, csak ebből a háborús pszichózisból, légkörből egyre nehezebb visszajönni.
Az ellenkezőjét kellene mondani annak, mint amit eddig mondtak. Az amerikaiak is tudták, hogy elszúrták, de Bidenék ebből már nem szállhattak ki. Európában azonban más a helyzet. Itt nem jött új elnök – magyarázta a kormányfő. Amióta Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, két nap alatt jönnek létre nagy dolgok – jelentette ki. Példaként említette a közel-keleti békecsúcsot. Szerinte Európában is tudják, hogy
lesz békecsúcs, és az oroszok meg fognak egyezni az amerikaiakkal.
Úgy véli, hogy az európaiaknak probléma találkozni az orosz elnökkel, miközben mindenki érzi, hogy orosz-európai csúcsra lenne szükség.
A Békemenetet úgy értékelte, hogy elsöprő méretű és kisugárzású esemény volt. Mint jelezte, az álláspont mögött, amelyet Brüsszelben képvisel, van egy nép. Felesleges nyomás alá helyezni, mert egy ország nem akarja, amit az unió vezetői akarnak. A magyarokban van elég kurázsi, bennünket nem lehet szolganépként kezelni – szögezte le Orbán Viktor.
Az Európai Néppárt határozza meg a magyar ellenzék politikáját, a Tisza Pártnak is vannak gazdái – mondta a kormányfő arra a kérdésre, miért gondolja, hogy a Tisza háborúpárti álláspontot képvisel. Rámutatott: Brüsszelből az az utasítás érkezik, hogy a központi vonalat kell támogatni.
A szocialisták, ahol a DK van, és a néppárt, ahol a Tisza, a háború folytatásának legnagyobb támogatói.
A miniszterelnök emlékeztetett arra is, hogy Magyarországon van egy olyan politikai irányzat, amely többek között az adórendszer és a nyugdíjrendszer emelését támogatja. A Tisza ezen az állásponton van – tette világossá és kijelentette: mindenkit óvna attól, hogy belepiszkáljon a nyugdíjrendszerbe.
Ha bármit akarnak csinálni, akkor emelni kell, és a tizenharmadik havi nyugdíj mellett be kell vezetni a tizennegyediket.
A Tisza-adó kapcsán hazudozás zajlik – hívta fel figyelmet Orbán Viktor. Felidézte Tarr Zoltánnak, a Tisza alelnökének a szavait, és a párt hivatalos álláspontjának nevezte, hogy nem lehet megmondani, mire készülnek. Ezért van összevissza beszéd, mert a valódi szándékot akarják leplezni. Mindenki hallhatta a saját fülével, amikor a tiszások szavaztak arról, hogy progresszív adó legyen – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, majd megjegyezte, hogy ez adóemelést jelent. Szerinte
a Tisza terve az, hogy megnyúzzák a nyugdíjasokat, a középosztályt, és elveszik a pénzt a családoktól.
Ezt úgy hívják, hogy társadalmi mérnökösködés. Ez egy komcsi gondolkodásmód – értékelte a Tisza adóterveit Orbán Viktor, aki azt mondta: a kormány úgy gondolja, hogy csak annyi pénzt akarnak adóval elvenni, amennyi feltétlenül szükséges az ország működéséhez. Az a jó, ha minél több pénz marad az embereknél – jelentette ki, és hozzátette: a DK és a Tisza eltörölné a rezsicsökkentést, a kormánynak ezt meg kell védenie.
A rezsicsökkentés ellenfeleinek kapóra jönnek az uniós szankciók, amelyek gátolják az orosz gáz és kőolaj behozatalát
– mutatott rá. Felhívta a figyelmet: ha a Barátság kőolajvezetéket leállítják, akkor egy marad, ami Horvátországon keresztül jön. Ha pedig leállítanak egy forrást, az minden, csak nem diverzifikálás – mondta a miniszterelnök, aki úgy fogalmazott hogy kibújik a szög a zsákból, vagyis nem akarják elfogadni, hogy Magyarországon, szemben az összes európai uniós állammal a rezsi rendkívül alacsony. Ha megnézünk egy táblázatot – folytatta -, hogy az európai országok polgárai közül a fizetésük hány százalékát kell az embereknek elkölteni a rezsi kifizetésére, akkor azt fogjuk látni, hogy Magyarországon kell a legalacsonyabbat fizetni. Tehát a sikeres magyar programok, a társadalmi programok, a rezsicsökkentés, a nyugdíjrendszer, a migrációval szembeni szembenállásunk csupa olyan dolog, amire az európai országok polgárai mint magyar példára hivatkozva követeléssel lépnek fel a saját kormányaikkal szemben. Ez Brüsszelnek is problémát okoz.
Magyarország tehát egy példa, hogy igenis lehet olcsóbb az energia, csak másképp kell csinálni. Lehetsz migránsmentes ország, csak másképp kell csinálni. Lehet neked egy 13. havi nyugdíjat tartalmazó rendszered, csak másképp kell csinálni.
Tehát Magyarország egy kavics a cipőben, egy kényelmetlen példa azok számára, akik nem olyan politikákat folytatnak, mint amit Magyarország. Ugyanakkor ez az ő dolguk, nekünk nem ezzel kell foglalkozni, hanem meg kell védeni mindazt, ami fontos és jó az emberek számára – zárta a beszélgetést Orbán Viktor.
Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az egynapos uniós csúcstalálkozót követően péntek hajnalban.
Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország nem akar belevonódni az orosz-ukrán háborúba.
„Azt javasoljuk az ukránoknak, hogy inkább egy béketárgyalással próbálkozzunk, mi abban tudunk segíteni. Embert nem küldünk, fegyvert nem küldünk, pénzt nem adunk, de szívesen segítünk egy béketárgyalás nyélbe ütésével” – fogalmazott a kormányfő.
Ha az unió nem akar kiszorulni az Európáról szóló döntésekből, akkor ott kell lennie a tárgyalásoknál, és nem úgy, hogy bekéredzkedik mások tárgyalására, hanem saját jogon kell tárgyalást, diplomáciai akciókat indítania – tette hozzá Orbán Viktor.
Kijelentette: a budapesti békecsúcs napirenden van. Az amerikaiak és az oroszok tárgyalnak, és bármikor megegyezhetnek. Mivel megegyezés esetén nagyon gyorsan tető alá lehet hozni egy béketanácskozást, Magyarország várakozó állapotban van
– tájékoztatott.
Közölte: Európának nem az orosz-amerikai tárgyalásokra kellene készen állnia, hanem tárgyalásokat kellene kezdeményeznie az oroszokkal. „Pont azt kellene csinálnunk tükörszerűen, mint amit az amerikaiak elnöke csinál” – hangsúlyozta.
Kijelentette: nem szeretné, ha Magyarország egy olyan szövetségnek lenne a tagja, amelynek egy újonnan felvett tagja folyamatosan háborús veszedelemben él, és – emelte ki – abba „bármikor beleránthat bennünket, mert az ukrán-orosz háború nem a mi háborúnk”.
Ha Ukrajna tagja az uniónak, akkor az orosz-ukrán háború „a mi háborúnkká válik, és ezt mi nem akarjuk” – szögezte le. Közölte továbbá, Ukrajna állapota „fölszívná, kiszippantaná” Európából azokat a pénzeket, amelyekre Európában van szükség a gazdaság fejlesztéséhez, például Magyarországon.
Ezzel összefüggésben kijelentette:
Magyarország nem támogatja az Ukrajnával történő uniós tagságról szóló tárgyalások megkezdését, és nem támogat semmilyen olyan pénzügyi intézkedést sem, amely – mint kiemelte – a magyarok pénzét kivinné Ukrajnába, vagy veszélyeztetné Ukrajnával összefüggésben.
Az Európai Tanács Ukrajnával foglalkozó állásfoglalásával kapcsolatban a kormányfő közölte:„ Magyarországnak nem állt módjában, hogy támogassa az elfogadott szöveget”. A 26-os körben egyeztetett szövegnek „Magyarország nem részese” – hangsúlyozta.
Azon uniós tervről, amely szerint Ukrajna támogatására használnák fel az európai bankokban elhelyezett, majd az uniós szankciók nyomán befagyasztott orosz vagyonok kamatait, Orbán Viktor úgy vélekedett: „ha egyszer is hozzányúlnak politikai parancsra bármely itt elhelyezett összeghez, ami nem az unióé, hanem unión kívüli tagállamé, azt elvonják, ráadásul nemzetközi jogi szempontból kétes módon, akkor az megingatja az összes Európában pénzügyi befektetést végrehajtó bizalmát, és akkor ez az üzletág tönkremegy”.
A kormányfő elmondta, a héten levelet váltott az orosz elnökkel, amelynek során Vlagyimir Putyin világossá tette, hogy orosz pénzeket érintő esetleges uniós intézkedésekre ellenlépéseket fognak tenni. Ez azt jelenti, hogy az Oroszországban lévő vállalati vagyonok „bajba kerülhetnek” – magyarázta. Magyarországról több cégnek is, köztük nagy magyar stratégiai cégeknek komoly vagyona van Oroszországban, és – fogalmazott – „ezt nem akarom kockáztatni”. Nem kockáztathatja a magyar miniszterelnök, hogy az Oroszországban lévő magyar vagyonokat egy brüsszeli döntés miatt ellenlépésként megsarcolják, megskalpolják vagy elkobozzák – húzta alá.
Az Európai Uniónak az volna az érdeke, ha ez az iparág nem halna meg, hiszen Európa azért versenyez, hogy az euró előbb fölzárkózzon a dollárhoz, mint világvaluta, később pedig, ha lehet, meg is előzze – szögezte le.
Az uniós tanács által csütörtökön elfogadott Oroszország elleni 19. szankciós csomaggal kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: „mindent kivettünk belőle, ami rossz volt Magyarországnak”. A megszorító csomag, amely folytatja ugyan az elhibázott uniós szankciós politikát, Magyarországot nem érinti negatív módon – hangsúlyozta.
Tájékoztatása szerint mintegy 20-30 milliárd euró között van az az összeg, amit a magyar gazdaság eddig „elbukott a háborún”. Szavai szerint ebből világosan következik, hogy minden magyar családnak, minden magyar kis- és középvállalkozónak az az érdeke, hogy minél hamarabb béke legyen. A pénz ne menjen Ukrajnába, és a magyar gazdaságot, meg az unió többi gazdaságát ne blokkolják a szankciók. Ez az érdeke mindenkinek – szögezte le.
A migrációt illetően a miniszterelnök közölte: az EU 2026 végén, 2027 elején hatályba akarja léptetni a migrációs és menekültügyi paktumot. A migrációs paktum egy „halálos veszély” Magyarország számára – jelentette ki.
„Mi vagyunk ma Európa egyetlen migránsmentes országa”
– fogalmazott Orbán Viktor, majd úgy folytatta: „ha bekényszerítenek bennünket a migrációs paktumba”, akkor Magyaroroszágnak 30 ezer migráns egyidejű elhelyezését biztosító férőhelyet kell építenie, valamint, ha migrációs vészhelyzet alakul ki az Európai Unióban, akkor az unióba érkezett migránsok szétosztásáról az Európai Bizottság fog dönteni. Nem Magyarország, nem a magyarok – hívta fel a figyelmet. Magyarország a migránspaktumot elutasítja – szögezte le a kormányfő, majd közölte: a paktumot Magyarország nem fogja és most sem hajtja végre, amiért büntetést fizet. De – emelte ki – „még mindig jobb a büntetés, mintha nyakunkra küldenek tízezerszám migránsokat”.






