RETRO RÁDIÓ

A NATO erősíti "drónvédelmi" képességét

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 10. 16. 09:06

Zajlik a készülődés a háborúra.

A NATO számos további intézkedést hoz, amely megerősíti, kibővíti és felgyorsítja a szövetségesek drónok elleni védekezésre való képességét - jelentette ki szerdán Brüsszelben a szervezet főtitkára.

Mark Rutte a szövetséges országok védelmi minisztereinek találkozóját követő sajtótájékoztatóján közölte:

a katonai szövetség növeli a védelmi beruházásokat, fokozza a védelmi termelést és Ukrajna támogatását.

 

"Hadseregeink rendelkeznek a feladat elvégzéséhez szükséges eszközökkel és felhatalmazással, és alkalmazkodnak a szükséges igényekhez" - fogalmazott Rutte, majd úgy folytatta: "megteszünk minden szükséges lépést haderőnk képességének erősítésére, hogy akik próbára tehetnek bennünket, azok számára ez ne legyen kifizetődő, valamint azért, hogy világossá tegyük elszántságunkat minden lehetséges ellenféllel szemben".

Elmondta, hogy a múlt hónapban a NATO gyors és határozott fellépésekkel reagált a szövetséges légteret megsértő drónokra és repülőgépekre. Az incidensek rávilágítottak a katonai szövetség elrettentésének és védelmi képességének hatékonyságára, miközben lendületet adtak annak alapos felülvizsgálatának is - fűzte hozzá.

Ezzel kapcsolatban közölte: a tagállami miniszerek megállapodtak abban, hogy a szövetség tovább fokozza erőfeszítéseit, és fejlessze képességeit a védelembe történő fokozott beruházások által. Elmondta, hogy a szövetség jelenleg olyan integrált rendszereket tesztel, amelyek segítenek majd felderíteni, nyomon követni és semlegesíteni a légi fenyegetéseket.

"Az innováció és az alkalmazkodás a szövetség DNS-ében van" - fogalmazott Rutte, majd hozzátette: e tekintetben a NATO továbbra is szorosan együttműködik az Európai Unióval, valamint mind a katonai, mind a polgári érdekelt felekkel az égbolt biztonságának szavatolására.

 

Leszögezte: a NATO védelmi szövetség, és az is marad. Ez a védelmi szövetség azonban készen áll és hajlandó megtenni mindent, ami tagországainak egymilliárd lakója és területe biztonságának megőrzéséhez szükséges.

"Miközben biztosítjuk saját védelmünket, továbbra is támogatjuk Ukrajnát. Ukrajna biztonsága ugyanis összefügg a miénkkel"

- fogalmazott.

Közölte, a szövetségesek amerikai felszereléseket biztosítanak Ukrajnának a prioritást élvező kijevi követelménylista alapján. "Ukrajna megkapja azokat az amerikai fegyvereket, amelyekre szüksége van a védelméhez és a frontvonal megtartásához" - mondta.

Az Ukrajna számára nyújtott közvetlen katonai támogatás annyira létfontosságú a szövetség biztonsága szempontjából, hogy a NATO védelmi kiadási célkitűzéséhez kapcsolódik. Ez a támogatás folytatódni fog - szögezte le.

"Támogatjuk az Egyesült Államok által vezetett erőfeszítéseket az Ukrajna elleni háború befejezésére és az igazságos és tartós béke biztosítására" - tette hozzá a NATO-főtitkár.

A NATO keleti szárnyának védelme elsőrendű fontosságú, ezért elindítjuk a Keleti Őrszem (Eastern Sentry) műveletet, amely tovább erősíti e régió védelmi helyzetét - jelentette ki a NATO-főtitkár pénteken Brüsszelben.

Mark Rutte, az európai szövetséges haderők főparancsnokával, Alexus Grynkewich tábornokkal tartott sajtótájékoztatót, amelynek keretében elmondta: a művelet a következő napokban indul, és számos szövetséges — köztük Dánia, Franciaország, az Egyesült Királyság, Németország és mások — erőit vonja be, a hagyományos katonai képességeken túl. Az erőfeszítés részeként olyan elemek is lesznek, amelyek a drónhasználatból fakadó kihívások kezelésére szolgálnak - tette hozzá.

A főtitkár szerint bár a légtérsértések leginkább a keleti szárnyat érintik, valójában mind a 32 NATO-tagország veszélyben van, hiszen az orosz rakéták hiperszonikus sebességgel percek alatt elérhetik Európa bármely pontját. Ezért kulcsfontosságú a Keleti Őrszem művelet, amely rugalmas védelmet biztosít a légtérsértésekkel és más fenyegetésekkel szemben

- hangsúlyozta.

Azzal kapcsolatban hogy héten orosz drónok sértették meg a lengyel légteret, Rutte úgy nyilatkozott: a történtek attól függetlenül, hogy szándékosak voltak-e vagy sem, "felelőtlenek és elfogadhatatlanok", a szövetség integrált légvédelmi rendszerei pedig sikeresen biztosították a NATO-terület védelmét.

Főtitkár szerint Donald Trump amerikai elnök jól reagált a történtekre, és az Egyesült Államok elkötelezettsége a NATO iránt szilárd. "A lengyel elnök beszélt Donald Trumppal, én magam is beszéltem vele, és ez nagyon jó kapcsolatépítő megbeszélés volt, különösen a múlt heti washingtoni találkozójuk után" - mondta.

Rutte továbbá üdvözölte az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek a javaslatát egy közös uniós finanszírozású "drónfallal" kapcsolatban.

A főtitkár szerint az EU és a NATO szorosan együttműködik: a NATO a védelmi tervezést és követelményeket adja, az EU pedig az ipar és a finanszírozás terén tud hozzájárulni. Ezért minden uniós kezdeményezés, például a dróntechnológia fejlesztése, hasznos a közös védelem szempontjából - tette hozzá.

Alexus Grynkewich tábornok nyilatkozatában arról beszélt, hogy a Keleti Őrszem művelet átfogó és integrált védelmi rendszert alakít ki az északi térségtől a Fekete- és Földközi-tengerig, összekapcsolva a légi rendészeti és földi légvédelmi képességeket. "Ez a művelet rugalmasságot és erőt ad, lehetővé téve, hogy pontosan ott és akkor összpontosítsuk erőinket, ahol és amikor szükség van rá" - mondta.

Hozzátette: Franciaország, Dánia, az Egyesült Királyság és Németország már felajánlott vadászgépeket, hadihajókat és légvédelmi rendszereket. A NATO emellett új, költséghatékony drónellenes technológiákat is gyorsított ütemben vezet be, hogy a művelet hosszú távon fenntartható legyen.

"A keleti szárny az első védelmi vonalunk, de valójában az egész szövetséget védi. A művelet már most elkezdődik, de idő kell a teljes összehangoláshoz" - hangsúlyozta Grynkewich.

A fenyegetés Oroszország felől napról napra nő, nem lehetünk naivak: egy nap Luxemburgot, Hollandiát vagy más országokat is elérhet - jelentette ki a NATO-főtitkár kedden Luxembourgban tartott sajtótájékoztatóján.

Mint mondta az orosz rakéták percek alatt elérhetik Európa bármely részét, ezért minden ország közvetlen fenyegetés alatt áll, függetlenül attól, mennyire van közel a frontvonalhoz. Hangsúlyozta: az Egyesült Államok tisztában van ezzel, és teljes mértékben elkötelezett Európa és az Atlanti-övezet biztonsága mellett. A NATO-csúcson megerősítették a védelmi kiadások növelését, ebből jelentős rész közvetlen katonai védelemre jut. Az orosz fenyegetés hatására az európai országok is összefogtak, és közös célként Európa és polgáraik védelmét tűzték ki, mert közös erőfeszítésekkel lehet biztonságosabb jövőt teremteni - tette hozzá.

Rutte kiemelte, hogy Donald Trump amerikai elnök számára elsődleges cél az ukrajnai háború befejezése, ezért tárgyalásokat folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és az Egyesült Államok részvételét ígérte Ukrajna biztonsági garanciáiban. A tartós békéhez elengedhetetlen egy erős ukrán hadsereg, amelyet a NATO segít felépíteni, valamint a szövetségesek által nyújtott biztonsági garanciák, hogy Oroszország a jövőben ne fenyegethesse Ukrajnát - húzta alá.

Arra is kitért, hogy a békefolyamat még kezdeti szakaszban van, de Trump elkötelezett a háború lezárása mellett, és vezető szerepe kulcsfontosságú Putyin tárgyalóasztalhoz ültetésében. Két fő cél van: a két vezető közötti tárgyalások előmozdítása, valamint biztonsági garanciák kidolgozása az európaiakkal és az amerikaiakkal a tartós béke érdekében. A korábbi megállapodások - a budapesti memorandum és a minszki egyezmények - tanulságai alapján most olyan rendszert kell kialakítani, amely megakadályozza, hogy Oroszország a jövőben újra megtámadja Ukrajnát vagy a NATO-t. Az európaiak és az amerikaiak szoros együttműködésben dolgoznak ezen, Trump részvételi ígérete pedig áttörést jelentett - taglalta.

Végül kiemelte, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a NATO mellett, ugyanakkor jogos elvárás, hogy Európa és Kanada arányosan járuljon hozzá a védelmi kiadásokhoz, amiről Hágában megállapodás született.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.