
Ukrán hadiipari vállalatokat támadnak az oroszok
Elfoglaltak egy újabb települést.
Tömeges csapást mért az orosz hadsereg az éjjel precíziós légi és földi indítású fegyverekkel, valamint drónokkal olyan ukrán hadiipari vállalatokra, amelyek Szapszan műveleti-harcászati rakétarendszereket fejlesztenek, valamint csapásmérő, felderítő és elfogó drónokat, robotizált haditechnikai eszközöket és zárótűz-lőszereket gyártanak, továbbá elfoglalta a dnyipropetrovszki régióban lévő Berezove települést - jelentette be szombaton a moszkvai védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, és a "különleges hadművelet" övezetében mintegy ezerötszáz ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.
A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok, illetve haditechnikai eszközök között sorolta fel nagy hatótávolságú, pilóta nélküli repülőgépek tárolásának és indításának helyszíneit, több lőszer- és anyagi-műszaki raktárt, két harckocsit és 14 egyéb páncélozott harcjárművet, egy amerikai gyártmányú, 155 milliméteres Paladin önjáró löveget, továbbá 383 repülőgép típusú drónt.
A tárca közölte, hogy Iszkander-csapással Csernihiv megyében az orosz erők megsemmisítették egy Sz-300PSz típusú légvédelmi rakétarendszer radarállomását, két indítóállását, harci irányító kabinját, valamint két hozzá tartozó járművet.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek szombaton ukrán tüzérségi és dróntámadást. A szaratovi régióban négy civil életét vesztette, egy pedig megsebesült.
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Muravka és a zaporizzsjai Novoivanyivka települést az ukrajnai háborúban - közölte pénteken a moszkvai védelmi minisztérium.
A tárca szerint az ukrán erők súlyos veszteségeket szenvedtek és megfutamodtak Muravkánál, az orosz hadsereg pedig folytatta a támadást Pokrovszk felé.
A hadijelentés értelmében az orosz fegyveres erők a szeptember 13-19. közötti időszakban négy csoportos csapást mértek precíziós fegyverekkel és drónokkal az ukrán a közlekedési, üzemanyag- és energetikai infrastruktúrának az ukrán fegyveres erők által használt objektumaira, fegyverraktárakra, drónkezelők kiképzőközpontjaira, a nagy hatótávolságú, pilóta nélküli repülőgépek összeszerelésének, tárolásának és indításának helyszíneire, valamint az ukrán fegyveres alakulatok és külföldi "zsoldosok" ideiglenes állomáshelyeire.
A tárca szerint az utóbbi hétben az orosz erők a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, összesen négy települést elfoglalva. A "különleges hadművelet" övezetében több mint tízezer ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. A tárca a megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel 14 harckocsit és 90 egyéb páncélozott harcjárművet, négy irányított légibombát, amerikai HIMARS sorozatvetők négy rakétáját, továbbá 1667 repülőgéptípusú és nyolc nagysebességű tengeri drónt.
Vlagyimir Rogov, az Új Régiók Integrációkoordinációs Tanácsának társelnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy az ukrán erőket kiverték a Zaporizzsja megye északkeleti részén, Dnyipropetrovszk megye határához közel lévő Obratne községből. Korábban a védelmi minisztérium az Obratnéval szomszédos Temirivka és Olhivszke elfoglalásáról tett bejelentést.
Igor Kimakovszkij, a "Donyecki Népköztársaság" vezetőjének tanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva közölte, hogy az orosz erők megvetették a lábukat Jampil központjában és a harcok az iskola környékén folynak. Andrej Marocsko katonai szakértő ugyanennek a hírügynökségnek azt állította, hogy a községben ukrán katonák civilbe átöltözött kis csoportjai próbálják megakadályozni az orosz előretörést.
Jampil elfoglalása Liman átkarolásához lenne fontos az orosz fél számára.
Szergej Lebegyev, a "mikolajivi föld alatti mozgalom koordinátora" hétfőn a RIA Novosztyi orosz hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy Harkiv megyében ipari létesítményeket, raktárakat, egy drónösszeszerelő műhelyt és egy ideiglenes ukrán állomáshelyet, Csernihiv megyében raktárakat és vasútállomásokat ért csapás, Krivij Rih városban pedig új nyugati haditechnikai eszközök egy parkolóját.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek pénteken ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Zaporizzsja megyei Vasziljivkában egy háromgyermekes anya vesztette életét, amikor egy többemeletes lakóházat ért találat. Belgorod megye kormányzója szerint a régió településeit az elmúlt nap folyamán több mint száz, pilóta nélküli repülőszerkezettel és 15 tüzérségi lövedékkel támadta az ukrán hadsereg.
Elfoglalta az orosz hadsereg Novopetrivka települést az ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében - közölte ugyancsak pénteken a moszkvai védelmi minisztérium.
A hadijelentés értelmében az orosz fegyveres erők a szeptember 6-12. közötti időszakban egy tömeges és hat csoportos csapást mértek precíziós fegyverekkel és drónokkal ukrán hadiüzemekre, a közlekedési és az energetikai infrastruktúrának az ukrán fegyveres erők által használt objektumaira, katonai repülőterekre, fegyver-, lőszer- és haditechnikai raktárokra, vezérlőpontokra, a nagy hatótávolságú, pilóta nélküli repülőgépek összeszerelésének, tárolásának és indításának helyszíneire, legénység nélküli motorcsónakok egy gyártóüzemére, valamint az ukrán fegyveres alakulatok és külföldi "zsoldosok" ideiglenes állomáshelyeire.
A tárca szerint az elmúlt hét folyamán az orosz erők a hat ukrajnai frontszakasz közül ötön előre tudtak nyomulni, összesen négy települést elfoglalva, a "különleges hadművelet" övezetében csaknem 9800 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.
A tárca a megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel egy Szu-27-es harci repülőgépet, 14 harckocsit és 98 egyéb páncélozott harcjárművet, 19 irányított légibombát, amerikai HIMARS sorozatvetők 19 rakétáját, két Neptun típusú, nagy hatótávolságú irányított rakétát, továbbá 1488 repülőgép típusú és nyolc nagy sebességű tengeri drónt.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek pénteken ukrán tüzérségi és dróntámadást.
A védelmi minisztérium szerint a légvédelem csak az éjszaka folyamán 221 ukrán pilóta nélküli repülőgépet fogott el vagy semmisített meg 13 orosz régió felett: 85-öt a brjanszki, 42-t a szmolenszki, 28-at a leningrádi, 18-at kalugai, 14-et a novgorodi, kilencet-kilencet az orjoli és moszkvai, hetet a belgorodi, hármat-hármat a rosztovi és a tveri, valamint egyet-egyet a pszkovi, a tulai és a kurszki régió légterében.
Brjanszk régióban hét civil megsebesült, amikor az őket szállító kisbuszt csapás érte, amelyet az ukrán fél, a sebesültek mentését megakadályozandó, megismételt. Szentpétervár, Jarolszlavl és Ivanovo repterének forgalmát biztonsági okokból átmenetileg felfüggesztették.







