
Tüntettek Kijevben a kényszersorozások ellen
"A szolgálat nem rabszolgaság!"
Több ezren tüntettek pénteken a kijevi Majdanon, a 2014-es forradalom helyszínén Zelenszkij ellen amiért szigorítanák a dezertálás büntetését – írja az Ukrajinszka Pravda.
Több ezres zajlott Kijevben, a 2014-es forradalom helyszínén, így tiltakozva a dezertáló katonák büntetőjogi felelősségre vonásának tervezett szigorítása ellen. A tüntetők saját készítésű plakátjain olyan feliratok szerepeltek, mint a „nem a megfelelőket büntetik” vagy a demonstáció szállóigéje:
„A szolgálat nem rabszolgaság!”
Az egyik női veterán – aki egyben a demonstráció szervezője is – Facebook-oldalán nyíltan felszólította a kormányt, hogy állítsa le a katonák elnyomását. „Ne fogadják el a 13452-es számú törvényjavaslatot, töröljék a 8271-es számú 2022-es törvényt, és nevezzenek ki egy katonai alapvető jogi biztost” – írta.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a demonstráció békés jellege nem engedélyezi a fáklyák, hangfalak és megafonok használatát. „Figyeljünk a biztonságra, és előzzük meg a provokációkat!” – írta a veterán, aki hozzátette, hogy a rendezvény „a katonai adminisztráció és a kijevi városi vezetés engedélyével zajlott.
Egyre súlyosabb mérteket ölt a kényszersorozás mértéke és kiterjedése Ukrajnában, amelynek gyakorlatát folyamatosan tagadja annak ellenére, hogy az Európa Tanács jelentésében is kimondta, kínzások és gyilkosságok történnek Ukrajnában a sorozások alatt. A Michael O’Flaherty, az Európa Tanács emberi jogi biztosa által jegyzett memorandum arra a következtetésre jutott, hogy a tanácsnak tudomása van az ukrán toborzótisztek rendszerszintű és széles körű abúzusairól a mozgósítással kapcsolatban.
A kényszersorozás már Ukrajna diplomáciai kapcsolatait is elkezdte megmérgezni, miután július elején kiderült: a kényszersorozás alatt elkövetett kegyetlen bántalmazás miatt
életét vesztette a 47 éves Sebestyén József kárpátaljai magyar sorkatona a beregszászi pszichiátrián.
Sebestyén József megrázó részletességgel írta le utolsó ismert írásos nyilatkozatában, hogyan is verték össze vasdorongokkal az ukrán tisztek a kiképzőtáborban. Az áldozat többek között olyan részleteket közölt, hogy bevitték a közeli erdőbe, ahol „az ütések főként a fejre és testre irányultak”. Ezenfelül az ukrán toborzótisztek és mentősök meghazudtolták Sebestyén Józsefet, amikor arra panaszkodott, hogy nem tud járni. Az esetről több felvétel is felkerült a világhálóra. Mivel az elhunyt ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkezett, a magyar külügy berendelte Ukrajna budapesti nagykövetét a kárpátaljai magyar férfi agyonverése miatt.
Azóta újabb magyar áldozatot követelt a bestiális ukrán kényszersorozás, ugyanis Annak ellenére hurcoltak el az ukrán sorozók egy magyar férfit a Beregszásztól néhány kilométerre levő Makkosjánosiból, hogy beteg édesanyját ápolta, és ezért felmentése volt – számolt be erről az M1 esti Híradója. Egy közmédiának nyilatkozó szemtanú azt mondta: próbálta megakadályozni, hogy a férfit elvigyék, de nem sikerült, nem akart szembeszállni a rendőrökkel.
Magatehetetlen édesanyját ápolta ezért volt felmentése a sorozás alól annak a kárpátaljai magyar férfinak akit a nyílt utcán tartóztattak le az ukrán rendőrök. Annak ellenére hurcolták el az ukrán sorozók a magyar férfit a Beregszásztól néhány kilométerre levő Makkosjánosiból, hogy beteg édesanyját ápolta, és ezért felmentése volt – hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda esti Híradójában.
Egy közmédiának nyilatkozó szemtanú azt mondta: próbálta megakadályozni, hogy a férfit elvigyék, de nem sikerült, nem akart szembeszállni a rendőrökkel. A Híradó információi szerint a magyar férfit augusztus 24-én, Ukrajna függetlenségének napján hurcolta el két férfi.
A férfinak három éve magatehetetlen fekvőbeteg az édesanyja, ő az asszony hivatalos gyámja is, ezért írásos felmentése volt.
Szemtanúk szerint a férfit a kényszersorozók a nyakánál fogva, fojtófogást alkalmazva tuszkolták be az autóba, és úgy tudni, hogy már meg is kezdték a kiképzését – mondták.
Hozzátették: egyszer megengedték az elhurcolt férfinak, hogy felhívja az egyik rokonát, de a nyilvánvalóan ellenőrzött beszélgetésben azt hajtogatta, hogy ne próbálják meg kihozni onnan, mert nagyon nehéz dolgokon ment keresztül.
Az M1 Híradó adásában az is elhangzott, hogy Kárpátalján az elmúlt időszakban mindennapossá váltak a hadkiegészítők túlkapásai, amelyekről egyre több ember mertek nyíltan beszélni.
Mindez a magyarlakta településeket is érinti,
ahol a hadkiegészítők folyamatos utcai járőrözései mellett a települések között több ellenőrző pont is működik a besorozható férfiak kiszűrésére.
A napokban hasonló eset történt a tiszaújlaki kistérségben is, ahol egy gyermekkora óta szívbeteg magyar fiatalemberért mentek be hadkiegészítők hajnali fél ötkor a házba, és annak ellenére hurcolták el kiképzőtáborba, hogy rendelkezett a betegségéről szóló igazolással.
Emellett a napokban Ungváron is filmeztek brutális emberrablásokat
– hangzott el a műsorban.
Még júliusban a beregszászi magyar férfit, Sebestyén Józsefet erőszakkal vitték a hadseregbe, majd vasdorongokkal annyira megverték, hogy a sérüléseibe három héttel később belehalt. A kétgyermekes családapa halálának ügyében Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész emberölés bűntette miatt Magyarország területén folytatandó büntetőeljárás megindítását rendelte el, miután az ukrán Állami Nyomozó Iroda nem indított nyomozást a 45 éves férfi esetének kapcsán.
A makkosjánosi eset részleteit először a borsonline.hu hozta nyilvánosságra.
Megírták, hogy a közösségi médiában kért segítséget egy a kárpátaljai magyar férfi, akinek a rokonát az utcán ukrajnai kényszersorozók vitték magukkal. Az eset Makkosjánosiban, egy kis faluban történt, néhány kilométerre Beregszásztól.
Senki nem mer névvel nyilatkozni, nagyon félnek, hogy ezzel még nagyobb bajt okoznak az elhurcolt férfinak. Akinek írásos felmentése volt, ugyanis beteg, magatehetetlen édesanyját ápolta. Ő az asszony hivatalos gyámja is.
A közeli ismerősök, a falu lakói levélben mesélték el a megdöbbentő eset részleteit.
„Arra lettem figyelmes, hogy valaki oroszul segítséget kér. Kimentem a házból és megláttam, hogy két fiatal rendőr erőszakkal belökdös valakit a szolgálati autóba. Amikor odaértem, mit tudok segíteni, akkor vettem csak észre, hogy kit fogtak el” - mondta el egyikük.
A férfi unokatestvére egyedül ápolta ágyban fekvő, magatehetetlen, nyugdíjas édesanyját. Az édesanya nyugdíjából éltek, meg a tejből, amit egyik rokonuk el tudott adni Beregszászban.
A rendőrök a nyílt után azt követelték a férfitól, hogy mutassa be az igazolást arról, hogy nem kell katonának mennie és mivel éppen nem volt nála azonnal letartóztatták. Azt sem engedték meg hogy hazamenjen és bemutassa a papírokat.
Többen is odaszaladtak hozzá az utcán, kérlelték a kényszersorozókat, elmondták, hogy a férfi magatehetetlen édesanyját ápolja, ő a gyámja, felmentése van, de nem hallgattak senkire, magukkal hurcolták. Szemtanúk állítják, hogy végül a nyakánál fogva, fojtófogást alkalmazva tuszkolták be az autóba.
A falu lakói közben szóváltásba is keveredtek a rendőrökkel. Szemükre hányták, hogy miért nem ők mennek inkább katonának, miért egy olyan férfit vadásznak le, akinek felmentése van mert beteg, mozgásképtelen édesanyját ápolja. Még azt is a szemükre hányták, hogy azért a 70-80 ezer forintnak megfelelő hrivnyáért teszik ezt, amit állítólag minden egyes levadászott kényszersorozottért kapnak.
De a rendőrök nem törődtek semmivel, beültek az autóba és elhajtottak. Egyikük a hátsó ülésen még ekkor is fojtófogással szorította az elrabolt férfit.
A falu lakó a községi elöljáró segítségét kérték és megkeresték a KMKSZ egyik vezetőségi tagját is.
Benyújtottak egy igazolást is arról, hogy a férfi édesanyja gyámja. Nem volt behívója, ezért nem is vihették volna el. De hiába.
Egyelőre annyit tudni, hogy az elhurcolt férfit előbb Lembergbe, aztán Hmelnyickijbe vitték. Már beöltöztették katonának és megkezdték a kiképzését. Egy alkalommal megengedték neki, hogy telefonon felhívja egyik rokonát. A néhány perces, nyilvánvalóan ellenőrzött beszélgetésben azt hajtogatta, hogy senki ne kérjen segítséget, ne próbálják meg kihozni. Mert nem akar 10 év börtönt kapni. Nyilvánvalóan megfenyegették. Rákérdeztek, hogy verték-e, bántották-e, de nem válaszolt. Csak azt ismételgette, ne próbáljuk meg kihozni onnan, mert "nagyon nehéz dolgokon ment keresztül".
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében fejezte ki azzal kapcsolatos reményét, hogy a kényszersorozással elhurcolt újabb kárpátaljai magyar ember életben van. Menczer Tamás ismét megerősítette: Ukrajna nem lehet az EU tagja.
Menczer Tamás posztjában emlékeztetett: szerdai sajtóhírek szerint újabb magyart hurcoltak el kényszersorozással Kárpátalján.
Reméljük, él még… Ukrajna nem lehet az EU tagja!
– hangsúlyozta a bejegyzésben a kormánypártok kommunikációs igazgatója.
Mint ismert, ez már nem az első eset, hogy egy magyar ember áldozatául esik a brutális ukrán kényszersorozásoknak. Még júliusban a beregszászi Sebestyén Józsefet vasdorongokkal annyira megvertek, hogy a sérüléseibe három héttel később belehalt.
A kétgyermekes családapa halálának ügyében Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész emberölés bűntette miatt Magyarország területén folytatandó büntetőeljárás megindítását rendelte el, miután az ukrán Állami Nyomozó Iroda nem indított nyomozást a 45 éves férfi esete kapcsán.
Az újabb kényszersorzásos eset kapcsán a közösségi oldalán közzétett videóban Menczer Tamás arról beszélt, az ukrán katonák, akik agyonverték Sebestyén Józsefet kényszersorozás közben, utóbb azt állították, hogy nem verték agyon.
A Fidesz-KDNP kommunikációs vezetője azt a kérdést tette fel, nem lehetne-e egy olyan vizsgálatot lefolytatni, amelyben az érintettek nincsenek benne.
„A katonák agyonverték, majd a katonák azt mondják, hogy nem mi voltunk, ott sem voltunk. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy világos, hogy mi történt. Tehát van a történéseknek egy időbeli láncolata. Sebestyén Józsefet kényszersorozás során elrabolták, elvitték. Megverték, kórházba került, meghalt. Világos az események egymásutánisága ”
– fogalmazott, egyúttal arról is tájékoztatott, hogy van az Európai Uniónak egy szankciós listája, pontosan ilyen eseményekre vonatkozóan és arra szólították fel az uniót, hogy az érintetteket erre a listára vegyék fel.
„Brüsszel a füle botját sem mozgatja. Van ez a liberális csend. Liberális kussolás ”
– jegyezte meg.
Menczer Tamás szerint a szőnyeg alá akarják söpörni, meg se történt; az ukránok ugyanezt csinálják, Brüsszel ugyanezt csinálja, azért, hogy ezen az uniós úton tudjanak továbbmenni.
„Na de hát hogyan lehetne az Európai Uniónak tagja egy olyan ország, ahol egy embert agyonvernek azért, mert nem akar a háborúban meghalni? Egy ilyen ország nyilvánvalóan nem lehet az unió része ”
mondta, hozzáfűzve, hogy Ukrajna olyan messze van az uniótól, hogy azt el sem lehet mondani.
„És van még egy ok arra, hogy mi azt mondjuk: nem akarunk egy ilyen országgal egy integrációban lenni, hiszen Sebestyén József magyar állampolgár volt, és így uniós állampolgár is volt ” – hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.






