RETRO RÁDIÓ

Magyar Péter helyettese az adóemelésről: Ha mindent elmondok, megbukunk. Újabb bizonyító videó!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 01. 08:10
Frissítve2025. 09. 01. 11:05

 

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke nem akar mindent elmondani pártja adóterveiről, mert akkor szerinte megbuknának – derül ki az újabb felvételből.

Tarr a párt adóterveiről beszélve mindössze fél perc leforgása alatt több botrányos kijelentést is tett. Bevezetésül megjegyezte, „nem tudom, ki mindenki veszi ezt most fel”, majd előre szabadkozott, hogy a következő szavait „össze lehet úgy rakni, hogy ebből akár bukás is lehet a választáson”.

Később még erősebben fogalmazott: 

Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk” 

– ismerte be.

Ez a videó azon az etyeki összejövetelen készült, ahol a tiszások 80 százalékos többséggel megszavazták az adóemelést jelentő többkulcsos Tisza-adót, és ahol Tarr azt is mondta, hogy „választást kell nyerni, és utána mindent lehet”.

A korábban nyilvánosságra került felvétel itt tekinthető meg:

 

Már jövőre kevesebb fizetést kap kézhez a legtöbb magyar ember, ha a Tisza megnyeri a választást

A múlt héten kiszivárgott a Tisza Párt adóprogramja, amelyben a háromkulcsos progresszív szja bevezetését javasolják.

Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő elemzése szerint a Magyar Péterék által bevezetni kívánt rendszerben csupán

havi bruttó 417 ezer forintig maradna meg a jelenlegi 15%-os adókulcs, 417 ezer és 1 millió 250 ezer forint között már 22%-kal kellene adózni, 1 millió 250 ezer forint felett pedig 33%-kal.

A szakértő azt is kiszámolta, hogy a jövő évi várható havi bruttó átlagkereset nettója 23 ezer forinttal csökkenne, ha Magyar Péterék kerülnének kormányra.

„Idén becslésem szerint várhatóan 705 ezer Ft lesz az éves bruttó átlagkereset, s jövőre, ha csak további 5% nominális növekedéssel számolunk, akkor is elérjük a 740 ezer forintot. Ennek a nettó összege kedvezmények nélkül a jelenlegi 15%-os szinten számolva 492 ezer Ft, a Tisza által tervezett sávokkal pedig csak 469 ezer Ft” – írja.

Még részletesebben, szakmákra lebontva

Egy átlagkeresetű szakorvos havonta 264 ezer forinttal (évi 3 millió 172 ezer forinttal), egy gépészmérnök 54 ezer forinttal (évi 652 ezer forinttal), egy középiskolai tanár 30 ezer forinttal (évi 357 ezer forinttal), egy elemző közgazdász 91 ezer forinttal (évi 1 millió 96 ezer forinttal) vihetne haza kevesebbet. 

Ráadásul a jelenlegi adókedvezmények rendszerét is felülvizsgálnák, ami veszélyezteti a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét, a két- és háromgyermekes édesanyák szja-mentességét, valamint az egész családi adókedvezmény-rendszert. Ezzel a családok havi szinten százezrektől eshetnek el. 

 

Ha a Tisza megnyerné a választásokat, már 2026 második felétől megvalósítaná ezt az adóprogramot, amellyel négymillió magyar ember nettó fizetése lenne kevesebb.

A párt gazdasági kabinetje háromkulcsos progresszív szja bevezetését javasolja, amelynek értelmében már az átlagbér is a 22 százalékos kulcs alá esne.

Az édesanyák SZJA-mentessége, az egykulcsos adórendszer. Ezeket mind eltörölné a Tisza, ha kormányra kerülne. Még a Tisza párthoz közel álló közgazdász, Petschnig Mária Zita is megerősítette; ha csökkenne az ÁFA, emelni kell az adót. A Tisza-csomaggal a jelenlegi 15 százalékos, egykulcsos rendszer helyett háromkulcsos személyi jövedelemadózást javasolnak, egyúttal felülvizsgálnák a kedvezményeket. Ezzel adóemelés terhelné a magyar rendőröket, tanárokat, gépészmérnököket, mindemellett a családok nettó jövedelmét is csökkentenék.

adóemelés
A fővárosiak, megyei jogú városok, családosok és a dolgozók rosszul járnának ezzel az adóemeléssel. Képünk illusztráció. Fotó: Andrey_Popov /  Shutterstock

33%-os adóemelés - ezt a tervet szabnák ki a magyarokra a Tisza-csomaggal

Az Index nyilvánosságra hozta a Tisza gazdasági kabinetjének 2025. július 17-én készült feljegyzését, amely a 2026-os költségvetést tárgyalja. A dokumentum aggasztó részleteket tár fel. Amellett, hogy szűkítenék a többgyermekes anyák adómentességét és a családi adókedvezményt, 22 és 33%-os SZJA-t terveznek fizettetni a magyarokkal. 

Fotó: Index

A Tisza Párt nyilvánosságra került adóemelési terveivel mindenki rosszul jár, de a legnagyobb vesztesek a fővárosiak és azon belül is a budaiak lesznek. Néhány kerületben még a kerületi átlagbért keresők jövedelme is 33 %-os SZJA alá eshet. Ilyen adórendszer már volt Gyurcsányék alatt, legrosszabbul a főváros és a megyei jogú városok adófizetői járnak.

- írja Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook oldalán. Lényegében tehát a 400 ezer forint felett keresők mind adóemelésre számíthatnak. Ebbe a kategóriába esne bele jelenleg a magyar átlag-, valamint a mediánjövedelem is. Ha tehát a Tisza kormányra kerülne, a magyarok túlnyomó többségének jelentősen nőhetnek az adóterhei.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy átlagfizetéssel rendelkező magyar embernek egy évben 300 ezer forinttal, egy pedagógus házaspárnak évente több mint 700 ezer forinttal több személyi jövedelemadót kellene fizetnie. Egy diplomás házaspárnak pedig, ahol a férj és a feleség is diplomás átlagbért keres, 1,3 millió forinttal kellene több személyi jövedelemadót fizetnie évente

- teszi hozzá Gulyás Gergely. 

Budapesten, ahol messze a legmagasabbak a keresetek ez azt jelentené, hogy a legtöbben évi több százezer forinttal több adót fizetnének, de olyanok is szép számmal lennének, akiknek ez több mint egymillió forint lehet. Ez budapesti átlagfizetéssel számolva évi 400 ezer forint extra befizetést jelenthet. Egy szép családi nyaralás, a gyerekek éves sportköltsége, mind ugrana Magyar Péterék zsebébe.

- írja Szentkirályi Alexandra fővárosi Fidesz-frakció vezető. 

Lényegében tehát semmissé tennék a kormány eddigi intézkedéseit, amikkel a magyar családokat, a dolgozókat és az édesanyákat támogatták.

Kiszivárgott dokumentum: progresszív szja

A botrányt tehát az Index birtokába került kiszivárgott tiszás dokumentum robbantotta ki, amelyből kiderült, a jelenlegi egykulcsos, 15 százalékos személyi jövedelemadó helyett háromsávos, progresszív adórendszert vezetnének be Magyar Péterék. Az elképzelés lényege, hogy már az átlagos jövedelműek adóját is megemelnék. Tarr Zoltán egy belső tiszás fórumon arról beszélt, hogy a választások után mindent lehet, addig viszont csak egymás között beszéljenek erről. A kiszivárgott tervük alapján már az átlagbért keresők zsebéből is százezreket húznának ki évente. A www.tiszaado.hu oldalon mindenki kiszámolhatja, mennyit bukna a Tisza-adóval. 

A Tisza Párt gazdasági munkacsoportja – amelynek munkáját Dálnoki Áron koordinálja – egy hosszabb, összetett gazdasági programot készített, amit azóta gazdasági szakemberek szélesebb körének is bemutattak. A hírek szerint olyan, a Tisza Párt holdudvarához tartozó közgazdászok kezén is átment ez az anyag, mint Bod Péter Ákos vagy a Tisza Párt kongresszusán nemrég feltűnt korábbi államtitkár, Kármán András.

„Katasztrófa a dolgozóknak”

Az ügyre reagálva Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: a terv a dolgozók hatvan százalékát érintené, vagyis messze nem csupán a legmagasabb jövedelműekről van szó. A frakcióvezető szerint egyértelmű, hogy a tiszások tudatosan el akarták hallgatni az adóemelést a választásokig, hogy aztán a hatalom birtokában, „suttyomban” vezessék be.

Saját szakértőjük buktatta le Magyar Péterék adótervét

A Tiszával szorosan együtt dolgozó Petschnig Mária Zita közgazdász már márciusban megmondta: aki áfát akar csökkenteni, az egyúttal adót akar emelni. Az Index pedig éppen erről írt a napokban. A portál megszerzett egy, a párt vezetésének készült belsős tiszás feljegyzést, amely szerint drasztikusan növelnék a személyi jövedelemadót, átvizsgálnák, vagyis megvágnák az adókedvezményeket, cserébe kicsit mérsékelnék az áfát. A legárulkodóbb Petschnig egy másik, szintén tavaszról származó megnyilatkozása: az Aranyfürt Tisza-szigetnél márciusban arról beszélt, hogy Magyar Péterék csak úgy csökkenthetik az áfát, ha adót emelnek, ami pontosan egybevág az Index értesülésével. 

„Péternek azért sem lesz könnyű, mert most itt könnyen ígérgethet, hogy áfacsökkentés […]. Aki áfacsökkentést mond, annak adóemelést is kell mondani”

– fogalmazott Petschnig, férje, Kéri László oldalán (a videón 2.54.35-től)

Tagadás és ellentmondások a Tisza Párt részéről

Magyar Péter először nyilvánosan tagadta, hogy adóemelést terveznének, külön arra biztatta követőit, hogy ne olvassák az erről beszámoló sajtóorgánumokat. Ezzel szemben a Tisza Párt több politikusa és tanácsadója buktatta le a pártvezért: nem cáfolták egyértelműen a tervet, sőt többen elismerték, hogy a progresszív szja bevezetése reális lehetőség, amiről „nem beszélnek”.

„Választást kell nyerni, utána mindent lehet” – Magyar Péter emberei suttyomban beismerték, hogy adóemelésre készülnek

A legnyíltabb beismerés Tarr Zoltántól, a Tisza Párt alelnökétől származik. Egy belsős etyeki tiszás fórumon kijelentette: „Sávos. Nem félni kell tőle, mert igazságos.” Példaként az osztrák 40 százalékos adókulcsot hozta fel, mondván, hogy a magyar dolgozóknak is „vállalniuk kell” a magasabb adóterhet. 

Súlyos veszteséget hozna a katonáknak

A progresszív adóval a civil szférán túl a honvédség állományában dolgozókat is komolyan sújtanák. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ismertette: a tisztek akár milliós, a legénység pedig félmillió forintos éves kiesést szenvedne el. Mint rámutatott: a magyar katonák eddig is kiemelkedő terhet vállaltak, most pedig éppen őket „véreztetnék ki” a baloldali politikusok.

Orbán Viktor személyesen reagált: Magyar Péterék másfél éve fűt-fát ígérgetnek, közben végig brutális adóemelést terveztek

A miniszterelnök is reagált a Tisza Párt adótervére. A kormányfő felidézte, 

Magyar Péterék másfél éve ígérgetnek fűt-fát a magyar embereknek, közben végig azt tervezték, hogy a választások után brutális adóemelést hajtanak végre. A kiszivárgott tervük alapján már az átlagbért keresők zsebéből is százezreket húznának ki évente

– írta a miniszterelnök.  Emlékeztetett: a Tisza Párt alelnöke, Tarr Zoltán beismerte, hogy adóemelésre készülnek, és így folytatta: „Most nem lehet erről beszélgetni. Választást kell nyerni, és utána mindent lehet.” 

A miniszterelnök hangsúlyozta: a Fidesz és a választók megakadályozhatják, hogy a Tisza Párt átverje a magyar embereket. A kormányfő arra kérte a levelét olvasókat, hogy segítsék a kormányt ebben a munkában.

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője azt a kérdést tette fel: ha már korábban is léteztek a Tisza adócsökkentési tervei, akkor azokról miért nem esett szó Magyar Péter augusztus 20-i előadásában, amikor bemutatta pártja programját? A politikus meg is válaszolta a kérdést: „Úgy, hogy a hazug Magyar Pétert könnyebben utoléri Tarr Zoltán beismerése, mint a sánta kutyát.”

 

 


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.