
Szenzációs könyv várható Magyar Péterről
Egy áruló igazi arca...
– Az áruló megírásának ötlete onnan ered, hogy hamarosan már a harmadik PR-könyv jelenik meg, amely – kis túlzással – Magyar Péter vízen járását és egyéb csodatételeit taglalja, miközben egyetlen olyan kötet sincs a piacon, amely kritikus lenne a szektavezérrel – mondta Pilhál Tamás, a Magyar Nemzet főmunkatársa, akinek a Tisza Párt elnökéről szóló könyve napokon belül kikerül a nyomdából, és kapható lesz a Libri könyvesboltjaiban. A publicista szerint Magyar Péter tanácsadójától – a hírhedt Csipke Józsika című LMBTQ-s „mesekönyvet” is jegyző Bódis Krisztától – aligha várható, hogy művében bemutassa a valóságot, főnöke valódi természetét.
Az áruló viszont éppen erre törekszik: visszaidézni a Tisza-vezér elmúlt másfél éves ámokfutását, a legsúlyosabb botrányokat. Egyben felhívja a figyelmet, hogy milyen veszélyes egy ilyen egzaltált fickó kezébe hatalmat adni.

Bólogató János
A szerző elmondta: a kötet egyfajta közéleti napló, publicisztikafüzér, és szubjektív megközelítésű ugyan, de rengeteg idézet, hangfelvétel-leirat, hiteles beszámoló és a könyv főhőse számára kellemetlen tény szerepel benne, amelyek egy részéről az olvasók talán már megfeledkezhettek.
– Nem arról van szó, hogy csúnyákat szeretnék mondani Magyar Péterről, ám tettei és a tények makacs együttállása miatt lehetetlen például nem árulónak nevezni egy olyan embert, aki lehallgatja, másfél évig zsarolja, majd elárulja a feleségét. Azért is áruló, mert harminc ezüstért eladta magát Manfred Webernek és Von der Leyennek, azóta Brüsszel „bólogató Jánosaként” viselkedik. Pártja mamelukjai ukrán zászlós pólóban feszítenek az Európai Parlamentben, és egyetlen szavuk sincs, amikor az ukránok szétbombázzák a Barátság kőolajvezetéket, veszélyeztetve a magyarok mindennapjait. Mi ez, ha nem árulás?
– tette fel a kérdést Pilhál.
Közveszélyes summantó
A Magyar Nemzet újságírója kiemelte, Magyar Péter egykori munkatársai, barátai elárulása mögött sem valamiféle megvilágosodás, jó útra térés áll, ahogy hívei hinni szeretnék. – Ha így lenne, akkor kiugrása óta miért nem kezdett „dalolni”? Miért hallgat a bennfentes kereskedési ügyéről, miért „summant” arról, hogy a Diákhitel Központ vezérigazgatójaként milliókat tolt ki a testvérét foglalkoztató vállalkozásnak? Vagy miért nem tépi meg nyilvánosan a ruházatát, amiért kvázi szerelmeslevelet írt Mészáros Lőrincnek, akivel bármi áron egy asztalhoz szeretett volna ülni, törleszkedni hozzá, és akitől ma már mégis mindent einstandolna? Micsoda fokozhatatlan becstelenség, alávalóság már ez! – sorolta Pilhál Tamás. Hozzátette:
annyiban azért működött a Fidesz immunrendszere, hogy nem engedték magasabb polcra jutni ezt a totálisan gátlástalan és amorális pojácát, aki képtelen volt elviselni felesége sikereit, tehetségét; nem kizárt, végül ebbe betegedett bele.
– A válásuk időszakában készült rendőrségi és mentős jegyzőkönyv is azt bizonyítja, hogy Magyar Péter közveszélyes, és annyi hatalmat sem lenne szabad neki adni, mint a naposnak az óvodában – fogalmazott Az áruló írója.

Vidéki prókátor
Pilhál Tamás emlékeztetett: Magyar Péternek szerepe volt neje politikai tönkretételében a kegyelmi üggyel. Bizonyos fogalmazási jegyek és egyéb körülmények arra utalnak, hogy esetleg ő maga lehet a botrányt kirobbantó Vidéki prókátor nevű Facebook-profil.
– Minél feljebb akar jutni, minél több cuki fotót akar látni magáról a sajtóban és a tévében, egyszerűen imád önmaga dicsfényében fürdőzni, de legfőképpen bosszút akar állni korábbi sérelmeiért, mellőzöttségéért, focistafeleség-szerepéért. Azért, hogy miközben Varga Juditot mindenki szerette és tisztelte, ő csupán a harmadik vonalban gereblyézhette a vizet, és azt is csak Juditnak köszönhetően
– idézte fel a publicista.
A szerző elárulta, hogy a könyv fejezetei időrendi sorban követik egymást, és ahogy fokozatosan kibontakozik előttünk a Tisza-vezér jelleme – vagy inkább jellemtelensége –, úgy kapunk megerősítést arról, hogy ez az ember tényleg pont olyan, amilyennek Varga Judit leírta a Hajdú Péternek adott interjúban. Az újságíró szerint a könyvéből Magyar Péterről az is kiderül, hogy egy idült bántalmazó, a feleségén kívül a saját képviselőtársait is bántalmazta, akiket agyhalott Soros-ügynököknek nevezett és leüvöltötte a fejüket. Bántalmazta a rajongóit, akikre a „büdös szájú” kifejezést használta. Még a neki csápoló dollársajtót is folyamatosan szidja, alázza és bántalmazza.
Konteómessiás
Pilhál a „konteómessiás szerelmetesen fanatikus híveinek” egyáltalán nem ajánlja a könyvet, mert a tények, idézetek, bizonyítékok esetleg „árthatnak az egészségüknek”, mindenki másnak – patriótáknak, radikálisoknak, nemzeti liberálisoknak, bizonytalanoknak, ellenzékből kiábrándult baloldaliaknak – viszont igen. A kötet a 2024–2025-ös év egyfajta lenyomata, közéleti mementója. Bemutatja, hogy Magyar napra nap újabb hazugságokkal, rágalmakkal és álhírekkel hipnotizálja a híveit (Aszad-repülő, kémtollak, zivatar, kétezer titkosszolga, Hatvanpuszta, jacht, satöbbi), ám hiába lepleződnek le a hamisságok, másnap újabbakkal rukkol elő.
– Lehet, hogy ez stratégia: annyi új és hangzatos témát dobni a köztudatba, hogy az események követhetetlenné váljanak
– fogalmazott a szerző, aki lapunknak elárulta: szerkesztés közben belebotlott olyan ügyekbe is, amelyekre ő is csak homályosan emlékezett, annyi új botrány ömlött ránk azóta. – Talán az olvasók is így lesznek majd vele, és rácsodálkoznak, hoppá, hát ilyen is volt! – vetette fel Pilhál Tamás.
Lapunk főmunkatársa szerint
Magyar Péter nemcsak újabb mélységekbe süllyesztette a honi közbeszédet, hanem olyan „csodákra” is képes, hogy manipuláltnak nevezze a saját Tisza-szigete által az internetre feltöltött Tarr Zoltán-videót, vagy hogy letagadja korábbi neje lehallgatását.
Ebben a tébolyban pedig lassan háttérbe szorul még egy olyan komoly botrány is, mint az uniós források lenyúlásán és a magyaroknak okozott káron örömködő Kollár Kinga beszéde.
Pilhál elárulta, hogy a kötet megjelenésének híre után olyan fenyegetést kapott egy Tisza-hívőtől, miszerint az ellenzéki párt tagjai könyvesbolti „akcióra” készülnek, talán rongálásra. A szerző ezután azt üzente Magyar Péternek, hogy ne hergelje fanatikus híveit bűncselekmények elkövetésébe – még akkor se, ha azzal egyébként a könyv hírverésének jót tenne.

Züllés és mélyrepülés
Az áruló számos példát hoz Magyar Péter politikai züllésére. Csak egy ezek sorában: tavaly márciusban a 444-nek még azt magyarázta, csúnya dolog Brüsszeltől, hogy zsarolja Magyarországot az uniós pénzekkel, pár hónappal később, Weberrel való összehaverkodása után viszont már azt ecsetelte, hogy egy picike szuverenitásról bizony le kell mondanunk. – Amit Magyar Péter művel, az egy elképesztő mélyrepülés. Nem egy megvilágosodott ember jó útra térését látjuk tavaly február óta, hanem egy pitiáner és aljas bosszút.
– A magyar emberek „bosszúja” viszont nemes lesz és igazságos, amikor jövő tavasszal visszazavarják őt az Instagramra trash-celebkedni
– véli Pilhál Tamás.







