RETRO RÁDIÓ

Orbán Viktor: Esélyesek vagyunk a győzelemre, de...

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 08. 10:53

Ezt az esélyt be is kell váltani.

A mai helyzetnek az a kiindulópontja, hogy a kormánypártok a következő választás esélyesei – hangsúlyozta a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei pikniken vasárnap a miniszterelnök, a Fidesz elnöke. Saját elemzéseik azt mondják, hogy most lennének a választások, 106 körzetből 80-at megnyernének, és ez biztos, stabil kormányzást eredményezne – jegyezte meg Orbán Viktor.

„Megvannak a jelöltjeink. Van egy erős, nem digitális alapú, ténylegesen létező emberi közösséget takaró szervezetünk, vannak erősödő digitális képességeink.

Októberben itt is fölényben leszünk, most még nem vagyunk, és vannak célzott gazdasági programjaink”

– mutatta be a kormánypártok felkészültségét. Felidézte azonban azt is, hogy a szankciók és a háború miatt a kormány összes célzott programját fél évvel el kellett halasztani. A gazdasági program részeként említette, hogy július 1-jétől adómentessé tették a csedet és a gyedet, valamint megnövelték a gyerekek utáni adókedvezményt, szeptember 1-jén pedig megindították a 3 százalékos otthonteremtési programot. Már most küldik a nyugdíjasoknak a magas áfa miatti vásárlási utalványt, októberben a háromgyerekes édesanyák élethosszig adómentesek lesznek, novemberben kifizetik a nyugdíj-kiegészítéseket, majd januárban a 6 havi fegyverpénzt – sorolta. Hozzátette: január 1-jétől megint növelik a gyerekek utáni adókedvezményt, és a legalább két gyermekkel rendelkező, 40 év alatti édesanyák élethosszig adómentesek lesznek. Megvédik a szociális és kulturális ágazatban tervezett minimálbér-emelést, és a 13. havi nyugdíjat kifizetik február elején – ismertette a gazdasági tervet.

Féléves csúszással ugyan, de mindent meg fognak valósítani

– jelezte.

Orbán Viktor értékelése szerint a jelenlegi kormánypártok betartották minden ígéretüket, és nem is kormányoztak rosszul, ez azonban nem elég: „az esélyesség nem váltja be saját magát” – fogalmazott.

A győzelmi terv részeként szólt arról, hogy a digitális építkezést fel kell gyorsítani. „Ha nem megyünk oda, az ellenfél meg odamegy, nem tudunk nyerni”

– érvelt. Orbán Viktor azt mondta, a következő hét hónapban egyetlen fontos gondolatot kell észben tartani: „Magyarország egy tízmilliós ország. A mi hazánk olyan ország, amelynek nincsenek természeti kincsei. A mi hazánk egy ingatag térség közepén helyezkedik el. A mi hazánk egy olyan ország, amelynek speciális vezetői képességekre van szüksége”. Hangsúlyozta,

mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, és azt kérte, mostantól kezdve mindenki tényleg tegyen meg mindent, amit tud.

Meló van, mindent el kell végezni – foglalta össze, hozzátéve: „Ha Magyarországnak ostoba kormánya lesz, tönkre fog menni.”

„Ismernek engem, van ember, aki fenyegetőzik, meg durváskodik, de higgyék el, semmi nem lesz elfelejtve. Minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”

– fogalmazott. A Fidesz elnöke úgy folytatta, a győzelem után felizmosítják a V4-et, a Patriótákat Brüsszelben megkétszerezik, Brüsszelt beveszik, és erről 2026 őszén tart majd egy izgalmas előadást.

A jövő évi választás is a bizalomról szól, ám az ellenfél teljes bizalomvesztésben van - mondta a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei pikniken vasárnap a miniszterelnök, a Fidesz elnöke. Orbán Viktor bejelentette, hogy nemzeti konzultációt indítanak a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terveiről. A kormányfő szólt arról is, "ha ostoba kormányunk lesz, tönkre fogunk menni".

A kormányfő hangsúlyozta, ellenfeleik „a titkosságot és a titkolózást bevezették ebbe a politikai évadba”. „Az járkál a félhomályban és a sötétben, akinek rossz szándékai vannak” – fűzte hozzá. Mi mindig azt csináltuk, amit mondtunk, és amit mondtunk, azt megcsináltuk – jelentette ki. Elmondta: ez történt, amikor „hazaküldték” a Nemzetközi Valutaalapot, amikor egymillió munkahelyet teremtettek, migránsmentesnek tartották meg az országot, kimaradtunk a háborúból, de a gyermekvédelem, a családtámogatások, az adócsökkentés és a 13. havi nyugdíj visszaadása esetében is.

Orbán Viktor kiemelte: az így megszolgált bizalom miatt nyerték sorozatban a választásokat. Amit mondtunk, azt meg is csináltuk; ebből épül fel az, ami a politika lényegét adja és a politikában a legfontosabb dolog: ez a bizalom – fogalmazott, politikai ellenfeleiről szólva pedig megjegyezte,

„Gyurcsányéknak több eszük volt, ugyanis ők a választás után mondták el, hogy átverték az embereket, a Tisza meg a választás előtt mondta el, hogy át fogják verni az embereket”. Azt is mondhatnám, hogy ezüsttálcán kínálják fel nekünk a saját fejüket. Hát, ha felkínálják, ez egy polgári közösség, fogadjuk el!

– mondta, közönségéből derültséget váltva ki. Orbán Viktor hangsúlyozta: a bizalomvesztésnek nemcsak a végeredményre, hanem a politika folyamatára nézve is következményei vannak, mert aki elvesztette a bizalmat, annak marad a balhé, a provokáció, „a bizalomvesztett pártok így hozzák létre a balhépolitikát”. Ezzel magyarázta azt is, hogy a Brüsszel által a bennfentes kereskedés, a lopás, a mentelmi jog által a markában tartott Tisza Párt Kötcsén tartott rendezvényt, ott, ahol évek óta tudottan megrendezik ezt a találkozót. Azért jönnek ide, mert amit mondanak, azt már senki nem hiszi el, de ha idejönnek,

az feszültség, konfliktus, lesz balhé. Ez maradt nekik. Erre fel kell készülnünk, ebből áll az ő politikájuk a következő hét hónapban

– fogalmazott Orbán Viktor, „kiskakas-politikának” nevezve ezt a működést. A kiskakas-politika lényege, hogy ott kakaskodás van, mellkidüllesztés, nagyotmondás. A kiskakas-politikának az is fontos eleme, hogy ott mindig a kiskakas áll a világegyetem középpontjában, és azt gondolja, hogy ha nem kukorékol, akkor nem kell fel a nap. De a legszebb a kiskakas-politikában a harmadik ismérve, ez pedig az, hogy a kiskakasból soha nem lesz nagykakas – jelentette ki a miniszterelnök.

Nemzeti alapú külpolitika és célzott gazdasági programok mellett a digitális építkezés felgyorsítását, békemeneteket, szakpolitikai vitákat, mozgósítást és a Tisza adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációt ígért Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón elmondott beszédében.

Orbán Viktor felidézte, hogy a szankciók és a háború miatt a kormány összes célzott programját fél évvel el kellett halasztani. Fél éves csúszással ugyan, de mindent meg fognak valósítani – jelezte. Orbán Viktor értékelése szerint

a jelenlegi kormánypártok betartották minden ígéretüket, és nem is kormányoztak rosszul, ez azonban nem elég: „az esélyesség nem váltja be saját magát”

– fogalmazott. A győzelmi terv részeként szólt arról, hogy a digitális építkezést fel kell gyorsítani. „Ha nem megyünk oda, az ellenfél meg odamegy, nem tudunk nyerni” – érvelt.

Békemenet, sőt békemenetek, a lehető legszélesebb összefogással, szakpolitikai viták, bizonyítani a kormányképességet és megnyerni a kormányképességi versenyt, mozgósítás a következő hét hónapban

– sorolta a győzelmi terv további elemeit, hozzátéve: hamarosan nemzeti konzultáció is indul a Tisza kiszivárgott adóemelési terveiről.

A jövő évi választás is a bizalomról szól, ám az ellenfél teljes bizalomvesztésben van – mondta a Fidesz elnöke. Orbán Viktor bejelentette, hogy nemzeti konzultációt indítanak a Tisza Párt kiszivárgott adóemelési terveiről. A kormányfő szólt arról is, „ha ostoba kormányunk lesz, tönkre fogunk menni”.  

A kormányfő hangsúlyozta, ellenfeleik „a titkosságot és a titkolózást bevezették ebbe a politikai évadba”. „Az járkál a félhomályban és a sötétben, akinek rossz szándékai vannak” – fűzte hozzá.

Mi mindig azt csináltuk, amit mondtunk, és amit mondtunk, azt megcsináltuk

– jelentette ki. Elmondta: ez történt, amikor „hazaküldték” a Nemzetközi Valutaalapot, amikor egymillió munkahelyet teremtettek, migránsmentesnek tartották meg az országot, kimaradtunk a háborúból, de a gyermekvédelem, a családtámogatások, az adócsökkentés és a 13. havi nyugdíj visszaadása esetében is. Orbán Viktor kiemelte: az így megszolgált bizalom miatt nyerték sorozatban a választásokat. Amit mondtunk, azt meg is csináltuk; ebből épül fel az, ami a politika lényegét adja és a politikában a legfontosabb dolog: ez a bizalom – fogalmazott, politikai ellenfeleiről szólva pedig megjegyezte,

„Gyurcsányéknak több eszük volt, ugyanis ők a választás után mondták el, hogy átverték az embereket, a Tisza meg a választás előtt mondta el, hogy át fogják verni az embereket”. Azt is mondhatnám, hogy ezüsttálcán kínálják fel nekünk a saját fejüket. Hát, ha felkínálják, ez egy polgári közösség, fogadjuk el!

– mondta, közönségéből derültséget váltva ki. Orbán Viktor hangsúlyozta: a bizalomvesztésnek nemcsak a végeredményre, hanem a politika folyamatára nézve is következményei vannak, mert aki elvesztette a bizalmat, annak marad a balhé, a provokáció, „a bizalomvesztett pártok így hozzák létre a balhépolitikát”. Ezzel magyarázta azt is, hogy a Brüsszel által a bennfentes kereskedés, a lopás, a mentelmi jog által a markában tartott Tisza Párt Kötcsén tartott rendezvényt, ott, ahol évek óta tudottan megrendezik ezt a találkozót. Azért jönnek ide, mert amit mondanak, azt már senki nem hiszi el, de ha idejönnek, az feszültség, konfliktus, lesz balhé. Ez maradt nekik. Erre fel kell készülnünk, ebből áll az ő politikájuk a következő hét hónapban – fogalmazott Orbán Viktor, „kiskakas-politikának” nevezve ezt a működést. A kiskakas-politika lényege, hogy ott kakaskodás van, mellkidüllesztés, nagyotmondás. A kiskakas-politikának az is fontos eleme, hogy ott mindig a kiskakas áll a világegyetem középpontjában, és azt gondolja, hogy ha nem kukorékol, akkor nem kell fel a nap. De a legszebb a kiskakas-politikában a harmadik ismérve, ez pedig az, hogy a kiskakasból soha nem lesz nagykakas – jelentette ki a miniszterelnök.

Vége a demokráciaexportnak

Orbán Viktor szólt arról, az Egyesült Államok ma szétbontja azt a globális gazdaságot, amiben leéltük az életünket és regionális gazdasági térségek jönnek létre az egész világban. Hozzátette: a Donald Trump elnökségével megjelenő új amerikai stratégiának az is lényege, hogy

a demokráciaexport „be van fejezve”, azaz „nem akarnak kioktatni senkit, nem akarják megmondani, milyen a jó politikai rendszer, mindenkinek van saját kultúrája, működtessen olyat, amilyet akar”.

Jelezte: az amerikaiak visszatérnek a nagyhatalmi politikához, az ő magatartásukat többé nem nemzetközi szabályok befolyásolják, hanem úgy képzelik el a világot, amelyben vannak szereplők, hatalmak, erők, befolyások, nagyhatalmi erőkivetítési képesség, és ezt az erőt használni kell. Ezt hívjuk nagyhatalmi politikának, ide tért vissza a világ – mondta. Hozzátette, Donald Trump elnökségével teljesen új amerikai politika jelent meg, aminek lényege, hogy a demokratákra jellemző globális világbéke, világdemokrácia, „demokráciaexport-álmodozás” helyett az amerikaiak szembenéznek a tényekkel. Ilyen ténynek nevezte, hogy az amerikaiak belátták: Kínának behozhatatlan demográfiai előnye, növekvő technológiai- és növekvő tőkeelőnye van, csökken a katonai hátránya és idővel a kínaiak egyre inkább hitelezői pozícióba kerülnek a nyugati világ országaival szemben.

Azzal a ténnyel is szembenéztek – mondta –, hogy Oroszország a háborút megnyerte, és százezres nagyságrendű szárazföldi csapatok bevetése nélkül az orosz győzelem visszafordíthatatlan. Az amerikai stratégia azt is beismeri, hogy Oroszországgal üzletet kötni lehetséges, de

Kínáról a következő évtizedekben az oroszokat nem lehet leválasztani, és azt is tényként kezelik, hogy az Egyesült Államok térvesztésben van a csendes-óceáni térségben, az Európai Unió pedig gyenge és az is marad

– magyarázta. Úgy értékelt: az európai gazdaság „aligha” áll talpra, Németországban a jóléti álom végét a napokban deklarálta az új kancellár, Franciaországban pedig folyamatosak a kormányválságok. Eközben Lengyelországban a „liberális elnyomás” a végéhez közeledik, Csehországban „Babis ante portas”, az orosz elnök pedig a helyén marad.

Az ukrajnai háborúról szólva felidézte, Biden elnök alatt az amerikaiak nyíltan meghirdették, hogy Oroszországban egy másik politikai rezsimet akarnak létrehozni. Ebből mára egy finanszírozási verseny lett az EU és Oroszország között, amelyben jelen pillanatban az oroszok nyerésre állnak. „Ez a helyzet őket meggyengíti, mi meg belerokkanunk” – összegzett. Hozzátette azt is: Ukrajnát éppen most osztják fel. A háború előtt Ukrajna ütközőállamként létezett, amelyben 50-50 százalékos befolyást gyakoroltak az oroszok és a nyugatiak, ez a helyzet azonban a háborúval megbomlott – emlékeztetett.

Az európaiak ma „elegánsan” biztonsági garanciákról beszélnek, de ez valójában Ukrajna felosztását jelenti – jelezte, hozzátéve, egy orosz zóna már létrejött Ukrajna 20 százalékán.

Vita arról van most, az orosz zóna határától hány kilométerre jöjjön létre egy demilitarizált zóna, ezzel Ukrajna három zónából álló területté alakul át – összegzett.


 

 

 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.