
Orbán Viktor: Az egész ország fellázadt a Tisza-adó ellen
Szerinte Magyar Péter egy tyúkudvart sem tudna elvezetni.
Három nappal a kötcsei éves polgári piknik előtt szólalt meg közösségi oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök bejegyzésében hangsúlyozta a szeptember 1-jén elindult Otthon Start program eddigi sikerét, majd bírálta a vasárnap balhézni készülő Tisza Pártnál jelen lévő fejetlenséget, megjegyezve, szerinte Magyar Péterék egy tyúkudvart sem tudnának elvezetni, nemhogy egy országot. A kormányfő ezen felül egy jelentős bejelentést is tett a lengyel–magyar kapcsolatok jövőjével kapcsolatban.
Orbán Viktor az Otthon Start iránti érdeklődés kiemelésével kezdte, amely elmondása szerint minden várakozást felülmúlt. Mint írta: „A fiatalok megértették, hogy itt a vissza nem térő lehetőség a saját otthonra. Most vagy soha! A bankok egymás sarkát tapossák. Az albérleti díjak csökkennek. Az ellendrukkerek elhallgattak. Megígértük, velünk még azok is jól járnak, akik nem ránk szavaznak. Betartottuk!”
Az adócsökkentés témájával kapcsolatban hangsúlyozta: „Az adókat csökkenteni kell és nem emelni!”
Következő lépésként emlékeztetett, hogy októbertől a háromgyerekes édesanyák élethosszig nem fizetnek jövedelemadót, hangsúlyozva, hogy ilyen intézkedés először a világon Magyarországon van. „Ez a jövő, ezt is meg tudjuk csinálni” – fogalmazott, majd rátért a Tisza Párt közelmúltban kiszivárgott adóemelési terveire:
„A Tisza adóemelését meg kell akadályozni! Az egész ország fellázadt ellene. De ez még kevés. Még még még, ennyi nem elég!”
„Kiskakaséknál teljes a zűrzavar. Össze-vissza beszéd és fejetlenség. Háromsávos, progresszív jövedelemadó, energiaár emelés, ma meg visszatáncolás az áfacsökkentéstől is. És még ők akarnak kormányozni. Teljes kormányképtelenség.”
„Így még egy tyúkudvart sem lehet elvezetni, nemhogy egy országot”
– írta a miniszterelnök a Magyar Péter vezette Tisza Pártra utalva, majd mindezt összehasonlította a kormány cselekedeteivel: „Ezzel szemben mi lépésről-lépésre végrehajtjuk Magyarország történetének legnagyobb családbarát adócsökkentését, és Magyarország történetének legnagyobb otthonteremtési programját.”
Felhívta a figyelmet a vasárnap esedékes kötcsei polgári piknikre, amelyre szerinte Magyar Péterék gőzerővel készülnek, hogy megzavarják.
„Nem találtak másik helyet, csak azt, ahol mi gyülekezünk össze. Mindenki láthatja, a Tisza egy kormányképtelen balhépárt. Hiába provokálnak, mi megtartjuk az éves békés, polgári összejövetelünket”
– fogalmazott.
Szóba hozta Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt, akit hazaengedtek a kórházból. „Fico után ő a második áldozata az agresszív Brüsszel- és ukrán-barát balhépolitikának. Kiskakasék azt akarják, hogy Magyarország legyen a harmadik. Nem fogjuk hagyni! Megvédjük Magyarország békéjét és biztonságát!” – jelentette ki.







