
Megújuló, súlyos orosz támadások Ukrajna ellen
Ismét bombázták Kijevet.
Oroszország aeroballisztikus Tőr rakétákkal támadta Ukrajnát, célba véve a Hmelnickij megyében lévő Sztarokosztyantyin városát. Hajnalban cirkálórakéták támadták Kijevet, a városban számos robbanást lehetett hallani. Hajnali három óra után a légierő arról számolt be, hogy Tu–95MS bombázókról indítottak cirkálórakétákat, valamint Zaporizzsját tengerről indított Kalibr rakétákkal támadták. Zaporizzsjában lakóházak rongálódtak meg, legalább három ember megsérült – írja az Origo.

Reggel Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere közölte, hogy a város minden kerületében több épület is megsérült a rakéták repesztalálatai miatt.
Különösen a Szolomjanszkij kerületben rongálódott meg részben egy ötemeletes épület, ahol eddig három sérültről tudni. Klicsko több, Kijev felé tartó rakétára és repeszre hívta fel a figyelmet.
Megfigyelőcsatornák és a helyi lakosok jelentése szerint sorozatos robbanások történtek a Kijev melletti Bila Cerkvában is, amelyet drónok támadtak meg
– írja a BBC. Támadás érte a Vinnyicjai területet is, ahol néhány nappal ezelőtt az oroszok az energiainfrastruktúrát rongálták meg. A rakéták átrepültek Szumi megyén, majd Poltaván keresztül Cserkaszi felé, egy részük Kanivon át Kijev irányába.
Egy másik rakétacsoport Smila felé haladt, ahol az oroszok néhány hete a vasúti infrastruktúrát rongálták meg. A légierő rakétafenyegetést jelzett Lohvicja és Luben (Poltava megye), valamint Tetyev (Kijevi terület) térségében. Ezzel párhuzamosan, helyi idő szerint reggel hat óra előtt a légierő ballisztikus rakétatámadást jelentett Szumi megye ellen.
Reggel hét óra előtt a légierő újabb rakéták nyugat felől Kijev irányába történő mozgásáról adott hírt, a megfigyelőcsatornák pedig több tucat sahed drónt észleltek, amelyek támadták és köröztek a főváros körül. Reggel hét óra után feloldották a légiriadót az ország nyugati részein, a megfigyelőcsatornák szerint ekkor már nem volt rakéta Ukrajna felett.
A Sahed drónok Kijev elleni támadása azonban tovább folytatódott. Ukrajna előző nagyszabású bombázása szeptember 20-án éjjel történt, akkor három ember vesztette életét különböző régiókban.
Az oroszok a vasúti és energia-infrastruktúra lerombolására törekednek, az elmúlt napokban megpróbálták áram nélkül hagyni a Csernyihivi régiót.
Oroszország nagyszabású légitámadást indított Ukrajna ellen, több száz drónt és rakétát bevetve – közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter vasárnap. Az ukrán hatóságok közlése szerint a Kijevet ért támadásban legkevesebb három ember életét vesztette, többen megsérültek, és épületek is kigyulladtak.
A miniszter szerint a támadás rávilágít arra, hogy további büntetőintézkedésekre van szükség Oroszországgal szemben. „Putyinnak éreznie kell a háború folytatásának veszélyét – személyesen, a hozzá közel állók pénztárcáján, az ország gazdaságán és kormányán keresztül. Ez állíthatja meg ezt az értelmetlen háborút” – írta az X-en.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy Oroszország az éjszaka folyamán mintegy 500 drónt és több mint 40 rakétát indított Ukrajna ellen, aminek következtében négy ember életét vesztette, és polgári infrastruktúra is megrongálódott. Az államfő a Telegramon hangsúlyozta: „Moszkva folytatni akarja a harcot és a gyilkolást, ezért a világnak a lehető legnagyobb nyomás alá kell helyezni”.
Timur Tkacsenko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője a Telegramon megerősítette, hogy Kijevben az orosz rakéta- és dróntámadásokban legkevesebb négy ember életét vesztette, köztük egy 12 éves kislány is, és mintegy tízen megsérültek.
Vitalij Klicsko kijevi polgármester korábban a Telegramon arról tájékoztatott, hogy a támadásban egy ötemeletes lakóház megrongálódott, a lehulló drónok roncsai miatt több épület és autó is lángra kapott, valamint tűz ütött ki egy állami szívsebészeti kórházban is.
A kijevi katonai közigazgatás adatai szerint a támadás helyi idő szerint reggel 7 óra 20 perckor még tartott, korábban hat sérültről számoltak be. Több lakos metróállomásokon keresett menedéket.
A The Kyiv Independent című lap helyi hatóságokra hivatkozva arról számolt be, hogy Oroszország más ukrán városokat is célba vett. Robbanások történtek Zaporizzsjában és Hmelnickijben. Zaporizzsjában egy iskola megrongálódott, egy többemeletes lakóház kigyulladt és négy ember megsérült – közölte Ivan Fedorov, a délkeleti régió kormányzója.
Az ukrán légierő adatai szerint vasárnap hajnalban országszerte légiriadó volt érvényben. A szomszédos Lengyelország a délkeleti határ közelében ideiglenes légtérzárat vezetett be, és harci gépeket riasztott válaszul. A lengyel hadsereg hangsúlyozta, hogy az intézkedés megelőző jellegű volt, célja a légtér biztonságának garantálása és a lakosság védelme.
Drónok támadták az oroszországi Karacsev elektromos alkatrészgyárat, a lángok messzire érnek. Zelenszkij hadserege egyre merészebben mér csapásokat az orosz területeken, a háború új, veszélyes szakaszba lépett.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (Fotó: AFP)
Egyre mélyebbre hatolnak az ukrán erők Oroszország területén: dróntámadás érte a Karacsev elektromos alkatrészgyárat Oroszország Brjanszk megyéjében, mindössze 115 kilométerre az ukrán határtól. A helyi médiajelentések szerint az üzem kigyulladt, amely az orosz hadsereget is ellátja alkatrészekkel. Az incidens rávilágít arra, hogy Volodimir Zelenszkij és serege egyre mélyebben, orosz területeken is képes csapást mérni katonai célpontokra, írja az Origo.

Zelenszkij folytatja a vérontást
A gyár, amely kereskedelmi ügyfeleket és az orosz hadsereget is kiszolgálja elektromos alkatrészekkel, kulcsfontosságú szerepet tölt be az orosz hadiiparban. A támadás jelzi, hogy az ukrán hadsereg rendszeresen támadja az orosz katonai infrastruktúrát mélyen Oroszország területén, ezzel gyengítve Moszkva harci képességeit az Ukrajna ellen folytatott háborúban.
A támadás előtt a terület kormányzója rakétaveszélyre figyelmeztetett a Karacsev régióban.
Szeptember 28-án ukrán HIMARS rakéták csapódtak be egy hőerőműbe az orosz Belgorod város közelében. Vjacselav Gladkov, Belgorod megye kormányzója megerősítette a támadást, mondván:
A régió kritikus infrastruktúráját érte csapás.
Ugyanezen a napon az ukrán katonai hírszerzés azt állította, hogy legalább négy orosz drónkezelőt öltek meg a megszállt Melitopolban. A közleményük szerint „Robbanás rázta meg egy őrzött katonai bázis repülőterét a megszállt Melitopolban, megsemmisítve egy szovjet gyártmányú UAZ-452 furgont és megölve legalább négy kezelőt."
A fokozódó támadások azt mutatják, hogy Zelenszkij nem hátrál, és kész Oroszország területén is csapásokat mérni a katonai célpontokra.







