
Magyarországra jön az ukrán külügyminiszter
Ha minden jól megy...
A magyar-ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen Kijevet terheli, de a kormány továbbra is a párbeszéd híve, ezért a héten Magyarországra látogat az ukrán diplomácia vezetője – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az izraeli kollégájával közös sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a magyar-ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen, s kizárólagosan Kijevet terheli. Ennek alátámasztására kifejtette, hogy nem Magyarország vette el az itt élő ukránok jogait, hanem épp Ukrajna veszi el folyamatosan a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogait.
„Hogy hogyan lehetne javítani a kapcsolatokon? Hát úgy például, hogy az ukránok visszaadják az összes olyan kisebbségi jogot a magyaroknak, amit elvettek. Ez csakis rajtuk múlik. Hogyha a korrupcióellenes jogszabályt vissza lehetett csinálni egy perc alatt európai nyomásra, akkor a kisebbségi jogokat is vissza lehet adni pont annyi idő alatt”
– vélekedett.
„A probléma az, hogy amíg az Európai Uniónak valamiért fontosabb volt a korrupciós intézmények hovatartozása az ukrán államigazgatásban, addig egyáltalán nem érdekli őket a kárpátaljai magyarok sorsa. Ezt nekem egy négyszemközti beszélgetésben az Európai Unió bővítési biztosa el is mondta Koppenhágában, a fejemhez vágta konkrétan, hogy nekik fontosabb volt a korrupció, mint a kisebbségi jogok. Ez a helyzet” – tette hozzá a külügyminiszter.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy ő továbbra is híve a folyamatos párbeszédnek, amelynek keretében ezen a héten Budapestre látogat ukrán kollégája, Andrij Szibiha, ha minden jól megy. „Készen állok rá, hogy megvitassam vele mindezeket a kérdéseket sokadszor. Az elmúlt tizenegy évben nem tudom hány tucatszor találkoztam négy különböző ukrán külügyminiszterrel. Mindig elmondtam, mit szeretnénk, mindig az ellenkezője lett, de hát hogy is mondjam, a diplomácia és a külpolitika ilyen, próbálkozzunk újra” – fogalmazott.
A miniszter érintette a francia belpolitikát is, és „a demokrácia szempontjából nagyon veszélyes folyamatra” figyelmeztetett, mondván, hogy „Európában a patrióta politikusok kiiktatására törekednek folyamatosan politikai, jogi és bizonyos esetekben fizikai eszközökkel is”.
„Szlovákia miniszterelnökét meg akarták ölni, a volt cseh miniszterelnököt megverték a kampányban, Szerbiában hónapok óta külföldről finanszírozott és szervezett tüntetések zajlanak. Ellenünk a komplett brüsszeli intézményrendszert mozgósították, hogy bábkormányt ültessenek ide. A boszniai Szerb Köztársaság elnöke ellen hosszú ideje nemzetközi boszorkányüldözés van. Franciaországban a választáson való indulástól tiltották el a legnépszerűbb jelöltet. Németországban az egyik, ha nem a legnagyobb társadalmi támogatottsággal rendelkező pártot próbálják távol tartani a politikai rendszertől. Ez zajlik ma Európában” – sorolta.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt a Harcosok Órája című műsor vendége hétfő reggel. A műsorban Németh Balázzsal, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivőjével kielemeztek néhány friss álhírt, majd részletesen beszéltek a főbb külpolitikai kérdésekről.
Németh Balázs azzal kezdte a műsort, hogy megvolt a kötcsei piknik, sőt, hogy volt egy általa „ál-Kötcse” néven emlegetett rendezvény is, amivel a Tisza Párt eseményére célzott. Ezzel kapcsolatban a szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy „egy brutális”, mesterséges intelligenciával vagy Photoshoppal átrajzolt kamufotó terjed a Facebookon, amelyen úgy látszik, mintha megtelt volna Magyar Péterék rendezvénye, de közben sokkal kevesebben voltak csak valójában, ami az eredeti felvételen jól látszik.
„Hát ez bukta. Azt hiszem, hogy erre ezt lehet leginkább mondani”
– mondta erre válaszolva Szijjártó Péter a Magyar Nemzet szerint, majd hozzátette: Minthogy az egész egy nagy bukta, ami az elmúlt hetekben a Tisza Párt körül zajlik, hiszen világossá vált, hogy adókat akarnak emelni, világossá vált, hogy meg akarják sarcolni az embereket, világossá vált, hogy fejetlenség van, világossá vált, hogy már a választás előtt átverik az embereket, világossá vált, hogy belül az az iránymutatás van, hogy semmit nem mondhatnak arról, hogy majd mi fog történni a választás után ez nem demokráciába való, ez nem is kérdés, ez egy hatalmas bukta, egy nagy álhír, egy nagy blöff. Azt hiszem, hogy ezen a képpárosításon, amit mi most itt látunk, ez egyértelműen kiderül.”
Mindeközben szóba került az is, hogy egy múlt heti híresztelés szerint az oroszok megzavarták Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének hírét – majd később kiderült, hogy egyáltalán nem volt semmi baj a géppel.
Magyarország, mint az orosz-ukrán háború vesztese?
Szijjártó Péter arról is beszélt a műsorban, hogy a minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető a Harcosok Órája című műsorban kifejtette, hogy a sajtóban terjedő hírekkel ellentétben Donald Trump amerikai elnök nem szólította fel közvetlenül Magyarországot arra, hogy szüntesse be az orosz kőolaj vásárlását. „Természetesen nem volt ilyen üzenet, még közel hasonló sem” – mondta, hozzátéve: „Ugye arról van szó, hogy Európában a háborúpárti brüsszelita politikusok megpróbálják az utolsó energiaegyüttműködési szálakat is elvágni Európa és Oroszország között. Ugye ennek legfőbb vesztese Európa. […] Európa gazdaságilag elkezdett gyengülni, aminek az egyik fő oka az, hogy az elmúlt években az európai gazdasági növekedés modelljét kinyírták.”
A külügyminiszter úgy vélekedett, hogy két csoportja van az európai államoknak: az egyikbe azok tartoznak, akik gyalázzák az oroszokat és azokat is, akik tőlük kőolajat vesznek, miközben titokban, ázsiai közvetítőkön keresztül maguk is ugyanezt teszik, míg a másikba Magyarország és Szlovákia tartozik, akik nyíltan, nem titokban, az infrastruktúra által meghatározottan módon veszik az orosz kőolajat. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy Magyarországra két kőolajvezeték jön be, az egyik Oroszország, a másik Horvátország felől, utóbbinak azonban kisebb a kapacitása, mint hazánk és Szlovákia együttes igénye, azaz egyedül azzal fizikailag nem lenne lehetséges a két ország ellátása.
„Tehát Magyarország az infrastruktúrából, a fizikai valóságból fakadóan csak akkor tud biztonságosan üzemelni energia szempontjából, hogyha a Barátság kőolajvezeték működik. A Horvátországból érkező vezeték remek kiegészítő vezeték, de önmagában nem képes ellátni Magyarországot és Szlovákiát”
– jegyezte meg Szijjártó Péter, hozzátéve: „Szerintem sem politikai, sem morális, sem jogi elv nem vonultatható fel, ami alapján jogos vagy elfogadható lenne két ország háborújának vesztesévé tenni egy harmadik országot.”
Szijjártó Péter érintette azt az előző napi hírt is, amelynek értelmében az ukrán hadsereg megint kilőtte a Barátság kőolajvezeztéket, ez azonban szavai szerint nem volt igaz, ugyanis a támadás mindössze egy úgynevezett termékvezeték ellen irányult Oroszország és Belarusz között. Ezután rátért az Oroszországgal szembeni szankciók esetleges további amerikai szigorítására, és Magyarországon szempontjából rossz hírnek nevezett minden olyan lépést, amely a háborús eszkaláció irányába mutat, és jó hírnek minden olyat, amely a béke irányába mutat, és úgy vélekedett, hogy sajnos az előbbiekből volt több az utóbbi napokban.
Ursula von der Leyennek „birodalmi agymenése van”
A tárcavezető sérelmezte, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottsága elnöke a napokban arról nyilatkozott, hogy a közösség békefenntartók bevetését tervezi Ukrajnában, miközben ő továbbra sem egy Európai Egyesült Államok vezetője, így közös hadsereg sem létezik, amelyet „kénye-kedve szerint küldözgethet ide meg oda”.
„Von der Leyen asszonynak kicsit agyára ment a hatalomgyakorlás Brüsszelben”
– mondta erről a műsorban, megjegyezve azt is: „Ugye von der Leyen […] energiavásárlásokat ígér az amerikai elnöknek, miközben az Európai Bizottság nem tud energiát venni, beruházásokat ígér az amerikai elnöknek, miközben az Európai Bizottság nem tud beruházásokat végrehajtani, katonákat ígér, miközben az Európai Uniónak nincs hadserege, tehát teljes ilyen, hogy is mondjam, birodalmi agymenése van Von der Leyen asszonynak, és ez nagyon káros Európára nézve.”
A miniszter hangsúlyozta, hogy Ukrajna felvételével behoznák a háborút az Európai Unióba, márpedig Magyarország ezt határozottan ellenzi. „Ha egy brüsszeli bábkormányt ültetnek mondjuk jövőre Budapestre, akkor az nyilván […] belemenne egy ilyen tervbe, belemenne abba, hogy Ukrajnát be kell hozni az Európai Unióba, belemenne abba, hogy katonákat kell küldeni, köztük magyarokat is Ukrajnába, belemenne abba, hogy Magyarországot is szépen belevigyék a háborúba. Ha mi kormányzunk, ez nyilvánvalóan lehetetlen” – jelentette ki.
Emellett azt is hozzátette, hogy az európai országokat és Magyarországot is minden létező eszközzel próbálják már évek óta belerángatni ebbe a háborúra. „És ezért nagyon fontos, […] hogy milyen kimenetele lesz jövőre a parlamenti választásnak, mert mi itt vagyunk Ukrajna szomszédságában. Ha a kérdés, hogy kit a legegyszerűbb belerángatni egy háborúba, akkor nyilván a földrajzi közelség ott számít, s ezért nekünk folyamatosan küzdenünk kell az ellen, hogy minket belerángassanak a háborúba” – összegzett.







