
Kövér László: Ami az elmúlt 35 évben történt, történelmi siker
Erről beszélt az Országgyűlés elnöke Kötcsén.
Mindaz, ami az elmúlt 35 évben történt, összességében véve egy történelmi siker, amelyben, bár nemcsak a Fidesz vett részt, de tagjai sok tekintetben úttörők voltak – mondta az Országgyűlés elnöke vasárnap Kötcsén egy kerekasztal-beszélgetésen Áder János volt köztársasági elnök és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője társaságában.
Kövér László szerint alapításakor a Fidesznek volt egy olyan funkciója is, hogy megmutassa az idősebb generációnak, lehet legálisan pártot is szervezni. Szerinte, „aki hittel, meggyőződéssel, becsülettel ennek az országnak a javáért tett – még hogyha tévedett is -, az nyugodtan vállalhatja az elmúlt 35 évet emelt fővel és egyenes gerinccel”.
Megjegyezte, az 1990-től 2025-ig tartó történet részei azok is, akik nem Magyarország javára dolgoztak, hanem „vagy a saját zsebükre vagy pedig idegen zsoldban próbálták meg elgáncsolni mindazt, amit ez a nemzet akkor meg akart csinálni, meg akart valósítani és amire lehetőséget kapott a rendszerváltoztatás által”. Kiemelte, ez a politikai vonal személyi folytonosságot is mutat és talán nem véletlen, hogy a mostani ellenzék vezetőjének környezetében ott vannak „a régi ótvar komcsik meg libsik”.
Áder János a témához kapcsolódva elmondta, hogy a Fidesz 1988-89-es és 1990-es alapvető politikai célkitűzései ma már nemcsak egy elsőszavazó, hanem egy családot alapító fiatal számára is természetesek. Azóta – többek között – megvalósult a többpártrendszer és a parlamentáris demokrácia, emellett Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja lett, ezek ma már evidensek.
Hozzátette, 1988-89-ben még szovjet csapatok voltak Magyarországon és arról folyt diskurzus az MSZMP Központi Bizottságában, hogy a munkásőrökkel meg kellene akadályozni a különböző politikai szervezetek alakulását. Abban az időszakban egészen más volt a politikai mozgástér és ezen kérdések felvetése, feszegetése, az azokról való gondolkodás akkor még „bizonyos egzisztenciális kockázatot jelenthetett” egy egyetemistának és egy diplomásnak is – jegyezte meg.
Deutsch Tamás arról beszélt, „súlyosan szégyellje magát minden tanult ember – főleg aki magát értelmiséginek gondolja -, aki a mostani kormányzattal kapcsolatos politikai ellenszenvét a diktatúra vádjával fogalmazza meg”. Hangsúlyozta, ez „brutális megsértése” azoknak az embereknek, akik nemcsak diktatúrában éltek, hanem képesek voltak tenni annak körülményei között a szabadság elérése érdekében.
Szerinte a Fidesz politikai riválisai „ugyanarról a tőről metszettek” 1988 óta, ráadásul – főleg 1999 óta – e grémium ismert tagjai folyamatosan „a ki a legjobb Orbán Viktor vetélkedőben akarnak indulni”, de a miniszterelnök és a mögötte álló politikai szervezet Magyarországon egy olyan korszakot tudott létrehozni, amelyben „még azok is jobban járnak, akik egyébként politikailag nem szimpatizálnak” a párttal és politikájával. Hangsúlyozta, „a ki a legjobb Orbán Viktor vetélkedőt mindig Orbán Viktor fogja megnyerni, 2026-ban is”.
Kövér László arról is beszélt, „nagyon nyomasztóan hasonló érzések” kerítik hatalmába valahányszor Brüsszelre gondol, mint ami 1981-től 1990-ig jellemezte a generációjuk lelki állapotát.
„Az elaggott, ostoba, jellegtelen, de ugyanakkor magabiztos képmutató bolsi banda az nem volt semmivel sem rosszabb, mint ezek, akik ma Brüsszelben vannak”
– fogalmazott.
Szerinte mindent egybevetve a diktatúra bomlásakor szabadabban lehetett gondolkodni és beszélni, mint ma Európában és ebből Magyarország a kivétel. Hozzátette, az elmúlt évek intézkedései közül egyebek mellett az alaptörvényre, a közmunkaprogramra és a kedvezményes honosításra, azaz „a nemzet közjogi egyesítésére” a legbüszkébb.
Deutsch Tamás elmondta, Magyarország húsz év uniós tagságát tekintve a 2011-es és 2024-es magyar soros elnöksége mellett a Patrióták Európáért képviselőcsoport megalakulására a legbüszkébb. Megjegyezte, ha az EU elfogadja és megvalósítja azon javaslatok harmadát, amelyet Magyarország a 2011-es elnökségekor megfogalmazott, akkor többek között nincs a 2015-ben kezdődő illegális migrációs válság, nincs az ukrajnai háború és nincs „az egész keresztes hadjárat a hagyományos európai értékek ellen”.
Áder János a közvagyont érintő téma kapcsán arról beszélt, hogy az elmúlt 15 évben többek között megépült a Magyar Zene Háza, felépült a Puskás Aréna, emellett megújult a Városliget és a Várkert Bazár is. Szerinte ezekre a helyekre oda kell menni, az ott megszerzett programokon részt kell venni és akkor látható, hogy „hol a pénz” és mire költötte a kormány az adófizetők forintjait.
Hozzátette, Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben többek között ezer iskola és óvoda is megújult, de az országvezetés felújított 2400 játszóteret és 600 orvosi rendelőt is. Megjegyezte, 1300 kisbolt nyitott ki újra a falvakban és kistelepüléseken, a Kárpát-medencében pedig 200 új templom épült meg és 3800 templom felújítása valósult meg, emellett ebben az időszakban a csak az egyház által fenntartott óvodai férőhelyek száma is 8000-rel bővült.
A diskurzus résztvevői a mintegy másfél óra alatt beszélgettek még a Fidesz megalakulásáról, az azt övező körülményekről és a korszakban szerzett személyes élményeikről, de több aktuálpolitikai kérdésre is kitértek. A kerekasztal-beszélgetést – amelyet a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) élőben közvetített a Facebook-oldalán
– Kavecsánszki Ádám, a PMA elnöke vezette.
Nemzeti alapú külpolitika és célzott gazdasági programok mellett a digitális építkezés felgyorsítását, békemeneteket, szakpolitikai vitákat, mozgósítást és a Tisza adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációt ígért Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón elmondott beszédében.
Orbán Viktor felidézte, hogy a szankciók és a háború miatt a kormány összes célzott programját fél évvel el kellett halasztani.
Féléves csúszással ugyan, de mindent meg fognak valósítani – jelezte.
A mai helyzetnek az a kiindulópontja, hogy a kormánypártok a következő választás esélyesei - hangsúlyozta a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei pikniken vasárnap a miniszterelnök, a Fidesz elnöke. Saját elemzéseik azt mondják, hogy most lennének a választások, 106 körzetből 80-at megnyernének, és ez biztos, stabil kormányzást eredményezne - jegyezte meg Orbán Viktor.
„Megvannak a jelöltjeink. Van egy erős, nem digitális alapú, ténylegesen létező emberi közösséget takaró szervezetünk, vannak erősödő digitális képességeink.
Októberben itt is fölényben leszünk, most még nem vagyunk, és vannak célzott gazdasági programjaink”
– mutatta be a kormánypártok felkészültségét. Felidézte azonban azt is, hogy a szankciók és a háború miatt a kormány összes célzott programját fél évvel el kellett halasztani. A gazdasági program részeként említette, hogy július 1-jétől adómentessé tették a csedet és a gyedet, valamint megnövelték a gyerekek utáni adókedvezményt, szeptember 1-jén pedig megindították a 3 százalékos otthonteremtési programot. Már most küldik a nyugdíjasoknak a magas áfa miatti vásárlási utalványt, októberben a háromgyerekes édesanyák élethosszig adómentesek lesznek, novemberben kifizetik a nyugdíjkiegészítéseket, majd januárban a 6 havi fegyverpénzt – sorolta. Hozzátette: január 1-jétől megint növelik a gyerekek utáni adókedvezményt, és a legalább két gyermekkel rendelkező, 40 év alatti édesanyák élethosszig adómentesek lesznek. Megvédik a szociális és kulturális ágazatban tervezett minimálbér-emelést, és a 13. havi nyugdíjat kifizetik február elején – ismertette a gazdasági tervet.
Féléves csúszással ugyan, de mindent meg fognak valósítani
– jelezte.
Orbán Viktor értékelése szerint a jelenlegi kormánypártok betartották minden ígéretüket, és nem is kormányoztak rosszul, ez azonban nem elég: „az esélyesség nem váltja be saját magát” – fogalmazott.
A győzelmi terv részeként szólt arról, hogy a digitális építkezést fel kell gyorsítani. „Ha nem megyünk oda, az ellenfél meg odamegy, nem tudunk nyerni”
– érvelt. Orbán Viktor azt mondta, a következő hét hónapban egyetlen fontos gondolatot kell észben tartani: „Magyarország egy tízmilliós ország. A mi hazánk olyan ország, amelynek nincsenek természeti kincsei. A mi hazánk egy ingatag térség közepén helyezkedik el. A mi hazánk egy olyan ország, amelynek speciális vezetői képességekre van szüksége”. Hangsúlyozta,
mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, és azt kérte, mostantól kezdve mindenki tényleg tegyen meg mindent, amit tud.
Meló van, mindent el kell végezni – foglalta össze, hozzátéve: „Ha Magyarországnak ostoba kormánya lesz, tönkre fog menni.”
„Ismernek engem, van ember, aki fenyegetőzik, meg durváskodik, de higgyék el, semmi nem lesz elfelejtve. Minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve”
– fogalmazott. A Fidesz elnöke úgy folytatta, a győzelem után felizmosítják a V4-et, a Patriótákat Brüsszelben megkétszerezik, Brüsszelt beveszik, és erről 2026 őszén tart majd egy izgalmas előadást.
Orbán Viktor értékelése szerint a jelenlegi kormánypártok betartották minden ígéretüket, és nem is kormányoztak rosszul, ez azonban nem elég: „az esélyesség nem váltja be saját magát” – fogalmazott.
A győzelmi terv részeként szólt arról, hogy a digitális építkezést fel kell gyorsítani. „Ha nem megyünk oda, az ellenfél meg odamegy, nem tudunk nyerni” – érvelt.
Békemenet, sőt békemenetek, a lehető legszélesebb összefogással, szakpolitikai viták, bizonyítani a kormányképességet és megnyerni a kormányképességi versenyt, mozgósítás a következő hét hónapban – sorolta a győzelmi terv további elemeit, hozzátéve: hamarosan nemzeti konzultáció is indul a Tisza kiszivárgott adóemelési terveiről.






