RETRO RÁDIÓ

Készek vagyunk javítani az ukrán-magyar kapcsolatokon

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 11. 13:40

Ez szerintünk csak Ukrajnán múlik.

Magyarország kész javítani a kétoldalú kapcsolatokon, de ez kizárólag Ukrajnán múlik, miután a viszony rendkívüli megromlásáért a felelősség teljes egészében Kijevet terheli – jelentette ki a tárca közlés szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A tárcavezető Ukrajna európai és euroatlanti integrációért felelős miniszterelnök-helyettesével, Tarasz Kacskával egyeztetett, majd kiemelte, hogy nem tudja azt mondani, hogy a kétoldalú kapcsolatok most vannak a mélyponton, ugyanis ki tudja, van-e még lejjebb, ezt sajnos nem lehet kizárni.

„Egy dolog biztos, mi abban vagyunk érdekeltek, hogy minden szomszédos országgal, így Ukrajnával is jó, jobb kapcsolatban legyünk (…) És azt is nyugodt lelkiismerettel mondom, hogy Kijevet terheli a teljes felelősség azért, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatrendszere az elmúlt tíz évben egy rendkívüli romláson ment keresztül” – fogalmazott.

„Nem mi vettük el az itteni ukrán kisebbség jogait, nem mi kockáztatjuk az ő energiabiztonságukat, és nem mi akarjuk belerángatni őket egy háborúba” – sorolta. Majd a reggeli találkozó kapcsán leszögezte, hogy

a kormány mindig is híve volt a pozitív gesztusoknak, a bizalomépítésnek, és a maga részéről ennek megfelelően is járt el.

Erre példaként említette, hogy szeptember elején megkezdte működését egy magyar-ukrán kétnyelvű oktatási intézmény Budapesten, amely a jövőben majd nem csak általános, hanem középiskola is lehet. Rámutatott, hogy a háború kezdete óta nagyjából 12 500, Ukrajnából származó gyereket táboroztattak Magyarországon, hogy kicsit feledtessék velük az otthon megélt borzalmakat.

Illetve jó hírnek nevezte, hogy péntektől elindul a vonatközlekedés a Bécs-Budapest-Ungvár útvonalon és a Záhony-Csap-Beregszász útvonalon, decembertől pedig már Budapest és Beregszász között is lesz közvetlen vasúti összeköttetés.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy mindez azt bizonyítja, hogy ha megvan a jó szándék, akkor bizonyos kérdésekben lehet előrehaladást elérni, ami azonban súlyos probléma, hogy Ukrajna szisztematikusan veszi el a magyar nemzeti közösség nyelvhasználati jogait 2015 óta.

„Jól láthatóan ez egy olyan tízéves folyamat, amely során nem hallgatták meg sem a kárpátaljai magyar közösség, sem a magyar kormány szempontjait és kéréseit. Világosan, tizenegy pontban összefoglaltuk, hogy mit kérünk (…) És semmi extrát nem kérünk: adják vissza a magyar nemzeti közösség jogait, adják vissza azokat a jogokat, amiket elvettek” – fejtette ki.

„Ha korrupcióellenes szabályok tekintetében mindent vissza lehetett csinálni európai uniós nyomásra, akkor azt gondolom, hogy a kisebbségi ügyben is mindent vissza lehet csinálni, hogyha van rá szándék” – tette hozzá.

A miniszter elmondta, arra is megkérte az ukrán kollégáját, hogy szüntessék be a támadásokat a hazánk kőolajellátásában kulcsfontosságú Barátság vezeték ellen. „Ezt nem Oroszország miatt kértem, hanem magunk miatt. A Barátság kőolajvezeték Magyarországra szállít kőolajat. És a Barátság kőolajvezeték támadása nem Oroszországnak, hanem nekünk jelent komoly kárt és kockázatot az energiaellátásunk biztonsága szempontjából” – jegyezte meg.

Ezt követően arra is kitért, hogy Magyarország természetesen továbbra is biztosítja a villamosenergia- és földgázellátást Ukrajna részére.

Aláhúzta, hogy az ukrán villamosenergia- és földgázimport 40, illetve 50 százaléka Magyarországról érkezik, és ezt figyelembe véve az lenne fair, ha Kijev sem veszélyeztetné hazánk energiabiztonságát.

Végül pedig megerősítette, hogy a kormány álláspontja világos Ukrajna esetleges EU-tagságát illetően, ebben a kérdésben a magyar emberek egyértelműen véleményt nyilvánítottak, miszerint ez ellentétes lenne Magyarország gazdasági és biztonsági érdekeivel.

„Ezért mi egy könnyebben, reálisabban megvitatható témának azt érezzük, hogy Ukrajna egy esetleges stratégiai együttműködési partnerségről kezdjen tárgyalásokat az Európai Unióval” – közölte. „Őszintén remélem, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatrendszere jobban alakul a következő tíz évben, mint alakult az elmúlt tíz esztendőben. Mi erre készen állunk, de azt is világossá kell tenni, hogy ez kizárólag Kijeven és Ukrajnán múlik” – összegzett.

Aki a valóságot semmibe véve arra próbálja erőszakosan rábírni a magyar kormányt, hogy szakadjon le az orosz energiahordozókról, az egész egyszerűen ki akarja nyírni hazánk energiaellátásának biztonságát – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ezt megelőzően Minszkben. A tárcavezetővel belarusz kollégája közölte: ezután is biztosítani fogják a zavartalan tranzitot Magyarország irányába.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-belarusz gazdasági vegyes bizottság ülését követő sajtótájékoztatón elmondta, látogatásának oka részben az, hogy a kelet-európai ország kulcsszereplő hazánk energiabiztonságának szempontjából.

Aláhúzta, hogy tavaly a magyar kőolajimport 73 százaléka Belaruszon keresztül érkezett, és ennek volumene csaknem ötmillió tonna volt, idén pedig már több mint hárommilió tonna.

„Szeretném világossá tenni, hogy enélkül Magyarország kőolajjal történő ellátása fizikailag kizárt. Nem politikailag, nem ideológiailag, hanem fizikailag. (…) És szeretném megköszönni Belarusz kormányának, hogy Belarusz mindvégig megbízható tranzitország volt, nem akadályozta a szállításokat, nem is szedett le rólunk háborús felárat, magyarul nem emelte fel az európai benchmarkok ötszörösére a tranzitdíjat, ellentétben egy olyan szomszédunkkal, amely az Európai Unió tagja”

– jegyezte meg.

Üdvözölte, hogy

belarusz kollégája arról biztosította, hogy ezután is biztosítani fogják a zavartalan tranzitot Magyarország irányába.

Szijjártó Péter ezután a leghatározottabban elutasította azokat az erőszakos törekvéseket, amelyekkel arra próbálják rábírni a magyar kormányt, hogy az ország energiabiztonságát semmibe véve, szakadjon le az orosz energiahordozókról.

„Aki nem veszi figyelembe a földrajzi és infrastrukturális valóságot, az egész egyszerűen ki akarja nyírni a magyar energiaellátás biztonságát. Aki nem veszi figyelembe a fizikai, a földrajzi és az infrastrukturális valóságot, az azt akarja, hogy Magyarországot és a magyar gazdaságot ne tudjuk működtetni, ne legyen benzin, ne legyen fűtés, ne legyen meleg víz”

– sorolta.

„De mi ezt visszautasítjuk. Magyarország biztonságos energiaellátása számunkra szuverenitási kérdés, alapvető nemzeti érdek” – szögezte le.

Rámutatott, hogy ami működik egy tengerparttal rendelkező országban, az nem működik egy szárazföld által körülvettben. „A földrajzot, az infrastruktúrát és a fizikát is figyelembe kell venni akkor, amikor energiaellátásról beszélünk” – figyelmeztetett.

A miniszter végezetül jó hírnek nevezte a kétoldalú nukleáris együttműködés fejlődését, a testvérvárosi megállapodás aláírását Paks és Osztrovec között.

Megerősítette, hogy Magyarország fogja biztosítani a helyszínt a belarusz futballválogatott két további őszi világbajnoki selejtezőjéhez is Görögország és Dánia ellen, ahogyan biztosította az első vb-selejtezőhöz és a belarusz klubcsapatok nyári mérkőzéseihez is.

Óriási többletkiadást okozna a magyar családoknak, ha nem érkezne orosz gáz és kőolaj – figyelmeztetett Hortay Olivér

A rezsiköltségek és az üzemanyagárak jelentős emelkedésével járna, ha nem érkezne orosz gáz és kőolaj Magyarországra – mondta a Századvég Energia- és Klímapolitikai üzletágvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A szakértő emlékeztetett, hogy korábban az Európai Bizottság javasolta Magyarország és Szlovákia számára az orosz kőolajról és gázról való leválást, az utóbbi időben pedig Ukrajnában érik sorozatos támadások az előbbit szállító vezetéket, míg augusztus végén már az ellenzéki Tisza Párt is bejelentette, hogy leválasztaná Magyarországot az orosz energiahordozókról. Ezeknek az intézkedéseknek viszont „katasztrofális gazdasági és társadalmi következményei lennének Magyarországra nézve” – húzta alá Hortay Olivér kiemelve, hogy intézetük becsléseket is készített, mivel járna a leválás.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.