RETRO RÁDIÓ

Illegális migráció: Nyugat-Európában betelt a pohár

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 25. 09:31

Bakondi György foglalta össze a helyzetet.

Nyugat-Európában is "betelt a pohár" - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az illegális migráció kapcsán az M1 aktuális csatornán csütörtök reggel.

Bakondi György utalt azokra a százezres tüntetésekre, amelyek nemcsak Nyugat Európában, hanem más kontinenseken is zajlanak. Azt mondta, Európa-szerte is azt lehet látni, hogy az a pozitív hozzáállás, amit az emberek 2015-ben Nyugat-Európa szerte úgy gondoltak - éppen a német kancellár álláspontját követve -, hogy nekünk segítenünk kell, mert jönnek a szegény szír menekültek a háború elől, megváltozott.

Bár már akkor is voltak furcsaságok - mindenki azt mondta, hogy szír, és kiderült, hogy arabul sem tud -, Nyugat Európa akkor nagy lelkesedéssel segített, a média által is befolyásolva próbálta kialakítani a migrációval kapcsolatos álláspontját, aztán szembesülnie kellett azokkal a jelenségekkel, folyamatokkal, amelyek mára már egészen más légkört eredményeztek - magyarázta a főtanácsadó.

Bakondi György kiemelte:

az illegális migráció miatt súlyos közbiztonsági válsághelyzet alakult ki nagyon sok országban - nőkkel szembeni erőszak, no go zónák kiépülése -, de például Belgiumban vagy Hollandiában már vannak olyan iskolai osztályok, ahol egy harmincfős osztályban már csak néhány diák van, aki nem migrációs hátterű.

Egy közelmúltban nyilvánosságra hozott adatot ismertetve jelezte Bakondi György, hogy hétmillió olyan ember van illegális migrációs háttérrel Európában, akik nem dolgoznak. Vagyis nem valósult meg az a terv, hogy "egy integrált, új munkaerő jelenik meg a munkaerőpiacon". "

"Ellenben mindazok a negatívumok, amelyekről mi már 2015-ben is beszéltünk, azok most már markánsan tapasztalt formájában jelennek meg Európa-szerte, és egyre gyakrabban fogalmazódik meg, hogy a magyaroknak igazuk volt, és ma is igazuk van".

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója meggyőződésének adott hangot, hogy azok a folyamatok, amelyek 2015-ban indultak el, eljutottak oda, hogy az emberek körében nagyfokúvá vált az elégedetlenség. Szerinte ez a politikai döntésekben, a patrióta szemléletű, a patrióta pártcsaládhoz tartozó politikai erők előretörésében is megnyilvánul, amit persze a liberális baloldali erők minden eszközzel próbálnak megakadályozni.

Rámutatott, hogy már az Európai Unió vezetői is a külső határok védelméről, határkerítésekről beszélnek, de a magyarok ehhez nemhogy segítséget nem kaptak, "hanem súlyos pénzbírságot kell fizetnünk azért, mert védelmezzük az Európai Unió külső határát".

Bakondi György kitért arra is, hogy azok a politikai nézetek, amelyeket például a háború, a migráció és a gender ügyében a magyar kormány konzekvensen vall, azok az amerikai elnök szájából is elhangoznak, ezzel erősíti és támogatja azokat az erőket, amelyek a változás szükségességét felismerték.

"A magyaroknak megint igazuk lett"

- mondta Bakondi György a Kossuth rádió reggeli műsorában az illegális migráció kapcsán. A miniszterelnök belpolitikai főtanácsadója részletesen elemezte azokat a folyamatokat, amelyek "robbanásszerű elégedetlenséghez" vezettek Nyugat-Európa szerte.

Magyar Péter brüsszeli kollégái azt követelik, hogy a határvédelem miatt fagyasszák be a Magyarországnak járó uniós forrásokat - közölte az Alapjogokért Központ főigazgatója szerdán a Facebook-oldalán.

Szánthó Miklós azt írta, hogy abban a hazánkról szóló jelentéstervezetben, melyet Magyar Péter kollégái nyújtottak be hétfőn az EP LIBE-bizottságának, az áll, hogy "az Európai Parlament aggályai a migránsok, menedékkérők és menekültek alapvető jogaival kapcsolatosak, ezért felhívja a bizottságot, hogy fagyassza be a forrásokat".

Úgy folytatta, hogy az elmúlt egy-két napban a baloldali sajtó heves kritikával illette az Alapjogokért Központ "csak egy rossz választás, és mi is bevándorlóország leszünk" kampányát.

Szánthó Miklós szerint a kifogások fő fókusza az "az a baj, hogy továbbmennek" elvi alapjain álló fake news részéről az volt, hogy az "uszító" kampány feleslegesen keveri az indulatokat, és azzal "riogat", hogy Magyar Péter beengedné a migránsokat, tudniillik a kampány azt is bemutatja, hogy Magyar Péter, Manfred Weber és Ursula von der Leyen (tehát az Európai Néppárt) bizony migrációpárti és Magyarországból bevándorlóországot akar csinálni.

"Nem mintha az elmúlt 10 év nem bírna ez ügyben elegendő bizonyossággal, a minap Magyar Péter brüsszeli barátai szolgáltak - részünkről viszonzatlanul maradó - segítséggel. A Magyarország ellen korábban indított jogállamisági eljárás részeként ugyanis a Tiszát is a soraiban tudó Európai Néppárt EP-képviselője, Michal Wawrykiewicz és Néppárttal együtt mozgó zöldpárti Tineke Striek hétfőn bemutatta hazánkról szóló jelentéstervezetét" - fogalmazott a főigazgató.

Mint írja, a dokumentum azt követeli az Európai Bizottságtól, hogy fagyassza be a Magyarországnak járó uniós forrásokat, mert Magyarország "a migránsokat feltartóztatja és kitoloncolja"; (tehát mert határkerítést épített); a legtöbb migránstól megtagadja a Magyarország területére való belépést és a menekültügyi eljáráshoz való hozzáférést"; (tehát mert a legszigorúbb migrációs politikát folytatja); meghosszabbította a tömeges bevándorlás nyomán kihirdetett veszélyhelyzetet, amely számos korlátozást von maga után a migránsok polgári és eljárási jogai tekintetében"; (tehát mert legfeljebb az ország külföldi nagykövetségein lehet menedékkérelmet előterjeszteni); "továbbá hogy az úgynevezett 'Stop Soros' jogszabályok értelmében bűncselekménynek minősítette a migránsoknak nyújtott támogatások különböző formáit." (tehát mert bünteti a Soros-hálózat migrációszervezését).

"A dokumentum szerint - melyet a hétfői LIBE-ülésen a tiszás Néppárt is teljes mértékben támogatott - minden forrást be kell fagyasztani, mindaddig, míg Magyarország meg nem szünteti a fenti szabályokat" - tette hozzá.

"Azok után, hogy a tiszás Kollár Kinga örvendezett az uniós források felfüggesztésének, majd megszavazták a migrációs paktum felgyorsítását, a Tisza most a Néppárton keresztül a migrációellenes intézkedések feladását, ellenkező esetben az összes uniós forrás végleges befagyasztását követeli. A Tisza nem csak adót emelne, támogatná Ukrajna EU-csatlakozását, de nyíltan migrációpárti - és mondjuk ki: csak azért nem hazaárulók, mert semmi nem utal arra, hogy Magyarország lenne a hazájuk" - írta Szánthó Miklós.

Mi nem akarunk bevándorlóországgá válni, nők tízezreit erőszakolják és támadják meg migránsok Európa-szerte - írta Vitályos Eszter kormányszóvivő korábban a Facebook-oldalán.

Vitályos Eszter bejegyzésében tudatta, hogy új hírek érkeztek Szicíliából a magyar nőket megerőszakoló migránsok ügyében: az olasz ügyészség azt közölte, hogy csoportosan elkövetett szexuális erőszak miatt vádat emeltek ellenük. Az elkövetés napjától börtönben vannak Cataniában, ott is maradnak az ítéletig, az ügy kiemelt prioritást élvez, így akár egy éven belül ítélet születhet - idézte a kormányszóvivő az olasz ügyészséget.

 

"Így legyen! Minél előbb ítéletet, és a lehető legsúlyosabb büntetést rájuk" - fogalmazott Vitályos Eszter.

Azt írta, "nők tízezreit erőszakolják és támadják meg migránsok Európa-szerte". És erre a Tisza párti Dávid Dóra azt mondja: "Ne rekesszünk ki senkit! Fogadjunk be mindenkit!"

"Köszönjük Tisza, de nem! Mi nem akarunk bevándorlóországgá válni! Elég egy rossz választás, és Magyarországgal is megtörténhet" - zárta bejegyzését a kormányszóvivő.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.