RETRO RÁDIÓ

Főként a kis lakások forgalmát lendítheti fel az Otthon Start

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 07. 08:39
Frissítve2025. 09. 08. 15:48

A legtöbben max 40 négyzetméteres lakóingatlant keresnek.

A kezdeti tapasztalatok alapján főképp a kis lakások forgalmát lendítheti föl az Otthon Start Program, az érdeklődők több mint fele legfeljebb 40 négyzetméteres lakóingatlant keres – közölte az ingatlan.com csütörtökön az MTI-vel.

A több mint 33 ezer érdeklődés összesítése alapján a megyeszékhelyeken az emberek 53 százaléka, a kisebb városokban 51 százaléka kis lakást venne. Országosan 57 százalékuk 50 millió forint alatti ingatlant keres, az 50 és 100 millió forint közötti kategória részesedése 34 százalék. A fővárosi piac jelentősen eltér az országos átlagtól, az 50 millió forint alatti kategória itt az érdeklődések alig több mint 20 százalékát teszi ki. A községekben ugyanez 60 százalék – írták.

A közlemény az Otthon Start sajátosságaival magyarázza, hogy a kisebb és olcsóbb ingatlanok forgalma lendülhet föl, a program ugyanis az első lakásukat kereső fiatalokat célozta meg. A kereslet sajátosságai ugyanakkor nem csak a vevői igényektől függenek, hiszen az érdeklődőknek számolniuk kell azzal, hogy Budapesten a teljes kínálaton belül sokkal kisebb az 50 millió forint alatti ingatlanok aránya, mint másutt – tették hozzá.

Panyi Miklós nagyon magas új lakás építési számokat közölt

Három hét alatt 27 ezer új lakás építésére irányuló fejlesztés érkezett be az Otthon Start Programirodába, ezek vidéki városokban, Budapesten, az agglomerációban megvalósítandó építkezések lesznek – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Harcosok órája című online műsorban csütörtökön.

Az Otthon Start program hatására augusztusban Budapesten szűkült az albérletkeresők tábora, és kétéves mélypontra zuhantak a keresleti bérleti díjak: a bérlők a múlt hónapban átlagosan 212 ezer forintot voltak hajlandóak fizetni egy albérletért, ami 8 százalékos visszaesés júliushoz képest – közölte saját adatai alapján a Rentingo szerdán az MTI-vel.

Az Otthon Start program hatására augusztusban Budapesten szűkült az albérletkeresők tábora, és kétéves mélypontra zuhantak a keresleti bérleti díjak: a bérlők a múlt hónapban átlagosan 212 ezer forintot voltak hajlandók fizetni egy albérletért, ami 8 százalékos visszaesés júliushoz képest – közölte saját adatai alapján a Rentingo szerdán az MTI-vel.

Ezzel szemben a bérbeadók továbbra is próbálták tartani az áraikat, átlagosan 254 ezer forintért hirdették kiadó lakásukat a fővárosban. Emiatt a piac erőteljesen kettészakadt, az árolló pedig olyan szélesre nyílt, amire 2022 szeptemberében volt utoljára példa.

A bérbeadási platform szerint a kereslet visszaesésének egyértelmű oka a szeptemberben induló Otthon Start program.

A kedvezményes, 3 százalékos kamatozású hitel komoly lehetőséget jelent azoknak a bérlőknek, akik rendelkeznek megfelelő megtakarítással a szükséges önerőhöz, illetve stabil, magasabb jövedelemmel a hitelképességhez. Mivel ők szeretnék kihasználni a kedvezményes hitelt, inkább kivárnak, így első körben éppen azok estek ki a keresleti oldalról, akik az átlagosnál magasabb bérleti díjat is hajlandóak volt megfizetni.

Hiányuk a piacról ezért az átlagos keresleti szint drasztikus visszaesését eredményezte.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy az Otthon Start programban megvalósuló vásárlások jelentős része befektetési céllal történhet majd, ezek az ingatlanok pedig előbb-utóbb a bérlakáspiacon jelennek meg. Amennyiben ez bekövetkezik, a bővülő kínálat nehezítheti a bérbeadók helyzetét a bérletidíj-emelésben, a kínálati átlagár így idén várhatóan továbbra sem üti át a 255-260 ezer forint környéki szintet – ismertette a Rentingo.

A Rentingo online bérbeadási platform összeköti a bérbeadókat és a bérlőket.

A platform elsődleges célja, hogy átláthatóvá tegye a lakáskiadás folyamatát a hirdetés feladásától a bérbeadó és bérlő bemutatkozásán és beazonosíthatóságán keresztül a bérleti szerződés megkötéséig.

Erős startot vett a héten elindult, a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program – írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.

Panyi Miklós úgy fogalmazott, „a hét nem szűkölködött a jó hírekben: ingatlanpiaci rekordok, beszakadó albérletárak, 3 százalék alatti kamatok, bankok közötti verseny, több tízezer új lakásfejlesztés”.

Mint írta, az indulás minden téren zökkenőmentesen zajlott. A bankok bírták a fokozott terhelést, sehonnan sem érkezett hír fennakadásról, ami nagyban köszönhető a korábbi hetek intenzív munkájának a pénzintézetek részéről, akik megerősített ügyintézői jelenléttel, hosszított nyitvatartással, előregisztrációval, képzésekkel és informatikai fejlesztésekkel készültek a szeptemberi indulásra.

Az első információk alapján a héten több ezer otthon startos ügyfél kereste fel a pénzintézeteket. Sok ezer telefonos érdeklődés mellett több ezren indították el a hitelügyintézési folyamatot. Sok helyen rekordszámú megkeresés volt. Részletesebb első heti adatokat a jövő héten ismertetnek – írta.

A bankoktól és az ingatlankeresési adatokból kiderült, hogy az Otthon Start Program iránti érdeklődés országos.

Panyi Miklós kiemelte, tizenegy vármegyében ugyanolyan vagy nagyobb mértékben nőtt az eladó ingatlanok iránti érdeklődések száma, mint Budapesten. Öt hiteligénylőből egy budapesti, a többi nagyvárosi és vidéki ügyfél. „Ez a program az egész országban segítség” – fogalmazott.

Úgy folytatta, hogy három bank már 3 százalék alatti kamaton kínálja az Otthon Start hitelt, több bank pedig több százezer forintos jóváírással és egyéb kedvezményekkel csalogatja az ügyfeleket.

„Két olyan bank is van, akinek az ajánlata egy 50 millió forintos hitel esetén több mint 1 millió forintot hagy az elsőlakás-vásárlóknál. A verseny ugyanakkor csak most kezdődik! Azt hallani a piacról, hogy lesznek ennél még alacsonyabb ajánlatok is” – írta az államtitkár.

Panyi Miklós hozzátette, hogy a Magyar Nemzeti Bank eltörölte a 10 százalékos jegybanki önerőszabály életkori megkötéseit, így az első lakást vásárlók most már kortól függetlenül igényelhetik a hiteleket 10 százalékos önerővel. Ezzel a lehetőséggel egy 30 millió forintos ingatlanhoz nem 6, hanem csak 3 millió forint önrész szükséges, egy 50 millió forintos ingatlan pedig 10 millió forint helyett már 5 millió forint önrésszel elérhető. „Ez óriási segítség” – fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta, „az Otthon Start nemcsak az első otthon megszerzésében segít több százezer fiatalnak, de még a bérleti díjak leszorításához is hozzájárul, ez pedig azoknak könnyebbség, akik majd csak később csatlakoznak a programhoz! Az albérleti díjak csökkenése megindult, és ez még itt is csak a kezdet”.

A héten elindult a Startolj rá mobilalkalmazás is, amit már több ezren letöltöttek – jegyezte meg.

Az államtitkár szerint további jó hír, hogy 3 hét alatt közel 30 ezer lakás megépítését célzó kérelem érkezett a programirodába. Hozzátette, több tucat fejlesztő és egy tucat város érintett a fejlesztési javaslatokban. Az Építési és Közlekedési Minisztériummal dolgoznak ezek feldolgozásán, és a következő héten Lánszki Regő államtitkárral beszámolnak minderről.

Panyi Miklós meglátása szerint „most már szinte mindenki kénytelen bevallani, hogy a programból bizony mindenki profitál: A fix 3 százalékos hitel nemcsak az első otthon megszerzését segíti és lenyomja az albérletárakat, hanem beindítja az építőipart, növeli a foglalkoztatottságot, segíti a mobilitást, ennek keretében jó hatással lesz a vidéki és roma foglalkoztatottság javítására is”.

Hozzátette: „azon se legyünk meglepődve, hogy 5-10 éves ingatlanpiaci csúcsok dőlnek meg hétről hétre. A program ugyanis érdemi segítség. Megindultak az albérletet saját otthonra cserélők”.

Kiemelte, hogy az Otthon Start „szuperstartot” vett, a programnak köszönhetően egy hét alatt már több ezren indulhattak el a bérlői létből az első otthonuk megszerzése felé vezető úton, nemcsak Budapesten, hanem az egész országban. A banki verseny miatt egy hét alatt még nagyobb kedvezményekre számíthatnak az első lakást vásárlók, miközben napról napra javul minden albérlő helyzete, és beindul az építőipar is.

A bejegyzés végén Panyi Miklós azt írta, hogy a „jövő héten jönnek az első hiteligénylési adatok, tájékoztatást adunk a várható lakásfejlesztésekről, egyeztetünk több önkormányzattal és a Bankszövetséggel is. És várunk még több nagy bejelentésre is”.

Az államilag támogatott Otthon Start program a fiatalok életkezdésének és a munkaerőpiacnak is új lendületet ad. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzése szerint a fix 3 százalékos hitel az építőipari munkahelyek bővülésétől a vidéki városok megerősödéséig számos területen érezteti majd a hatását.

Szeptember elsején indult el az Otthon Start program, amely kedvező feltételekkel segíti az első lakás-vásárlókat. A fix 3 százalékos kamatozású, legfeljebb 50 millió forintos államilag támogatott hitel akár 25 éves futamidővel is felvehető, mindössze 10 százalék önerő mellett.

A konstrukció azonban nemcsak a lakáspiacra lesz pozitív hatással, a fix 3 százalékos kamatozású lakáshitel a magyar munkaerőpiacot és a foglalkoztatást is fellendítheti

 

– ismertette az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.

Az Otthon Start program miatt várhatóan több tízezer új lakásfejlesztés indul el, ami közvetlenül növeli az építőipari munkahelyek számát. Az elemzőintézet számításai szerint a bővülés nemcsak szakmunkásokat, hanem mérnököket, projektmenedzsereket, és az adminisztratív dolgozókat is érintheti.

A hatás azonban itt sem áll meg: ha új lakónegyedek épülnek, boltokra, bölcsődékre, szolgáltatásokra is szükség lesz, tehát más ágazatok is profitálhatnak. A program így nemcsak új ingatlanokat hoz létre, hanem teljes közösségeket és munkahelyeket is.

Mint írták, a csok tapasztalatai alapján 2017–2018-ban évente 30 ezerrel nőtt az építőipari szektor foglalkoztatottsága, így hasonló trendek az Otthon Start program révén is megismétlődhetnek.

Forrás: Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány

Az Otthon Start program a fiatalok munkavállalását is ösztönzi

A fix 3 százalék kamatozású lakáshitel kifejezetten a fiatalokat segíti, ráadásul az első saját otthon stabilitást ad, ami a munkavállalási kedvet is növeli. Emellett a hitelhez legalább két év munkaviszony kell, ami a folyamatos foglalkoztatást ösztönzi.

Az ingatlan.com várakozása szerint

a szeptembertől kezdődő 12 hónapban legalább 60-70 ezer fiatal vághat bele első lakása megvásárlásába.

A szakértők szerint az Otthon Start program hatására akár kétszer annyi fiatal vásárolhat lakást, mint korábban. Ez csökkentheti a munkanélküliséget, valamint segíthet azoknak is, akik eddig sem dolgozni, sem tanulni nem akartak. A KSH adatai szerint 2020–2023 között évente 30–43 ezer fiatal vásárolt ingatlant, ez a szám a program hatására akár meg is duplázódhat.

Az Oeconomus szerint a fix 3 százalék kamatozású lakáshitel a munkavállalók költözését is támogathatja, így akik jobb állás miatt szeretnének másik városba menni, immár saját lakással tehetik meg. Ez csökkentheti az ingázók számát, amellyel időt és pénzt lehet spórolni, emellett az életminőséget is javítja.

A program a bérlés helyett is valódi alternatívát jelenthet, valamint megerősítheti a helyben maradást, hiszen a vidéki városokban a kedvezőbb ingatlanárak mellett könnyebben elérhetővé válik a lakásvásárlás.

Forrás: Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány

Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szerint a fix 3 százalékos ajánlat sokkal több, mint egy kedvezményes lakáshitel.

Az Otthon Start program hatására:

új munkahelyek jöhetnek létre az építőiparban és más ágazatokban,

a fiatalok könnyebben vállalhatnak munkát, és könnyebben indulhatnak el az életben,

csökkenhet az ingázás, javulhat az életminőség,

a vidéki városok is megerősödhetnek gazdaságilag.

A fix 3 százalékos lakáshitel részleteiről itt olvashat bővebben.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.