RETRO RÁDIÓ

Dömötör Csaba: Brüsszel 21 százalékkal akarja csökkenteni a magyar gazdák támogatását a következő költségvetési időszakban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 25. 16:54

Magyar Péter ezt is letagadná.

Az Európai Bizottság az új, 2027 utáni hétéves költségvetéssel megkezdi a közös agrárpolitika leépítését: 21 százalékkal akarja csökkenteni a magyar gazdák támogatását a következő költségvetési időszakban - jelentette ki Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben csütörtökön.

Magyar újságíróknak nyilatkozva Dömötör Csaba elmondta: az uniós bizottság szeptember 17-én, a vonatkozó számokkal együtt, nyilvánosságra hozta, hogy a gazdák támogatásának csökkentése miképpen érinti az egyes tagországokat.

 

"Brutális vágásra készülnek, a magyar gazdáknak szánt támogatásokat 21 százalékkal akarják csökkenteni. És mindent megtesznek, hogy ezt a szándékot elfedjék. Leginkább úgy, hogy összevonják az eddigi alapokat, hogy ne lehessen könnyen összehasonlítani az egyes számokat" - fogalmazott.



A politikus elmondta, az EP mezőgazdasági bizottságának szerdai ülésén részt vett az uniós agrárbiztos, Christophe Hansen, aki az Európai Néppártból (EPP) érkezik. A leépítéssel kapcsolatban feltett kérdésekre azzal válaszolt, hogy a tagállamoknak lesz lehetősége arra, hogy többet költsenek, ha akarnak - magyarázta.

 

"Ez nem válasz, mert a magyar kormány eddig is jelentős összeget költött nemzeti forrásokból a magyar gazdák támogatására. Ezután is ezt fogja tenni, de ez nem teszi semmissé azt a szándékot, hogy itt, Brüsszelben, a közös agrárpolitika kasszáját vaskosan le akarják faragni" - fogalmazott.



Az okokat fejtegetve Dömötör Csaba közölte: az agrárbiztos részt vett az agrárminiszterek legutóbbi tanácsülésén, és nyilvános sajtójelentések szerint zárt ajtók mögött azt mondta, hogy a jelenlegi agrártámogatási rendszer fenntartása nem opció, mégpedig a hadikiadások, illetve a korábban felvett hitelek törlesztőrészletei miatt.

 

"Tehát zárt ajtók mögött már nem tagadják azt, amit itt, mi, mindig is mondtunk: azt, hogy azért akarják elvenni a gazdák pénzét, hogy azt hadikiadásokra, háborús politikára, az ukrajnai bővítésre költsék, na meg azokra a törlesztőrészletekre, amelyeknek az összegét az Európai Bizottság súlyosan félrekalkulálta" - fogalmazott.


 


Mindez a számok nyelvén azt jelenti, hogy 33 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget vennének el a közös agrárpolitikától, a gazdáktól, hogy legalább ugyanazzal a lendülettel legalább 40 ezer milliárd forintnyi összeget adjanak Ukrajnának - hívta fel a figyelmet. Ez benne van a nyilvánosságra hozott előterjesztésekben - árulta el. Dömötör Csaba súlyosbító körülménynek nevezte, hogy eközben, már a tagság bekövetkeztét megelőzően, megnyitnák az uniós piacokat az ukrán mezőgazdasági termékek előtt. A búza esetében 30 százalékkal, a kukorica esetében 53 százalékkal növelnék a vámmentesen behozható ukrán termékek mennyiségét. A tojás esetében 200 százalékkal többet engednének be, a méz esetében pedig 483 százalékkal többet. EZ önmagában is másfélszerese a Magyarországon termelt mézmennyiségnek - hívta fel a figyelmet.

Ha egyidőben leépítik az agrártámogatási rendszert és megnyitják a piacokat keletről és délről is a dél-amerikai országokkal (Mercosur) tervezett szabadkereskedelmi megállapodással, az sok százezer európai gazdát tehet tönkre.

 "Az a tapasztalatom itt, hogy miközben mindenki Ukrajna támogatását szajkózza, az európai gazdák sorsával senki nem törődik" - fogalmazott Dömötör Csaba, majd hozzátette: a tűzzel játszanak, mert a mezőgazdasági politika kezdetektől fogva az európai együttműködés szívtájéka.



Kijelentette: a brutális "gazdamegszorító csomagot" Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képiviselőjének jelölői és támogatói hozták össze. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Néppártból érkezik, ahogy Christophe Hansen agrárbiztos. Magyar Péter ezeket a terveket szemrebbenés nélkül letagadta: december 12-én például azt állította, hogy senki nem akarja elvenni a területalapú támogatásokat. Ez egy ordas hazugság - hangsúlyozta.

Mivel az uniós bizottság tervei nyilvánosak, most már Magyar Péternek papírja van arról, hogy hazudott erről.

"Hazudnak az adóemelési terveikről, hazudnak a gyermekotthonokról, és hazudnak a gazdák kárára szőtt brüsszeli tervekről is" - fogalmazott, hozzátéve: egy dologban nem hazudnak, hogy Brüsszelben azért dolgoznak, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó forrásokat, mert az nekik kedvez a választásokon. Sőt, még el is büszkélkednek ezzel - jegyezte meg.

Dömötör Csaba elmondta, hogy az Európai Parlament Kulturális Bizottsága (CULT) együttes ülést tartott az ukrán parlament oktatási bizottsággal, ahol Tarr Zoltán, a Tisza delegáció vezetője arról elmélkedett, miként lehetne segíteni Ukrajnában a nem ukránokat abban, hogy ukránul tanuljanak.

"Rég láttam ilyen érzéketlenséget. Amit ő nem ukrán anyanyelvűnek mond, az számunkra a kárpátaljai magyar közösséget jelenti. Nekik nem az a fő problémájuk, hogy nem beszélhetnek ukránul, hanem az, hogy hogyan beszélhetnek és boldogulhatnak magyarul, a nyelvhasználati jogokat ugyanis az ukrán kormány súlyosan korlátozta és azt nem hajlandó megváltoztatni. Ráadásul az emberi jogokra folyamatosan hivatkozó Európai Bizottság nem hajlandó a bővítési tárgyalás részévé tenni a kisebbségi jogok helyzetének kérdését" - közölte.

"Ehhez a kórushoz csatlakozott Tarr Zoltán, illetve nem is a csatlakozás a jó szó, mert valójában amióta itt vannak, mindig is ehhez a baloldali nagykoalíciós csoporthoz tartoztak. Hogy őt idézzem, nagyon jól sikerült az óvodai beszoktatás" - fogalmazott. Azt a határon túli magyarellenes stafétabotot, amit az MSZP átadott a Momentumnak, azt most a Tisza viszi tovább. Ez azt is jelenti, hogy a külhoni magyar közösségek a saját küzdelmeikben csakis a kormánypártokra számíthatnak - tette hozzá.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.