
Az Otthon Start az egész lakáspiacra jó hatással lesz
Friss gazdasági elemzések.
Az államilag támogatott Otthon Start program a fiatalok életkezdésének és a munkaerőpiacnak is új lendületet ad. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzése szerint a fix 3 százalékos hitel az építőipari munkahelyek bővülésétől a vidéki városok megerősödéséig számos területen érezteti majd a hatását.
Szeptember elsején indult el az Otthon Start program, amely kedvező feltételekkel segíti az első lakás-vásárlókat. A fix 3 százalékos kamatozású, legfeljebb 50 millió forintos államilag támogatott hitel akár 25 éves futamidővel is felvehető, mindössze 10 százalék önerő mellett.
A konstrukció azonban nemcsak a lakáspiacra lesz pozitív hatással, a fix 3 százalékos kamatozású lakáshitel a magyar munkaerőpiacot és a foglalkoztatást is fellendítheti
– ismertette az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
Az Otthon Start program miatt várhatóan több tízezer új lakásfejlesztés indul el, ami közvetlenül növeli az építőipari munkahelyek számát. Az elemzőintézet számításai szerint a bővülés nemcsak szakmunkásokat, hanem mérnököket, projektmenedzsereket, és az adminisztratív dolgozókat is érintheti.
A hatás azonban itt sem áll meg: ha új lakónegyedek épülnek, boltokra, bölcsődékre, szolgáltatásokra is szükség lesz, tehát más ágazatok is profitálhatnak. A program így nemcsak új ingatlanokat hoz létre, hanem teljes közösségeket és munkahelyeket is.
Mint írták, a csok tapasztalatai alapján 2017–2018-ban évente 30 ezerrel nőtt az építőipari szektor foglalkoztatottsága, így hasonló trendek az Otthon Start program révén is megismétlődhetnek.

Forrás: Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány
Az Otthon Start program a fiatalok munkavállalását is ösztönzi
A fix 3 százalék kamatozású lakáshitel kifejezetten a fiatalokat segíti, ráadásul az első saját otthon stabilitást ad, ami a munkavállalási kedvet is növeli. Emellett a hitelhez legalább két év munkaviszony kell, ami a folyamatos foglalkoztatást ösztönzi.
Az ingatlan.com várakozása szerint
a szeptembertől kezdődő 12 hónapban legalább 60-70 ezer fiatal vághat bele első lakása megvásárlásába.
A szakértők szerint az Otthon Start program hatására akár kétszer annyi fiatal vásárolhat lakást, mint korábban. Ez csökkentheti a munkanélküliséget, valamint segíthet azoknak is, akik eddig sem dolgozni, sem tanulni nem akartak. A KSH adatai szerint 2020–2023 között évente 30–43 ezer fiatal vásárolt ingatlant, ez a szám a program hatására akár meg is duplázódhat.
Az Oeconomus szerint a fix 3 százalék kamatozású lakáshitel a munkavállalók költözését is támogathatja, így akik jobb állás miatt szeretnének másik városba menni, immár saját lakással tehetik meg. Ez csökkentheti az ingázók számát, amellyel időt és pénzt lehet spórolni, emellett az életminőséget is javítja.
A program a bérlés helyett is valódi alternatívát jelenthet, valamint megerősítheti a helyben maradást, hiszen a vidéki városokban a kedvezőbb ingatlanárak mellett könnyebben elérhetővé válik a lakásvásárlás.

Forrás: Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány
Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szerint a fix 3 százalékos ajánlat sokkal több, mint egy kedvezményes lakáshitel.
Az Otthon Start program hatására:
új munkahelyek jöhetnek létre az építőiparban és más ágazatokban,
a fiatalok könnyebben vállalhatnak munkát, és könnyebben indulhatnak el az életben,
csökkenhet az ingázás, javulhat az életminőség,
a vidéki városok is megerősödhetnek gazdaságilag.
Szeptember elsején indult az Otthon Start program, amely a rendszerváltás óta a legnagyobb állami otthonteremtési támogatás Magyarországon. A fix 3 százalékos kamatú, akár 25 évre felvehető hitel soha nem látott lehetőséget kínál az első lakásvásárlóknak. Összefoglaltuk a legfontosabb részleteket, amelyekből kiderül, hogyan lehet saját ingatlanhoz jutni kiszámítható és megfizethető áron.
Hétfő este jelent meg a kormányrendelet, amelyben az Otthon Start program újabb részleteit ismertették. A fix 3 százalékos kamat és a hosszú futamidő olyan lehetőséget kínál a fiataloknak, amelyre már évtizedek óta nem volt példa Magyarországon. A szeptember elsején induló fix 3 százalékos program az első lakásvásárlókat segíti, ráadásul az albérleti díjnál jóval megfizethetőbben lehet majd saját ingatlanhoz jutni.
Ezekkel a feltételekkel lehet Otthon Start lakáshitelt igényelni
A fix 3 százalékos otthonteremtési program feltételei széles kör számára teszik elérhetővé a lakáshitel igénylését. Az állami támogatás leginkább a fiataloknak nyújthat óriási segítséget, ugyanakkor nincs felső korhatár a jelentkezésben.
Az Otthon Start programban minden 18 év feletti személy részt vehet, aki
- jövedelemmel rendelkező magánszemély,
- legalább 2 év társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkezik, amelyből az utolsó 180 nap Magyarországon van,
- büntetlen előéletű és köztartozás-mentessége van,
- az elmúlt 10 évben nem rendelkezett lakástulajdonnal, vagy maximum csak 15 millió forint értékben vagy legfeljebb 50 százalékos tulajdonrésszel,
- igazolni tudja a banki hitelképességét,
- rendelkezik 10 százalékos önerővel, így például 30 milliós lakásnál, 3 millió forinttal.
A kölcsön csak egyszer vehető igénybe, még akkor is, ha a hiteligénylő visszafizette a teljes összeget és a kamattámogatást.
Miért éri meg a fix 3 százalékos lakáshitel?
Az Otthon Start program lehetővé teszi, hogy 50 millió forintos lakáshitelt 25 év futamidővel és fix 3 százalékkal igényeljék meg az első lakásukat vásárlók. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hitel törlesztőrészlete körülbelül 237 ezer forint lenne havonta, ami a piacon elérhető ajánlatoknál jelenleg 385 ezer forint. Ez havi szinten csaknem 150 ezer forint megtakarítást jelent, ami 25 év alatt több mint 44 millió forintra is nőhet.
Az ingatlanpiac folyamatosan drágul, de az Otthon Start programmal kiszámíthatóan és hosszú távra lehet tervezni, a jelenlegi albérleti díjaknál jóval kedvezőbben.
A lakáshitel igényléséhez nincs szükség házasságra vagy gyermekvállalásra, így akár az egyedülálló fiatalok is kérhetik.
Adóstársként csak a házastárs vagy a szülő vonható be, azonban a szülő nem szerezhet tulajdonjogot az ingatlanban. Ha a házaspár közösen igényli a hitelt, mindkettejük szülei bevonhatók adóstársként. A szabályozás szerint az adóstársként szereplő személy szintén igénylőnek minősül, így később főadósként nem jogosult az Otthon Start lakáshitel felvételére.

Az Otthon Start program törlesztőrészlete jóval alacsonyabb a piacon lévő ajánlatoknál (Forrás: Kormány.hu)
A fix 3 százalékos lakáshitel többféle otthonteremtési célra alkalmazható, így új vagy használt lakás vásárlására, családi ház vagy tanya megszerzésére, vagy akár új építésű ingatlanra is. Az értékhatárok szerint:
lakás legfeljebb 100 millió forint értékben vásárolható,
családi ház vagy tanya esetében pedig legfeljebb 150 millió forintig terjed a támogatható összeg.
Fontos, hogy a négyzetméterár felső határa bruttó 1,5 millió forint lehet, ugyanis az ennél magasabb áron kínált ingatlanokra az Otthon Start program nem vehető igénybe. További kikötés, hogy közeli hozzátartozótól vagy élettárstól nem lehet ingatlant vásárolni. Emellett nem lehet résztulajdonban, és haszonélvezet sem lehet rajta.
Kombinálhatók a támogatások: csok plusszal, babaváróval is kérhető
A fix 3 százalékos lakáshitel előnye, hogy más állami otthonteremtési és felújítási programokkal is kombinálható, így a jogosultak még kedvezőbb feltételekkel juthatnak hozzá a saját otthonukhoz.
Az Otthon Start program olyan támogatásokkal is igénybe vehető, mint a csok plusz, a babaváró hitel, a falusi csok, az energiahatékonysági felújítási hitel és a Vidéki otthonfelújítási program.
Ezek összevonásával a lakásvásárlás vagy építkezés költségei jelentősen mérsékelhetők, ami sok család számára döntő segítséget jelenthet.Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy érdemes tanulmányozni a rendeleteket és átnézni azok kombinálhatóságát, amelyek különböző élethelyzetekben segíthetnek.
Mint mondta, ha az igénylő először a 3 százalékos fix hitelt veszi fel, majd néhány év múlva családalapítás mellett dönt, akkor a hitelt kiegészítheti csok plusz kölcsönnel, vagy akár át is léphet arra.
Panyi Miklós hangsúlyozta, hogy a kormányrendelet megteremti az átjárhatóságot a különböző otthonteremtési konstrukciók között. Ez biztosítja, hogy a családok élethelyzetük változásával rugalmasan tudjanak élni az állami támogatások adta lehetőségekkel. Az Otthon Start lakáshitel igénylésének nincs meghatározott zárási dátuma. Az igénylések lebonyolítását a kereskedelmi bankok végzik majd az állam által meghatározott szabályok szerint.







