
Az oroszok nem ismerik el az észt légtér megsértését
Az észtek példátlan provokációról beszélnek.
Az orosz védelmi minisztérium tagadta, hogy harci repülőgépei megsértették volna Észtország légterét, miközben Donald Trump amerikai elnök „nemtetszését” fejezte ki az incidenssel kapcsolatban, és további tájékoztatást ígért. Tallinn a történtek után a NATO Alapszerződés 4. cikkelye szerinti konzultációt kezdeményezett a szövetségesekkel.
Az orosz katonai tárca közleménye szerint a szeptember 19-én érintett három MiG-31 típusú vadászgép egy tervezett átrepülést hajtott végre Karéliából a kalinyingrádi exklávéba. Azt állítják, hogy a gépek útvonala a Balti-tenger semleges vizei felett, a szabályoknak megfelelően, az észt Vaindloo szigettől több mint három kilométeres távolságban haladt.
Donald Trump reakciója
Donald Trump amerikai elnök újságírói kérdésre reagálva közölte, hogy hamarosan teljes körű tájékoztatást kap az esetről. Arra a kérdésre, hogy mit gondol az incidensről, úgy fogalmazott: „Nem tetszik. Nem szeretem, amikor ilyesmi történik. Ez nagy probléma lehet”.
Azt a kérdést, hogy a légtérsértést a NATO elleni fenyegetésnek tekinti-e, az elnök egyelőre nyitva hagyta, mondván, a tájékoztató után tud majd nyilatkozni.
Az incidens háttere
Az észt külügyminisztérium szeptember 19-én jelentette, hogy három orosz vadászgép 12 percre behatolt az ország légterébe. Margus Tsahkna tárcavezető „példátlanul arcátlan” provokációnak nevezte az esetet, amely idén már a negyedik ilyen jellegű orosz légtérsértés volt.
Ugyanezen a napon Lengyelország is jelezte, hogy két orosz vadászgép megsértette a Balti-tengeren található Petrobaltic fúrótorony biztonsági zónáját.
Két ukrán drón a zaporizzsjai atomerőmű oktatóközpontja felett robbant fel a létesítmény elleni újabb támadás során - közölte az erőmű sajtószolgálata szombaton a Telegram-csatornán.
Tudatták: pénteken az oktató- és gyakorlóközpont épületét, a G épületet lőtték, a támadást legkevesebb három pilóta nélküli repülőgép hajtotta végre. Kettő közülük az épület tetőszerkezete felett robbant fel. Az erőmű személyzetéből senki sem sérült meg. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek a támadás idején a zaporizzsjai atomerőmű oktatóközpontjában tartózkodó szakértőit azonnal evakuálták, és most biztonságos helyen vannak - állt a közleményben.
A tájékoztató szerint a 2022 óta orosz ellenőrzés alatt álló erőműben nem keletkezett kritikus károsodás, a sugárzási háttér az iparterületen és a környező övezetben a normális határértéken belül van, és az erőmű blokkjainak biztonságos üzemeltetési feltételei nem sérültek.
Szaratovban szombatra virradóra két többemeletes lakóház sérült meg ukrán dróntámadás következtében, egy sebesült nőt kórházba kellett vinni. A város repterének forgalmát átmenetileg felfüggesztették.
Az orosz védelmi minisztérium szombat reggel közölte, hogy a légvédelem az éjszaka folyamán 149 ukrán pilóta nélküli repülőszerkezetet semmisített meg az orosz légtérben. A régiók közül a legerősebb támadás a rosztovit érte, ott negyven drónt lőttek le.
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki régióban lévő Muravka és a zaporizzsjai Novoivanyivka települést az ukrajnai háborúban - közölte pénteken a moszkvai védelmi minisztérium.
A tárca szerint az ukrán erők súlyos veszteségeket szenvedtek és megfutamodtak Muravkánál, az orosz hadsereg pedig folytatta a támadást Pokrovszk felé.
A hadijelentés értelmében az orosz fegyveres erők a szeptember 13-19. közötti időszakban négy csoportos csapást mértek precíziós fegyverekkel és drónokkal az ukrán a közlekedési, üzemanyag- és energetikai infrastruktúrának az ukrán fegyveres erők által használt objektumaira, fegyverraktárakra, drónkezelők kiképzőközpontjaira, a nagy hatótávolságú, pilóta nélküli repülőgépek összeszerelésének, tárolásának és indításának helyszíneire, valamint az ukrán fegyveres alakulatok és külföldi "zsoldosok" ideiglenes állomáshelyeire.
A tárca szerint az utóbbi hétben az orosz erők a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, összesen négy települést elfoglalva. A "különleges hadművelet" övezetében több mint tízezer ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan. A tárca a megsemmisített haditechnikai eszközök között sorolt fel 14 harckocsit és 90 egyéb páncélozott harcjárművet, négy irányított légibombát, amerikai HIMARS sorozatvetők négy rakétáját, továbbá 1667 repülőgéptípusú és nyolc nagysebességű tengeri drónt.
Vlagyimir Rogov, az Új Régiók Integrációkoordinációs Tanácsának társelnöke a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy az ukrán erőket kiverték a Zaporizzsja megye északkeleti részén, Dnyipropetrovszk megye határához közel lévő Obratne községből. Korábban a védelmi minisztérium az Obratnéval szomszédos Temirivka és Olhivszke elfoglalásáról tett bejelentést.
Igor Kimakovszkij, a "Donyecki Népköztársaság" vezetőjének tanácsadója a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva közölte, hogy az orosz erők megvetették a lábukat Jampil központjában és a harcok az iskola környékén folynak. Andrej Marocsko katonai szakértő ugyanennek a hírügynökségnek azt állította, hogy a községben ukrán katonák civilbe átöltözött kis csoportjai próbálják megakadályozni az orosz előretörést.
Jampil elfoglalása Liman átkarolásához lenne fontos az orosz fél számára.
Szergej Lebegyev, a "mikolajivi föld alatti mozgalom koordinátora" hétfőn a RIA Novosztyi orosz hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy Harkiv megyében ipari létesítményeket, raktárakat, egy drónösszeszerelő műhelyt és egy ideiglenes ukrán állomáshelyet, Csernihiv megyében raktárakat és vasútállomásokat ért csapás, Krivij Rih városban pedig új nyugati haditechnikai eszközök egy parkolóját.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek pénteken ukrán tüzérségi és dróntámadást. A Zaporizzsja megyei Vasziljivkában egy háromgyermekes anya vesztette életét, amikor egy többemeletes lakóházat ért találat. Belgorod megye kormányzója szerint a régió településeit az elmúlt nap folyamán több mint száz, pilóta nélküli repülőszerkezettel és 15 tüzérségi lövedékkel támadta az ukrán hadsereg.
Elfoglalta az orosz hadsereg a zaporizzsjai régióban lévő Olhivszke települést - jelentette be korábban a moszkvai védelmi minisztérium.
A hadijelentés szerint az orosz fegyveres erők az elmúlt nap folyamán a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudtak törni, a "különleges hadművelet" övezetében több mint 1430 ukrán katona esett el, vagy sebesült meg súlyosan.
A tárca a megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok, illetve haditechnikai eszközök között sorolta fel az ukrán közlekedési infrastruktúrának több, a hadsereg által használt objektumát, valamint nagy hatótávolságú, pilóta nélküli repülőgépek tárolásának és indításának helyszíneit, több lőszer- és anyagi-műszaki raktárt, három harckocsit és 17 egyéb páncélozott harcjárművet, továbbá 82 repülőgép típusú drónt.
Gyenyisz Pusilin, a "Donyecki Népköztársaság" vezetője a Rosszija 24 hírtelevízióban kijelentette, hogy az orosz hadsereg a csaknem 80 százalékban az irányítása alatt álló régióban - ez a szám Valerij Geraszimovtól, az orosz fegyveres erők vezérkari főnökétől származik, aki értékelte a tavaszi-nyári hadjáratot - a teljes frontszakaszon visszaszorítja az ukrán fegyveres erőket, Liman körzetében egyszerre öt településen vív komoly harcokat, Dopropillja környékén pedik kiterjeszti az ellenőrzése alatt lévő övezetet, ekként folytatva a pokrovszki-mirnohardi ukrán csoportosulás bekerítését.
Hozzátette, hogy
az orosz katonák bővítik az ütközőzónát a "Donyecki Népköztársaság" és Dnyipropetrovszk megye határán.
A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek vasárnap ukrán tüzérségi és dróntámadást.
A Belgorod megyei Golovcsino községben két nő életét vesztette és még három civil megsebesült távirányítású repülőszerkezetekkel elkövetett támadások következtében.







