RETRO RÁDIÓ

A Tisza-szavazók nagyobb része adóemelést akar

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 19. 18:50

Magyar Péter hiába akarja letagadni.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a Tisza Párt elnökével még saját szavazóinak abszolút többsége sem ért egyet.

 

A Tisza Párt támogatóinak több mint fele támogatja, hogy a bruttó 416 ezer forint felett keresők a jelenleginél több adót fizessenek, azaz Magyar Péter szavazóinak többsége egyetért az adóemeléssel járó többkulcsos személyi jövedelemadó bevezetésével – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából

A közelmúltban adóemelési tervekről szóló dokumentum szivárgott ki a Tisza Párt környezetéből, amely szerint kormányra kerülésük esetén bruttó 416 ezer forint felett 22 százalékra emelnék a személyi jövedelemadót. 

 

Nem sokkal később jelent meg az a felvétel, melyen Tarr Zoltán, a Tisza alelnöke a párt egyik zártkörű fórumán beszélt a progresszív személyi jövedelemadó bevezetésének szükségességéről. Magyar Péter azóta minden erejével cáfolni igyekszik többkulcsos adóemelési terveit, a kiszivárgott elképzelések és a pártelnök állításai közötti ellentmondás viszont zavart okozhatott saját szavazóinak körében. 

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából ugyanis az derül ki, hogy a Tisza Párt elnökével még saját szavazóinak abszolút többsége sem ért egyet, hiszen továbbra is támogatják a munkavállalók – egyes számítások szerint – kétharmadát hátrányosan érintő progresszív adózást és adóemelést.

A kutatás szerint a Tisza Párt támogatóinak 55 százaléka inkább támogatná, hogy a bruttó 416 ezer forint felett keresők nagyobb arányú adót fizessenek. 39 százalékuk nem ért ezzel egyet, míg azon Tisza-szavazók aránya, akik nem tudnak vagy nem akarnak állást foglalni a kérdésben, mindössze 6 százalék.

 

Módszertan

A Nézőpont Intézet kutatása 2025. szeptember 8–10. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba ±3,16 százalék.

Már láthatóak a Nemzeti Ellenállás Mozgalom plakátjai a Tisza-adóról

A szervezet arról nyújt tájékoztatást, hogy a Tisza-adó bevezetésével mennyivel csökkenne a munkavállalók bére.

 

A Nemzeti Ellenállás Mozgalom új plakátja (Fotó: Csudai Sándor)

 

Ismét plakátkampányba kezdett a Nemzeti Ellenállás Mozgalom. Ezúttal arra hívják fel a figyelmet, hogy minden Magyarországon munkát vállaló személynek keresetcsökkenést okozna Magyar Péterék adóterve.

Fotó: Csudai Sándor

A plakát egy QR-kódot is tartalmaz, amely okostelefonnal beolvasva egy olyan honlapra navigál, ahol bárki kiszámolhatja, mennyivel kevesebbet keresne a csomag bevezetését követően.

Amint arról már korábban is beszámoltunk, a kiszivárgott információk szerint radikális adóemelésre készül a Tisza. Magyar Péter pártja a jelenlegi 15 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó helyett progresszív, háromkulcsos rendszert vezetne be, amely mindössze évi bruttó ötmillió forintos jövedelemig tartaná fenn a jelenlegi kulcsot; 5 és 15 millió között 22 százalékot, afölött pedig 33 százalékot érvényesítene. A Századvég konjunktúrakutató szerint a Tisza eltörölné az édesanyáknak, a fiataloknak, illetve a családoknak járó adókedvezményeket, valamint új terheket vetne ki a háztartások megtakarításaiból keletkező tőkejövedelmekre is.

A Tisza-csomag ráadásul nemcsak a háztartások bevételeit csökkentené, de a nehezen elkerülhető kiadásaikat is növelné.

Magyar Péter ugyanis átemelte programjába Brüsszel orosz energiahordozók tiltására vonatkozó célkitűzését is – írja a kutatásban a Századvég. A lépéssel jelentősen szűkülne Magyarország energiapiaci mozgástere, ami drasztikus áremelkedéshez vezetne: az üzemanyagok ára ezer forint fölé, a lakossági áram- és gázszámlák pedig a jelenlegi három és félszeresére emelkednének.

A Tisza-csomag kiszivárgott részletei széles körű felháborodást váltottak ki, ezért Magyar Péter megpróbálta letagadni azokat. A botrány azonban nem csitul, ugyanis több nyilvánosságra került videófelvétel is alátámasztotta a párt adóemelési szándékát, sőt rámutattak, hogy a Tisza a választásig megpróbálja titokban tartani a megszorító intézkedéseit, és ezzel megtéveszteni a szavazókat. Emlékezetes, hogy Tarr Zoltán, a párt alelnöke egy etyeki fórumon elmondta, hogy a párt adóemelési terveiről nem szabad beszélni, mert akkor megbuknak; illetve, hogy „először választást kell nyerni, utána mindent lehet”.

Az adóemelés, a kedvezmények elvétele, az áram-, gáz- és üzemanyagárak növekedése, valamint az azokból tovagyűrűző általános áremelkedés valamennyi magyart hátrányosan érintene.

A 2026-os választáskor a várható bruttó havi átlagkereset 740 ezer forint lesz. A jelenlegi személyi jövedelemadó-kulcs, valamint rezsi- és üzemanyagköltségek alapján, ebből 475 ezer forint rugalmasan elkölthető jövedelme marad egy átlagpolgárnak. A Századvég kutatása szerint a Tisza már ekkora kereset mellett is havi 23 ezer forinttal növelné a személyi jövedelemadó terheit. Az áram- és gázszámlák háztartásonként átlagosan havi 43 ezer forinttal emelkednének, ami 

egy főre lebontva 18 ezer forintos többletköltséget jelentene.

A benzin és gázolaj drágulása a közvetlen mobilitási kiadásokon keresztül további 18 ezer forint többletet jelentene. Végül az energia- és üzemanyagárak emelkedése más termékekbe és szolgáltatásokba is begyűrűzne, ami három év alatt összesen 9,7 százalékos közvetett többletinflációt, azaz egy főre vetítve havi 70 ezer forintos költségnövekedést eredményezne.

Nyilvános lincselésre szólította fel követőit Szentesen egy Tisza-szimpatizáns csoport. Arra kérték a követőiket, hogy botokkal menjenek Farkas Sándor volt államtitkár házához, és vegyék kezükbe az igazságszolgáltatást. Azzal sem foglalkoznak, hogy a volt államtitkár a betegsége miatt hónapokkal ezelőtt lemondott.

 

A legaljasabb mocskosságra készülnek a szentesi Tisza-szimpatizánsok. Vesszőzést, lincselést terveznek egy visszavonult, beteg ember háza előtt – írta meg a cs3.hu.

A Szentesi Skacok nevű csoport szervezett egy tüntetést Farkas Sándor háza elé. Egy eseményt is létrehoztak erről a Facebookon, ahol azt írták:

Gyertek el és álljunk ki a korrupt politikusok ellen, Kisbajszos hesziendájánál és vegyük kezünkbe az igazságszolgáltatást, mint ahogy Nepálba tették a tüntetők. Mindenki hozzon egy mogyorófavesszőt vagy egy botot.

Vagyis nyíltan erőszakra és lincselésre buzdítanak.

A gyűlöletcsoportnak van egy weboldala is, amin egy videót is közzétettek a nepáli zavargásokról, ahol őrjöngve támad a csőcselék, botokkal, és husángokkal.

A gyűlölködő tiszásokat az sem érdekli, hogy Farkas Sándor betegsége miatt már hónapokkal ezelőtt lemondott az Agrárminisztériumban betöltött államtitkári megbízatásáról.

A cs3.hu megjegyzi, hogy eddig csak verbálisan fenyegettek, most azonban már tettlegességre buzdítanak. Hozzátették, hogy a Tisza Pártot támogató helyi szennyoldalon ma már mindennapos szintre emelték az uszítást. Olyan kommentek és posztok jelennek meg, amelyekben felakasztással, autó után kötözéssel, tégladobálással fenyegetik azokat, akik más politikai véleményen vannak. Az emberi méltóságot teljesen sárba tiporva odáig jutottak, hogy egy, még élő országgyűlési képviselő sírjára akarnak vizelni – utalva arra, hogy a halálát kívánják.

A Tisza Párt rendezvényein egyébként rendszeresen lépnek fel azokkal szemben, akik mást gondolnak a világról, mint Magyar Péter.

A tiszások Kötcsén akasztással fenyegették a közmédia stábját, egész nap inzultálták és verbálisan zaklatták Császár Attila riportert és kollégáit. A délután azonban egy csoport odáig fajult, hogy akasztással kezdett fenyegetőzni. Az M1 stábját egy háromgyermekes édesanya vette védelmébe, akibe a Tisza-szimpatizánsok ezek után szintén belekötöttek.

A csecsemőjét a karján tartó asszony elleni támadás elhárítására a rendőröknek kellett közbelépniük. Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének személyi operatőre instruálta az akasztással fenyegetőző tiszásokat, akiket az sem zavart, hogy az agresszív jelenetsort három gyermeknek kellett végignéznie. 

Az egyik szimpatizáns ezenkívül azt is üvöltötte, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt fel kell akasztani.

A Kötcsére sereglett maroknyi tiszás a Hír TV riporterét, Futó Boglárkát is inzultálta. A Magyar Nemzet helyszíni tudósítója szemtanúja volt annak az esetnek, amikor néhányan körbevették az újságírót, aki éppen interjút készített egy résztvevővel.

Egy Tisza-hívő nő, akinek ráadásul egy többször lerepülő fehér madár is volt a vállán, elkért egy hangosbeszélőt és közvetlen közelről üvöltözött vele Futó Boglárka arcába, miután társai nagy nehezen bekapcsolták az eszközt.

Az operatőr kamerája elé zászlót lógattak be, hogy ne tudjon normális helyszíni felvételt készíteni, és végig üvöltözve, a televíziósok legközvetlenebb személyes aurájába nyomulva követték a munkájukat végző újságírókat.

A harmadik fizikai atrocitás akkor történt, amikor 

Ruszin-Szendi Romulusz fellökte Móna Márkot, a Mandiner riporterét,

 miután az újságíró a kiszivárgott többkulcsos adótervezetről szerette volna kérdezni a tokatábornokot.

Azóta pedig kiderült, hogy a bukott vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz nyilvános rendezvényen tartott előadást, fegyverrel az oldalán.

Amerikában pedig Charlie Kirk jobboldali politikai aktivista kórházba szállítását követően életét vesztette, miután rálőtt egy szélsőséges baloldali férfi Oremben, a Provo városától északra fekvő Utah Valley Egyetemen tartott rendezvényen. Kirk az amerikai konzervatív mozgalom kiemelkedő alakja volt, a fiatal konzervatívok körében rendkívül befolyásosnak számított.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.