RETRO RÁDIÓ

A SZÉP-kártya nyáron is támogatta a családok pihenését

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 28. 11:05

Augusztusban 5,5 %-kal költöttek többet a kártyabirtokosok.

A SZÉP-kártya nyáron is kiemelten támogatta a családok pihenését: augusztusban 5,5 százalékkal költöttek többet a kártyabirtokosok, mint egy évvel korábban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton az MTI-vel.

Közölték: a kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a magyar családok minél többször és minél többet tudjanak kikapcsolódásra fordítani. A SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja a családok gondtalan pihenését, miközben a hazai turizmust és a gazdaságot is erősíti. Kiemelték, hogy a SZÉP-kártya az idei nyári szezonban is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: 2025 augusztusában a kártyabirtokosok összesen 49,1 milliárd forintot költöttek kártyáikról, ami 5,5 százalékkal volt több az előző év azonos időszakához képest. Ezáltal a SZÉP-kártya is hozzájárult ahhoz, hogy augusztusban közel 2,8 millió vendég 7,3 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi szálláshelyeken, ami új csúcsnak számít az év ezen hónapjában. Idén augusztusban a SZÉP-kártya feltöltések összértéke több mint 26,5 milliárd forintot tett ki, míg a kártyabirtokosok összesen 49,1 milliárd forintot költöttek SZÉP-kártyáikról, 5,5 százalékkal többet, mint 2024 augusztusában. Az év nyolcadik hónapjában az elfogadóhelyek száma is tovább bővült, így a kártyabirtokosok már több mint 160 ezer helyszínen használhatják SZÉP-kártyájukat, ami 8,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva - közölte a tárca.

 A legtöbb bevételt augusztusban is a balatoni szálláshelyek köszönhették a SZÉP-kártyának, ott a belföldi szálláshelyi költések 9,8 százalékát ez a fizetőeszköz biztosította. Bevételeiket legnagyobb arányban a Sopron-Fertő turisztikai térségben köszönhették a szálláshelyek a SZÉP-kártyának, ahol ebben az időszakban a hazai vendégektől származó szálláshelyi bevételek 16,3 százalékát SZÉP-kártyával egyenlítették ki. A szálláshelyi SZÉP-kártyás költések augusztusban Budapesten nőttek a legnagyobb mértékben 26,1 százalékkal. Az NGM közlése szerint a SZÉP-kártya a nyári szezonban is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: 2025 augusztusában közel 2,8 millió vendég érkezett a hazai szálláshelyekre, 5,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. 

A belföldi vendégek száma közel 1,5 millió volt, ami a tavalyihoz képest 1 százalékos növekedést jelent. A vendégéjszakák száma elérte a 7,3 milliót, ebből a belföldi vendégek közel 4 millió éjszakát töltöttek a szálláshelyeken. A kormány célja, hogy a SZÉP-kártya minél több magyar család belföldi kikapcsolódását támogassa. Az év első nyolc hónapjában a SZÉP-kártya feltöltések összértéke meghaladta a 310 milliárd forintot, ez 5,6 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának eredményét. A SZÉP-kártyáról történő költések összértéke 327,8 milliárd forintot tett ki, ami 2024 január-augusztusához képest 10,7 százalékkal volt magasabb - írta az NGM.


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.