RETRO RÁDIÓ

A belgák elismerik a palesztin államot

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 02. 18:40

Bizonyos feltételekkel.

Maxime Prévot belga külügyminiszter kedden bejelentette, hogy országa szeptember végén, az ENSZ Közgyűlésében el fogja ismerni a palesztin államiságot, bizonyos feltételekkel.

„Belgium az ENSZ ülésszakán elismeri Palesztinát” – írta Prévot az X közösségi platformon közzétett bejegyzésében, és hozzátette, hogy határozott lépéseket tesznek majd az izraeli kormánnyal szemben, valamint az „antiszemitizmus vagy a Hamász (palesztin terrorszervezet) dicsőítése” ellen.

Prévot indoklásában a „palesztin, különösen a gázai humanitárius tragédiát”, valamint „az Izrael által, a nemzetközi jogot megsértve elkövetett erőszakot” említette, és hozzátette hogy Izrael nem akadályozta meg a népirtás kockázatának kialakulását.

 

„Ez nem az izraeli nép szankcionálásáról szól, hanem arról, hogy megerősítsük: kormányuk tiszteletben tartja a nemzetközi és humanitárius jogot, és lépéseket tegyünk a helyzet megváltoztatására a terepen”

– írta.

Prévot hangsúlyozta: a palesztin államiság elismerésének hivatalossá tétele királyi rendelet által csak akkor történik meg, ha az utolsó izraeli túszt is szabadon engedték, és a Hamász többé nem gyakorol semmilyen ellenőrzést Palesztina felett.

A friss döntéseket részletezve a belga kormány közölte azt is: 12,5 millió euró többlettámogatást biztosítanak humanitárius célokra, kiegészítve az idei évben már megítélt 7 millió eurót. A flamand kormány ezen felül 350 ezer euróval támogatja az ENSZ Világélelmezési Programját a legsürgetőbb szükségletek fedezésére. Belgium vállalta, hogy segíti a súlyos beteg palesztin gyermekek evakuálását. Az élelmiszersegélyek igazságos elosztása és a lakosság védelme érdekében a belga kormány az ENSZ békefenntartó erőinek bevetését sürgeti Gázában.

Emellett a kormány pénzügyi korlátozásokat, vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat vet ki az erőszakot alkalmazó izraeli telepesekkel és a Hamász vezetőivel szemben.

Az elhatározott szankciók Itamár Bengvír és Becalel Szmotrics izraeli minisztert is érintik.

A belga kormány továbbá az EU-ban fegyverembargót és az Izraellel kötött társulási megállapodás részleges felfüggesztését szorgalmazza, és szigorítja saját az ország exportját Izraelbe.

A flamand kereskedelmi képviselet Tel-Avivban ugyan nem zár be, de tevékenységeit korlátozzák: nem működhet együtt a megszállt területeken jelen lévő cégekkel, nem ösztönözhet védelmi ipari kapcsolatokat, és később részt vállalhat a palesztin területek újjáépítésében. Betiltani készülnek az izraeli telepesek által előállított áruk importját is.

Belgium ezzel csatlakozik többek között Franciaország és az Egyesült Királyság ígéretéhez.

Nagy-Britannia azon terve, hogy elismeri a palesztin államot szeptemberben, a radikális iszlamista Hamászt jutalmazza és csak árt a tűzszüneti törekvéseknek a Gázai övezetben – írta korábban az izraeli külügyminisztérium az X-en.

„Izrael visszautasítja az Egyesült Királyság miniszterelnökének nyilatkozatát” – olvasható az izraeli diplomáciai tárca bejegyzésében.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is megszólalt az ügyben. Mint mondta, Keir Starmer brit miniszterelnök megjutalmazta „a Hamász szörnyű terrorizmusát és megbüntette annak áldozatait”.

„Ma egy dzsihadista állam Izrael határán, holnap már Nagy-Britanniát fogja fenyegetni”

– hangsúlyozta az izraeli kormányfő.

Keir Starmer brit miniszterelnök kedden jelentette be, hogy Nagy-Britannia szeptemberben elismeri a palesztin államot, ha Izrael addig nem egyezik bele a gázai tűzszünetbe és nem tesz érdemi lépéseket a Gázában kialakult „rettenetes állapotok” megszüntetésére, nem teszi egyértelművé, hogy tartózkodik ciszjordániai területek annektálásától és nem kötelezi el magát egy olyan hosszú távú békefolyamat mellett, amely elvezet a kétállami megoldáshoz.

Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter kedden egy kongresszuson a Gázai övezet ismételt megszállását követelte. A térségből történt izraeli kivonulás 20. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen a tárcavezető úgy fogalmazott, hogy a part menti térség „Izrael elkülöníthetetlen részét képezi”.

2005-ben több mint 8000 izraeli telepest és katonát evakuáltak a térségből.

„Ki gondolta volna 20 éve, hogy a Gázai övezet olyan lesz, mint most?” – vetette fel Szmotrics és jelezte, hogy ismét megvannak az előfeltételei a térség újbóli betelepítésének. „Az, hogy még mindig a kormányban vagyok, valószínűleg azért van, mert jó okaim vannak azt hinni, hogy pozitív dolgok fognak történni” – tette hozzá.

Az amerikai külügyminisztérium visszavonta Mahmúd Abbász palesztin elnök és 80 másik tisztviselő vízumát, így nem vehetnek részt az ENSZ szeptemberi közgyűlésén New Yorkban – írja a Sky News. Egy amerikai szenátor szerint az érintettek pénzt fizetnek a terroristáknak azért, hogy civileket, köztük Izraelben élő amerikaiakat öljenek meg, ezért nincs helyük az Egyesült Államokban.

Az Egyesült Államok külügyminisztere, Marco Rubio közölte, hogy a Palesztin Hatóság (PA) és a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) delegációjának tagjait megfosztották vízumuktól, mások pedig nem is igényelhetnek amerikai beutazási engedélyt. A washingtoni külügyminisztérium szerint ezzel a lépéssel felelősségre vonják a palesztin szervezeteket azért, mert „nem tartják be vállalásaikat, és aláássák a béke kilátásait”.

A közleményben hangsúlyozták:

ahhoz, hogy a Palesztin Hatóság és a PFSZ békepartnerként legyen kezelhető, „következetesen el kell utasítaniuk a terrorizmust, valamint meg kell szüntetniük a terrorizmusra való buzdítást az oktatásban, ahogyan azt az amerikai jog előírja, és ahogyan azt a PFSZ korábban megígérte”.

Tom Cotton republikánus szenátor az X-en azt írta, hogy „a Palesztin Hatóság és a Palesztin Felszabadítási Szervezet pénzt fizet a terroristáknak, hogy civileket, köztük Izraelben élő amerikaiakat öljenek meg. Azoknak a terroristáknak, akik ezt a pénzt a gyilkolásért-rendszert működtetik, nincs helyük az Egyesült Államokban.”

A Sky News beszámolója szerint több amerikai szövetséges – köztük Franciaország, Málta és Ausztrália – szeptemberben elismeri Palesztinát államként az ENSZ közgyűlésén.

Kanada és az Egyesült Királyság szintén hasonló lépést fontolgat, feltéve, ha Izrael nem teljesít bizonyos feltételeket.

Az izraeli hadsereg pénteken Gáza legnagyobb városát veszélyes harci övezetté nyilvánította, és megindította előre tervezett offenzíváját, amely nemzetközi bírálatot váltott ki. Izland, Írország, Luxemburg, Norvégia, Szlovénia és Spanyolország külügyminiszterei közös nyilatkozatban figyelmeztettek arra, hogy a műveletek „elviselhetetlen számú ártatlan civil halálát” okozzák majd.

Rijád Manszúr, a palesztin ENSZ-nagykövet közölte, hogy Mahmúd Abbász eredetileg személyesen vezette volna a delegációt, felszólalt volna a közgyűlés szeptember 23-án kezdődő általános vitáján, és részt vett volna a Franciaország és Szaúd-Arábia által szervezett, kétállami megoldásról szóló magas szintű találkozón is.

A Palesztin Hatóság nyilatkozatában „mély sajnálatát és megdöbbenését” fejezte ki a döntés miatt, amelyet „az Egyesült Államok vállalásainak megsértéseként” és „a nemzetközi joggal ellentétes lépésként” értékelt. Az ENSZ szóvivője, Stéphane Dujarric jelezte: a világszervezet tisztázást kér az ügyben, és reméli, hogy rendeződik a helyzet.

A külügyminisztérium ugyanakkor hozzátette: a Palesztin Hatóság ENSZ-missziója, amelynek tagjai állandó jelleggel New Yorkban tartózkodnak, nem érintett a mostani korlátozásokban.

A vonatkozó 1947-es ENSZ-egyezmény általánosságban kötelezi az Egyesült Államokat a diplomaták beutazásának engedélyezésére, Washington azonban biztonsági, szélsőségességi és külpolitikai okokra hivatkozva megtagadhatja a vízumokat.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.