RETRO RÁDIÓ

22 000 magyar katona tart átfogó gyakorlatot

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 09. 07. 07:44

Mintha "dróntámadás" érte volna Magyarországot.

Szeptember első hetében megkezdődött az Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nevű nagyszabású országvédelmi gyakorlat, amely az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete – tudatta a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az előre tervezett, NATO-keretek közt megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat során hat héten keresztül mintegy 22 ezer katona – hivatásosok és tartalékosok egyaránt – vonul fel az ország több pontján számos komplex műveletben részt véve.

A gyakorlat végrehajtása kapcsán – csapatmozgások és eszközátcsoportosítások miatt – továbbra is fokozott közúti, vasúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján. Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlathoz kapcsolódóan, Fajsz-Dombori térségében végrehajtott katonai manőver miatt közúton végrehajtott eszköz-átcsoportosításra kell számítani szeptember 8. és 10. között – olvasható a közleményben.

A HM közlése szerint az említett időszakban katonai gépjárművekből álló menetoszlopok közlekedésére kell számítani Szentes – Kiskunfélegyháza – Fülöpjakab – Jakabszállás – Soltvadkert – Kiskőrös – Öregcsertő – Drágszél – Miske – Fajsz, valamint a Szentes – Kiskunfélegyháza – Fülöpjakab – Jakabszállás – Soltvadkert – Kecel – Császártöltés – Sükösd – Dusnok – Fajsz útvonalakon és vissza.

Szeptember 7-én az MH 1. Tűzszerész és Folyamőrezred is megkezdi átcsoportosítását 2 db aknamentesítő hajóval és 29 fővel aznap Bajáig, ahonnan szeptember 8-án és 9-én a Baja-Fajsz folyami útvonalon mozogva a honvédség erőinek dunai átkelését biztosítják Dombori-Fajsz térségében.

A két aknamentesítő hajó szeptember 10-én visszacsoportosítást hajt végre az MH Hadikikötőbe – közölte a minisztérium.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tervezett, NATO keretek közt megrendezett, összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlatról szólva azt mondta:

az Adaptive Hussars 2025 a rendszerváltoztatás óta a legnagyobb, a legkomplexebb és a legösszetettebb katonai gyakorlat.

A honvédelmi miniszter tájékoztatása szerint hat héten keresztül mintegy 22 ezer katona – hivatásosok és tartalékosok egyaránt – vonul fel az ország több pontján számos komplex műveletben részt véve.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta egyrészt a gyakorlat összhaderőnemi jellegét – azaz azt, hogy a teljes Magyar Honvédség, annak minden alakulata és a legtöbb eszköze részt vesz rajta -, valamint azt, hogy összkormányzati keretek között hajtják végre, hiszen ha valamikor az ország védelmére lenne szükség, akkor is a kormányzattal és a közigazgatással kellene együttműködni.

A honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy tervezett gyakorlatról van szó. Az elmúlt évtized a magyar haderőfejlesztésről szól, ennek különböző fázisai vannak, és a gyakorlat egyfajta visszaellenőrzése a folyamatnak – tette hozzá.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf megjegyezte: az Adaptive Hussars 2025 gyakorlatot NATO keretek között rendezik, illeszkedve a NATO vezetésirányítási rendszerébe, a partnerországok támogatásával, sőt a szlovák és amerikai katonák részvételével többnemzeti jelleget is ölt.

A helyszíni tájékoztatás szerint a pénteki hajmáskéri bemutatón Hódmezővásárhelyről áttelepült Lynx gyalogsági harcjárműveket rakodtak le egy vasúti szerelvényről földi és légi biztosítás mellett, valamint szimuláltak egy ellenséges dróntámadást is.

22 ezer katona vesz részt, útlezárások és köröző helikopterek várhatóak

Az Adaptive Hussars 2025 összhaderőnemi gyakorlatban 22 ezer hivatásos és tartalékos katona vesz részt hat héten keresztül – mondta a honvédelmi miniszter Facebook-oldalára pénteken feltöltött videójában.

Mint mondta, a védelmi gyakorlatban arra készülnek fel, hogy ha Magyarországot fegyveres támadás érné, akkor azt az országhatáron belül hogyan hárítanák el. Megjegyezte: a gyakorlat összkormányzati is, mert nemcsak a honvédség, hanem a közigazgatás is részt vesz benne.

Kiemelte továbbá: „ahhoz, hogy a Magyar Honvédség sikeresen tudjon műveleteket végrehajtani, a magyar kormányzat számos elemének, igazgatási egységének a közreműködésére szükség van”.

A miniszter elmondta azt is, a gyakorlatban 22 ezer – hivatásos és tartalékos – katona vesz részt, hat héten keresztül.

Ezért az ország több pontján láthatjuk majd a helikoptereket körözni, útlezárások lesznek, mozog a hadsereg, de ez a hadseregnek egy nagyon fontos tulajdonsága és feltétele annak, hogy a magyar emberek biztonságban érezhessék magukat, hogy minden eshetőségre felkészültek legyünk” – jelentette ki a miniszter a videóban.

az Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat, amely a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete – idézi a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteki közleménye Böröndi Gábor vezérezredest, a Honvéd Vezérkar főnökét.

A nemzeti és szövetségi szinten is megmérettetést jelentő gyakorlat október közepéig tart. A következő másfél hónap alatt a NATO védelmi keretein nyugvó gyakorlaton kitalált eseményeken alapuló helyzetekre reagálva olyan mechanizmusokat aktiválnak, amelyek a katonai feladatok összkormányzati előkészítését és támogatását célozzák meg – mondta a vezérezredes.

Hangsúlyozta:

a fiktív forgatókönyv alapján tervezett katonai manőverekben és mozgásokban a Magyar Honvédség egésze, továbbá a Magyarországon települt NATO vezetési elemek és alakulatok is részt vesznek.

Az ország több vármegyéjére kiterjedő feladatok végrehajtásába a hivatásos és szerződéses katonák mellett több mint 2000 fős tartalékos állományt is bevon a honvédség, de más NATO-tagállamok erői is aktívan bekapcsolódnak majd.

A magyar haderő megszervezi az ország fegyveres védelmét, előkészíti az itt állomásozó és ide érkező, illetve az ország területén átvonuló szövetséges csapatok fogadását, ellátását és továbbindítását az észak-atlanti szövetség Magyarországra települt erőivel, továbbá az állami közigazgatás és védelmi igazgatás szerveivel közös együttműködésben.

A következő hetekben központi és helyőrségi felkészítéseket tartanak, köztük Lynx gyalogsági harcjárművek, Leopard 2A7HU harckocsik és PzH önjáró lövegek gyakorlatát, éleslövészeteket és menetgyakorlatokat, forgó- és merevszárnyas repülők manővereit, ejtőernyős ugrásokat – közölte a vezérkarfőnök.

Fokozott hanghatás, csapatmozgások várhatóak

A központi gyakorlatok körzetébe és helyőrségi gyakorlóterekre való csapatmozgások és eszközátcsoportosítások miatt fokozott közúti, vasúti, illetve légijármű-forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítania a lakosságnak.

Ezekről minden esetben előzetesen tájékoztatják az állampolgárokat – tette hozzá Böröndi Gábor a közlemény szerint.

 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.