
Vonat elé lökött egy szír migráns Németországban egy 16 éves lányt
Bosszúból mert elutasították a menedékkérelmét.
16 éves lány ütött el egy tehervonat néhány napja a németországi Friedland állomásán, most fordulatot vett az ügy: a rendőrség letartóztatott egy 31 éves iraki férfit, akinek DNS-nyomait megtalálták az áldozat testén. A gyanú szerint a férfi szándékosan lökte a vonat elé a fiatalt, írta meg a Bild.
Mintegy két héttel egy 16 éves lány halála után, amely a németországi Alsó-Szászországban, Friedland vasútállomásán történt, a rendőrség letartóztatott egy 31 éves gyanúsítottat az ügyben. A lányt augusztus 11-én egy beérkező tehervonat ütötte el, és a helyszínen életét vesztette. A hatóságok kezdetben balesetre gyanakodtak, most azonban fordulat történt az ügyben.
A nyomozók a tinédzser jobb vállán egyértelmű DNS-nyomokat találtak, amelyek a most őrizetbe vett iraki férfihoz köthetők. A gyanú szerint a férfi szándékosan lökte a vonat elé a lányt – közölte pénteken az ügyészség.
„Jelentős mennyiségű DNS-t találtunk” – mondta Andreas Buck vezető ügyész a Bildnek.
Olyan mennyiséget, ami kizárja, hogy pusztán egy könnyű érintkezés során került volna oda. Ez csak erőteljesebb fizikai kontaktus révén történhetett. Ebből alakult ki a megalapozott gyanú
– tette hozzá.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a rendőrséget közvetlenül a lány halála előtt kihívták az állomásra egy zavartan viselkedő férfi miatt. A kiérkező rendőrök három személyt találtak ott, köztük a későbbi gyanúsítottat is, aki a beszámolók szerint a sínekhez vezette őket, ahol a fiatal lány már élettelenül feküdt. A férfi tagadta, hogy köze lenne a történtekhez. Egy önkéntes alkoholszondás vizsgálaton 1,35 ezrelékes véralkoholszintet mértek nála. Mivel ekkor még nem állt rendelkezésre bizonyíték, a férfit akkor elengedték. A döntő fordulatot most a DNS-leletek hozták meg.
Az iraki férfi menedékkérelmét elutasították
A gyanúsított iraki férfi menedékkérelmét 2022 decemberében elutasították. A kiutasítása Litvániába 2025 márciusa óta lehetséges lett volna. Júliusban helyettesítő szabadságvesztést töltött le, mert nem fizette be a kiszabott pénzbírságot. Ezt követően a bevándorlási hivatal kitoloncolási őrizetet kezdeményezett, de ezt a hannoveri bíróság elutasította. Ezután a férfi Friedlandban újabb menedékkérelmet nyújtott be.
A gyanúsított a kihallgatáson élt a hallgatás jogával. Az ügyészség kérésére a bíróság elrendelte a pszichiátriai intézeti elhelyezését, nem előzetes letartóztatásba került. Ennek oka, hogy a férfi a bűncselekmény napján pszichés zavartság jeleit mutatta. Korábban paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála.
Jelenleg nem lehet tudni, hogy elítélése esetén börtönbüntetés vár rá, vagy tartósan pszichiátriai kezelésre szorul. Az elmúlt napokban a rendőrség arra figyelmeztetett, hogy az emberek ne terjesszenek spekulációkat a közösségi médiában. A szélsőjobboldali AfD párt egyik helyi szervezete például már a gyilkosság lehetőségét is felvetette.
Ez már a sokadik eset Németországban amikor migránsok löknek a vonat elé németeket.
Ez a fajta gyilkossági kísérlet bevett szokás
Korábban egy 27 éves szíriai férfi a németországi Észak-Rajna–Vesztfália tartományban található Märkischer Kreisban a vasútállomáson ugyancsak a sínek közé lökött egy fiatal lányt. A 16 éves tinédzsert lesből támadta meg az illegális bevándorló férfi. A rendőrség megerősítette az információt a lányt ért támadásról.
A jelentés szerint a lány a Dortmundba tartó regionális gyorsvonatról szállt le, a migráns ekkor hirtelen belökte a sínek közé. A szemtanúk azt mondták, hogy a támadó először az áldozata után ugrott, egy ideig a sínhez szorította, majd visszamászott a peronra, és mintha semmi sem történt volna, visszaszállt a vonatra.
A többi utas azonnal a megtámadott lány segítségére sietett, miközben a migránst bezárták a vonat egyik fülkéjébe a rendőrök kiérkezéséig. A sajtónak eleinte nem akartak információt adni a támadó nemzetiségéről, végül a média nyomására másnap elismerték, hogy egy szíriai férfiról van szó. Arra a kérdésre azonban azóta sem tudni a választ, hogy korábban is intézkedtek-e a migráns ellen.
A szerencsétlenül járt lány elmondása alapján nem ismerték egymást a támadójával, tehát az erőszakos támadó véletlenszerűen választotta ki őt.
A szír férfit végül börtön helyett pszichiátriai kezelésre küldték, mert a rendőrség szerint nem volt beszámítható állapotban a támadáskor.
Szintén vonat elé lökött egy anyát gyermekével a németországi Frankfurt főpályaudvarán egy eritreai migráns, a nyolcéves kisfiú meghalt, a támadót elfogták.
Az áldozat édesanyja még el tudott menekülni a vágányra érkező InterCity Express (ICE) nagysebességű vonat elől, a kisfiú viszont a szerelvény alá került és szörnyethalt.

Rendőrök a németországi Frankfurt főpályaudvarán, ahol egy nyolcéves kisfiú életét vesztette, miután egy férfi anyjával együtt egy vonat elé lökte 2019. július 29-énForrás: MTI/EPA/Armando Babani
A feltételezett elkövető egy 40 éves férfi, a rendőrség tájékoztatása szerint az afrikai Eritrea állampolgára. A nyomozás első megállapításai szerint szándékosan lökhette a sínek közé a 40 éves nőt és gyermekét, és megpróbált letaszítani egy harmadik embert is, akinek sikerült elhárítania a támadást.
A sötét ruhát viselő támadó megpróbált elmenekülni, a pályaudvar közvetlen közelében járókelők üldözőbe vették, leteperték és átadták a rendőröknek. Emberölés és emberölés kísérletének gyanúja miatt indítottak eljárást ellene.







