RETRO RÁDIÓ

Végre van esély a békére, de a háború még dúl

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 19. 14:22

Négy frontszakaszon törtek előre az oroszok.

Az orosz hadsereg 10 rakétát és 270 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen keddre virradóra, a támadásban sokan megsebesültek, 16 helyszínen célba találtak a csapásmérő eszközök, több esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat – közölték katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.

Az ukrán légierő parancsnokságának kedd reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg 5 szárnyas, valamint 5 ballisztikus rakétával és 270 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadt ukrajnai célpontokat. A hivatalos közlemény szerint a légvédelem 6 szárnyas rakétát és 230 drónt semmisített meg. Tizenhárom helyszínen 4 rakéta és 40 drón célba talált, 3 esetben pedig a lelőtt támadóeszközök lezuhanó roncsai okoztak károkat.

Az orosz csapatok augusztus 19-én éjjel tömeges légitámadást indítottak a közép-ukrajnai Poltava megye ellen – két járásban becsapódásokat észleltek, a támadás következtében több mint 1500 előfizető maradt áram nélkül – jelentette Volodimir Kohut katonai kormányzó Telegram-bejegyzése alapján az Ukrajinszka Pravda hírportál. A támadás nem követelt áldozatokat és senki sem sebesült meg, a katasztrófavédők és az energetikai szakemberek a támadás következményeinek felszámolásán dolgoznak – fűzte hozzá a megyevezető.

Ugyanakkor Kremencsuk polgármesterére, Vitalij Maleckijre hivatkozva az Unian hírügynökség azt közölte, hogy a városban több tucat robbanás történt, és az energetikai és közlekedési infrastruktúra volt a célkeresztben.

„Ugyanabban az időben, amikor Putyin telefonon biztosította Trumpot, hogy békét akar, és amikor Volodimir Zelenszkij elnök a Fehér Házban tárgyalt az európai vezetőkkel a méltányos békéről, Putyin serege újabb tömeges támadást indított Kremencsuk ellen. A világ ismét meggyőződött arról, hogy Putyin nem akar békét, hanem Ukrajna megsemmisítésére törekszik”

– hangsúlyozta a város polgármestere.

Két felnőtt és két gyermek megsérült egy magánlakást ért becsapódásban a Harkiv megyei Lozove városban – jelentette a hivatalos Telegram-csatornáján Szerhij Zelenszkij polgármester.

Keddre virradóra Oleg Hrihorov, Szumi megye katonai kormányzója a közösségi oldalain bejelentette, hogy egy drón lakóházat talált el a megyeszékhely közelében. A becsapódás következtében az épület kigyulladt, az előzetes információk szerint áldozatok is vannak.

A Donyec-medencében harcoló ukrán fegyveres egységeket üzemanyaggal ellátó olajfinomítóra mért csapást nagy hatótávolságú precíziós fegyverekkel és drónokkal az orosz hadsereg – közölte kedden a moszkvai védelmi minisztérium.

A tárca a megsemmisített katonai célpontok és haditechnikai eszközök között felsorolt fel több rakétatüzérségi, üzemanyag-, lőszer- és hadianyagraktárt, egy nagy hatótávolságú drónokat összeszerelő műhelyt, egy harckocsit és 17 egyéb páncélozott harcjárművet, egy vontatott 155 milliéteres löveget, három irányított légibombát, egy HIMARS rakétát, továbbá 117 repülőgéptípusú drónt.

A hadijelentés értelmében

az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előre tudott törni,

a „különleges hadművelet” övezetében mintegy 1370 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és orosz régiók településeiről is jelentettek kedden ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Újabb, a béke felé tett lépésnek nevezte a hétfői washingtoni tárgyalásokat Ukrajnáról Jan Lipavsky cseh külügyminiszter. Eljött az ideje annak, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő befejezze a rakéták kilövését, s leüljön a tárgyalóasztalhoz – vélekedett a politikus.

Martin Dvorák európai ügyekért felelős cseh miniszter úgy véli, hogy a washingtoni találkozó ugyan nem hozott áttörést Ukrajna kérdésében, de nagyon fontos volt. „Az Ukrajna elleni orosz támadás kezdete óta mindnyájan ennek befejezését szeretnénk. Ezt Vlagyimir Putyin azonnal megtehetné, hiszen az agressziót ő kezdeményezte. Egyelőre azonban más utakat kell keresnünk” – mondta újságíróknak Martin Dvorák.

Szerinte a washingtoni találkozó nem hozott áttörést, de nagyon fontos volt. „Elhangzott, hogy az Egyesült Államok és az európai államok készek biztonsági garanciákat adni Ukrajnának, beleértve az amerikai katonák jelenlétét is. Közelebbre került Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij személyes találkozójának a lehetősége is Donald Trump részvételével” – mutatott rá a miniszter.

Martin Dvorák úgy látja, hogy az igazságos és tartós ukrajnai béke érdekében

továbbra is nyomást kell gyakorolni Oroszországra.

„A bármiféle orosz területi követelésekkel elsősorban az ukránoknak kell egyetérteniük. Az ő országukról van szó, nekik kell dönteniük. Addig azonban továbbra is támogatnunk kell az ukránokat” – hangsúlyozta az európai ügyekért felelős cseh miniszter kedden Prágában.

Nem osztja Donald Trump amerikai elnök derűlátását a békeszerződés megkötésének lehetőségéről Emmanuel Macron. A francia elnök erről az amerikai NBC News csatornának beszélt.

„Ha megnézem a helyzetet és a tényeket, nem látom, hogy Putyin elnök most békét akarna, de talán túl borúlátó vagyok” – nyilatkozta a francia államfő. Emmanuel Macron egy másik keddi interjúban arról beszélt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „egy ragadozó, egy ogre a küszöbünkön, akinek folyamatosan ennie kell a saját túlélése érdekében”.

A francia elnök az LCI csatornának elmondta: 2007-2008 (a grúziai orosz beavatkozás) óta Putyin ritkán tartotta be ígéreteit. Folyamatosan destabilizáló erő volt, és megpróbálta felülvizsgálni a határokat, hogy kiterjessze hatalmát.

A francia államfő úgy vélte, hogy „Oroszország tartósan destabilizáló erővé és potenciális fenyegetéssé vált sokunk számára”. Hozzátette: egy ország, amely költségvetésének 40 százalékát katonai célú felszerelésekre költi és több mint 1,3 milliós hadsereget mozgósított, nem fog egyik napról a másikra visszatérni a békéhez és a nyitott demokratikus rendszerhez. Emmanuel Macron szerint Oroszország fenyegetést jelent az európaiak számára. „Nem szabad naivnak lennünk” – vélekedett.

A washingtoni tanácskozáson jelen volt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Mark Rutte NATO-főtitkár, Emmanuel Macron francia és Alexander Stubb finn elnök, Giorgia Meloni olasz és Keir Starmer brit miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az előzetes nyilatkozatok szerint a találkozón Zelenszkij és európai szövetségesei tűzszünetet sürgettek és biztonsági garanciákat kértek Ukrajna számára.

Ursula von der Leyen a megbeszélést követően arról tett közzé üzenetet, hogy fontos pillanathoz érkeztek az ukrajnai háború rendezését illetően. Mint fogalmazott, szövetségesekként és az ukrajnai és európai béke barátaiként utaztak az amerikai fővárosba. Donald Trump egy közösségi bejegyzésben arról számolt be, hogy telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Hozzátette: jó találkozót tartottak az európai vezetőkkel, és ezen egyebek között az összehangolt biztonsági garanciákat vitatták meg.

António Costa, az Európai Tanács elnöke eközben Brüsszelben közölte, hogy keddre összehívta az EU-tagországok állam- és kormányfőinek online megbeszélését a washingtoni tárgyalásokon született eredmények megvitatására.

Trump szerint elérhetővé vált egy békemegállapodás

Donald Trump elmondta, hogy elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására, amelyről az európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén beszélt az amerikai elnök.

Az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy mindenki előnyben részesítene ugyan egy haladéktalan tűzszünetet, ám ő derűlátó, hogy hosszabb távra ható megállapodást érhetnek el. Donald Trump elmondta, sikerült számos kérdést lefedni a Volodimir Zelenszkijjel tartott kétoldalú megbeszélésén. Trump hangsúlyozta, hogy az ukrán vezetővel tartott megbeszélése nyomán sikeresnek ítéli a napot, s következő lépésként megpróbál összehozni egy háromoldalú csúcstalálkozót Zelenszkij és Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével.

Az amerikai elnök beszélt arról is, hogy várakozásai szerint Putyin elenged további, több mint ezer ukrán hadifoglyot, amint sikerül megállapodni egy háromoldalú találkozóról. Mint fogalmazott: „Azt hiszem, látni fogják, hogy Putyin elnök is nagyon szeretne tenni valamit. (…) Tudom, hogy több mint ezer fogoly van, és tudom, hogy szabadon fogják őket engedni, talán nagyon hamar.” Emlékeztetett arra, hogy Alaszkában tartott augusztus 15-i találkozójukon az orosz elnök elfogadta, hogy lesznek biztonsági garanciák Ukrajna számára, bármilyen békemegállapodás is szülessen.

„Putyin elnök nagyon jelentős lépésként beleegyezett abba, hogy Oroszország biztonsági garanciákat fogadjon el Ukrajna számára, és ez az egyik legfontosabb pont, amelyet figyelembe kell vennünk, és ezt a tárgyalások során meg fogjuk fontolni”

– szögezte le Trump, hozzátéve, „úgy gondolom, hogy az európai nemzetek fogják viselni a terhek nagy részét. Mi segíteni fogunk nekik”.
Zelenszkij hozzászólásában arról beszélt, hogy az amerikai elnökkel folytatott megbeszélésének kiemelt témái az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák és a humanitárius kérdések voltak. „Nagyon jó beszélgetés volt, nagyon érzékeny témákról beszéltünk. Az első a biztonsági garanciák. (…) Nagyon fontos, hogy az Egyesült Államok ilyen jelzést küldjön, és kész biztonsági garanciákat adni” – közölte az ukrán vezető. Megerősítette, hogy a fogolycserék kérdését is megvitatták.

Friedrich Merz német kancellár tűzszünetet sürgetett, mondván, hogy enélkül nem tudja elképzelni a béketárgyalásokat. „Dolgozzunk ezen, és gyakoroljunk nyomást Oroszországra” – mondta. Emmanuel Macron francia elnök pedig Trump elnök háromoldalú találkozóra vonatkozó felvetésére reagálva négyoldalú találkozót szorgalmazott az európaiak részvételével.

„Úgy gondolom, hogy ennek folytatásaként négyoldalú találkozóra lenne szükségünk, mert amikor biztonsági garanciákról beszélünk, akkor az egész európai kontinens biztonságáról beszélünk”

– érvelt a francia elnök.

Megkezdték Putyin és Zelenszkij találkozójának előkészítését

Donald Trump magyar idő szerint hétfő este a Truth Social nevű közösségi felületen arról számolt be, hogy megkezdték a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozójának előkészítését.

Az amerikai elnök közölte, hogy az európai vezetőkkel folytatott nagyon jó megbeszéléseit követően felhívta orosz hivatali partnerét, és megkezdték Putyin és Zelenszkij találkozójának előkészítését egy még meghatározásra váró helyszínen. Hozzátette, hogy ezt követően fognak háromoldalú találkozót tartani már az ő részvételével.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.