
Ursula von der Leyen elkíséri Zelenszkijt Washingtonba
De mások is készülődnek.
Több európai ország állam-, illetve kormányfője bejelentette vasárnap, hogy jelen lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Donald Trump amerikai elnökkel Washingtonban tartandó tárgyalásain. Friedrich Merz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, Alexander Stubb finn államfő és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is közölte, hogy elutazik a hétfői találkozóra.
A német kormány közleményt adott ki, amelyben bejelentette Merz részvételét. „A tárgyalások egyebek között a biztonsági garanciákról, a területi kérdésekről és Ukrajna további támogatásáról fognak szólni az orosz agresszió elleni védekezés jegyében. Ez magában foglalja a szankciók fenntartását is” – fogalmaztak a közleményben.
Ursula von der Leyen szintén bejelentette, hogy részt vesz a Fehér Házban tartandó találkozón.
Az Európai Bizottság elnöke azt is jelezte, hogy már vasárnap Brüsszelben fogadja Zelenszkijt.
Macron és Stubb hivatala szintén vasárnap közölte, hogy a francia, illetve a finn államfő is Washingtonba utazik a hétfői tárgyalásra.
A nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni, saját területére vonatkozó döntéseket csak Ukrajna hozhat – jelentették ki nyilatkozatban európai vezetők az Alaszkában szombat hajnalban befejeződött amerikai-orosz csúcstalálkozót követően.
A nyilatkozatban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár, Keir Starmer brit kormányfő, Alexander Stubb finn államfő, Donald Tusk lengyel miniszterelnök, valamint António Costa, az Európai Tanács elnöke közölte:
kora reggel Donald Trump amerikai elnök telefonon tájékoztatta őket a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott alaszkai csúcstalálkozóról.
A vezetők üdvözölték Trump elnök erőfeszítéseit az ukrajnai gyilkolás megállítására, a háború befejezésére, valamint – mint írták – az igazságos és tartós béke elérésére.
„Ahogy Trump elnök mondta: nincs megállapodás, amíg nincs mindenről megállapodás. A következő lépéseknek most Zelenszkij elnökkel folytatott további tárgyalásoknak kell lenniük” – fogalmaztak az amerikai elnök tájékoztatására hivatkozva.
Kijelentették: készen állnak arra is, hogy Trumppal és Zelenszkijjel együttműködve háromoldalú csúcstalálkozót szervezzenek európai támogatással.
„Egyértelmű számunkra, hogy Ukrajnának szilárd biztonsági garanciákkal kell rendelkeznie szuverenitásának és területi integritásának hatékony védelme érdekében. Üdvözöljük Trump elnök vonatkozó kijelentését, miszerint az Egyesült Államok kész biztonsági garanciákat adni Ukrajnának” – fogalmaztak, majd hozzátették:
nem szabad korlátozni Ukrajna fegyveres erőit vagy együttműködését más országokkal.
Oroszországnak nem lehet vétójoga Ukrajna EU-hoz és NATO-hoz vezető útjával kapcsolatban- húzták alá.
Közölték: továbbra is támogatják Ukrajnát, majd megerősítették: eltökéltek abban, hogy többet tegyenek Ukrajna erejének megőrzése, a harcok befejezése és az igazságos és tartós béke elérése érdekében.
„Amíg az öldöklés folytatódik Ukrajnában, készen állunk fenntartani a nyomást Oroszországra. Továbbra is erősítjük a szankciókat és a szélesebb körű intézkedéseket hozunk az orosz háborús gazdaság gyengítésére mindaddig, amíg nem sikerül igazságos és tartós békét elérni” – fogalmaztak a nyilatkozat aláírói, majd leszögezték: Ukrajna számíthat szolidaritásukra, miközben olyan béke elérésére törekednek, amely megvédi úgy Ukrajna, mint Európa biztonsági érdekeit.
Az európai vezetők attól tartanak, hogy a márciusi Trump–Zelenszkij csörte megismétlődhet, ezért felmerült, hogy Finnország elnöke, Alexander Stubb vagy a NATO főtitkára, Mark Rutte is elkíséri az ukrán államfőt. Mindkettőjüknek van munkakapcsolata Trumppal, így diplomáciai közvetítő szerepet tölthetnének be.
Ukrajna támogatóiban aggodalmat keltett, hogy Trump Alaszkában rendkívül baráti hangnemben tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. Az NDTV szerint az európai vezetők attól tartanak, hogy Zelenszkijt hidegebb fogadtatás éri Washingtonban, és Trump ismét területi engedményekre próbálja rákényszeríteni.
AFP-forrásokra hivatkozva a jelentés azt írja: Trump már támogatását adta egy orosz javaslathoz, amely két ukrán régió átengedését és a frontvonalak befagyasztását tartalmazza. Állítólag közölte is Zelenszkijjel, hogy a Donyeck teljes átengedése fejében Moszkva hajlandó lenne a többi frontvonal rögzítésére, de az ukrán elnök ezt elutasította.
Trump a Putyinnal folytatott „nagyon eredményes” találkozó után kijelentette: most Zelenszkijen a sor, hogy békemegállapodást kössön. Az amerikai elnök egy háromoldalú találkozót is javasolt, de Moszkva egyelőre nem erősítette meg részvételét.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel levélben fordult a Digitális Polgári Körök tagjaihoz, amelyben több erős kijelentést is tett. Beszámolója szerint a héten 500 új polgári kör alakult. A nemzetközi ügyekre kitérve Trump és Putyin találkozóját történelmi esélynek nevezte, Ukrajnát pedig azzal vádolta, hogy támadja a Magyarországot ellátó Barátság kőolajvezetéket. A miniszterelnök szerint Ukrajna nem bír magával, pedig „nem okos dolog az oroszlán bajuszát húzgálni”.
Az Index birtokába jutott levél személyes hangvételű bevezetővel kezdődött, amelyben Orbán Viktor hangsúlyozta: „A politika nem tud leállni. Hiába akarsz nyaralni, utolér. Ott lógsz a mobilodon.” A kormányfő kiemelte, hogy a kör tagjai nem várhatnak tovább, „el kellett indítani a digitális honfoglalást”, mert ha nem akarnak teret engedni annak, hogy a digitális világ kizárólag negatív, gyűlölködő, obszcén és liberális-internacionalista legyen, akkor cselekedniük kell.
Úgy fogalmazott:
„Mentsük meg a magyar digitális világot a pozitív, felebaráti és építeni akaró emberek számára.”
A miniszterelnök kifejtette, hogy egy digitális polgári kört 10 fővel lehet megalapítani, és a Digitális Polgári Körök 1. Országos Találkozója szeptember 20-án, szombaton, a Papp László Sportarénában lesz, 12 órakor.
Ezt követően a nemzetközi helyzetről is beszélt. Trump és Putyin találkozóját így értékelte:
„Magyarországnak nem igaza van, hanem igaza lesz. Megint. Történelmi idők! Történelmi esély a békére, történelmi kudarc Brüsszelben. Európa már a macskaasztalhoz sem ülhet. És tudjuk, aki nincs az asztalnál, az étlapon lesz. Mi, magyarok időben szóltunk. Nem engedtük, hogy Weber, von der Leyen és Bidenék belerántsanak bennünket a háborúba. Végig a jó oldalon álltunk. A béke oldalán.”
A miniszterelnök kiemelte, hogy a háború blokkolja a magyar gazdaságot, de ha beköszönt a béke, nekilendül a magyar gazdaság is. Hozzátette:
Ukrajna nem bír magával, a héten a Magyarországot ellátó Barátság kőolajvezetéket támadták, és „nem okos dolog az oroszlán bajuszát húzgálni.”
„A Magyarországról érkező energia nélkül egész Ukrajna leállna. Mi nem konfliktust, hanem értelmes együttműködést akarunk Ukrajnával”
– tette hozzá.
Hazai ügyekről szólva a miniszterelnök utalt a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtöki közlésére: „Az ukrán titkosszolgálatok folyamatosan kapcsolatot tartanak magyar ellenzéki politikusokkal.” Erre reagálva Orbán Viktor azt mondta:
„Újabb ukrán titkosszolgálati akció Magyarország ellen. Lassan már semmi titkos nem lesz benne, annyira nyíltan csinálják. Ukránbarát Tisza Sziget Kárpátalján! Brüsszel tapsol hozzá.
Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt, és beszántani Magyarország szuverenitását. Ehhez nekünk is lesz néhány szavunk.”
A miniszterelnök a fix 3 százalékos lakáshitel jelentőségét is kiemelte: „Fix 3 százalék. A károgók és a huhogók próbálják ezt is lefitymálni. Pedig ez igazi világszám! Saját otthont mindenkinek!” Emellett felhívta a figyelmet Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárának nyilatkozatára.
Orbán Viktor a fordulatról az amerikai külpolitikában így írt:
„Magyarország demokratikus ország, Magyarország jogállam. Ezt minden józan ember eddig is tudta, mostantól azonban az egész világ olvashatja. Mindenki, akinek nem ment el a józan esze, eddig is tudta. Most már az egész világ olvashatja.
Biden és »bandája« ment, Trump jött, korrekt emberi jogi jelentés Magyarországról.”
A miniszterelnök ezután kitért Dömötör Csaba összefoglalójára, amely a Tisza Párt vezetőinek az Európai Unió költségvetésére vonatkozó terveit ismerteti, valamint arra, hogy szerinte a Népszava hazudik az állami vagyonról.
Levelét így zárta: „Köszönöm, hogy itt vagytok. Folytassuk a digitális honfoglalást! Rendületlenül hiszünk a szeretet és az összefogás erejében!”







