Trump visszaszorítja az illegális migránsokat

Az Egyesült Államok déli határán júliusban ismét rekordalacsony volt a feltartóztatott illegális bevándorlók száma – közölte a Fehér Ház pénteken a friss adatokra hivatkozva.

Az amerikai elnöki hivatal közleménye szerint kevesebb mint 4600 embert fogtak el a mintegy 3200 kilométer hosszúságú amerikai-mexikói határ mentén, ami a júniusban felállított korábbi rekordnál is mintegy negyedével alacsonyabb.

A közlemény arra is rámutat, hogy a júliusi havi adat alacsonyabb az előző, Joe Biden vezette adminisztráció idején regisztrált, átlagosan napi 5110 illegális határátlépésnél.

Tavaly júliusban 56 400 embert tartóztattak fel a mexikói határ mentén, 2022 hetedik hónapjában pedig a határőrizeti hatóság 181 ezer embert regisztrált, aki a zöldhatáron keresztül próbált belépni egy Egyesült Államokba – derül ki a kormányzati adatokból.

A Fehér Ház azt is közölte, hogy az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodók kitoloncolása is fokozódik, amivel párhuzamosan az őrizetbe vételek száma is nő. Az elnöki hivatal által közölt adatok szerint a Trump-adminisztráció januári hivatalba lépése óta mintegy 150 ezer ember került kitoloncolási őrizetbe, és csak az elmúlt 8 hétben csaknem 50 ezer letartóztatást hajtottak végre a bevándorlási hatóság ügynökei.

Eközben Nyugat-Európában egyre nagyobb közbiztonsági gondokat okoz a migráció. Németországban „késmentes övezeteket” hoznak létre, Dániában hivatalosan gettónak minősített bűnözés sújtotta övezeteket jelölnek ki, Svédországban pedig biztonsági zónákat hoznak létre, ahol a rendőrök bárkit megmotozhatnak. A The European Conservative lap széles körben tekintette át a drasztikusan romló európai közbiztonság helyzetét.

Európa-szerte recseg-ropog a közbiztonság állapota. A Nyugat lassú, önkéntes önfeladása zajlik, ahol a hatalom lemond a rend fenntartásáról, a társadalomnak pedig azt üzeni, az állam nem tud biztonságot nyújtani. Hosszú út vezetett idáig, amiben kulcsszerepe van a hagyományos európai kultúra, valamint a kívülről importált civilizációk közötti összeférhetetlenségnek.

Németországban ma ott tartanak, hogy a kormány – miközben hivatalosan nem ismeri el az afgán rezsimet – a tálibokkal egyeztet a bűnöző afgánok kitoloncolásáról.

Friedrich Merz kabinetje tálib tisztviselőnek engedélyezi, hogy az afgán képviseleteken dolgozzanak, mert – úgy fest – csak így képes visszaküldeni azokat, akiket a tálib terror hajtott egykor Németországba. Abszurd? Inkább tragikus látlelet arról, hova jutottak.

És hogyan áll közben a közbiztonság? A rendőrség a nyugdíjas kommentelők után vadászik, akik csúnyán beszélnek politikusokról az interneten, miközben migráns fiatalok rendszeresen erőszakolnak meg tinédzser lányokat és randalíroznak kisvárosokban. Harsefeld városában úgy fest, mintha a hatóságok feladták volna: bandák tartják rettegésben, és terítik be droggal a környéket, a helyiek pedig önszerveződő járőrökkel próbálnak fenntartani valamiféle minimális biztonságot.

A nemi erőszak aránya öt év alatt mintegy 50 százalékkal ugrott meg Németországban, de a hatalom képtelen kitoloncolni az Európán kívülről érkező erőszaktevőket, sőt a bejutásukat sem hajlandó megakadályozni.

Berlinben „késmentes zónákat” jelölnek ki a közlekedési csomópontokban, miközben ugyanazok az elkövetők újra és újra kisiklanak a rendszer ujjai közül. A nagyobb városok tele vannak terrorcselekmények megelőzésére szolgáló betonelemekkel és akadályokkal – amelyek egyben az állam kudarcának emlékművei.

Spanyolország: kezd belefáradni a lakosság

Spanyolországban most látszik, mi történik, ha az emberek nem hajlandók belenyugodni a helyzetbe. Torre Pachecóban egy idős férfit észak-afrikaiak vertek meg, mire egy hétig tartó, erőszakos tüntetéshullám söpört végig a városon. A lakosok belefáradtak, hogy a tolerancia jelszava mögé bújva cserben hagyják őket, és most az utcán üzenik meg, hogy elég volt.

Franciaország: kijárási tilalmak, mindenkit büntetnek

Franciaország más stratégiát választott, hogy szembeszálljon az egyre romló tendenciákkal. Ahelyett, hogy csak a bűnözőkre csapnának le, mindenkit kollektíven büntetnek: kijárási tilalmakat vezetnek be a fiataloknak.

Nimes-ben este 9 és reggel 6 között nem mehet utcára 16 év alatti fiatal felnőtt nélkül, Limoges-ban este 11 és reggel 6 között kitiltották az utcáról a 13 év alattiakat. Ezzel próbálják elfedni a problémát – azt a mélyen gyökerező közbiztonsági válságot, amely bevándorlónegyedekből indul és országos jelenséggé duzzadt. A hétvégén Béziers városát ismét zavargók borították lángba: tűzijátékokkal, petárdákkal ostromolták a rendőröket, miközben a tilalmak papíron még mindig érvényben voltak.

Skandinávia: biztonsági zónák

Dániában a közelmúltban olyan törvényt fogadtak el, amely lehetővé teszi a kiszabandó büntetések megduplázását a hivatalosan gettónak minősített területek lakóira, függetlenül az elkövető hátteréről. Svédország úgynevezett biztonsági zónákat” hoztak létre, ahol bárki igazoltatható, miután bandaháborúk már rendszeresen robbanásokkal is járnak a köztereken.

Járvány módjára terjed a probléma

The European Conservative szerint a nyugati államok immunrendszere megbolondult: a társadalom egészséges részeit támadja, miközben a bűnözés fertőzése szabadon terjed.

Nincs az a kijárási tilalom, ami pótolhatná az elmaradt határvédelmet és a következetes jogérvényesítést.

Amíg a vezetők nem merik kimondani, hogy a tömeges, ellenőrizetlen migráció és a „rasszistázástól” rettegő igazságszolgáltatás okozta a rendszer összeomlását, addig csak romlani fog a helyzet.

Ha az európai embereket továbbra is magára hagyja vezetésük, akkor saját maguk fogják érvényesíteni a rendet. Vagy visszatér a határellenőrzés és a törvények uralma, vagy hozzászokhatunk a dühös tömegekhez, akik önszerveződő módon látnak hozzá a rend helyreállításához – írta a lap.

Az Egyesült Királyságban a június második felében nyilvánosságra hozott Casey-jelentés valósággal felrobbantotta a brit közéletet: a dokumentum részletesen feltárta, hogy számtalan esetben hogyan erőszakoltak, ütlegeltek, drogoztak be, sőt olykor gyilkoltak meg kiskorú brit lányokat migrációs hátterű, úgynevezett grooming bandák (kiskorúakat kizsákmányoló bandák). Az elkövetők között kiemelkedő a pakisztáni muszlim férfiak aránya.

A sokkoló hatású jelentés megerősíti, hogy az Egyesült Királyságban is nagyon súlyos gondok kísérik az Európán kívülről érkezők beilleszkedését. A legmegdöbbentőbb azonban nem csak a feltáruló bűncselekmények brutalitása, hanem a női jogok védelméért máskor azonnal kiálló progresszív elit mély hallgatása.

A brit közvélemény évekig hallhatott mondvacsinált fogalmakat és kifejezéseket a patriarchális elnyomásról. Most viszont, amikor csoportos nemi erőszak elkövetésére, kényszerterhességekre és megfélemlítésből felgyújtott családi házak ügyére irányul a közfigyelem, alig hallani ezen csoportok részéről tiltakozást.

London saját bevallása szerint „büszke feminista” pakisztáni származású főpolgármestere, Sadiq Khan például korábban rendre osztott meg bejegyzéseket a metoo-ügy kapcsán, de a kiskorúakat szexuálisan bántalmazó bandákról nem nyilatkozott, hallgatásba burkolózik. A brit kormány is sokáig halogatta a nemzeti vizsgálóbizottság felállítását, mígnem a közfelháborodás rákényszerítette Keir Starmer brit miniszterelnököt a cselekvésre.

A jelentés szerint a rendőrség, a szociális szolgálatok és a helyi hatóságok sokszor tudtak a bűncselekményekről, de a rasszizmusvád jelentette kockázat és félelem miatt inkább gyakran szemet hunytak azok felett.

Így a multikulturális harmónia politikai látszatának fenntartása fontosabbnak bizonyult, mint a döntően munkásosztálybeli kiskamaszok testi épsége. A „higgyünk minden nőnek” szlogen – úgy tűnik – nem vonatkozott azokra a kiskorú lányokra, akiket kebab üzletek feletti lakásokban rendszeresen megerőszakoltak.

A jelenség mögött húzódó kulturális és közösségi okokat évekig tabuként kezelték. Az elkövetők egy jelentős része a pakisztáni társadalomban is peremre szorult vidékről, Mirpurból származik. A bűncselekmények fő tanulságai mégsem etnikai, hanem kulturális vonalon vonhatók le. Az elkövetőek jobbára olyan környezetből jöttek, ahol a nők alárendelt szerepe intézményesült, és amelyek zárt, az országon belül a britektől önkéntesen elkülönülő diaszpórákat alkottak.

A családegyesítés címén behozott rokonok gyakran gyenge nyelvtudással, kilátástalan munkalehetőségekkel érkeznek – így még nehezebben illeszkednek be a brit társadalomba.

A Casey-jelentés üzenete egyértelmű: a tettesek olyan bűnözők, akiket a hatóságok pusztán politikai megfontolásból jó ideig futni hagytak. A számok is cáfolják a progresszív elit által gyakran hangoztatott rendszerszintű rasszizmus vádját:

Londonban a szexuális erőszakkal kapcsolatos letartóztatások több mint kétharmada külföldi állampolgár ellen történik.

A bűncselekményekben nem csak a pakisztáni származású bűnelkövetők aránya kirívó. Más, Európán kívüli államokból érkezettek is nagyon rossz mutatókkal bírnak.

Az Egyesült Királyság bírósági ítéletei szerint az országban élő eritreai férfiak közel hússzoros arányban követtek el szexuális bűncselekményeket a brit születésű emberekhez képest.

A nyilvánosság figyelme elé kerülő bűncselekmények tömege után nehéz lesz továbbra is azt állítani, hogy az integráció kudarca csupán szélsőséges politikai csoportok által kitalált ügy. Az Európán kívüli migráns háttérrel rendelkező erőszaktevő bűnbandák veszélye leginkább a védtelen kiskorú lányokat sújtja.

A politikai korrektség lerombolása nélkül nehezen elképzelhető a változás. Egyes Európán kívüli kulturális normák összeegyeztethetetlenek a brit (és európai) jogrenddel, a brit államnak pedig kötelessége az áldozatok védelme, akkor is ha az eddigi migrációs politikát kellemetlen fényben világítják meg az elkövetett bűncselekmények.