
Orbán Viktor: Nekem csak a magyar érdekek a fontosak!
Interjú egy amerikai lapnak.
A magyarok érdeke, hogy barátokat gyűjtsenek és jó kapcsolatot ápoljanak a nagyhatalmakkal – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök egy amerikai médiumnak adott, szerdán megjelent interjúban.
A kormányfő a PragerU-nak nyilatkozott Budapesten. Ebben kifejtette, hogy Magyarország jelenleg két okból él különösen veszélyes időkben.
Egyik veszélyforrásként az Ukrajna és Oroszország közötti háborút, másik veszélyként a Brüsszelből érkező törekvéseket említette, hozzátéve, hogy 15 évvel ezelőtt ez még nem volt így.
„Brüsszel egy Európai Egyesült Államokat akar építeni, egyfajta birodalmat”. A törekvés egyes országoknak tetszik, másoknak nem, Magyarország a szuverenisták közé tartozik, és nem szereti azt, hogy a központosított brüsszeli bürokrácia akarja előírni, miként éljenek az emberek Magyarországon. „Mi szuverenisták és szabadságharcosok vagyunk” – fogalmazott Orbán Viktor.
A miniszterelnök kifejtette, hogy a háború nemcsak Ukrajna és Oroszország közötti zajlik, mivel az egy „proxiháború” Oroszország és a Nyugat között; Magyarország pedig a Nyugathoz tartozik.
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy egyszerre ápol jó kapcsolatot Donald Trump amerikai elnökkel, Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. „Én az ország érdekét szolgálom, és nem szeretnék csatlakozni egyetlen országcsoporthoz sem. Szeretném megtartani a külpolitika szuverén mozgásterét, és fenntartani ennek az országnak a nemzeti szuverenitását” – fogalmazott.
A kormányfő az Európai Unió jelen állapotát és törekvéseit bírálva kifejtette, hogy az uniónak a tagországokat kellene szolgálnia, mert „az Európai Unió nem Brüsszelről és az európai intézményekről szól, hanem a szuverén tagországokról”.
Az Európai Unió és az Egyesült Államok között közelmúltban létrejött kereskedelmi szerződésről a miniszterelnök azt mondta, hogy a vámokról szóló megállapodást tekintve az Európai Unió vesztes pozícióba került, és megállapította, hogy egy „könnyűsúlyú” tárgyaló volt az egyik oldalon, míg a másikon egy „nehézsúlyú”, amiből nyilvánvaló az eredmény is.
Orbán Viktor szerint ugyanakkor az Európai Unió számára hátrányos vámoknál komolyabb kifogások merülnek fel az európai–amerikai megállapodás további pontjaival kapcsolatban.
Rámutatott, hogy az Európai Bizottság elnökének sem a 750 milliárd dollár értékű energiavásárlási, sem a 600 milliárd dollárnyi európai befektetési vállalásra nem volt felhatalmazása, hiszen az Európai Bizottságnak nincs az amerikai energia megvásárlására szolgáló anyagi forrása, sem az Egyesült Államokban befektethető pénze.
Orbán Viktor kiemelte, hogy a kereskedelmi megállapodás „titkos” pontjaként szereplő fegyvervásárlásról szóló vállalás a legnagyobb veszély, amely információi szerint arról szól, hogy az Egyesült Államok fegyvereket ad el Ukrajna számára, amiért az Európai Unió fizet.
A miniszterelnök úgy vélte, hogy amennyiben az Egyesült Államok energiáról, befektetésekről és fegyverekről akar megállapodni, akkor jobb, ha a tagállamokhoz fordul.
Orbán Viktor a magyar határőrizettel és migrációs politikával összefüggésben kifejtette, büszke arra, hogy Magyarországra egyetlen migráns sem érkezik és az ország területére a hatóságok engedélye nélkül senki nem lép be.
A migráció körüli, az Európai Unió és Magyarország között fennálló vitáról kijelentette, hogy ez a kérdés arról szól, ki dönthet az ország lakosságának összetételéről.
„Senki más, csak mi, másképp nem vagyunk független ország” – válaszolta meg a vita központi kérdését.
Orbán Viktor beszámolt a magyar családpolitika legfontosabb lépéseiről, amelynek központi elemeként az anyák támogatását említette. Kiemelte az adókedvezmények rendszerét és az édesanyák személyijövedelemadó-mentességét.
„Adjunk esélyt a békének!” – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon azzal kapcsolatban, hogy nem támogatta azt a nyilatkozatot, amelyet az Európai Tanács próbált kiadni az összes uniós állam- és kormányfő nevében.
Orbán Viktor kifejtette, három oka volt annak, hogy elutasította az Európai Tanács tervezett nyilatkozatát, amelyet a testület mindössze négy nappal a Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök csúcstalálkozója előtt próbált elfogadni.
- 1. A nyilatkozat feltételeket próbál szabni egy olyan tárgyalásnak, amelyre az EU vezetőit meg sem hívták.
- 2. Már önmagában is szomorú, hogy az EU partvonalra szorult. Ennél csak az lenne rosszabb, ha még utasításokat is osztogatnánk a kispadról.
- 3. Az egyetlen ésszerű lépés az EU vezetői részéről az, ha az amerikai–orosz találkozó példáját követve kezdeményezzük egy EU–Oroszország csúcstalálkozó összehívását.
„Adjunk esélyt a békének!” – írta a miniszterelnök a Facebookon.
A nyilatkozat
Az MTI híradása szerint az Európai Unió 26 állam-, illetve kormányfője kedden, nyilatkozatban kijelentette, hogy az ukrán népnek szabadon kell döntenie a jövőjéről, és a békéhez vezető út Ukrajna nélkül nem dönthető el.
„Mi, az Európai Unió vezetői üdvözöljük Donald Trump amerikai elnök arra irányuló erőfeszítéseit, hogy véget vessen Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborújának, és igazságos és tartós békét és biztonságot teremtsen Ukrajna számára” – fogalmaztak a kedden közzétett nyilatkozatban. Hangsúlyozták: érdemi tárgyalások csak tűzszünet vagy az ellenségeskedés csökkentése mellett folyhatnak. A diplomáciai megoldásnak meg kell védenie Ukrajna és Európa létfontosságú biztonsági érdekeit – emelték ki.
A stabilitást és biztonságot teremtő igazságos és tartós békének tiszteletben kell tartania a nemzetközi jogot, beleértve a függetlenség, a szuverenitás és a területi integritás elvét, valamint azt, hogy a nemzetközi határokat nem szabad erőszakkal megváltoztatni – jelentették ki. Aláhúzták, Oroszország Ukrajna elleni háborúja szélesebb körű következményekkel jár az európai és a nemzetközi biztonságra nézve.
Közölték: miközben Ukrajna gyakorolja az önvédelemhez való jogát, az Európai Unió az Egyesült Államokkal és más hasonlóan gondolkodó partnerekkel együttműködve továbbra is politikai, pénzügyi, gazdasági, humanitárius, katonai és diplomáciai támogatást nyújt Ukrajnának. Az EU emellett továbbra is fenntartja és korlátozó intézkedéseket vezet be az Oroszországgal szemben – tették hozzá.
„Az önmagát hatékonyan védeni képes Ukrajna a jövőbeni biztonsági garanciák szerves részét képezi. Az Európai Unió és a tagállamok készen állnak arra, hogy saját hatásköreik és képességeik alapján a nemzetközi joggal összhangban, egyes tagállamok biztonság- és védelempolitikájának teljes körű tiszteletben tartása mellett és valamennyi tagállam biztonsági és védelmi érdekeinek figyelembevételével továbbra is hozzájáruljanak a biztonsági garanciákhoz” – fogalmaztak a nyilatkozattevők.
Az Európai Unió hangsúlyozza: Ukrajnának joga van arra, hogy maga döntsön sorsáról, és továbbra is támogatni fogja Ukrajnát az uniós tagság felé vezető úton – tették hozzá.







