
Minden eddiginél látványosabb lesz a tűzijáték!
45 000 pirotechnikai elem kápráztat el a nemzeti ünnepen.
Minden korábbinál nagyszabásúbb tűzijátékra készülhetnek a Szent István-nap látogatói, a csaknem öt kilométer hosszú, úgynevezett látványtéren több mint 45 ezer fény- és pirotechnikai elem jelenik meg augusztus 20-án. A tűzijáték mellett idén is lesz drónshow és fényfestés is. Az idei Szent István-napi tűzijátékot tűzmozsarak, kartácsok, rómaigyertyák, kométok, görögtűz, bombetták és szikraszökőkutak teszik látványossá. A tűzijáték mellett a drónshow-ban a pilóta nélküli repülő eszközök a magyar történelem legmeghatározóbb jelképeit jelenítik meg. Visszatér a tavalyi tűzijáték narrátoraként megismert öreg pásztor (Körtvélyessy Zsolt), aki ezúttal a Szent István király megkoronázása utáni időket regéli el, benne az államalapító uralkodásának kiemelkedő eseményeit, a halála utáni zavaros időket, az Árpád-házi királyok korai éveit és Szent László király csodás tetteit.
Az Ugron Zsolna által írt történetben az öreg pásztor elmesélésében felvillantott mondabéli és történelmi epizódok adják a narrációval ellátott tűzijáték-show hat tételét, és ezt Elek Norbert erre az alkalomra szerzett zenei kompozíciója teszi teljessé. A műsorban Pápai Erika is hallható lesz.
Európa legnagyobb tűzijátékának látványtervét ezúttal is a nemzetközi szinten elismert szakember, a montreali tűzijáték-világverseny díjazottja, Seres Anikó készítette, míg a művészeti koncepciót Iványi Árpád és Réti Barnabás dolgozta ki, akik már fél éve a Szent István-napi rendezvény előkészítésén munkálkodnak.
A Dunán horgonyzó kilenc uszály lesz a fő kilövési pont, felettük főként nagy kaliberű pirotechnikai tűzvirágok jelennek meg, nyolcvan-háromszáz méter magasságban. Hatvanöt darab kisebb pontonról – amelyek sorban felfűzve az uszályok között lesznek kötelékben – kisebb kaliberű, attraktív effektek indulnak, amelyek százméteres magasságig biztosítják az alsó látványteret.
Három hidat is bevonnak a látványba (a Szabadság, az Erzsébet és a Margit hidat), ezekre szinte minden típusú pirotechnikai terméket és effektet telepítenek.
Összesen ötszáz indítási pontot fognak elhelyezni; a műszaki tervezésben húsz fő, a fizikai telepítésben és lövésben további hetven tapasztalt pirotechnikus vesz részt. Emellett mintegy százan fognak dolgozni az úszóművek összeszerelésén, daruzásán, vízre helyezésén, és vízen mozgatásán.
Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. (Szent) István király emlékére augusztus 20. . A nap a magyar katolikus egyház egyik Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott főünnepe. A magyar történelemben az államalapító király 1083. augusztus 20-i szentté avatásától szerepet játszik Szent István emlékezete. Az Árpád-korban az uralkodó dinasztia legitimációját szolgálta az István-kultusz, melyet a később hozzákapcsolódó Szűz Mária-tisztelet egyházi jellegűvé változtatott.

1686-ban XI. Ince pápa Buda visszafoglalása alkalmából elrendelte, hogy a katolikus világ évente emlékezzen meg Szent Istvánról. 1771-ben Mária Terézia országos ünneppé minősítette Szent István napját, és Budára hozatta a szent jobbot, ezzel fejezve ki, hogy a Habsburgok legitim magyar uralkodók. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése utáni Bach-korszakban nem engedélyezték a független magyar államot jelképező első király ünneplését, de 1891-ben Ferenc József munkaszüneti nappá tette augusztus 20-át.
Az 1938. évi székesfehérvári országgyűlés törvénybe iktatta Szent István emlékét és a nemzeti ünnepet.
A kommunista hatalom ezt nem törölte el, hanem 1950-től a népköztársaság, illetve az alkotmány ünnepének nevezte. A rendszerváltás után, 1991-ben az országgyűlés a nemzeti ünnepek közül kiemelve, állami ünneppé nyilvánította.
Gasztro-, kultúr- és gyermekprogramok
A fővárosban 2025-ben is mindenki megtalálhatja a neki tetsző kikapcsolódást vagy programot. A gasztronómiai programok közül a Csárdafesztivált rendezik meg a Vörösmarty téren, ahol hagyományos és különleges ételeket lehet megkóstolni Kovács Lázár séf vezetésével, továbbá népzenei és hagyományőrző programok is várják a látogatókat.
A magyar ízek utcáján különleges fogásokat lehet majd kóstolni a Döbrentei tér és a Lánchíd között, itt lehet elsőként megízlelni az idei Szent István-napi kenyereket, a sétálósüteményt, illetve Magyarország nyertes tortáját és cukormentes tortáját.
A margitszigeti nagyréten lesz a családi élménysziget, ahol sportolni lehet, többek között Rubint Rékával, de itt is lesznek koncertek augusztus 19-én és 20-án:
- Zoltán Erika,
- Horváth Tamás,
- Kefir,
- valamint Farkasházi Réka és a Tintanyúl
veszi birtokba a színpadot. Augusztus 17-én nyitotta meg kapuit a Mesterségek ünnepe, ma pedig a Vigadó Piano, így már ide is jöhetnek az érdeklődők.
Egy másik új helyszín lesz a KultúrKavalkád, melynek a Szabadság tér ad otthont, ahol a kicsiknek lesz bábszínház, jazz- és gyermekdalok, továbbá szimfonikusok. A Kreatív Fesztiválon és a Művészkertben a Millenáris Parkban teret kapnak a divat-, forma- és ékszertervező művészek. Megelevenedik a történelem a Várban a Tóth Árpád sétányon, ahol hagyományőrzők adják elő a magyar históriák hősies jeleneteit, a Hősök útja szelfi-ponton a hősökkel lehet közösen fotókat készíteni.
A gyermekes családokat várja a városligeti Varázsliget, ami a gyerekprogramok központja lesz, ahol Süsüvel és Bodrogi Gyulával lehet találkozni, valamint idén is kipróbálhatók a tavaly remekül sikerült herceg- és hercegnőképző programok.
Zene minden stílusban, teljesen ingyen
A Tabán mindig is a hazai könnyűzene egyik ikonikus helyszíne volt, ahol generációk nőttek fel legendás koncerteken. Olyan műsorral készülünk, amely egyszerre idézi fel a múlt nagy pillanatait és ad felejthetetlen élményt a jelen közönségének – fogalmazott Szente Vajk, a Szent István-nap programsorozat nagykövete.
Augusztus 18-án a Back II Black és Hevesi Tamás gondoskodik a táncos alapokról, majd a Neoton Família lép színpadra. Olyan örökzöldek csendülnek fel, mint a Nyár van, a 220 felett vagy a Santa Maria.
Augusztus 19-én a Takáts Tamás Blues Band és Deák Bill Gyula hozza el a hamisítatlan blues-rock életérzést. A sort a Bikini együttes jubileumi koncertje koronázza meg, ahol a közönség együtt énekelheti majd a Közeli helyeken, Mielőtt elmegyek és más slágereket.
A rock és a popzene a Road Movie Live-on is megfér egymás mellett: a Műegyetem rakparton többek között Curtis és az Irie Maffia lép színpadra,
a fémesebb hangulatért pedig 19-én a Hooligans, 20-án pedig a Road zenekar lesz a felelős, a közönségnek ezekért a koncertekért sem kell fizetnie.
Az elektronikus műfaj kedvelői a Szabadrét fesztiválon találhatják meg a nekik tetsző produkciókat, a Vigadó téren pedig bárzenét, a 40-es és 50-es évek slágereit, illetve a 20-as és 30-as évek amerikai jazznótáit lehet meghallgatni, többek között Malek Andrea és Szulák Andrea tolmácsolásában. A Mándoki Soulmates rajongói is örülhetnek, mivel ők augusztus 21-én a Szentháromság téren fognak fellépni. Ezenkívül a Panorama Classical nevű eseményen a látogatók együtt játszhatnak egy zenekarral és megismerkedhetnek a fúvós hangszerek különleges világával.
A részletes programok a Szent István-nap weboldalon és a Szent István-nap hivatalos mobilalkalmazásában érhetők el.
Vidéki programok augusztus 20. ünnepe alkalmából: Szentendrén lesz a Kenyérlelke fesztivál
Ismét jelentkezik a Kenyérlelke Fesztivál, a kézműves pékszakma legrangosabb hazai seregszemléje. A szervezők kiemelték: a „kovászolás szerelmesei” idén tizenegyedik alkalommal jönnek össze az eszmecserén túl azért is, hogy kenyereiket megversenyeztessék.
Az ingyenes eseménynek augusztus 20-án, 9 órától a Zöld fesztivállal párhuzamosan a szentendrei skanzen ad otthont.
A szervezők szakmai programokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, workshopokkal színesítik az egész napos rendezvényre látogatókat.
A könnyebb odajutás érdekében a HÉV-végállomástól különbuszok indulnak a helyszínre. Idén rekordszámú, azaz 22 pékség és hét malom jelezte részvételi szándékát, amelyek termékei mellett számos ínyenc portéka is megjelenik. A hatvan kiállító között kistermelők, gazdák, gazdaságok árui kaphatók majd, és számos társszervezet is képviselteti magát a rendezvényen.
István, a király díszbemutató Veszprémben
Veszprém idén is méltó módon készül Szent István napjára, amikor az egész város ünnepi díszbe öltözik, és több napon át tartó rendezvénysorozattal várja a helyieket és a vendégeket. A királynék városa augusztus 19–24. között igazi kulturális kavalkáddal ünnepel: koncertek, látványos szabadtéri műsorok, hagyományőrző programok, gasztronómiai különlegességek és kézműves-foglalkozások kínálnak tartalmas kikapcsolódást minden korosztály számára Szent István-nap alkalmával. A múzeumok és kiállítóhelyek ajtajai szélesre tárulnak, a történelmi belváros terein és utcáin pedig zenés felvonulások, családi programok és interaktív élmények várják a látogatókat.
Augusztus 20-a egyik különleges élménye 15 órakor kezdődik: az István, a király című rockopera kulisszái mögé nyerhet bepillantást a közönség, legendás dalokkal és szereplőkkel. Este 20 órakor az István, a király rockopera díszbemutatója lesz, majd utána táncház várja a vendégeket a színház előtt.
Az ünnep csúcspontja a 19 órakor kezdődő műsor lesz az Óváros téren a Góbé zenekar közreműködésével, majd 20.15-kor a Gyárkertben a Random Trip-koncert zárja az estét.
Az Edda Művek koronázza meg a székesfehérvári ünnepségsorozatot
Idén megújult arculattal érkezik a Székesfehérvári királyi napok: hangsúlyosan jelenik meg Szent István alakja, akinek lovas szobrát a közelmúltban újíttatta fel az önkormányzat, s akinek 1028. koronázási évfordulóját fogja ünnepelni az ország. Ám a királyi napok nemcsak emiatt jelentős, összművészeti fesztiválként a város kulturális közösségeinek összefogását jelenti – hangsúlyozta Cser-Palkovics András polgármester. Mint fogalmazott,
különleges program ez az ország egészét tekintve is, hiszen a rendezvénysorozatnak olyan történelmi, szellemi, lelki háttere van, amelyet augusztus 20-ához közeledve csak Székesfehérváron lehet igazán hozzáférhetővé tenni.
Ma 18-án 21 órától a koronázási szertartásjáték hagyományait folytató, A kiátkozott város című produkcióban a közönség Károly Róbert és Székesfehérvár kapcsolatának kalandos történetébe nyerhet bepillantást. Az első Anjou uralkodó trónra kerülésének viharos körülményeit és élettörténetét Szikora János állítja színpadra Blaskó Péter, valamint a Vörösmarty Színház művészeinek és a Rákóczi Szövetség színjátszó táborozóinak közreműködésével. A produkciót a Csúcsos-hegyen, az Aranybulla-emlékműnél felállított szabadtéri színpadon láthatja a közönség. Belépők a Vörösmarty Színház jegypénztárában válthatóak.
20.30-tól a Zichy Színpadon pedig Pataky Attila legendás zenekara, az Edda Művek ad ingyenes koncertet a várhatóan népes lélekszámú közönségnek.
Öt napon át a középkorba repít vissza a belváros: augusztus 16. és 20. között a lovagok napja és a koronázó ünnepi játékok programkínálata várja az érdeklődőket. Augusztus 17. és 20. között a Zichy-ligetben mutatványosok és boszorkányok szórakoztatják majd a közönséget, jósok jövendölnek, kézművesek és hagyományőrzők tartanak bemutatókat, a gyerekeket pedig többek közt várja majd a lovagi torna akadálypálya is.
Augusztus 20-án, szerdán 10.30 órakor kezdődik Szent István ünnepi szentmiséje a Szent István-székesegyházban. A szentmise után kenyéráldásra kerül sor. Az Öreghegyi mulatság idén is augusztus 19-én várja az érdeklődőket a Bory téren zenés, táncos műsorokkal, többek között
- a Matiné zenekar,
- Vastag Tamás és a PTE Brass Band koncertjével,
- Mészáros János Elek operettműsorával,
- gyerekfoglalkozásokkal,
- kenyéráldással,
- borlovagok felvonulásával.
A hagyományos utcabálon a Fantom zenekar húzza majd a talpalávalót, a napot – környezetvédelmi okokból – tűzijáték helyett fény-lézershow zárja majd.
Esztergom is méltón ünnepel
Esztergomban az államalapítás évfordulóját idén is nagyszabású Szent István-napokon ünneplik, augusztus 19–20-án. Megtelik történelemmel Esztergom: a történelmi díszletek között zajló kétnapos ünnepségsorozat a hagyományok tiszteletét ötvözi a kortárs kultúra színes kínálatával.
Augusztus 19-én este ikonikus Hungária-slágerek csendülnek fel: a nagyszínpadon látható a Csókkirály, a show, ami egy látványos zenei időutazás Feke Pál, Király Viktor, Szulák Andrea, Csonka András és Vastag Csaba főszereplésével.
Augusztus 20-án az ország egyik legnépszerűbb énekesnője, Rúzsa Magdi ad koncertet, akinek különleges hangja és lendületes előadása méltó zárása lesz az ünnepi hétvégének.
Az Erzsébet parkban a gyerekeket óriásbuborék-show, légvár, arcfestés, csillámtetoválás és hagyományőrző népi fajátékok szórakoztatják. Emellett színpadi produkciók is színesítik a programot: a Mesekocsi Színház A kiskakas gyémánt félkrajcárját, míg a Csillangó Meseműhely Az elrabolt királykisasszonyt adja elő. Az Autentika Művészeti Műhely Alapítvány Szent István élete című előadását a Park Moziban láthatja a közönség, ahol mese- és mozifilmeket is vetítenek a két nap során.
Augusztus 20-án délelőtt lesz a hagyományos kenyéráldás és kenyérszegés, majd a Nomád Nemzedék Csillagkapu címmel különleges kulturális utazásra hívják a közönséget.
A produkció Csoóri Sándor gyerekverseire épül, közölték a szervezők. Mindezek mellett kézműves vásár, ételek és italok is színesítik a kétnapos programokat.
Mint a szervezők kiemelték: a Szent István-napok részeként idén először rendezik meg az Esztergomi Art Weeket augusztus 15–20. között, az Esztergomi Művészek Céhe szervezésében. A programsorozat célja, hogy a városhoz köthető kortárs művészeti ágakat bemutassa kiállítások, művészeti előadások, tárlatvezetések, workshopok és egyéb események keretében. A látogatók személyesen is találkozhatnak az alkotókkal, sőt, maguk is aktív részeseivé válhatnak a művészeti élménynek.






