RETRO RÁDIÓ

Már tíz gyanúsítottja van a Lánchíd-botránynak

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 05. 13:44

Többekre lecsapott a NAV:

Tíz újabb gyanúsítottja van a fővárosi számlagyárként elhíresült ügynek – tudta meg a Magyar Nemzet. Ez az eljárás érinti Vig Mór exügyvédet is, aki a nyomozás egyik kulcsfigurája és akinek korrupciós botránya egészen a budapesti Városházáig érhet.

 

Fotó: Balogh Zoltán Forrás: MTI Fotószerkesztőség

 

Tíz gyanúsítottat hallgatott ki Vig Mór számlagyáras ügyében a közelmúltban a nyomozó hatóság – ez derült ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség lapunknak adott válaszából. Mint megkeresésünkre írták, a „nyomozásban további, kisebb súlyú bűncselekményekkel gyanúsított személyekre figyelemmel a gyanúsítottak száma összesen 15 főre emelkedett, az ügynek két gyanúsítottja van bűnügyi felügyeletben”. Az eljárásban egyébként eddig öt gyanúsítottról lehetett tudni. 

Vig Mórra is lecsaptak, de több gyanúsítottja is van a fővárosi számlagyárügynek. Forrás: NAV

Számlagyár

Emlékezetes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023 novemberében vette őrizetbe a praxisától már eltiltott exügyvédet, Vig Mórt, miután a férfi belebukott egy sok száz milliós számlagyárba. A NAV nyomozói az ügyben összesen 33 helyszínre szálltak ki – két kábítószer- és pénzkereső kutyát is bevetve –, majd dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint rengeteg készpénzt foglaltak le. Az eljárás keretében házkutatást tartottak a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-nél is. 

Túlárazott Lánchíd-beruházás

Mindez nem véletlenül történt, hiszen az eddigi információk szerint a Vig Mórhoz kapcsolható botrány a túlárazott Lánchíd-felújításhoz vezethető vissza. Ismert, 2019 őszén, Karácsony Gergely főpolgármesterré választásával a baloldal átvette a hatalmat Budapesten. Karácsonyék a váltás után megfúrták a Tarlós Istvánék által a Lánchíd felújítására kedvező feltételekkel kötött tendert, és új közbeszerzési eljárást írtak ki. 

A pályázaton az előző városvezetés alatt is befutó A-Híd Zrt. lett a győztes, csakhogy furcsa módon ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. 

Ide tartozik, hogy majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós idején zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték

Kiszivattyúzott Lánchíd-pénzekről írt egy bennfentes

Megírtuk azt is, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt az exügyvéd cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek, aminek nagy részét Vig Mór készpénzben fel is vette, amihez egy másik ügyvéd is segítséget nyújtott. Az ügyben az igazi fordulat azután következett be, hogy egy ismeretlen személy levelet küldött az egykori elszámoltatási kormánybiztosnak, Budai Gyulának. 

A levélben az szerepelt, hogy Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénz formájában felvett összegekkel. Budai szerint ráadásul a biztonsági cég rokoni szálak miatt kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel. A levélíró azt is közölte Budaival, hogy a hídpénzből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz. 

A fideszes képviselő vesztegetés gyanújával feljelentést tett, információink szerint a rendőrség nyomozást is indított, majd az eljárást áttették a NAV-hoz. 

Három év börtönre ítélték Vig Mórt, a Lánchíd-botrány kulcsfiguráját – értesült  még júniusban a Magyar Nemzet. Az exügyvédet két társával – köztük egy nemzetközi körözés alatt álló bűnözővel – együtt hetvenmilliós csalásban mondta ki bűnösnek a bíróság.

 

Vig Mór elfogása Forrás: NAV

Az ügyészség vádirata alapján, többrendbeli csalás, ügyvédi visszaélés és más bűncselekmények miatt a közelmúltban letöltendő börtönre ítélte a bíróság a Lánchíd-botrány főszereplőjét, Vig Mórt és két társát – derült ki a vádhatóság megkeresésünkre küldött, nevek nélkül adott tájékoztatásából. A praxisától már korábban eltiltott ügyvéd három évet kapott, illetve öt évig nem gyakorolhatja ügyvédi tevékenységét. A döntés nem jogerős.

Hetvenmilliós csalás 

A bűnügy szálai egészen 2018 szeptemberéig érnek, onnantól kezdve, több mint fél éven keresztül Vig és két barátja (egyikük egy nemzetközi körözés alatt álló bűnöző) a vád szerint szervezetten, harminckét sértettet tévesztettek és károsítottak meg, valamint további nyolc személyt kíséreltek meg becsapni. A csaláshoz kellett egy ghánai cég, egy kitalált történet egy dúsgazdag, ám valójában nem létező befektetőről, valamint sok hiszékeny ember. 

A bűnszövetség a vádirat szerint több mint hetvenmillió forinthoz jutott csalárd módon, illetve további tizenhatmillió forintot is megkíséreltek megszerezni. Egyes károsultak a kicsalt összegeket közvetlenül Vig ügyvédi letéti számlájára utalták, a pénzeket pedig a jogász pár órával az utalások után az irodájához közel eső ATM automatából fel is vette.

Megbukott számlagyár, túlárazott beruházás 

Vig Mór neve azután vált ismertté, hogy 2023 novemberében megbukott egy sok száz milliós számlagyárral. Később az is kiderült róla, hogy kulcsszereplője a baloldal egyik nagy korrupciós ügyének, a túlárazott Lánchíd-beruházásnak. Ismert, 2019 őszén Karácsony Gergely főpolármesterré választásával a baloldal átvette a hatalmat Budapesten. 

Karácsonyék a váltás után megfúrták a Tarlós Istvánék által a Lánchíd felújítására kedvező feltételekkel kötött tendert és új közbeszerzési eljárást írtak ki. 

A pályázaton az előző városvezetés alatt is befutó A-Híd Zrt. lett a győztes, csakhogy furcsa módon ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. Ide tartozik, hogy majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós idején zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Kiszivattyúzhatták a Lánchíd-pénzeket

Megírtuk azt is, hogy 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt az exügyvéd cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek, aminek nagy részét Vig Mór készpénzben fel is vette egy másik ügyvéd segítségével. Egy kipakoló bennfentes szerint Vig a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénz formájában felvett összegekkel.

A férfi azt is tudni véli, hogy a kiszivattyúzott Lánchíd-pénzekből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz. Az ügyben hűtlen kezelés, költségvetési csalás és vesztegetés gyanújával is eljárás zajlik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.