5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Már megint egy új, hatalmas korrupciós botrány Ukrajnában

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 03. 09:03

Most a drónbeszerzések körül.

Egy drónbeszerzéssel kapcsolatos korrupciós ügyet lepleztek le az ukrán korrupcióellenes hatóságok, és négy embert őrizetbe vettek – jelentették be szombaton Kijevben. Minderre két nappal azt követően került sor, hogy az ukrán parlament elfogadta a korrupcióellenes szervek függetlenségét helyreállító jogszabályt.

A nemzeti korrupcióellenes nyomozóhivatal (NABU) és a korrupció elleni küzdelemre specializálódott különleges ügyészség (SzAPO) közös közleményben tudatta:

egy hivatalban levő parlamenti képviselőről, két regionális tisztségviselőről és a nemzeti gárda több tagjáról derült ki, hogy csúszópénzeket fogadtak el.

Szándékosan megemelt árakon kötöttek állami szerződéseket katonai drónokat beszállító cégekkel, és az elkövetők esetenként akár a szerződés értékének 30 százalékát is kitevő jutalékot kaptak vissza.

„Zéró tolerancia kell a korrupcióval szemben, csapatmunka a korrupció leleplezésére és igazságos ítélet” – írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegramon. Hozzátette: fontos, hogy a korrupcióellenes intézmények függetlenül működjenek, és a csütörtökön elfogadott jogszabály minden lehetőséget meg is ad nekik ahhoz, hogy valódi harcot tudjanak folytatni a korrupcióval szemben.

Az ukrán parlament július végén olyan törvényjavaslatot szavazott meg, amely a főügyészség irányítása alá helyezte volna az addig független intézményeként működő korrupcióellenes nyomozóhivatalt és a különleges ügyészséget. A civil társadalom és az Európai Unió bírálatán túl a törvény tüntetéseket is kiváltott.

Zelenszkij először megpróbálta védelmébe venni korábbi döntését, azzal vádolva meg az érintett intézményeket, hogy nem kellően hatékonyak, és „orosz befolyás alatt állnak”.

Ám később kijelentette, hogy „hallgatott a tüntetőkre, és újabb törvénytervezetet nyújtott be, amelyet mindkét érintett intézmény üdvözölt”. Az új törvény, amelyet az elnök csütörtökön alá is írt, felújította a NABU és a SZAP függetlenségét biztosító rendelkezések nagy részét.

Az ukrán parlament csütörtökön egy nemzetközi figyelemmel is kísért szavazáson elfogadta a két fő korrupcióellenes szerv függetlenségét helyreállító törvényjavaslatot.

Mint korábban írtuk, az ukrán törvényhozás múlt hét kedden fogadott el egy olyan törvényjavaslatot, amelynek értelmében megszüntetnék a két fő korrupcióellenes szerv függetlenségét. A rendelkezést Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még aznap este aláírta, miközben Ukrajna nagyvárosaiban tiltakozások törtek ki a döntés miatt.

Az ukrán elnök utóbb meghátrált a nyomás alatt, és közölte: újabb javaslatot terjesztenek be a két intézmény függetlenségének helyreállítása érdekében. Erről a törvényről szavazott most az ukrán parlament, amelyet két egymást követő olvasatban fogadott el csütörtökön – számolt be a The Kyiv Independent.

 A törvényt Ruszlan Sztefancsuk házelnök azonnal aláírta, de hatálybalépéséhez még az elnök (vagyis Zelenszkij) aláírására is szükség van.

Az új törvényjavaslat visszavonja az előző heti törvényt, amely gyakorlatilag megsemmisítette az ukrán korrupcióellenes hivatalt (NABU) és a korrupcióellenes ügyészség (SAPO) függetlenségét, vagyis olyan intézményekét, amelyeket a korrupcióellenes reformok részeként hoztak létre – tette hozzá az ukrán híroldal.

Lehet, hogy ezzel a problémának még nincs vége

A kezdeti törvényjavaslat elleni tiltakozások több napig tartottak Kijevben és más városokban. Kedden szintén tüntetők gyülekeztek a Mariinszkij-palota (vagyis az elnöki rezidencia) és a parlament előtt, hogy újabb tüntetést tartsanak a július 31-i döntő szavazás idején.

A voksolás előtt az eredeti törvényt ellenző és támogatói parlamenti képviselők között fizikai összetűzésre is sor került a The Kyiv Independent szerint. Ráadásul Dmitro Kosztyuk, az ukrán kormánypárt képviselője azt állította:

kollégáit nyomás alá helyezték, hogy július 22-én szavazzák meg a törvényjavaslatot.

Kosztyuk azt is bejelentette, hogy tiltakozásképp kilép Volodimir Zelenszkij pártjának, a Nép Szolgája párt parlamenti frakciójából. „Sok kérdés merül fel a NABU és a SAPO munkájával kapcsolatban, de az EuroMaidan-forradalom fő eredménye a korrupcióellenes infrastruktúra létrehozása volt” – fejtette ki véleményét.

A vitatott törvényjavaslat miatt európai részről is nyomás hárult az ukrán kormányra. Az uniós országok tisztségviselői több figyelmeztetést is küldtek Kijevnek, jelezve: ha nem vonják vissza a jogszabályt, az bizonyos finanszírozási programok felfüggesztését vonhatja maga után.

A korrupcióellenes harc folytatására kérte az ukrán elnököt  a francia államfő és az Európai Bizottság elnöke.

Emmanuel Macron francia elnök az X közösségi portálra feltett posztjában azt írta, hogy ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel „hangsúlyozták a független és teljes mértékben hatékony intézmények által a korrupció ellen folytatott harc fontosságát” vasárnap reggeli eszmecseréjük során.

Ursula van der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ugyancsak

felszólította Zelenszkijt, hogy tartsák fenn a független korrupcióellenes intézményeket, és további támogatásáról biztosította Ukrajnát az európai uniós tagság felé vezető úton.

Az ukrán parlament kedden szavazta meg végleges formában megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely a főügyészség irányítása alá helyezi a mostanáig független intézményeként működő nemzeti korrupcióellenes nyomozóhivatalt (NABU) és a korrupció elleni küzdelemre specializálódott különleges ügyészséget (SZAP). Az Ukrajinszka Pravda hírportál ismertetése szerint a törvényjavaslat gyakorlatilag megsemmisíti a két intézmény függetlenségét. Zelenszkij nagyon gyorsan aláírta a törvényt, majd két nap múlva visszakozott.

„Osztoztunk abban a meggyőződésben, hogy ami ma megkülönbözteti Ukrajnát és Oroszországot, az az hogy az előbbi a háború ellenére megtartotta érzékeny demokráciáját és folytatni kívánja az előrehaladást az európai úton. Ezzel kapcsolatban ismételten hangsúlyoztuk a független és teljes mértékben hatékony intézmények korrupcióellenes harcának fontosságát” – írta Emmanuel Macron vasárnap az X-en. „Ismételten biztosítottam Ukrajnát Franciaország támogatásáról: a jövőben is erősítjük az Ukrajnának nyújtott segítséget és a Oroszországra gyakorolt nyomást.”

„Ennek végül el kell vezetnie a tűzszünethez, amely lehetővé teszi a stabil és tartós békéről folytatott tárgyalások megnyitását az európaiak részvételével”

– írta még a francia elnök. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki magyarázatot kért Zelenszkijtől a vitatott törvény kihirdetése után, vasárnap az X-en úgy vélte: Ukrajnának meg kell őriznie a független korrupcióellenes szerveket, a jogállamiság alappilléreit.

Kijev „számíthat a támogatásunkra az európai úton való haladásához” – tette hozzá az EB elnöke.

Ukrán civil szervezetek szerint a parlament által elfogadott törvény növekvő nyomásgyakorlást engedélyezett a korrupció elleni harcért felelős intézményekre a korrupció által erősen érintett országban.

Ukrajna partnerei, közöttük az Európai Unió gyorsan hangot adtak aggodalmaiknak.

A jogszabály elfogadása által az ukrán civil társadalom által kiváltotta heves vita hatására Volodimir Zelenszkij végül csütörtökön bejelentette, hogy új jogszabálytervezetet nyújt be, amely ismét biztosítja majd „az ukrán korrupcióellenes szerveknek a hatalommal szembeni függetlenségét”.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.