
Már 400 ezren megszöktek az ukrán hadseregből
Naponta több százan mentik így az életüket.
Megközelíti a 400 ezret azoknak az ukrán katonáknak a száma, akik önkényesen elhagyták az alakulatukat – írta meg egy kárpátaljai magyar nyelvű portál egy ukrán parlamenti képviselőre hivatkozva. A Kárpáthír Anna Skorokhod állítására hivatkozva arról számolt be, hogy az ukrán hadseregben zajló tömeges dezertálások legfőbb oka a parancsnokok bánásmódja és a kilátástalanság.
A Kárpáthír cikke szerint Anna Skorokhod ukrán parlamenti képviselő egy vasárnapi interjúban arról beszélt, hogy bár a közel 400 ezer fős adat nem jelent végleges veszteséget, mivel sokan később visszatérnek az egységükhöz, a helyzet mégis súlyos. A képviselő szerint sokan elvi okokból soha nem fognak visszatérni a hadseregbe.
„Nem lehet állatként bánni azokkal, akik önként jelentkeztek és három éven át harcoltak anélkül, hogy a családjukat látták volna”
– fogalmazott a portál tudósítása szerint a képviselő, aki szerint ezeknek a katonáknak joguk lenne hazatérni a családjukhoz és a civil életbe, ám ehelyett azt a tájékoztatást kapják, hogy „csak a győzelem után térhetnek haza”, ami Skorokhod véleménye szerint csak tovább ront a helyzeten. Kiemelte, hogy a katonák eltűnésének elsődleges oka a vezetés bánásmódja.
A tudósításban egy ukrán újságíróra, Volodimir Bojkóra hivatkozva arról is beszámoltak, hogy 2025 első felében több mint 107 ezer büntetőeljárás indult dezertálás és önkényes távollét miatt, miközben a 2022-es eszkaláció óta az ilyen esetek száma meghaladta a 230 ezret.
Elsősorban kimerült és motiválatlan ukránok dezertálnak
Helyi tisztviselők és sajtóértesülések szerint a katonák távozásának fő okai a kimerültség, a motiváció hiánya és a bürokratikus akadályok. Példaként említik, hogy a leszerelésre jogosult katonáktól is megtagadják a szolgálatból való elbocsátást. Skorokhod egy korábbi nyilatkozatában a parancsnokok által elkövetett korrupciót és a harci pótlékok kicsikarását is a problémák közé sorolta – számolt be róla a KárpátHír.
A cikkben emlékeztettek, hogy Ukrajna a konfliktus kezdete után általános mozgósítást rendelt el és a 18 és 60 év közötti férfiaknak megtiltották az ország elhagyását, tavaly pedig a sorkötelezettségi korhatárt 27-ről 25 évre csökkentették és a mozgósítási szabályokon is szigorítottak.
A kárpátaljai portál a Russia Todayre hivatkozva arról is írt, hogy a kényszersorozási kampány több alkalommal vezetett erőszakos összetűzésekhez a vonakodó újoncok és a toborzótisztek között, felidézve, hogy a múlt héten Vinnicja városában zavargás tört ki, amikor a tüntetők megpróbálták kiszabadítani az újonnan mozgósított férfiakat. Mint ismert, egy ilyen kényszersorozással összefüggő súlyos bántalmazást követően vesztette életét a magyar nemzetiségű, magyar állampolgársággal is rendelkező Sebestyén József.
Hetek óta egy magyar családapa tragikus halála foglalkoztatja a hazai közvéleményt. A Bors a múlt héten új részleteket tudott meg a megrázó esetről, az ukrán kényszersorozás kegyetlenségéről. Mint korábban megírtuk, a 45 éves Sebestyén Józsefet elhurcolták, majd egy erdőben vascsövekkel brutálisan megverték. Ezek után elengedték, ő pedig nagy nehezen eljutott a beregszászi kórházba, ahol három héttel később életét vesztette - írta cikkében a Bors.

A családapa már nem rendelkezett ukrán lakcímmel, kijelentkezett az országból. Közeli ismerősei szerint emiatt úgy gondolta, nem fenyegeti a veszély, hogy érte mennek a kényszertoborzók. Kárpátalját idős szüleire tekintettel nem hagyta el, illetve attól tartott, ha kiköltözik a házából, idegenek erőszakkal elfoglalják.

A férfit meg-meglátogatta a Parisel nevű cukrászda-éttermet, ha tehette, ott itta meg a reggeli kávéját. Ismerőseiben felmerült a gyanú, hogy azon a bizonyos napon Józsefet a TCK, az ukrán hadkiegészítési szervezet emberei szándékosan csapdába csalták. A gyanú alapja, hogy a magyar férfin kívül akkor és ott senki mást nem vittek el. Egyenesen odaléptek hozzá és elhurcolták.
A férfit nem vitték be a Vojenkomatra, vagyis a tagtoborzó irodába, ahogy azt a törvények előírják, hogy egészségügyi alkalmassági vizsgálatot végezzenek rajta. Kihurcolták az erdőbe, a sárban mászatták és brutálisan vasdorongokkal verték. Közben még le is fotózták, sőt videózták a férfi szenvedését.


A videón a brutális toborzótisztek és Sebestyén József beszélgetése is hallható.
1. személy: Ha kiengedjük a városba, ott is így fog mászni?
2. személy: Nem, egyből lábra áll majd.
József: Nem bírom tovább. Nem bírom! Videót készítetek?
1. személy (kárpátaljai ruszin akcentussal): Szveta, gyere gyógyítsd meg őt.
József: Igen, elfogadom, hogy segítsen.
2. személy: Mindjárt jön a Szveta, mindjárt meg...a őt.
József: Jöjjön a Szveta, tényleg nagyon rosszul vagyok.
1. személy: Gyere ide Szveta, itt meg kell oldani valamit.
Miután Sebestéyn Józsefet bestiális kegyetlenséggel megverték, elengedték, ő pedig bevonszolta magát a beregszászi kórházba. A Bors értesülése szerint a szülei, - főleg az édesapja - naponta kétszer látogatták. Az állapota folyamatosan romlott. Június 21 és 25 között már gyakorlatilag nem volt magánál, nem volt képes beszélni sem. Információink szerint talán érthette, ha mondtak nekik valamit, de képtelen volt megszólalni.
Július 6-án, vasárnap a szervezete végleg feladta küzdelmet. Az édesapja – bár többször kiküldték a kórteremből- próbált mellette maradni. Úgy tudjuk, hogy élete utolsó napján valamelyest összeszedte az erejét. Evett, és a mosdóba is kiment. Aztán hirtelen összeomlott. Az édesapja 15 perccel később rosszat sejtett, ismét bement a kórterembe, de József akkor már fuldoklott. A férfi amikor meglátta az édesapját nagy nehezen megszólalt:
Jaj, Apu, segíts, meghalok!
Segítséget kértek, de az orvos nem sietett, hosszan vártak rá. Mire megérkezett végre, már késő volt...
Egyesek úgy vélik, hogy a családapát hagyták meghalni.
Sebestyén Józsefet dezertőrnek hitték
Beregszászi ismerősök szerint a férfit a kórházban dezertőrnek hihették, és a kórházi személyzet tartott a retorzióktól. Később a kezelőorvosa a sorozóirodában, a Vojenkomatnál kiderítette, hogy József nem szökevény.
Apró, de jellemző adalék, hogy József szüleire a Linner Bertalan Kórház liftkezelője durván rászólt, hogy egymás között se beszéljenek magyarul. Még az egyik, jellegzetes magyar vezeték- és keresztnévvel rendelkező orvos sem mert magyarul szólni Józsefhez és a családhoz az anyanyelvükön.

Márta, József testvére élete végéig gyászolni fogja szeretett öccsét. Megkeresésünkkor elmondta, hogy a család még sokkhatás alatt áll, ezért képtelenek interjút adni. Egy kérdésre azért válaszolt: van-e bocsánat a pribékek számára?
Én képtelen vagyok megbocsátani az öcsém gyilkosainak. Ezt a Jóistenre bízom!
Mint azt beregszászi forrásokból megtudtuk, az előzetes hírekkel ellentétben Józsefnek nem kettő, hanem egy gyermeke született. 19 éves fia biztonságban van, Debrecenben él és az egyetemen tanul - írja a Bors.







