RETRO RÁDIÓ

Magyar Péter számára nagyon keserves az erdélyi kudarc

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 05. 19:23

Az erdélyiek megvetése kíséri.

Az Alapjogokért Központ elemzője szerint repedeznek a falak a Tisza Pártban.

– A tiszás bázis jelentős része számára ez az eset inkább zavarba ejtő lehet, hiszen sokak számára szinte elképzelhetetlen, hogy Magyar Pétert ne mindenhol fogadják ujjongó tömegek, hiszen a közösségi médiás visszajelzések szerint „minden rendben van” – mondta el a Magyar Nemzetnek Lajkó Fanni, az Alapjogokért központ elemzője. 

Kiemelte, 

ez a disszonancia – a digitális térben felépített sikerlátszat és a valóságos társadalmi jelenlét közti szakadék – most látványosan felszínre került. Erdélyben nem volt algoritmus, ami megtöltötte volna a széksorokat, és nem volt vágóprogram, ami hiteles tömeget tudott volna montírozni Magyar Péter mögé.

Lajkó szerint ez a helyzet különösen kellemetlen azoknak a támogatóknak, akik eddig egyfajta politikai messiásként tekintettek rá, és most szembesülnek azzal, hogy a párt hatóköre valójában korlátozott, és a Tisza Párt nem tud megszólítani más közösségeket a saját buborékján kívül.

Magyar Péter kudarcos erdélyi gyűlése (Forrás: Facebook)

Az elemző szerint ugyanis totális érdektelenség fogadta Magyar Pétert Erdélyben, ahol alig néhány tucatnyi érdeklődő jelent meg, miközben a párt elnöke látványosan próbálta menteni a menthetetlent. 

Ez a kudarc világosan rámutat arra, hogy a Tisza Pártnak nincs valódi társadalmi beágyazottsága a határon túli magyar közösségek körében. Amit látunk, az csupán a baloldal újracsomagolása, a szereplők többsége pedig ugyanaz, akiket már láthattunk Márki-Zay Péter vagy Jakab Péter színre lépése idején: levitézlett, háttérbe szorult baloldali értelmiségiek és tanácsadók, akik most új zászló alatt próbálják visszanyerni politikai befolyásukat

– jelentette ki a szakember. 

Lajkó Fanni szerint a Tisza Párt narratívája és stílusa is ismerős: erkölcsi fölényből beszélnek, miközben figyelmen kívül hagyják a valóságot. Az erdélyi kudarc pedig ennek az ékes bizonyítéka. 

Cenzúrával és kommunikációs trükkökkel próbálták eltüntetni azokat a jeleket, amelyek a fogadtatásuk érdektelenségét mutatták. Ez a hozzáállás jól tükrözi azt az alapvető problémát is, ami a párt politikai kommunikációját és identitását jellemzi: a nemzeti érzés és identitás iránti érzéketlenséget, amely végül olyan botrányos megnyilvánulásokban ölt testet, mint Magyar Péter kijelentései

– tette hozzá az Alapjogokért Központ szakembere. Lajkó szerint felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetne hiteles nemzetpolitikai szereplő Magyar Péter, miután Nagyváradot „román földnek” nevezte, majd egykori román miniszterelnök-helyettesként hivatkozott Markó Bélára – szándékosan kihagyva a magyar identitást minden vonatkozásból.

Ugyanakkor az elemző szerint nem valószínű, hogy Magyar Péterék lemondanának a külhoni magyarok szavazatairól, ugyanakkor az is világos, hogy fogalmuk sincs, hogyan szólítsák meg őket hitelesen. 

A Tisza Párt számára a külhoni magyarok inkább kampánytaktikai szempont, semmint közösségi vagy nemzetpolitikai kérdés. Ezért is történhetett meg, hogy a legelső komoly próbálkozásuk látványos érdektelenségbe fulladt, amit utólag a kommunikációs stáb igyekezett elrejteni, sőt cenzúrázni

– zárta a beszélgetést Lajkó Fanni. 

Hisztizett Magyar Péter, sokba került ez az erdélyieknek

A nagyadorjániakat senki sem értesítette előre Magyar Péterék erdélyi Tisza-táboráról, de ők fizették meg az árát. Magyar Péter hisztijének bírság lett a vége.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke megérkezett Nagyadorján községbe a Tisza csekély érdeklődésre számot tartó táborába, az éppen az aratást ünneplő helyiekre hívta a rendőrséget, mert zavarta őt a zenéjük. Magyar Péter hisztijének bírság lett a vége. 

Magyar Péter
erdélyi Tisza-tábor
Facebook
A helyieket bírságolták meg a román rendőrök, miután Magyar Péterék rájuk hívta őket

A nagyadorjániak éppen az aratás végét ünnepelték, amikor Magyar Péter megérkezett a községükbe, a mulatság viszont nem volt zavartalan. – Tekintettel arra, hogy a helyiek befejezték az aratást, egy szabad délutánt szerveztek Tarlóson. Hogy ez mennyire zavarja Magyar Péteréket, azt nem tudom.

Falun élünk, bocsánatot kérek, amikor valaki megiszik egy pohár pálinkát vagy bort, ehhez egy kis zenei aláfestést is szeretne tenni. Állítólag ez a zene zavarta Magyar Péteréket, aztán kihívták a rendőrséget

mondta el Karácsony Károly helyi polgármestere a HírTV-nek. Hozzátette, a Tisza Párt elnöke magánterületen szervezte az eseményét, és értesítést sem kapott arról, hogy a párt hozzájuk érkezik.

A Krónika Online-nak nyilatkozva Karácsony Károly, Nyárádgálfalva polgármestere – közigazgatásilag oda tartozik Nagyadorján – részletesen is beszámolt a történtekről. 

Karácsony Károly szerint a Tisza-tábor szervezői hivatalosan csak a megnyitás napján, csütörtökön értesítették a hatóságokat arról, hogy mi is történik. Mint mondta,

ők előzetesen semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak, így nem is tudtak arról, hogy egy többnapos politikai rendezvény zajlik majd a faluban, a bejelentés ráadásul nem is a Tisza Párt nevében érkezett, hanem a semleges hangzású Közösségi Párbeszéd Tábor elnevezés alatt. 

Az esemény magánterületen zajlott, így az önkormányzat hozzájárulása nem volt szükséges – ennek megfelelően a szervezők nem is keresték meg a helyi hatóságokat, a községvezetést vagy akár csak a gazdákat, akiknek a földje a szomszédos telken van. 

Őket bírságolták meg 

Ahogy már említettük, a táborral párhuzamosan a közelben egy másik esemény is zajlott, a helyiek az aratást ünnepelték. 

Karácsony Károly leszögezte, hogy semmilyen formális rendezvényről nem volt szó, egyszerűen csak egy hagyományos közösségi esemény zajlott Nagyadorjánban, amelyre őt polgármesterként meghívták. Mivel az eseményen ő maga is részt vett, és ez a rendezvény is magánterületen zajlott, nem tartotta szükségesnek sem a külön engedélyeztetést, sem a jelentést. 

Hozzátette, nem egyértelmű, hogy pontosan ki hívta ki a helyszínre a rendőrséget, ugyanis a rendőrség állítása szerint a bejelentő a terület tulajdonosa volt, a tulajdonos viszont tagadta, hogy ő értesítette volna a hatóságokat. 

A felelősség kérdése végül személyesen Karácsony Károlyon csattant: a hatóság őt büntette meg 500 lejre, amit – elmondása szerint – már ki is fizetett. 

A büntetés csend- és rendháborításról szól, ami kapcsán a polgármester azt mondta: tény, hogy mulatoztak, de szerinte szándékos rendbontásról semmiképp sem volt szó. 

Testvérét is kirúghatja Magyar Péter, nagyon berágott a félresikerült erdélyi túra miatt

A Tisza Párt vezetőjének nagyon nincs ínyére, hogy élő adásban is kiderült, milyen kevesen voltak kíváncsiak rá az erdélyi Tisza-táborban. A Ripost úgy értesült, hogy kész a saját testvérétől is megválni a számára kellemetlen felvételek miatt, és új embert keres a Kontroll élére.

 

 

Borítókép: Magyar Péter a Tisza párt kudarcos erdélyi rendezvényén (Forrás: Facebook)

Megválna saját testvérétől Magyar Péter, miután nyilvánosságra került, hogy szóvá tette, miért mutogatják azt a néhány embert a legutóbbi kudarcba fulladt erdélyi összejövetelén. A Ripost belső információi szerint Magyar Péter arra kérte sajtófőnökét, keressen megfelelő vezetőt a Kontroll vezetésére.

Kevesen voltak kíváncsiak Magyar Péterre a Tisza erdélyi táborában (Forrás: Facebook)

Ezt a párt alelnöke, Radnai Márk is megerősítette a sajtófőnöknek. A Tisza belügyeire is rálátó forrására hivatkozva a lap azt írta, hogy

Magyar Péter nem fogadta túl jól az erdélyi bakit, amikor ő és szakértői előadást tartottak Nagyadorjánban, a partiumi és erdélyi Tisza-szigetek találkozóján.

Az eseményt a Kontroll egyik munkatársa vette élő adásban, miközben a háttérben Magyar Péter jelezte neki, hogy

ne ezt mutogassátok már, ezt az ilyen kevés embert.

Az erről készült felvétel (amit azóta Magyar Péter eltávolíttatott) mellett ráadásul egy drónfelvétel is napvilágot látott, amelyen jól látszik, hogy milyen kevesen voltak jelen a helyszínen.

Magyar Péter ezután hozta meg döntését, mely szerint professzionális vezetőt akar a Kontroll élére. A Tisza Párt vezetőjét az sem izgatja különösképp, ha ezért

a saját testvérétől kell megválnia.

Az új vezető felkutatásával Tárkányi Zsoltot bízták meg, aki az RTL Klubtól igazolt a Tisza Párthoz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.