
Lesz-e Zelenszkij-Putyin-Trump találkozó?
Valahol Európában...
Donald Trump amerikai elnök szerdán tárgyalt Európa legerősebb államainak vezetőivel. Emmanuel Macron francia elnök szerint a megbeszélésen azt is elárulta, hogy milyen célt tűzött ki a pénteki alaszkai csúcstalálkozó előtt, amelyen Vlagyimir Putyinnal fog egyeztetni. A francia elnök arról is beszélt, hogy lehet a folytatás a pénteki meeting után.
Európa legerősebb államainak vezetői – Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel kiegészülve – Berlinből tárgyaltak videókapcsolaton keresztül az amerikai elnökkel. Korábban ugyanis aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az Ukrajna nélkül zajló amerikai–orosz csúcson olyan megállapodás születhet, amely kedvezőtlen lehet az ukránok számára.
A megbeszélés után több sajtótájékoztatót is tartottak az európai vezetők. Az Index összefoglalója szerint elsőként Emmanuel Macron francia elnök nyilatkozott, aki azt mondta:
Donald Trump közölte velük, hogy az alaszkai találkozón egy tűzszünetet akar elérni Vlagyimir Putyinnal, vagyis területi kérdésekről nem lesz egyezség.
A francia elnök azt is elmondta: Trump biztosította őket arról, hogy Ukrajnával kapcsolatos területi kérdésről nem lehet Ukrajna nélkül tárgyalni, ezt az elvet a francia elnök is támogatja. Macron szerint azt is közölték Trumppal, hogy Ukrajna számára biztonsági garanciákat kell adni.
A francia elnök arra is kitért:
a jövőben esetleg Európában, egy semleges országban rendezhetnek egy olyan csúcsot, amin Donald Trump amerikai, Vlagyimir Putyin orosz, valamint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is részt vesz.
Erre egy olyan országban kerülhet sor, amely mindhárom vezető számára elfogadható. Eddig Törökországban találkoztak legtöbbször az orosz és ukrán delegációk egymással, ahol amerikai-orosz kétoldalú találkozókat is tartottak már. Macron ezenkívül beszélt arról, hogy Ukrajna területi integritásáról csak az ukrán elnök tárgyalhat.
Zelenszkij és Merz együtt tartottak sajtótájékoztatót
Valamivel négy óra után Friedrich Merz német kancellár és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közös sajtótájékoztatót tartott Berlinben, ahol szintén részletesen beszéltek a Trumppal való megbeszélésről. A német kancellár először diplomatikusan megköszönte Zelenszkijnek, hogy személyesen részt vett és szerinte találó, hogy ma történt sor a videókonferenciára, miután 64 évvel ezelőtt ugyanezen a napon kezdték el építeni a berlini falat. Szerinte a fal akkor Németország és Európa szétválásának a szimbóluma lett, de azt sikerült leküzdeni, azonban Oroszország inváziója ismét szétválasztja Európát.
Merz ezután kijelentette: az európai vezetőknek az a célja, hogy a pénteki Trump–Putyin-találkozó jól sikerüljön és ennek érdekében mindent megtesznek.
A sajtótájékoztatón a kancellár elmondta, hogy a videókonferencia során az európai vezetők öt fontos alapelvet fogalmaztak meg, amiket szerinte Trump is elismert: a további tárgyalásokon Ukrajnának is helyet kell biztosítani a tárgyalóasztalnál; bárminemű megállapodást először egy tűzszüneti megállapodásnak kell megelőznie; az orosz megszállás alatt álló területek elfogadása nem lehet napirenden – területi kérdésekről csak Ukrajna bevonásával lehet tárgyalni; az ukrajnai katonáknak joguk van megvédeni szuverenitásukat Európa segítségével; a jövőbeni, szélesebb körű tárgyalásoknak egy transzatlanti stratégián kell alapulniuk, ami Ukrajna támogatásán és az Oroszországra gyakorolt nyomáson kell alapulnia.
Merz elmondta, elfogadhatatlan, hogy egy ország erőszakkal változtassa meg a határokat, valamint Ukrajnának robusztus biztonsági garanciákat kell kapnia, hogy a jövőben Oroszország nem támadná meg ismét. Van remény arra, hogy valami el fog mozdulni. Van remény arra, hogy Ukrajnában béke legyen – zárta Merz a sajtótájékoztatóját.
Mindeközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt: elmondta Trumpnak, hogy Putyin csak blöfföl, amikor békéről beszél. Az ukrán elnök elmondta, mindegyik vezető, aki részt vett a mai egyeztetéseken, békét szeretne Ukrajnában és Európában, valamint megállapodtak az alapelvekben, amit Donald Trump követni fog pénteki tárgyalásán orosz kollégájával.
„Ami Ukrajnát érinti, azt Ukrajnával kell megvitatni”
– fogalmazott az ukrán elnök, aki később azt is mondta, hogy erősebb szankciókra van szükség Oroszország ellen. „Putyin blöfföl, jelenleg az egész frontvonal mentén próbál előretörni. Putyin arról is csak blöfföl, hogy nem érdeklik a szankciók, és hogy azok nem működnek” – tette hozzá.
Rajtuk kívül Mark Rutte, a NATO főtitkára, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egyaránt nagyon sikeresnek nevezte az amerikai elnökkel tartott egyeztetést. A pénteken esedékes találkozó után várhatóan egy újabb megbeszélést tartanak majd az európai vezetők Trumppal.
A NATO-főtitkár, Mark Rutte szerint elkerülhetetlen lehet, hogy egy békefolyamat során Oroszország megtartsa az irányítást bizonyos ukrán területek felett. Mondta mindezt azelőtt, hogy az EU külügyminiszterei hétfőn rendkívüli ülést tartanak.
„Tudomásul kell vennünk, hogy jelenleg Oroszország ellenőrzi Ukrajna területének egy részét” – mondta Rutte az ABC Newsnak. A tűzszünet után felmerül a kérdés, hogy mi fog történni a területi kérdésekben és az Ukrajnának nyújtott esetleges biztonsági garanciák tekintetében. A NATO-főtitkár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ukrajna szuverén állam, amely maga határozza meg geopolitikai jövőjét – írja a német Welt.
Mint ismert, pénteken Trump és Putyin az amerikai Alaszkában tárgyalnak egy esetleges békefolyamatról a már több mint három és fél éve tartó orosz–ukrán háborúban. „Területi kérdésekben fontos különbséget tenni a de facto és a de jure elismerés között” – mondta Rutte. A de facto a gyakorlatban fennálló, tényleges állapotot jelenti, míg a de jure a jogilag elismert, hivatalos státuszt.
Egy esetleges megállapodás kikötheti például, hogy Oroszország de facto ellenőrzése alatt tart bizonyos területeket anélkül, hogy ezt az ellenőrzést jogilag elfogadnák.
Példaként említette a Nyugat évtizedek óta tartó hozzáállását a balti államok szovjet megszállásához.
Vége Ukrajna támogatásának
Az Egyesült Államok alelnöke, J.D. Vance megerősítette, hogy az USA pénzügyileg ki akar lépni Ukrajna támogatásából az orosz agresszió elleni védekezésben. Donald Trump elnök és ő is azon a véleményen vannak, hogy
„az Egyesült Államok befejezte Ukrajna háborús finanszírozását”
– mondta Vance a Fox Newsnak adott interjúban, amelyet néhány nappal korábban vettek fel.
„Szeretnének békés megoldást találni és véget vetni a halálnak” – mondta Vance a két államfőről, majd hozzátette: „Az amerikaiak belefáradtak abba, hogy továbbra is erre a konfliktusra költsék adójukat”. Az alelnök egyúttal megismételte a Trump-kormány álláspontját, amely szerint az európaiak felelősek elsősorban ezért a konfliktusért, hiszen az „közvetlenül a küszöbük előtt zajlik”.
„Ha nekik fontos a megoldás, akkor aktívabban és jelentősebben kellene részt venniük a finanszírozásban, például azzal, hogy fegyvereket vásárolnak amerikai gyártóktól Ukrajna számára. De mi ezt már nem fogjuk finanszírozni”
– hangsúlyozta Vance.
Putyin tesztje
A találkozó előtt hétfőn az EU külügyminiszterei rendkívüli ülést tartanak. Az EU külügyi vezetője, Kaja Kallas közölte, hogy Európa alapvető érdekei vannak kockán. Mark Rutte dicsérte Trump erőfeszítéseit, és úgy nyilatkozott, hogy ez a találkozó teszt lehet arra, mennyire komoly Putyin a háború befejezésének szándékában. Úgy vélte, fontos lépés lehet a szélesebb körű tárgyalások felé.
Volodimir Zelenszkij eddig nem kapott meghívót Alaszkába. Az ukrán elnök aggódik, akárcsak a nyugati partnerek, hogy ott a döntések az ő beleegyezése nélkül születhetnek meg. Zelenszkij nemrégiben közvetetten jelezte, hogy nem fogadja el Trump által felvetett területcsere lehetőségét.
Ukrajna - az ország alkotmánya által is garantált – területi egységét hangoztatta szombati Telegram-üzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, hangsúlyozva: „az ukránok nem adják oda a földjüket megszállóknak”.
Zelenszkij a Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz államfő augusztus 15-re tervezett találkozójával összefüggésben hangsúlyozta: hazája kész a valódi megoldásokra, amelyek lehetőséget teremtenek a békére, azonban aláhúzta azt is, hogy
„minden olyan megoldás, amely Kijev bevonása nélkül születik, ellentétes a hosszútávú, tartós békével”.
Trump péntek este a Truth Social közösségi oldalán adott hírt a Putyinnal tervezett találkozóról, amelyre a tervek szerint Alaszkában kerül sor.
Az amerikai elnök az ukrajnai háborút lezáró megállapodás lehetséges tartalmáról azt közölte, hogy az tartalmazhat területcserét. A rendezést nagyon bonyolultnak nevezte, és hozzátette: bizonyos területek visszakerülhetnek Ukrajnához, és bizonyos területek cseréje is megtörténik. „Bizonyos területcsere következik, mindkét fél javát szolgálva, de erről később fogunk beszélni” – fogalmazott Donald Trump.
Berlinben gyűlnek össze az európai vezetők szerdán, hogy virtuális tárgyalásokat tartsanak Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részvételével. A találkozóra két nappal az alaszkai találkozót megelőzően kerül sor, ahol az Egyesült Államok elnöke Vlagyimir Putyin orosz elnökkel egyeztet majd.
Már Németország fővárosában, Berlinben tartózodik Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, ahol az európai vezetők egy Németország által szervezett virtuális találkozón vesznek részt Donald Trump amerikai elnökkel, két nappal azelőtt, hogy Trump Alaszkában találkozna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – számolt be a Reuters.
A találkozó magyar idő szerint három órakor kezdődött meg, Volodimir Zelenszkij a megérkezést követően előbb kezet rázott Friedrich Merz német kancellárral, majd tárgyalni ment vele.
A diplomáciai eseményekhez kapcsolódik, hogy a közelgő alaszkai amerikai–orosz csúcstalálkozó előkészítésének részeként kedden telefonon egyeztetett Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Tammy Bruce amerikai külügyi szóvivő közlése szerint a két miniszter megerősítette, hogy mindkét oldal elkötelezett Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozójának sikere iránt.
Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője napi sajtótájékoztatóján a pénteki találkozó céljaként azt jelölte meg, hogy az amerikai elnök jobb képet kapjon arról, miként lehet a háború lezárását elérni, és hozzátette, hogy Donald Trump a békét ösztönző lépések során a konfliktusban érintett minden félhez „mély tisztelettel” viszonyul.







