
Gyurcsányék "gyermekverő tolvajnak" nevezték Márki-Zayt
Elképesztő botrány a baloldalon.
Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke egy interjúban azt mondta: Dobrev Klára, a DK elnöke – aki idén tavasszal jelentette be, hogy elválik Gyurcsány Ferenctől – egy párt alkot Rónai Sándorral, a párt EP-képviselőjével. Erre reagálva Dobrev Klára bírálta Márki-Zay Pétert, Rónai Sándor pedig egy indulatos Facebook-posztban kijelentette: Márki-Zay Péter egy „gyermekverő tolvaj és pszichopata” -írta a hirado.hu.
Az egész ügy azzal kezdődött, hogy Márki-Zay Péter – aki Rónai Egon Konkrétan című podcastjának volt a vendége – a csütörtökön megjelent interjúban azt mondta Dobrev Kláráról:
nehéz félreérteni, ahogy a DK új elnöke az „új párjával” táncolt a Pride-on, és azt mondta: mindez legalább részben magyarázatot jelenthet Gyurcsány és Dobrev válására is.
Dobrev Klára erre reagálva élesen bírálta Márki-Zay Pétert, és közölte: szerinte Márki-Zay Péter átlépett egy határt azzal, hogy az ő Rónai Sándorral való állítólagos kapcsolatáról beszélt a podcastben, mivel ezeknek a pletykáknak nincs alapjuk – írta az Index.
„Márki-Zay Péter úgy viselkedik, mint egy gátlástalan kukkoló! Márki-Zay Péter az internet legocsmányabb bugyraiból származó hazugságot állított rólam és Rónai Sándorról a tegnap megjelent, Konkrétan című podcastben. Nyilvánvaló, hogy Márki-Zay Péter Rónai Sándorról beszélt, hiszen ez a hazugság pörög a Facebook legsötétebb zugaiban. Azt mondta, hogy nehéz félre érteni, ahogy az »új párommal táncoltam« a Pride-on, akit ugyan nem nevez meg, de nyilvánvaló, hogy Rónai Sándorra gondolt” – írta Dobrev Klára.
Majd hozzátette: „Márki-Zay Péter hetek óta hazudozik a DK-ról. Nyilvánvalóan konkrétumok nélkül, a hazugságok már csak ilyenek. Eddig nem akartam reagálni, mert Márki-Zay Péter nem ér annyit. De most átlépett egy olyan határt, amelyet nem fogok tűrni. Nemcsak azért, mert Márki-Zay Péter teljesen igazságtanul hazudik össze-vissza rólam, hanem azért sem, mert ezzel egy teljesen ártatlan család magánéletébe mászik be, oda, ahová soha, senki nem hívta.”
Márki-Zay „bocsánatot kért”, de nem ért véget az ügy ezzel
Márki-Zay Péter szombaton adott viszontválaszt Dobrev Klára posztjára, amelyben „bocsánatot kért” a történtek miatt (az idézőjeleket az indokolja, hogy a posztot olvasva kérdésesnek tűnik, hogy mennyire gondolta ezt komolyan).
A „Mert Gyurcsány jobb volt?” címmel közzétett bejegyzésben a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke azt írta: „Sajnálattal értesültem Dobrev Klára felháborodásáról a Konkrétan Rónai Egonnal műsorban elejtett szavaimért – teljesen mellékesen utaltam arra a videóra, amelyet maga a pártelnök asszony tett ki közösségi oldalára, és amelyet részletesen tárgyalt egy Testbeszéd című csatorna.” Hangsúlyozta, hogy Rónai Egon műsorában csak nagyon felületesen minősítette a két DK-s politikus kapcsolatát, meg sem nevezve a Dobrev Klárával kézen fogva vonuló és táncoló Rónai Sándort.
„Rónai úr 5 hosszú éven át Dobrev Klára társa volt a brüsszeli kiküldetésük során, idén májusban pedig, Gyurcsány Ferenc kirúgása után, ő vette át annak képviselői mandátumát a budapesti parlamentben – erre való kiválasztása jelzi személyének fontosságát és az új elnök, Dobrev Klára iránta táplált bizalmát.”
– írta Márki-Zay, aki a bejegyzéséhez csatolt azt a videót is, ahol Rónai Sándor és Dobrev Klára egy pillanatra megfogják egymás kezét, majd táncolni kezdenek.
Végül azt írta: Dobrev Klára és Rónai Sándor magánélete csak az ő és kettejük családjának ügye, és semmiképp sem szeretne többet belelátni annál, mint amit ők maguk nyilvánosan megosztanak a világgal. „Elnézést, ha félreértettem baráti kézfogásaikat – ám ennek tényleg semmi jelentősége nincs az Orbán-rendszer lebontásáért folytatott nemzeti ügyünkhöz képest. Még egyszer sok boldogságot kívánok mindkettejüknek!” – írta nem kevés cinizmussal a poszt végén a korábbi miniszterelnök-jelölt.
Ezzel azonban a történet nem ért véget, ugyanis szombaton megszólalt az ügyben érintett harmadik fél, Rónai Sándor is, aki a Márki-Zayhoz címzett Facebook-posztját úgy kezdte:
„Figyelj rám, te gyermekverő tolvaj, te nárcisztikus pszichopata!”
„Bár a családon belüli erőszakot elítélem, a saját családoddal végső soron magánügy, hogy mit művelsz. A te gyerekeid védtelenek veled szemben, de az enyémek nem. Ha őket akarod bántani, én jövök veled szembe” – írta a kétgyermekes családapa Rónai, majd együttérzését fejezte ki Márki-Zay Péter feleségének, „akinek családanyaként el kell szenvednie a mániákus hazudozó családfő bántalmazásait, együtt kell élnie azzal, hogy ha dühös vagy, akkor pofon vágod a gyerekeidet. Isten irgalmazzon annak, aki ebben megakadályoz téged otthon”.
„Nyilván azt sem lehet könnyű feldolgoznia, hogy 7 közös gyermek születése után te elsősorban Szájer József és Orbán Gáspár, másodsorban Rónai Sándor nemi élete körül ólálkodsz. Sovány vigaszt jelenthet csak számára, hogy utóbbi esetében legalább egy hetero kapcsolatról fantáziálsz. De ez a ti tragédiátok, rátok tartozik. Engem és a családomat hagyd ki ebből! ”– írta, miközben azt is kiemelte, hogy senkinek sem volt „a társa” EP-képviselői munkája alatt, legfeljebb kollégája, és a DK-ban sem lett fontosabb politikus Gyurcsány Ferenc távozásával.
„Te ezt pontosan tudod, csak hazudsz, mert ez a mániád, és/vagy erre kaptál megrendelést. Magad vallottad be, ezért nem sorolnám a bűneidet, hogy mennyit csaltál a kampányban, amelynek az árát a téged támogató és a pénzügyi machinációidról semmit sem sejtő politikai közösségnek kellett kifizetnie helyetted. Nem sorolom a részleteit, hogy hogyan utasítottál pártokat, politikusokat, hogy ne kampányoljanak. Nem sorolom, hogy hogyan vettél el kampányeszközöket esélyes jelöltektől, és hogyan tetted tönkre szándékosan az ellenzéki pártok kampányát. Te elloptad a győzelem esélyét az ellenzéktől” – írta Rónai Sándor.
A posztjához egy Márki-Zay Péterrel közös képet is mellékelt, amellyel kapcsolatban azt írta: „Biztos kifizetődő volt neked, hiszen minden korábbinál nagyobbat nyert a Fidesz a te segítségeddel. Végül álljon itt egy kép! Látom, hogy egy kéz érintése komoly érzelmi viharokat korbácsol benned. Ha ilyet látsz, egyből valamilyen titkos viszonyról ábrándozol. Nos, ezen a képen megfogom a kezed. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad, bizonytalanságban tépelődj, ezért 6 év elteltével szeretném ezt tisztázni! Ez egy kézfogás. Nem több. Nőknek és férfiaknak egyaránt szokásuk. Nincs köztünk semmi. Én egy nős, hetero családapa vagyok. Szállj le rólam, hagyd békén a családomat! És – elnézést tőlük – foglalkozz inkább a feleségeddel és a gyerekeiddel!”
„Ez tényleg őrület”– Márki-Zay Péter ismét megnyilvánult
Frissítés: cikkünk megjelenésével egy időben Márki-Zay Péter közzétett egy újabb Facebook-posztot, amelyben azt írta:
„EZ TÉNYLEG ŐRÜLET: egy Dobrev Klára által kitett videótól eljutottunk ahhoz, hogy fideszes tolvaj vagyok…”
A politikus azt írta, hogy Dobrev és Rónai kritikája mellett DK-s „online harcosok” támadtak rá a közösségi oldalán.
„SZÓVAL MÉG EGYSZER HANGSÚLYOZOM: engem egyáltalán nem érdekel Dobrev Klára (sem a teljesen érdektelen Rónai Sándor) magánélete. ELNÉZÉST kérek tőlük, hogy hírbe hoztam őket, elnézést azért is, hogy az engem is meggyőző videó megosztásával válaszoltam Dobrev Klára tegnapi engem kritizáló nyilatkozatára, talán elég lett volna egy link is… Őszintén azt kívánom, legyenek boldogok mindannyian!” – írta Márki-Zay Péter, majd tételszerűen reagált a vele szemben felhozott vádakra.







