RETRO RÁDIÓ

Gázai kórházakban bújik meg a Hamasz

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 28. 19:50

Ez van a tragikus támadások mögött.

A Nasszer kórházat ért tragikus légi találat után ismét reflektorfénybe került a Hamász által katonai célponttá átalakított kórházak és egészségügyi létesítmények helyzete. Mindezért pedig a Hamászban vezető tisztséget betöltő gázai egészségügyi miniszternek, Munir el-Barásnak van központi szerepe.

Többen is beszámoltak a gázai Nasszer kórház tragikus sorsáról, az izraeli légierő ugyanis kénytelen volt légicsapást mérni a létesítményre azért, mivel csak így lehetett megsemmisíteni egy olyan precíziós megfigyelő kamerarendszert, amelyet az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szárazföldi egységeinek beméréséhez használtak a terroristák.

Most az Israel Hayom közölt egy részletesebb portrét arról az emberről, aki hatalmi pozíciójával visszaélve használta élő pajzsnak a Nasszer kórház betegeit és újságíróit, valamint az ott tartózkodó újságírókat.

Munir el-Barás gázai „egészségügyi minisztert”, a Haníje-klán strómanja az, aki célkeresztet rajzolt a gázai kórházakra.

A portál szerint el-Barás a Hamász tagjaként közeli kapcsolatot ápol Iszmail Haníje, a Hamász 2024. július 31-én likvidált vezetőjének családjával, az Israel Hayom szerint ő kezelte személyesen a dinasztia vagyonát.

A Gázai övezet egyik legbefolyásosabb, leggazdagabb személyeként tartják számon, valamint a Namaa Charity vezetőjeként a gázai mezőgazdasági termelés szervezésében is szerepet játszik, élelmiszert és gazdasági hátországot biztosítva ezzel a terrorszervezetnek.

A portál szerint miniszteri pozíciója kettős célt szolgál, miniszterként beleszólása van a gázai kórházak működtetésébe – elősegítve ezzel a létesítmények háborús célokra való felhasználását –, orvosként pedig lehetősége van manipulatív jelentéseket készíteni az izraeli fegyveres erők lejáratása céljából.

Messzire nyúlnak a Hamász-polip csápjai, a legváltozatosabb módokon terjesztve ezzel a terroristák propagandáját

Nem Munir el-Barás az első olyan személy, aki a névlegesen polgári tisztségét felhasználva játszik az antiszemita terroristák kezére, a hirado.hu oldalán korábban már foglalkoztunk számos esettel, amikor a Hamász tagjai hasonló módon álcázták magukat a nyugati közvélemény megvezetése céljából. Beszámoltunk annak az Anasz al-Sarifnak az esetéről, akit az Izraeli Védelmi Erők (IDF) likvidálták Gázavárosban.  Az IDF megerősítette a likvidálás tényét, és közölte, hogy

al-Saríf az „al-Dzsazíra újságírói álarca mögé bújva” működött, és a Hamász parancsnokaként rakétatámadások tervezéséért felelt izraeli civilek és katonák ellen.

Ugyanígy beszámoltunk annak a Wissam Afifának a tevékenységéről is, akit a BBC Arabic műsoraiban független szakértőként mutattak be, elhallgatva azt a tényt, hogy a Hamász tagja, aki 18 éves kora óta dolgozik a palesztin terrorszervezet propagandagépezetében.

Hat Hamász-tagot azonosított az izraeli hadsereg (IDF) a Nasszer Kórház elleni támadás áldozatai között, ahol civilek és újságírók is életüket vesztették. Az IDF vizsgálata szerint a támadás célja egy megfigyelőkamera volt, a hadsereg vezetői pedig további részletes elemzést rendeltek el a döntéshozatal és a végrehajtás körülményeiről.

Az izraeli hadsereg keddi közleménye szerint a hétfői, hán-júniszi Nasszer Kórház elleni támadás során körülbelül húsz palesztin vesztette életét, közülük hatan iszlamista Hamász-terroristák voltak – írja a The Jerusalem Post. Az izraeli katonai főparancsnok, Eyal Zamir vezérezredes hangsúlyozta, hogy a nyilvánosságra hozott adatok nem a hadműveleti hibák igazolására szolgálnak, hanem további vizsgálatok előkészítését célozzák, különös tekintettel a tűzvezetés engedélyezésére és a parancs kiadására.

Az IDF közleménye különbséget tett a terepen dolgozó parancsnokok, valamint a dél-izraeli beershebai parancsnokság vezetői által elkövetett esetleges hibák között.

Több katonai tiszt is bírálta a döntést, hogy a kórház ellen tanktűzzel léptek fel ahelyett, hogy precízebb célzási módszereket alkalmaztak volna.

Zamir szerint a tényleges cél egy megfigyelőkamera volt, nem a hat terrorista.

A közlemény szerint a Golani zászlóalj katonái a terepen gyanús mozgásokat észleltek, de a tűzparancs kiadása előtt nem állt biztos információ a Hamász-erők jelenlétéről vagy számáról. Az izraeli hadsereg eddig nem tette közzé, pontosan kik voltak a terrorista áldozatok, bár néhány név már kiszivárgott.

Egy közülük részt vett az október 7-i izraeli terület elleni támadásban, ám a felvételek szerint nem követett el gyilkosságokat – tájékoztat a Jewish News Syndicate.

A támadásban több újságíró is életét vesztette, köztük a Reuters és az Associated Press munkatársai. Az IDF nemzetközi szóvivője, Nadav Shoshani kiemelte, hogy az újságírókat nem célozták. A hadsereg azt is megerősítette, hogy a második lövés újabb halálos áldozatokkal járt, de annak indoklására nem tértek ki.

A vizsgálat felhívta a figyelmet az engedélyezési folyamat és a terepi döntéshozatal részleteinek további elemzésére. Az IDF szabályzata szerint a kórház elleni támadásokhoz magasabb szintű engedély szükséges még akkor is, ha terrorista van a közelben.

A Hamász közleménye szerint az izraeli állítás szerinti hat terrorista közül ketten máshol, különböző időpontokban haltak meg, ami nem tisztázott, hogy civil vagy harcos áldozat volt-e.

Az IDF vizsgálata kiemelte, hogy a terrorista szervezetek gyakran használják fel a civilek és az infrastruktúra védett helyeit katonai célokra.

A Nasszer Kórházban a támadás idején több mint ezer beteg tartózkodott, és több mint ötvenen sérültek meg. Az izraeli kormány és a hadsereg hangsúlyozta, hogy céljuk a Hamász legyőzése és az ártatlan civilek védelme.

A palesztin kórház közlése szerint az épület negyedik emeletét érte találat, és összesen 15-en haltak meg.

Az AP és a Reuters hírügynökség, valamint az al-Dzsazíra arab hírtelevízió jelezte, hogy egy-egy munkatársa a halálos áldozatok között van.

Az izraeli hadsereg közleményében sajnálatát fejezte ki amiatt, „ha a konfliktuson kívül álló személyeknek is bántódásuk esett”, illetve hangsúlyozta, hogy újságírók nem célpontjai a műveleteinek. Hozzátették: kivizsgálják az esetet.

A Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ) nevű szervezet adatai szerint a mostani gázai fegyveres konfliktus kezdete, 2023 októbere óta már csaknem 200 újságíró és egyéb médiaalkalmazott vesztette életét a területen.

Az ENSZ több szervezete elítélte az izraeli hadsereg gázai kórházat ért légicsapását

Több ENSZ-szervezet is tiltakozásának adott hangot az izraeli hadseregnek a gázai Nasszer kórház elleni támadása miatt, amelyben palesztin források szerint legalább húsz ember, köztük öt, a nemzetközi médiának dolgozó újságíró vesztette életét.

Közlésük szerint az előzetes figyelmeztetés nélküli légicsapás a gázai övezeti Hán-Júniszban levő épület külső lépcsőjét érte, ahol a tudósítók rendszeresen dolgoznak kameráikkal. Az ENSZ emberi jogi főbiztosságának szóvivője hangsúlyozta: „Az újságírók nem célpontok, a kórházak nem célpontok”. Ravina Shamdasani szerint a történteknek nem döbbent hallgatásra, hanem határozott tettekre kellene ösztönöznie a nemzetközi közösséget.

Philippe Lazzarini, az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) vezetője a nemzetközi közösség „sokkoló közönyét” bírálta a közösségi médiában. Elmondása szerint Izrael a támadásokkal „megpróbálja elhallgattatni az utolsó hangokat, amelyek felhívják a figyelmet az éhínség áldozatául esett gyermekek csendes halálára”.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) főigazgatója szerint a folyamatos bombázások miatt Gázában az amúgy is súlyosan korlátozott egészségügyi ellátás teljesen összeomlik. „Nem mondhatjuk elégszer: az egészségügy elleni támadásokat azonnal le kell állítani. Azonnali tűzszünetre van szükség” – írta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, hozzátéve, hogy a támadásnak további ötven sérültje van, köztük súlyos állapotú betegek.

Az Izraelben dolgozó külföldi tudósítók szakmai szervezete (Foreign Press Association, FPA) közleményében „felháborodásának és megdöbbenésének” adott hangot, az esetet pedig a háború kezdete óta „a nemzetközi újságírókat ért egyik leghalálosabb izraeli támadásnak” nevezte. „Ez már túl régóta tart, és indokolatlanul sok újságíró életét követeli” – írták, felszólítva az izraeli kormányt, hogy hagyjon fel az újságírók elleni támadásokkal. „Ez fordulópont kell, hogy legyen. Felszólítjuk a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek meg mindent kollégáink védelmében, mert mi magunk erre nem vagyunk képesek” – hangsúlyozták.

Az izraeli kormányfő tragikus szerencsétlenségnek nevezte a Nasszer kórházat ért légicsapást, Donald Trump sem örült a hírnek

Tragikus szerencsétlenségnek nevezte a kórházat hétfőn ért, húsz halálos áldozatot, köztük öt újságíró életét követelő légicsapást Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő.

Közleményében hangsúlyozta, hogy Izrael „megbecsüli az újságírók, egészségügyi dolgozók, illetve minden civil munkáját”. Hozzátette egyben, hogy a hadsereg „alapos vizsgálatot” folytat az ügyben.

Izrael „mélységesen sajnálja a Gázai övezeti Nasszer kórháznál ma történteket”

– húzta alá az izraeli miniszterelnök. Ugyanakkor leszögezte, hogy Izrael háborúja a Hamász terrorszervezet ellen irányul. „Igazságos céljaink a Hamász legyőzése és a túszok hazatérésének lehetővé tétele” – fűzte hozzá.

Az izraeli sajtó arról számolt be, hogy az IDF két tüzérségi lövedéket lőtt ki a kórházra, amelynek tetején a Hamász egyik megfigyelőkameráját sejtették. Ahmed al-Farra, a palesztin kórház gyermekgyógyászati részlegének vezetője mindeközben azt állította, hogy az első találat az egészségügyi létesítmény felső szintjét érte – ahol két ember vesztette életét – és percekkel később, amikor újságírók és mentősök narancssárga mellényekben felszaladtak egy külső lépcsőházban, egy második lövedék csapódott be, ez utóbbi okozta 18 ember halálát.

Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője közölte, hogy a hadsereg nem támad szándékosan civileket, és belső vizsgálatot indítottak a történtek tisztázására.

Hangsúlyozta, hogy a hadseregnek rendkívül bonyolult körülmények között kell cselekednie, s azzal vádolta a Hamász terrorszervezetet, hogy szándékosan a polgári infrastruktúrát, így a kórházakat használja egyfajta pajzsként, s a múltban már a Nasszer kórházból is tevékenykedtek. „Sajnáljuk, ha a konfliktuson kívül álló személyeknek is bántódásuk esett” – tette hozzá.

A Reuters szerint Donald Trump hétfőn, a támadásról szóló újságírói kérdésre közölte: nem értesült a kórház elleni csapásról, és „nem örül” annak, ami történt.  „Mikor történt ez? Nem tudtam róla. Nos, nem örülök neki. Nem akarom ezt látni. Ugyanakkor véget kell vetnünk ennek az egész rémálomnak” – idézte a hírügynökség az amerikai elnököt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.