RETRO RÁDIÓ

Fél évre lerövidítik(!) a menekültkérések elbírálását a britek

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 08. 24. 19:39

Eddig mennyi volt?

A brit kormány ígéretet tett vasárnap a menedékkérők fellebbezési eljárásának gyorsítására, miután az előző napokban számos nagy-britanniai városban megmozdulást tartottak bevándorlásellenes tüntetők olyan szállodák előtt, amelyekben menedékkérők vannak elhelyezve.

Yvette Cooper belügyminiszter közleményben hangsúlyozta, hogy a fellebbezési kérelmek elbírálásával kapcsolatos késlekedések „teljességgel elfogadhatatlanok”, és új, független intézmény létrehozását jelentette be, amely segítségére lesz majd a bíróságoknak.

Jelenleg mintegy 51 ezer menedékkérelmi végzés elleni fellebbezés elbírálása van folyamatban, egy-egy döntés meghozatala átlagosan egy évig tart

– közölte a kormány.

Korábban már intézkedtek az elsőfokú döntések felgyorsítása érdekében, a kormány szerint a fellebbviteli ügyekben tapasztalható késlekedések okozzák jelenleg a bevándorlási rendszer túlzsúfoltságát, és a kiutasítások lelassítását. Az új szervezet a kormányzati közlése szerint független bírákból áll majd, és egyik célja a biztonságos országokból érkezők kérelmének elbírálása lesz. A kormány 24 hetet szab meg a bíróságoknak az elszállásolt menedékkérők fellebbezésének, illetve a „külföldi bűnözők” ügyeinek elbírálására.

Yvette Cooper megerősítette: eltökélt „a menekültügyi rendszerben lévők számának csökkentése mellett, hogy 2029 végére meg lehessen szüntetni szállodai elhelyezésüket”. Pénteken és szombaton bevándorlásellenes szervezetek vezetésével Nagy-Britannia-szerte tüntetéseket tartottak menedékkérőknek helyet adó szállodák előtt, és vasárnapra is hasonlókat terveztek. Bristolban, Liverpoolban és a Surrey megyei Horleyban a demonstrálók összecsaptak a rendőrökkel, illetve a menedékkérők védelmében felvonuló ellentüntetőkkel.

Június végén 32 059 menedékkérőt szállásoltak el szállodákban, a kormány kötelezettsége ugyanis szállást biztosítani számukra ügyük elbírálása idejére.

Július közepe óta a Londontól északra fekvő Eppingben rendszeresek és gyakran erőszakosak az egyik ilyen szálloda előtt tartott tüntetések. Kedden a felsőbíróság ideiglenesen elrendelte e szálloda számára menedékkérők befogadásának szüneteltetését. Keir Starmer miniszterelnök kormánya fellebbezett a döntés ellen.

Az országban 2024 júniusa és 2025 júniusa között 111 084 ember kért menedéket, 14 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. A statisztikák 2001 óta történt vezetése óta ez volt a legmagasabb, tizenkét hónap alatt bejegyzett szám.

Nagy-Britannia egyre több városában tiltakoznak a helyiek a kormánynak a migránsokat szállodákban elhelyező döntése ellen. A Telegraph tudósítása szerint több tucat városban tüntettek azért, hogy vessenek véget a menedékkérők szállodákban való elhelyezésének és ennek során már összecsapásokra is sor került a tiltakozók és az ellentüntetők között.

A hétvégén Nagy-Britanniában fellángolt tiltakozások legfőbb kiváltó oka az, hogy a munkáspárti kormány szállodákban helyezte el az illegálisan az országba érkezőket, a migránsszállodák ellen a brit városok lakosai emelték fel a szavukat, ugyanakkor a „Stand Up To Racism” nevű kampánycsoport a migránsok oldalára állt és megfogadta, hogy szembeszáll a tiltakozókkal, ez pedig Bristol, Horley, Liverpool, Perth és Newcastle városaiban is dulakodásokhoz vezetett – írta meg a Telegraph.

A beszámoló szerint a zavargások nyári hulláma egy bűncselekmény kapcsán kezdődött, amikor egy etióp migránst egy 14 éves lány elleni szexuális erőszakkal vádoltak meg. A vádakat férfi tagadta.

A Londontól alig több mint 20 mérföldnyire fekvő Eppingben történtek után a migránsoknak az egyik essexi hotelből való eltávolításáról szóló döntés született, miközben a brit belügyminiszter jelezte: fellebbezni fog a Legfelsőbb Bíróság döntése ellen, attól tartva, hogy a döntés precedenst teremt más helyi hatóságok számára, hogy jogi kihívásokat nyújtsanak be, amelyek azzal fenyegetnek, hogy felborítják a kormány migrációs politikáját – számolt be a történésekről a portál.

A mostani hétvégére tervezett több tucatnyi tiltakozó megmozdulás során a tüntetők a migránsok hazaküldését követelték, míg az ellendemonstráció résztvevői megpróbálták megakadályozni a felvonulást és összecsaptak a rendezvényt biztosító rendőrökkel.

Egy 37 éves nőt letartóztattak egy sürgősségi dolgozó bántalmazásának gyanújával. Az avoni és a somerseti rendőrség szerint egyetlen tiszt sem szenvedett súlyos testi sérülést, de a rendőrök elleni támadásokról szóló jelentések után vizsgálatokat folytatnak.

Hasonlóan feszült volt a helyzet a migránsellenes és a migránspárti tüntetők között a szintén a brit fővároshoz közeli Horleyban is, ahol a hatóságok három embert őrizetbe vettek rendzavarásért, illetve a véleménynyilvánítás szabadságának megsértéséért.

A tiltakozások kiváltó oka itt is erőszakos cselekmény volt; a város szállodájában elszállásolt egyik migránst korábban három nő ellen elkövetett szexuális bűncselekmény miatt ítélték el.

Liverpoolban a hasonló okok miatt kezdődő tiltakozások és az ellentüntetések következtében 11 embert tartóztattak le, a közrend megsértése, illetve testi sértés bűntette miatt. A Telegraph tudósítása kitér arra is, hogy Kemi Badenoch, a brit Konzervatív Párt vezetője találkozósorozatot szervez pártja tanácsosaival, a menekültszállodákkal kapcsolatos problémákról, míg Yvette Cooper, a munkáspárti kormány belügyminisztere azt mondta: azon dolgoznak, hogy a menedékkérőket elszállásoló szállodákat a lehető leggyorsabban bezárják egy olyan rendezett program részeként, amely segíthet abban, hogy Nagy-Britannia más területein el lehessen kerülni a hasonló problémákat.

A legfrissebb adatok azt mutatták, hogy eddig már több mint 32 ezer menedékkérőt szállásoltak el szállodákban, ami 8 százalékos növekedést jelent a Munkáspárt hivatalba lépése óta, miközben a migránsokat szállító kishajók átkelésének száma is 38 százalékkal nőtt az elmúlt egy évben – áll a The Telegraph tudósításában.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.