
Egy hét múlva el is indul az Otthon Start hitel
Már nagyon sokan várják...
Szeptember 1-jén indul az Otthon Start fix 3 százalékos lakáshitel, hétfő este pedig megjelenik az a kormányrendelet is, amely megteremti a program összhangját a családi otthonteremtési kedvezményekkel – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapesten, a Kormányinfón, miközben több másik témáról is szót ejtett.
Gulyás Gergely elmondta, augusztus 21-i ülésén a kormány arról határozott, hogy szeptember 1-jén indul az Otthon Start fix 3 százalékos hitelprogram, amely az első lakásvásárlók számára teszi minden korábbinál kedvezőbbé az első otthon megszerzését.
A program keretében 25 évre 3 százalékos kamattámogatással legfeljebb 50 millió forintos hitel válik elérhetővé, 10 százalékos önrész mellett – emlékeztetett.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jelenlegi piaci kamatokhoz képest 10 millió forintonként havonta 30 ezer forinttal kell alacsonyabb törlesztőrészletet fizetni – jelezte a miniszter. Mint mondta, az érdeklődés láthatóan óriási, a bankokkal való egyeztetés már a program kidolgozása során is folyamatos volt. „Úgy látjuk, hogy a bankok is készen állnak és tudják, hogy egy komoly verseny lesz, ezért még akár a kötelező szabályoknál kedvezőbb ajánlatokkal is lehet majd a piacon találkozni” – emelte ki.
Hozzátette: várakozásaik szerint csak az idei évben 15 ezer ingatlan fejlesztése indulhat el országszerte, ezek jelentős része az Otthon Start program keretében megvásárolható lesz – közölte. A tárcavezető elmondta azt is, hogy hétfő este fog megjelenni az a kormányrendelet, amely a családi otthonteremtési kedvezmények és az Otthon Start program közötti összhangot fogja megteremteni, biztosítva az átjárhatóságot is.
A rendszer tehát kellően rugalmas, ezenfelül kellő garanciát biztosít arra is, hogy az árakat ne növelje, hanem kifejezetten fékezze – emelte ki Gulyás Gergely.
November 30-ig meghosszabbítják az árrésstopot, a Barátság kőolajvezeték elleni támadásokról is tárgyaltak
November 30-ig meghosszabbítják az árrésstopot – ezt ugyancsak a Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette ki a Kormányinfón.
Gulyás Gergely elmondta, hogy az augusztus 21-i ülésén a kormány a magyar családok védelme és az infláció lehető legnagyobb mértékű korlátozása érdekében határozott az árrésstop meghosszabbításáról. „Úgy gondoljuk, hogy az indokolatlan áremelések nem részei a normális piaci profitnak és kereskedelemnek és a legfontosabb élelmiszerekre és háztartási cikkekre vonatkozó szabályozás mindenkit érint” – szögezte le.
A kormány azért döntött így, mert a tíz legnagyobb súllyal vásárolt élelmiszer átlagosan 35 százalékkal lenne drágább az árrésstop nélkül – jelezte a miniszter.
Gulyás Gergely emellett elmondta, hogy a kormány kénytelen volt foglalkozni a Barátság kőolajvezetéket ért támadásokkal is. Mind a miniszterelnök, mind a külügyminiszter egyértelműen kifejezte a véleményét: „az a határozott intésünk Ukrajna irányába”, hogy ne veszélyeztesse Magyarország energiaellátásának biztonságát, és vessen véget a Magyarországra irányuló energiaszállítási útvonal támadásának – mondta, hozzátéve: várják azt is, hogy Brüsszel is megszólaljon az ügyben.
Hangsúlyozta: Magyarország az első számú hálózati villamosenergia-ellátója Ukrajnának, emellett az orosz támadás első pillanataitól kezdve szolidárisak voltunk Ukrajnával, a magyar történelem legnagyobb humanitárius akcióját hajtottuk végre, és hozzájárultunk ahhoz, hogy egy ilyen nehéz helyzetben egy megtámadott országban ne csak Kárpátalja és a kárpátaljai magyarság, hanem Ukrajna is a lehető legjobb körülményeket tudja ilyen nehézségek mellett biztosítani. Hozzáfűzte:
Az ukrán hadsereg azzal, hogy megtámadja a Magyarországra és Szlovákiába irányuló kőolajszállítást, nem Oroszországnak okoz kárt, hanem Magyarországnak és Szlovákiának.
Kiemelte, hogy az ukránok ezúttal már nem csak drónokat, hanem rakétákat is használtak a Barátság vezeték ellen. Arra is rámutatott, hogy Ukrajnának akkor sem lenne köze ahhoz, hogy Magyarország kitől vásárol energiát, ha tagja lenne az EU-nak.
Hazai beruházások a közelmúltban
Mindeközben Vitályos Eszter kormányszóvivő elmondta: az elmúlt héten kétmilliárd forintnál nagyobb értékben valósultak meg beruházások Magyarországon; ezek közül a jászfényszarui ipari park több mint 800 millió forintos (félmilliárd forint kormányzati támogatással megvalósult) fejlesztését emelte ki, amelynek keretében közel kétezer négyzetméteres csarnok épült. A fejlesztés újabb cégeket befektetőket csábít majd a térségbe és az ipari parkba – jelentette ki.
Megemlítette, hogy a főváros első keretében 300 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból 3 minibölcsőde jött létre, Szederkényben új közösségi park a Karasica patak partján, 240 milliós támogatással, Solymáron az új körforgalom kialakításának 82 milliós költségéből a kormány összesen 47,7 millió forintot biztosított.
Szólt arról is, hogy Halmajon 64 milliós támogatással fejlesztették a család- és gyermekjóléti szolgálatot, majd a Demján Sándor Program keretében kiutalt pályázati pénzeket sorolta. Emellett azt is elmondta: a Széchenyi Kártya-program 3,5 százalékos beruházási hitelkamat eleme esetében 13 ezer 782 igényt fogadtak be, 423 milliárd forintot meghaladó értékben.
A kormány elítélte a Kárpátalján történt orosz támadást,
Gulyás Gergely egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a magyar kormány arra szólítja fel az ukrán államot és kormányt, hogy az ellátásbiztonságot szolgáló vezetékhálózatot ne támadja, ne próbálja felrobbantani. Magyarországnak is vannak eszközei, de azt reméljük, hogy a szomszédaink a jó szóból is értenek – tette hozzá.
A miniszternél rákérdeztek arra is, hogy mekkora károkat okozhatott Magyarországnak a Barátság kőolajvezetéket ért támadás. Hangsúlyozta, az ellátásbiztonság azt jelenti, hogy hosszú távon is számolhatunk azzal, hogy egy adott forrásból érkezik hozzánk energia. Ukrajna nem csupán azzal okoz kárt, hogy néhány napig nem működik a vezeték, hanem azzal is, hogy ha nem garantálható az ellátásbiztonság, akkor alternatív rendelkezésre állási forrásokat kell keresni – tette hozzá.
A gáztározók töltöttsége jelenleg 64 százalékos, ami 82 téli napra elegendő, abban az esetben, ha a gazdaságot is beszámítják a fogyasztók közé – mutatott rá. Csak a lakosságot nézve, átlagos fogyasztás mellett ez a mennyiség 171 téli napra elég – tette hozzá.
A Munkácsot ért rakétatámadásról a miniszter azt mondta: nincs ismeretük arról, hogy miért került a megtámadott gyár célkeresztbe. Hozzátette, együttérzésüket nyilvánították az érintetteknek, elítélték a támadást,
de hangsúlyozta, hogy Kárpátalja nem lehet hadi cél, mert távol van Oroszországtól és nincs értelme megtámadni.
Kérdésre válaszolva emlékeztetett: a magyar miniszterelnök nyilvánosan ítélte el a Munkácsot ért orosz rakétatámadást. Az eset miatt nem vették fel a kapcsolatot Oroszországgal és nem rendelték be az orosz nagykövetet – közölte.
Az orosz-ukrán háború része volt a Munkács elleni támadás, a kárpátaljai turulszobor korábbi ledöntése pedig egy hosszabb kisebbségellenes hadjárat része volt – idézte fel, azt indokolva, miért volt akkor szükséges a budapesti ukrán nagykövet berendelése. Gulyás Gergely nem kívánta értékelni, jó-e az orosz és a magyar kormány közötti kapcsolat, kiemelte azonban, hogy ez a kapcsolat szolgálja a magyar érdekeket, mert hozzájárul az olcsó energiahordozók behozatalához.
A Magyarország rakétavédelmét érintő kérdésre a miniszter úgy felelt: van egy viszonylag korszerű rakétavédelmi rendszerünk, de ahogy az európai országok többsége, úgy Magyarország sem rendelkezik ballisztikus és hiperszonikus rakéták elleni védelemmel.
A Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök alaszkai csúcstalálkozójáról Gulyás Gergely azt mondta, hogy fontos és régóta esedékes volt, hogy meginduljon egy párbeszéd Oroszországgal. A végén az eredmény minősít, tehát a kérdés az, hogy belátható időn belül lesz-e béke – tette hozzá. Egy másik kérdésre válaszolva leszögezte, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az alaszkai Trump-Putyin találkozó előtt.







